2016. április 7., csütörtök

Blog: Egy időutazó virágárus néni nyomában

Blog: Egy időutazó virágárus néni nyomában

Tök véletlenül, hajnalban, belebotlottam egy cikkbe a facebook-on, hogy egy szegény 84 éves, nyugdíjas nénit vegzáltak a közteresek a Kossuth téren.
Fel is ment bennem a pumpa és ahogy láttam, más ismerősömbe is, aki írt is a cikk alá megjegyzést, hiszen milyen világ az, ahol a bűnözők helyett egy szerencsétlen, élemedett korú hölgyet basztatnak olyan emberek, akik hatalmukkal élhetnének ember módra, de sajnos, bizony, néha átmennek gyökérbe. (Ne kérd ki magadnak a gyökerek nevében, mert azt utálom. Nem véletlenül nem a "paraszt" szavacskát használtam pejoratív mód, mert azután majd megjelennek a vidéki földművelést végző embereket védő olvasók, miközben azt sem tudják, mi fán terem az a munka. Bevallom, én sem.)

Szóval, már majdnem ugrottam, hogy elküldjem a kurva anyjába azt a köztereset, akit nem is ismerek, sosem láttam és egyetlen kapcsolatom vele egy cikk a közösségi oldalon. De mire elég ez? Arra, hogy jól elküldjem az anyjába egy olyan sérelem miatt, ami nem is engem ért.

Azután gondoltam egyet és a cikkhez mellékelt fotó alapján kutakodni kezdtem. Nézzük is meg, mi történt. Igyekszem időrendben haladni. Tanulságos lesz.


A cím már elég figyelemfelkeltő. Persze, hogy megnyitottam a megadott linket. Persze, ha jobban figyelek, hogy mindenegyben blog, leeshetett volna, hogy nem feltétlenül lesz hiteles, amit majd ott találok.

A cikk helye: minden szar egyben blog


Olvasom a rövid cikk alatt a véleményeket és beszippant magába. Magamban anyázom a közterest, azután csak lementem a cikkből a fotót a néniről és rákeresek a gugliban. Meglepődtem, mert...

A life.hu oldala 2014. szeptemberében szentelt egy cikket a témának, "Tedd jóvá valakinek a napját, a tiéd is boldog lesz!" címmel, ahol a néni 90 (!) éves és a Kossuth tér helyett dél-budai bevásárló központ előtt dolgozik.

A cikk linkje: Tedd jóvá

Plusz cikk: Tud-e segíteni a magyar nénin a facebook? - cikk 2012-ből.

Akkor mi is történt???

2016-ra, két év alatt a kilencven éves néni fiatalodott hat évet és áttette székhelyét máshová!

Fantasztikus élni akarás lehet a hölgyben, ha sikerült két év alatt visszafiatalodnia hatot. Talán nem is virágot meg gyümölcsöt kellene árulnia az utca emberének, hanem motivációs előadásokat az örök fiatalságról. Abból nem csak gyógyszerre futná a lányának, de egy egész szemműtétre is!

De azért még nézegessük azt a guglit, ha már leszedtük a fényképet.

Ha már időutazás, ne is álljunk meg, egészen vissza 2012-ig. Lesd meg a linket: Segítesz a virágárus néninek?
Meg sem lepődöm, hogy 2012-ben még a közteresek nem akadtak rá a hölgyre, ugyanis rájuk a cikkben semmilyen utalás nem található. Talán azért most, 2016-ban támadták meg az anyókát, mert kifigyelték, hogy négy éve árusítja számla és egyéb papírok nélkül termékeit, terményeit. Mert lehet, hogy a néni egy halhatatlan bűnöző!
Hiszen 2012-ben a cikk szerint már 90 éves volt! 2014-ben szintén!
2016-ban pedig csak 84!
Valaki szóljon Stan Lee-nek, aki egy tévéműsort készített a világon található x-men szintű képességű emberekről, hogy a kis Magyarországon van egy nénike, aki visszafelé "öregszik", azaz, helyesebben visszafiatalodik. De így sem jó, mert nem vissza, hanem eleve...
Követhetetlen!
De annak is, aki most ennyi év után elővette ezt a fotót és mellé tette a cikket, amelyben kimeríti az izgatást a közteresek ellen.
Bár, meg sem lepődnék, ha az eset amúgy megtörtént volna, csak nem készítettek friss képet a síró néniről, hanem tök véletlenül előszedték volna ezt a kedves képet erről a néniről, aki már 2014-ben és 2012-ben is megjárta a világhálót!

Azt hiszed, ezzel vége? Nem biztos. Nem találtam megfelelő utalást rá, de a fotó alapján eljutottam egy olyan oldalra, amelyik Budapest retro életéről mesél, főleg képekben.
Félelmetes, de megtaláltam itt is a nénit, igaz, sem beteg lány, sem saját termés árusítása, sem köcsög közteresek nem kerültek szóba.
Figyelj:

Budapesti retro oldal linkje


Olyan, mintha egy szellemet látnék!!!
Ha az oldal nem téved, akkor ez a fotó lehet, hogy a nyolcvanas években készült???
A néni pedig, nem öregedett egy napot sem!
Ha valaki, most, 2016-ban esetleg látná a nénit, kérem, azonnal fogja le, fotózza le, kapja el és tegye nyilvánossá, mert a hölgy testében lehet a válasz, ha nem is az örök életre, hiszen jól látszik, hogy egy matuzsálem, de vagy a.) a kurva hosszú élet titkának birtokosa vagy b.) időgépe van és harminc éve árusítgatja a virágait, kb. két évente, Budapest nagyobb bevásárló központjaiban.

Azért, hogy ne mondd, hogy a néni most jelent meg, tessék még egy cikk, 2012-ből: Időutazó mutáns néni árusítja virágait.

Mondanom sem kell, hogy ezek a régi cikkek még nem tudták azt, amit én és most már te is, kedves olvasó: A fotó nem biztos, hogy a megfelelő nénit ábrázolja!
Ha valaki esetleg a mostani cikkek után összefutna a nénivel, készítsen egy friss képet!

Megkockáztatom ezek fényében, hogy a leírt történet nem felel meg a valóságnak, vagy a minimum, hogy kötelezzük a cikkek íróit, hogy a képek mellett jelöljék meg a fotók forrását, hogy ne keverjük össze az esetleg összeverésre ítélt közterest, aki bántja ezt a 84 év... 90 éve... eh, ki tudja hány éves hölgyet!

Tanulság:
Ne ossz meg minden faszságot a közösségi oldalakon!
Ha megfogadod a tanácsom, hidd el, még akkor is épp elég faszságot fogsz megosztani a közösségi oldalakon!
Ezt a faszságot, ha elolvastad és tetszett, megosztani ér! :)

A legfrissebb cikkben a hölgy neve már Julika néni és 82 éves. Mondom, hogy valami nem stimmel.

Cikk a 82 éves néniről.

Valójában, a cikkekhez nem a megfelelő képeket tették be illusztrációnak. Ami így viszont a továbbiakban azt teszi érdekessé, hogy ki az idős hölgy a fényképen, akinek alakjával az évek alatt, több cikkben, el kívánják adni az olvasónak a létező, gyermekének pénzt gyűjtő nyugdíjas meséjét.

Ilyen és hasonló félreértésre ad lehetőséget, ha egy információ morzsához nem megfelelő fényképe rendelnek hozzá. Nem olyan rég egy migráns ellenes oldal hozott le cikket egy fiatal nő bestiális meggyilkolásáról, amelyhez a mellékelt fotó egy korábbi rövidfilmből lett kiemelve, megtámogatandó a gyilkosságot. Csak ez így erős félrevezetés.

A képen szereplő, botos néni, ha a Budapesti retró oldalnak tényleg hihetünk és a fénykép abból az időből származik, már biztosan nem él. Hacsak nem épp most olyan nyolcvan éves...