2018. február 13., kedd

Blog: Alkalmatlan alkalmazott itt-ott

Már korábban is kifejtettem azon sirámomat, hogy miután a vendéglátós pályára hivatásként tekintők - és sokan mások - távoztak az országból, gyakorlatilag egy második 56-os menekülést prezentálva, akik itthon maradtak, azok között már nagyítóval kell keresni a valódi humanistákat*. (*Vendégszerető vendéglátós)

A facebook zárt csoportjai között megtalálható felszolgáló állást kínáló oldalak tömve vannak állásajánlattal és bár még mindig sokan vélik úgy üzletvezető berkekben, hogy ha valaki elmegy, jön másik, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez már nincs kőbe vésve, mint vagy húsz évvel ezelőtt.

Ma már tényleg ki kell bogarászni a megfelelő embereket az ocsúból, de persze ez pont így igaz az olyan munkáltatókra is, akik végletekig (in)korrektek, hiszen arról is hallunk nap, mint nap, mennyi helyen nincsenek kifizetve az emberek, játszanak a bejelentésekkel, visszaélnek a magukhoz rendelt talmi hatalommal, stb.
De most nem a komplex rendszerben keresném a hibákat, pusztán kifejezném aggodalmamat, hogy mennyi kárt tud okozni, ha egy elvileg megbízható, egyébként meg mocskosul nem olyan emberre bízod az üzleted, akár egyetlen napra.

Nevet nem írnék, - habár ha per lenne belőle sincs semmi, mert tucatnyi vendégünk jönne tanúskodni mellettünk - ám megint sikerült beletenyerelnünk valamibe.
Félre értés ne essék, mint családi vállalkozás, nem tudunk 200 ezret meghaladó fizetéseket kiosztani, sajnos a nadrágszíjat sokszor kell meghúznunk, viszont munka a bevétel apró méretétől függetlenül akad rendesen, lévén svédasztalos az üzlet délutánig, és aki dolgozott ilyesmivel, az tudja, hogy 80-100 ember esetén ez mennyi munkával és költséggel jár, főleg ha 990Ft-os áron kínálod ezt, többnyire törzsvendégeidnek.

Külön bejegyzést érdemelne, hogy milyen típusú emberek élnek ezzel az olcsó ebédelési lehetőséggel és mint sejted, vannak, akik vissza is élnek vele, rendesen, te pedig igyekszel némileg feszültség mentesen köztük tevékenykedni, számlákat készíteni, hogy ők is jól érezzék magukat, de te is rentábilis maradj, amennyire lehet.

Ez egy dolog.
Egy másik, hogy a megfelelő, terhelhető személyzetet megtaláld. Azután esetleg jönnek is néhányan és te, mivel igyekszel megtalálni azt, akivel majd együtt dolgozol, akit tudsz, behívod próbanapra.
Az eleve népbetegség, hogy a próbanapra nem érkeznek meg az emberek. Ez mondjuk főleg a konyhai kisegítőkre jellemző mentalitás, ám pincérek esetében és szakácsoknál is előfordul.

Jó esetben megérkezik a delikvens, felvázolod neki a teendők egy részét - sosem fogod első alkalommal maradéktalanul tájékoztatni, mennyi részfeladatból áll össze az egész - mert ha máris mindent a nyakába zúdítanál, hát azonnal kifordulna az üzletből.
Mert kis üzletnél van egy komoly hátrány, ha nem tudsz tucatnyi embert alkalmazni, krőzusiság hiánya miatt: dolgozni kell. Keményen.

Emberünk pedig ránt egyet a vállán, hogy ennél nehezebb falatot is letolt már a torkán. Végigcsinál két napot, közben be nem áll a szája, és olyan szinten felfényezte magát, hogy nem csak a szeme ragyog az esetleges elfogyasztott kedélyjavítótól, de az egész teste.
Látod, hogy talán nem tökéletes és ha beszél, akkor a keze nem mozdul; a férfiak egyébként is zömmel egyfunkciósak. Az intő jeleket nagyvonalúan félre teszed, mert a jelenlegi személyzet már megfáradt, ember kell, pihenés kell, le kell, hogy lappadjanak a szem alatt felduzzadt táskák. Mindenki aludna egy rendeset.
Emberünk meg a két nap alatt legalább annyit bizonyított, hogy ott van, munkája elfogadható, ha beletanul még egy remek kolléga is lehet.
Már azon gondolkodsz, hogy akkor a hét végén kulcsot is kaphat.
Meg azon, hogy amolyan végső próbaként, ha elviszi a vasárnapot, egyedül, akkor elég tökös, hogy elbírjon az étteremmel. Azok alapján, amit magáról összehordott - kiszolgálta mondjuk Tony Blair-t, mikor az itt járt, személyesen törölte le fürdés után Madonna hátát, és olyan szakmai hírneve van, hogy visszasírják a korábbi helyein, de levegőváltozásra volt szüksége.
A szemellenződ pedig már le van eresztve és csupán annyit látsz rajta keresztül, hogy "szabadnap a többieknek""vasárnap elmegy majd" és ilyesmik.


A vasárnap eljő végül, vidéken a kakasok hajnalban már vonyítanak, de ebből persze Pesten nem hallasz semmit.
Emberünk megérkezik, kb. fél óra csúszással, hogy a konyhásnak ne legyen idege kivárni és inkább lemenjen a konyhába, feltenni az ebédre valókat.
Csak bejut az étterembe, csak nekikezdene dolgozni, csak valami el van bas*va...

Tippelj.
Ha emberünkre tippeltél akkor te egy nagyon remek kis olvasóm vagy.
Amit két nap alatt felépített magáról, azt délre már ledobta, mint loncsos kutya a döglött bolhát. Ha nem lenne az üzletben néhány törzsvendég, akik szinte már családtagok és nagyjából tudják, hogyan is kellene lemennie a napnak, akár fel is gyújthatnád az egészet.
Ne is menjünk bele, miket művel szuperhős-cincérünk. Felesleges.
Mert a következő héten minden nap találkozol legalább egy vendéggel, aki jelen volt a gyászos vasárnapon és saját tapasztalatát osztja meg velünk az "új fiúról".
Az, hogy az ember a délutáni asztalfoglalás után - nyolckor már elmentek a szülinaposok, zárásig közel két órája volt, mivel este nem zúdult a tömeg - tudod, vasárnap - egyszerűen nem rakta rendbe a galériát, az egy dolog.
Az, hogy a svédasztal vége (kb. 3 órakor) és a foglalás érkezése (6 óra) között nem takarított el sem meleg-étel tálalót, sem evőeszközt, sem a táblát nem törölte le, az is egy dolog. (Neked mondjuk ez eddig sikerült minden vasárnap, még akkor is, ha esetleg elhúzódott zárás utánig, hiszen ha másnap nem dolgozol, jobb esetben ezek rendberakásával segíted a váltótársad munkáját.
Miért tennéd ezt?
Azért kedvesem, mert van egy remek vendéglátós szólás-mondás, amit csak a vérbeli vendéglátósok éreznek magukénak és nem azok, akik gyorsétteremben lótnak és futnak; Együtt sírunk és együtt nevetünk!
Ez mondjuk nálam azt jelenti, hogy amivel lehet, végzek a másnap reggeli nyitásra, hogy aki majd engem vált, hamarabb legyen kész. Néha már az is segít, ha az ember csak felterít zárás után. Nekem biztosan...

Mesterünk, aki személyesen vágta fel Clinton pulykáját és saját kulacsából fröcskölte a pálinkát a Hilton lányok csecsé... szájába, úgy trehány, ahogy van, ellenben olyan kedvesen viselkedett a vasárnapi vendég gárdával, hogy az első negatív kommentek élőszóban, már be is futnak a füledbe. Masszív törzsvendégeket képzelj el, akik nem sértődnek meg amúgy kurva könnyen, ha esetleg rosszabb a kedved, mint máskor, mert egymáshoz csiszolódtatok - a törzsvendégekkel úgy szokás -, meg hát, ennyire olcsón, ennyire jót - önpacsi - nem nagyon tudnak ezért az összegért enni. A bakikat leszámítva persze.

Mégis szóvá teszik, hogy mi az, ami zavarta őket.
Friss emberünk, elhozta rosszkedvük telét. (Tényleg tél volt)
Abban megegyeztek a vélemények, hogy nem kíváncsiak rá, mert bár én sem vagyok piskóta, de a fiatalember rátett egy lapáttal a "beleszarok" vonatra.ű

A főnök már hétfő reggel hallott annyit az ismerősöktől - egy részét látta is, hiszen benn volt emberünk mellett az első napon . hogy az ismét későn érkező fiatalembert (Bő egy órával jött elcsúszva, a negyedik napján) leültette az asztalához és megköszönte a munkáját, de jelezte, hogy ha tönkre akarná tenni a boltot, akkor sokkal egyszerűbb módja, ha Kínából orrszarvút rendel, majd beereszti a vendégtérbe, mint, hogy fizessen egy pincérnek, aki főleg a telefonját nyomogatja, folyamatosan osztja az észt - korábban írtam, hogy olyankor a keze nem tesz semmit - és olyan pokróc módon vakkant oda egyik-másik vendégnek, hogy azok megdöbbennek, kifordulnak az étteremből és egy esetben még félre is hívják egy kis fejmosásra, hogy ne felejtse el, miért is van ott valójában.

Sok mindent megengedtem már magamnak a közel harminc évem alatt a munkám során, de ilyen ömlesztve, ennyire pusztító módon, még azt hiszem sosem. Egyetlen nap alatt!
A következő héten heten meséltek kellemetlen tapasztalatukról, néha olyanok is, akikkel korábban nem is beszélgettem ilyesmiről. Olyantól is hallottam negatív véleményt, aki egyébként sosem panaszkodott korábban, pedig magam is szolgáltam már ki. Nem is túl kedvesen.
Aztán a csúcs, hogy két hétre rá bejött még egy páros, akiket szintén kedvelek és félve kérdezték, hogy többet, ugye, nem lesz ott az a fiatalember, mivel szeretnek ide járni, de vele nem szívnának egy levegőt.
Te meg ott állsz és kínodban mosolyogsz és arra gondolsz, hogy sosem szolgáltad ki Tony Blair-t, sosem emelted fel a földről egyik magyar celebet sem és egyetlen politikusnak sem adtad be balról a levest, mégis, azt az alacsony kis szintedet legalább tudod úgy hozni, hogy egyetlen nap alatt legalább ne nagyjából a teljes látogatói sereg panaszkodjon rád.

A slusszpoén pedig az, amikor az eltanácsolt pincérünk privátban rád ír, hogy ugyan segíts már visszaszerezni a "munkáját", mert megérdemelne egy második esélyt.
Te pedig igyekszel tőmondatokban lerázni, ahelyett, hogy legalább olyan nyersen elhajtanád a picsába, mint ahogy ő tette azt néhány új vendéggel, akik ezek után egészen biztosan nem fognak törzsvendéggé válni nálunk.
Egyetlen nap miatt.

(A fentebb felvázolt karaktert két esetből gyúrtam össze. Az egyik volt a Tony Blair, a többi pedig egy másik...)

Blog: Allergiások kontra SONY stúdió

Bár egyenesen utálok közhelyekkel dobálózni, néha automatikusan ilyesmik jutnak az ember eszébe, ha valami olyasmiről olvas, amin fennakad a szeme és az agya.

Az angliai Sam Rose - tök mindegy, ki az - klaviatúrát ragadott és csalódottságának adott hangot, miután gyermekével megtekintették a Péter nyuszi kalandjainak előzetesét, mert abban az egyik emberi karaktert a nyuszik úgy teszik ártalmatlanná, hogy tudva az ételallergiájáról, egy szem szedret lőnek csúzlival a szájába és a karakter, akit Brendan Gleeson fia, Domhnall Gleeson játszik, elájul.

Történetesen Sam Rose gyermeke is ételallergiával küzd. Ettől még megkockáztatom, hogy erősen túlreagálták az olcsó poént egy butuska mesefilmben. (Az előzetes alapján én például pont ugyanúgy ki fogom hagyni a Péter nyuszit, mint tettem sok hasonló animált karakteres-élőszereplős film esetében, mert egyszerűen túl ostobának tartom őket, hogy időmet pazaroljam rájuk. A Roger nyúl a pácban üdítő kivétel!) Sam Rose arra hivatkozott, hogy az allergia túlságosan kockázatos betegség, amellyel ilyetén viccelni minimum felelőtlenség.
A SONY pedig nem kívánt belemenni a vitába, ezért inkább bocsánatot kértek és igyekezték abba az irányba terelni az észrevételt, hogy bár viccesen, de egy komoly problémára kívánták ráirányítani a közösség figyelmét.

Persze Sam Rose unatkozó mozinéző nem egyedül ugrott a cégnek, mert közben az amerikai Kenneth Mendez is megtekintette a filmet, aki meg történetesen az Amerikai Asztmások Allergiások Alapítványának az elnök-vezérigazgatója. Szintén nem volt elragadtatva tőle, hogy a mesefilmben a nyuszik szinte meggyilkolják az egyik karaktert.

Nos, innen Magyarországról írnám akkor nektek, ha a mérgezéses likvidálás kényes a gyomrotoknak egy mesefilmben, akkor igenis menjünk képmutató módon vissza a gyökerekhez - habár meglátásom szerint jelen esetben a nehezményező fél a gyökér... - és az összes olyan gyermekmesét tegyük indexre, sőt, égessük el, hogy ír(ói)magja sem maradjon, amelyben bármilyen módon megmérgeznek szereplőket.

Kezdeném mindjárt egy 80 éves klasszikussal, az 1937-ben bemutatott "Hófehérke és a hét türpével", mert abban gyakorlatilag egy almát használnak fel mérgezéses gyilkossághoz. Igaz, ott a szereplő magára a méregre allergiás, nem a gyümölcsre, de a nyúl Péternél sem a szedertermesztők emelték fel a hangjukat, amiért egy igen egészséges gyümölcsöt lehetetlenít el a film, hanem azok, akiknek a szervezetébe kerülve, károkat okoz.

- Meggyilkoltunk egy embert? Ugyan kérem, az csak egy színész...

Csodálkozom, hogy 1937-ben nem tiltották be ezt a remek mesét, hiszen borzalmasan prűd volt még akkor Amerika - ma is - és csak egy alig tini lakik együtt benne egy csapatnyi törpével. A végén meg egy feltehetően felnőtt herceg smárolja le a kiskorú hősnőt.
Csoda, hogy az almatermesztők nem égették el a mester-kópiákat, hiszen milyen rossz reklám már, hogy egy gyönyörű, piros alma legyen az oka a főszereplő halálának, még akkor is, ha kicsit szélsőségesen rásegítenek, némi mérges folyadékkal.

Szóval, egyesek szerint nem vicces asztmás emberekkel humorizálni.
Ezt is megértem, de azt hiszem, akkor a paródia filmek nagyját is törölhetjük, hiszen a legtöbben valamelyik kisebbséget biztosan fekete humor tárgyává teszik.
Azonnal eszembe jutott pl. a Horrorra akadva első része, amikor a gyilkos utoléri a szöszi menekülő lányt és mellbe szúrja, de a leányzó nem hal még meg, hiszen a kés csupán a mellébe telepített szilikont lyuggatta ki.
Nem emlékszem, de akkor felszólaltak a szilikon mellű nők érdek-képviseletétől bárkik, hogy mennyire nem vicces ilyen nőkből gúnyt űzni?
Vagy ott vannak a számomra szinte értékelhetetlen Adam Sandler filmek, amelyekben sokszor rossz szemű karaktereket tesznek meg humoros relief karakternek. Az Amerikai vakok és csökkent látású személyek szervezete nem szokott tiltakozni az ellen, hogy ezzel a fogyatékkal élő emberekkel nem viccelünk?

Ha minden filmben azt nézném, hogy egy humorosnak szánt jelenettel kit sértek meg, akkor nem lehetséges, hogy hamarosan nem készülhetnek vígjátékok - amelyek, valljuk be, sokszor használnak bármilyen szélsőséges emberi tényezőt humorforrásként, beleértve bőrszínt, nemet, politikai vagy vallási hovatartozást...

A nytimes oldalának linkje: Nyúl Péter nem elég jó a nyúl béláknak.

Persze vitázhatunk napestig, hogy mennyire nem vicces amikor a semmirekellő, élősködő nyulak gyakorlatilag lenulláznak egy a földjét védő embert, de nehogy már egy gyerekmesén kérjünk számon bármit is, mert akkor ismét kukázhatjuk a fél gyermekkorunkat, hiszen a legtöbb Disney hercegnő gyakorlatilag aranyásó kategória, arról nem is beszélve, hogy az ábrázolásuk is milyen szexista már.
Arról nem is beszélve, hogy oké, hogy a nyulak a gyökér élősködők, de mennyi és mennyi ember él a földön, akik meg úgy gondolják, hogy az állatok mennyivel tisztább lelkű lények a gyarló emberekkel szemben. Akkor most őket sértsem meg???

Konklúzió: Lassan a gyerekmesék sem lesznek biztonságban.
Szerintem, lassan újra kell forgatni a "Reszkessetek, betörőket!", mert milyen példát mutat már az egyszeri gyereknézőnek az Amerikai átlagcsaládról, akik otthon hagyják egyik csemetéjüket?
Hát mennyire nem vicces már!
Arról nem is beszélve, hogy a kis pszichopata gyakorlatilag meggyilkol két felnőttet, csak túl puhára vágták a kész filmet és nem merték megmutatni, hogy a két betörő az első tíz percben feldobta volna a pacskert.
Videodrome itt vesézi ki ezt a megközelítést:



2018. február 9., péntek

Blog: Valentin-Day Magic Present!

Sosem rajongtam a Valentin napért. Nekem legalább annyira csinálmánynak tűnik, mint az egyre jobban teret hódító Halloween (ekk)...
Jelenleg a barátnőm igyekszik berántani magával ebbe a habos-babos, csipkés, rózsaszín, szívecskés világba.
Én pedig hagyom magam, mert miért ne?
Kaptam is tőle egy nem kicsi postaládát - korábban pedig egy filmes csapót, amire felírhatom a nevem és készülő filmem címét - amit nem tudom elképzelni sem, honnan ásott elő, de biztosan azért - mondta is - mert mindketten kedvelünk egy Keanu Reeves - Sandra Bullock mozit, a Ház a tónál-t.
Abban egy postaláda teremtett időalagutat két magányos ember között, akik lassan egymásba szerettek.
- Ezt a postaládát kapod tőlem, Valentin napra! - nevetett.
A nők imádnak funkció nélküli ajándékokkal kedveskedni a férfiaknak. Csak, míg a nők azt nézik, hogy valami cuki - plüss maci - orgazmikus - egy doboz bonbon - vagy bármi kis butaságot, addig a pasik jobban örülnek az olyasminek, amit a gyakorlatban is tudnak használni.
Jelen esetben elfogadtam.
Akkor még nem tudtam, hogy ez az ajándék is egy apró csoda.


Először teljesen üres volt. Azt az instrukciót kaptam, hogy gondosan csukjam be és várjam, hogy a láda jelezze, kaptam valamit.
Nem hiszek az ilyesmiben, de azért kipróbáltam.


Egy perc sem kellett és tényleg történt valami. A dobozból kopogó hang szűrődött ki és a táblácskája peckesen felállt.
Kirázott a hideg. Azután kinyitottam és belém szorult a levegő.


Tele volt édességgel!
Nem tudom, hol lehet ilyesmit kapni, de baba, ahol vetted, megnéznéd, hogy nem árulnak ugyanilyet sörösüveggel???