Tudni kell, hogy nem mindig főzöm magamra, mert agglegényes életmódomba bőven belefér, hogy itt-ott hódoljak a kulináris élvezeteknek. Ez azt jelenti, hogy csóróként körbejárogatom a környékemet és feltérképezem azokat az élelemelosztókat, amelyek kiesnek a migráns témából (gyrosos, kínai) és a pénztárcát is megkímélik (kizárva puccos Michelin-csillagos látványos dinning guide helyek). Végül a Lacikonyha szerűségek maradnak, a falatozók és azok a kis kajáldák, amelyek menüztetnek, de délutánra már bezárnak.
Az egyik az Üllői úton található, közel a Klinikákhoz. A nevét a helynek még most sem tudom, ellenben a pultos-lányról annál több...
Ha ide betérsz fél négykor, az aznapi ételekből, ami még megmaradt, fél áron mazsolázhatsz. Viszont, ezt mások is tudják, ezért ha csak tíz perccel később érkezel, a választék lenullázódik és jó, ha üres rizs marad. Többen szatyornyi dobozzal érkeznek, hogy azután kétezer forint alatt megoldják a család élelmezését. Én általában a ropogósra égetett fasírtra ugrom be, bár marhahúslevest is vettem párszor.
Ma sincs kedvem főzni, péntek is van, agy, ha akarok olyasmit enni, amit nem én készítettem el, akkor itt az idő, hogy gyorsan lecsapjak.
Nem vagyok túl gyors léptű, ezért meglepődöm, hogy belépve az üzletbe azt látom a faliórán - szinte pont szemben van az ajtóval, hogy hozzá lehessen igazodni - hogy még van kb. 4 percem, a helyiségben pedig 4-5 nő ül és várnak rá, hogy támadhassanak. Igen, jó cserkész módra ülve és nyálat csorgatva várják ki, míg ráugorhatnak a maradékra. Arcuk bizalmatlanságot sugároz felém, mivel érezhetik, hogy ha vásárolni kezdek, talán közben letelik az a pár perc és csalárd módon beelőzöm őket.
Első gondolatom, amikor meglátom a pultban dolgozó csinos és törékeny leányzót, hogy ha ketten lennénk az üzletben, megragadom a derekát és felcsapom az egyik barátságos, kockás abroszos asztalra, hogy ott egyesüljek vele össze... (Bujaság, azaz luxuria)
Természetesen ezt azonban több okból sem tehetem meg és ebből csak egy, hogy a cerkám alkalmatlan arra, hogy másodpercek alatt keményedjen 5 perces tojás állagúra.
Ja, meg valójában nem hiszem, hogy lenne mód arra is, hogy ketten legyünk benn ebben az időpontban, hiszen vagy négyen dolgoznak a létesítményben és minimum ennyien érkeznek zárás előtt egy kis olcsó faladékra, mint magam.
Oké, nézzük meg azt a kínálatot, ha már nem akarok magamra főzni! (Restség, azaz acedia)
Hát, nem mondhatom, hogy sok minden maradt. Most megint ezért siettem ide, hogy ebből a három ételből...? (Harag, azaz ira)
A pultoslányka csendesen megkérdezi, hogy nem várom-e ki azt keveset, ami a kedvezményig maradt? Azután együtt döbbenünk rá, hogy ha így teszek, akkor nem valószínű, hogy bármit is tudok majd venni a 4-5 nő vásárlása után, ezért kicsit kevélyen (Kevélység, azaz superbia) végignézek a rám függesztett arcokon - amiben a harag bűne már megjelent náluk is - és egyetlen pillanatig szívom a fogam, hogy amit veszek, nem lesz olcsóbb (Fösvénység, azaz avaritia) de mohóságom (Torkosság, azaz gula) győz felettem, ezért belekezdek a felvásárlásba.
És azon agyalok, hogy lehet, hogy teljes árat kell majd fizetnem a végén, de legalább ez a néhány pöffeszkedő asszonyság majd megtanulja, hogy az, hogy várnak, mint éhes farkas az ősember barlangjánál, az egyfelől élelmesség, másrészt viszont egy roppant irritáló emberi szokás. Azonban ma nincs szerencséjük, mert érkeztem én és felvásároltam előlük a finomabb falatokat, hogy nehogy már ők kapják meg! (Irigység, azaz invidia)
Kifizettem végül az egyébként sem egy túl nagy összeget és zsákmányommal síri csendtől kísérve elhagytam az objektumot.
Nyolcadik főbűnöm lehetne a parasztság! (Parasztság, azaz malitiae)
