Nem állítom, hogy egy főnyeremény lennék, de azért keresem rendületlenül azt a nőt a Magyarországon fellelhető ezer társkeresőn, aki párom lenne és passzolna hozzám. A twoo azzal igyekszik kedvünkbe járni, hogy a jelölgetési szokásainkhoz és megadott adatokhoz igazítva naponta egy smart match-et küld, aki elvileg nekünk elég közel kerülhetne az ingerenciánkhoz. A valóságban azonban nem működik teljesen megfelelően, mert most is küldött egy olyan negatív hozzáállású adatlapot, hogy a banános tejem megsavanyodott, másrészt a korcsoport szerint eleve nem felelek meg neki, így, ha írnék is neki, valószínűleg én lennék az a "paraszt" akinek egyébként sem válaszolna...
Engem meg a már előre hisztis csajoknál az zavar jobban - amúgy meg meg tudom érteni, totál igaza van, mert nekem is van egy halállistám, amivel lepöccintem a rám író nőket - ha idegen szavakat használnak és nem helyesen.
Az aberrált ugyanis két r!!!
Rontom-bontom!
Amúgy nem az oldal szánalmas, hanem a felhasználók. Bár, nem tudom, miért gondolja a hölgy, hogy csak gén-kezelt hímivarsejtek fognak rajta regisztrálni, pont olyanok, amiket ő képzel el a nedves álmaiban. Emberek vagyunk, sokfélék, de szánalmasak lennénk, mert neki nincs türelme, vagy magasak az elvárásai?
Jó, megtekintve a fotóit, meg lehet érteni, hiszen Petra a tökéletes szépség, akinek nem lehet ellenállni.
Nyihahaha!
Témájában olyasmi, amiről szeretek beszélni, megérint vagy érdekel. Az oldalon olvasható tartalom nem minden esetben tükrözi a valóságot vagy a vágyaimat, álmaimat. Egyszerűen, csak gondolatok, amik jönnek valahonnan és ha elég erősen csimpaszkodnak elmém kútjának kávájába, néha bizony kimásznak közénk. (Az oldalon olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására lehetnek alkalmasak! Az FPS leírások nem jelentik automatikusan, hogy a leírt tartalmak valóságosak, ezért ezeket kezeljék a helyükön!)
2016. június 11., szombat
2016. június 7., kedd
Blog: Ideiglenesen eltávolítva
Volt itt egy bejegyzésem. Egy bejegyzés, amelyet több ezren olvastak.
Egyelőre félretettem, hiszen jogilag megkérdőjelezhető annak tartalma, amíg a benne megvádolt fiatalembert nem ítéli el a bíróság, lopás vádjával.
Erről a témáról bővebbet ma éjjel írok, amelyben csapongva fogok arról beszámolni, milyen érzés meglopva lenni, ki lehet e szűrni a tolvajokat, stb.
Ha van kérdésed, tedd fel most, kommentben és ha nem ütközik a nyomozásba, válaszolok rá.

2016. június 3., péntek
Blog: Hogyan védheted ki a tolvaj alkalmazottat?
Blog: Hogyan védheted ki a tolvaj alkalmazottat?
Sehogy...
Tegyük fel, feladsz egy hirdetést, hogy szükséged van egy pincérre. Újságban, neten vagy kiírod az üzleted ablakára. Ki tudja garantálni, hogy akit alkalmazol, az megbízható? (Ki tudja garantálni, hogy te, a munkáltató megbízható vagy? Hiszen hallottunk ezer rémhírt már a vendéglátásban, nem fizető főnökökről, balhés helyekről, erőszakoskodásról, stb.)
Az alábbi eset egy Budapesti étteremből pattant ki, mikor egy Mikó Krisztián nevű fiatalember munkára jelentkezett, majd a próbanapján délután kettő körül átkéredzkedett a WestEnd udvarba, hogy vegyen valamit. (Friss alkalmazottnál eleve visszás, ha munkaidő alatt személyes vásárlásait intézi, de az üzletvezető úgy vélte, ennyi belefér, bár ő sem örült, meg egyébként is kellett valaki dolgozni.)
Krisztián elindult és ki tudja hol állt meg? Mikor azért elég sok idő eltelt, gyanakodni kezdtek és közben kiderült, hogy a vásárlásokra tartott pénzkazetta tartalma eltűnt. A pénztárgép tartalmához nem nyúltak.
Azonnal rendőrség hívása és egyelőre bottal üthetik a férfi nyomát, pedig nem azt kéne.
Részlet az Interneten körbeküldött anyagból:
Kicsit nevetséges.
Honnan veszed a bátorságot, hogy a családomat zaklasd?
Azt hiszed hatással leszel ezáltal rám???
Vicces...
És ki az a Kiss Jóska vagy Pista?
Talán egy kitalált személy a hami tanúzáshoz?
Veszélyes játékba kezdtek de szívesen állok elébe.
Először a felvétel amin minden látszik, bár a Százados Úr mosolyogva nézett ezzel mindent elárulva.
Pfff...
Szánalmasak vagytok.
Valamint rágalmazást tettem én is ellened és becsületsértést.
Hivatalosan úgy alátok teszek jogilag, fogjátok a nevem egy darabig emlegetni.
Jelentkezik a NAV az ANTSZ stb. stb napi szinteken.
Mit juttassak vissza ami nincs is nálam.
De garantálom ti fogtok juttatni számomra nem materiális formában.
Az anyagiakat meg oldjátok meg ahogy akarjátok.Fizetés 1000 Ft/ óra? Na ott döntöttem el és mondtam is a kis csajnak, hogy én szerintem még a mai napot se viszem végig."

VENDÉGLÁTÓSOK FIGYELMÉBE!
A képen látható férfi 2016. májusában egy étteremben
a próbanapján
ellopta a felszolgáló kollégákra bízott bevételt.Kérek minden szakács,felszolgáló,pizzafutár és konyhás kollégát osszátok meg,hogy többünket ne tudjon meglopni!

a férfi neve:MIKÓ KRISZTIÁN (budapesti lakos)
Köszönjük!!
Krisztián!
A lejárató kampányt addig folytatjuk,míg vissza nem juttatod részünkre a pénzt.
A lejárató kampányt addig folytatjuk,míg vissza nem juttatod részünkre a pénzt.
Hogy ez az első eset, hogy lopna valaki, aki alkalmazásban vagy előtte áll? Dehogy. Csak ahol én dolgoztam, ott is történt legalább egy tucat kisebb nagyobb lopási ügy, de a legtöbb esetben nem jártunk utána, mert nem érte meg a ráfordított időt. Takarítónők, kézilányok, szakácsok, pincérek, vendégek, üzletvezetők. Előfordul bárkivel. Volt, hogy egy csöves szivárgott be az öltözőbe, volt, hogy egy vendég emelte el a brifkót, máskor a friss kolléga nyúlta le a másik fizetését az öltözőből, stb. Lenne példa, elég.
Krisztián története is egy a sok közül és ő tartja magát ahhoz, hogy teljesen véletlen egybeesés, hogy pont akkor lépett le és nem tért vissza, amikor eltűnik közel 200 ezer forintnyi árura félretett pénz. Szerinte - feltételezés - vagy nem is volt ilyen összeg vagy azok lehettek a tettesek, aki már több éve dolgoznak ott és eddig munkájukra nem nagyon volt panasz.
Krisztián vajon elhiszi, amit állít?
Az ügynek azonban megosztás után nem lett vége, mert az úr nem ment még be az étterembe, hogy tisztázza magát, azonban egy kissé zaklatott levelet továbbított az aktuális üzletvezetőnek, amelyben kifejti gondolatait.
Abból néhány részlet megtalálható megosztva a neten:
""170.000 Ft.???
Honnan veszed a bátorságot, hogy a családomat zaklasd?
Azt hiszed hatással leszel ezáltal rám???
Vicces...
És ki az a Kiss Jóska vagy Pista?
Talán egy kitalált személy a hami tanúzáshoz?
Veszélyes játékba kezdtek de szívesen állok elébe.
Először a felvétel amin minden látszik, bár a Százados Úr mosolyogva nézett ezzel mindent elárulva.
Pfff...
Szánalmasak vagytok.
Valamint rágalmazást tettem én is ellened és becsületsértést.
Hivatalosan úgy alátok teszek jogilag, fogjátok a nevem egy darabig emlegetni.
Jelentkezik a NAV az ANTSZ stb. stb napi szinteken.
Mit juttassak vissza ami nincs is nálam.
De garantálom ti fogtok juttatni számomra nem materiális formában.
Az anyagiakat meg oldjátok meg ahogy akarjátok.Fizetés 1000 Ft/ óra? Na ott döntöttem el és mondtam is a kis csajnak, hogy én szerintem még a mai napot se viszem végig."
Ehhez még annyit fűznék hozzá, igyekezve nem túl sokat körmölni, hogy:
Hozzáfűzném, hogy a zaklatás akkor áll fenn, ha folyamatos és támadó a családra nézve is. Jelen esetben, gondolom volt a "zaklatásban" némi él és nyilván szóba került az is, hogy a fiatalember fel lesz jelentve, hiszen amit elkövetett, az lopás. (Ő mást állít.)
Örülök, hogy viccesnek tartja, ha ilyen komoly bűnügybe keveredik. Én nem humorizálnék hasonló esetben, hanem azonnal visszamennék és rendőrségi jelenlét alatt igyekezném tisztázni, mi történt. (Az ügyben egy nyomozóval már beszéltek, akinek volt anyaga a fiatalemberről a gépben, de nem adhatta ki, csak jelezte, hogy jelen van a rendszerben. Hétfőn lesz hivatalos feljelentés.)
Hát, nem tudom, hogy tett bárki ellen rágalmazást, gondolom ez elírás. Amúgy meg azt is ki fogják nyomozni és akkor könnyebb lesz a rendőrségnek kihallgatni, nem kell rá írogatni. Hétfőtől hivatalos, addig érezze jól magát.
A NAV és ANTSZ ha nem is napi szinten (nem szinteken), de rendszeresen előfordul az étteremben. Ez a dolguk, nekünk meg az, hogy megfeleljünk nekik. Eddig tudtommal nem volt olyasmi, ami miatt szorulniuk kellene.
Másrészt már hallottuk ezt a fajta fenyegetést emberek szájából, de valahogy mindig hiteltelen illetők ragadtatták ilyesmire magukat. Az egyszeri vendég jön, fogyaszt, jól érzi magát, fizet, távozik. Szerencsére a többség ilyen.
Aztán vannak a problémások, akik már részegen érkeznek, gyógyszeres befolyás alatt állnak, hivatásszerűen smekkerkednek, svindlerek, csalók - pl. lelépne fizetés nélkül, de elkapják, stb. tőlük megszokhattuk azt is, hogy mindenféle fenyegetést vágnak a fejünkhöz. Őket szokta az ellenőr névtelen bejelentőnek nevezni, amikor meglátogatja az éttermet. Aki egyenes, az nem névtelenül jelentgeti fől a másikat.

1000Ft nem megfelelő fizetés? Ha ott eldöntötted, hogy nem viszed végig a napot és ezt jelezted a "kiscsajnak" (volt neve is, de legyen mondjuk pultos-lány), miért kezdtél egyáltalán bele a napba? Nyilván nem azután tudtad meg, hogy mennyit kereshetsz, miután már beálltál a próbanapodra a megfelelő papírok elkészítése után.
Az is elég visszás, hogy az ember átkéredzkedik a szomszéd bevásárlóközpontba, majd szó nélkül eltűnik. Ez a mentalitás is egy megbízható úr ismérve, amennyire sejtem.
Nem véletlen, hogy sok dolgozótól önéletrajzot kérnek. (Más dolog, hogy ezek mennyire fedik a valóságot. Olvastam magam is olyat, ismerve az illetőt, aki küldte, hogy felröhögtem annak valóságtartalmán.)
Gyakorlatilag bárkit beengedhetsz magad mellé dolgozni és nincs semmire garancia. Persze, ne ítéljük el ismeretlenül Krisztiánt, hiszen a facebookon megosztott és terjedő lejárató kampánynak elképzelhető, hogy ő csak szenvedő alanya és tényleg nem ő tette el a pénzt.
A rendőrség majd ennek utána fog járni.
Ne felejtsétek, erről itt olvastatok először! (Leszámítva a facebook hálózatát...)
Mondjuk, ha nekem kellett volna egy ilyen esetben rendőrségen vallomást tennem és tagja vagyok korábban ennek az oldalnak, már jóval korábban, még az ügy kirobbanása előtt felteszem ide a véleményemet, hiszen pont ezért jött létre az oldal. (Van olyan is tudomásotok szerint, ahol meg az alkalmatlan alkalmazottakról lehet kommentelni?)
Ha bármit megtudunk, utána fogunk járni.
Nos, én meg közben megkaptam a feljelentő hölgytől a bíróság határozatát. Szerintem ügy lezárva. Most akkor jelentsem fel ezt a parasztot, hogy ő rágalmazott engem a lejáratós kampánnyal, ami ellene irányult?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)