Blog: Elkorcsosult filmes blog-kultúra

Blog: Elkorcsosult filmes blog-kultúra

Nagyon hamar eljutottunk idáig. Még az én életemben. Szégyen.

Emlékszem még, gyerekkoromban, mikor remegő felvételű videó kazettán adogattuk körbe a féltve őrzött felvételeinket, hasonlóan remegő kézzel. Amikor legtöbbször akkor tudtuk meg, hogy készül egy nagy dobás, hogy hozzájutottunk a kalózkópiához. Néhány magazin és egy-egy tévéműsorban ejtettek szót a friss mozikról és sokszor éves csúszások is előfordulhattak, hiszen nem volt Internet, amin keresztül lehetett szuszakolni az anyagot Berlintől Timbuktuig.

Azután mikor végre felszabadultunk a világhálóra, hirtelen mindenki, akiben kicsi kis affinitás is lakozott a filmek szenvedélyével kapcsolatban, az ilyen-olyan formában tartalmat kezdett gyártani, hogy terjessze az igét. Pl. olyan formán, hogy a számáéra kedves témákról specifikus tartalmat épített fel, így megosztva örömét másokkal. Ezekben az időkben – 2000 körül – számtalan fiatal és öregebb blogger kezdett olyan filmes oldalakat indítani, amelyeket vagy informatív tartalma miatt volt érdemes olvasni, vagy, mert mások szemén juthattunk olyan információkhoz, amik szélesíthették látókörünket a filmkészítés univerzumán belül. Kínai manga, szamurájfilm, horror, művész filmek, trash. Mindenki találhatott kedvére valót. Egyedül talán az oldalak fellelése jelenthetett némi problémát, mivel magukat ritkán és nehezen tudták megreklámozni, ezért olyan volt, mintha hímes tojásokat dugtál volna el a kertben és egyesével kutattad fel őket.

A blogoknak teret engedő platformok szépen lassan elkezdték célorientálttá tenni a készítőket. Meglibbentették, hogy a tartalomszolgáltatásért, ha mondjuk reklámokat is kihelyeznek oldalaikra a cikkek mellé és a reklám elér az olvasóhoz, némi aprópénzzel vagy egyéb megfoghatatlan szolgáltatásokkal kibővíthetik a készítők érdeklődését.

Az ügyesebb platformok talpon maradtak és kooperálni kezdtek nagyobb netes szolgáltatásokkal, hogy végül eljussunk oda, ahol most tartunk.

Mostanra már nem a tartalom a fontos az időközben életben maradt filmes portáloknak, hanem, hogy az egymondatos cikkekkel kattintást generáljanak, azaz olvasókat szerezzenek a reklámok megtekintéséhez. És ez borzalmasan szomorú és frusztráló.

Tíz éve a legtöbb írás, amit találtam szörfölgetés közben, informatív volt és releváns. Ezzel szemben manapság olyan haszontalan és valójában érdektelen témák köré építenek fel néhány mondatból álló koholmányokat, hogy elkeserítő. Mindezt ráadásul olyan oldalak, akiknek korábban élvezet volt munkásságát követni, míg ma már azon is elgondolkodom, hogy megéri-e követni őket?

Néhánynak azt hiszem, elengedem a kezét. Ezt pedig én sajnálom a legjobban.

Tudom már egy ideje, hogy a film biznisz egy felfújt üzleti ág, amiben minden morzsa „hír” dollárt teremtő erő, nem véletlenül élnek meg a pletykalapok is, melyek tartalma, címéből adódóan is megkérdőjelezhető. A bulvár irodalom (Kissé úri kifejezés valamire, ami alig ér valamit.) mostanra szinte már-már a fantáziabirodalom részét képezi, hiszen számtalan esetben derült ki a rajta keresztülvonuló anyagokról, hogy a valósághoz sok közük nincs, illetve, az információ nem azoktól ered, akikről szól, hanem szomszédoktól, ismerősöktől és így megkérdőjelezhető információ. Plusz, akik papírra vetik, sokszor képtelenek tárgyilagosak maradni és jelentős részben teszik már hozzá a saját elképzelésüket is.

Azonban a „pletyka” veszélyes fenevad. Pszichológiai oka van, hogy az átlagember szomjazik rá és ha beszerzését csak silány minőségű tartalmat gyártó firkálmányokból lehet beszerezni, akkor biztos lehetsz benne, hogy lesz aki onnan be is szerzi azt. Azután pedig a kisebb csoport, amelyik innen magába szívta a selejtes anyagot, készséges, szájhagyomány útján terjeszti azt tovább a többség felé. Nem véletlen tehát a kifejezés: pletykalap.

A közösségé oldalak pedig, habár valószínűleg nem ezt a lehetőséget emelnék ki első sorban, ha használatukról szó esik, mégis, tartalmuk tetemes részét ezek a hírek teszik ki. Ezt pedig a korábban említett reklámozás, kontra jutalmazás rendszerrel gyakorlatilag táplálják is.

Így jutottunk el a mához, ahol a korábban kedvel filmes portáljaim olyan használhatatlan cikkekkel rabolják a drága időmet, minthogy, egy példát ragadjak ki, ami tökéletesen rámutat a problémára: Kiderült, hány perces lesz a Marvel mozi záró-darabja!

Látod a problémát?

A probléma itt az, hogy ez az információ nem ér meg egy cikket, kattintást és olvasást. Ez, húsz éve, maximum egy kis színes csíkként jelent volna meg egy filmes oldal „friss hírek” rovatában. Mert egyetlen mondat az egész, nem több.

Felmerült már bennem az is, hogy az információ, azon kívül, hogy totál lényegtelen nagyjából a moziba járó emberek 100 százalékának, simán a címben is szerepelhetne: 119 perces, azaz két órás lesz a Marvel sorozat lezáró része.

Ehelyett, mutatom, körül-belül mire számíts egy ilyen cikkben:

„A Marvel stúdió vezetője, Robert Tiktok egy eheti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy várhatóan az előzetes vágások után, ha a tesztközönség nem szól közbe, a karácsonyra bemutatásra kerülő „Vérplazma” című Marvel mozifilm 119 perces lesz a vágás után. Tiktok még hozzátette, hogy a rengeteg akció miatt hamar elrepül és reméli, akik megveszik a 12 literes currys csirke ízesítésű pop corn, nem felejtik megenni azt, miközben a látványvilágtól leesik az álluk! Leesett állal meg nehéz enni, mint tudjuk.”

Nos, ennyi kb. egy ilyen cikk. Találtál benn olyan lényegi információt, ami nem puszta idő(d) rablás(a)?

Szerintem semmit.

Gyerekkorodban az történt volna, hogy az amerikai bemutató után három hónappal egy remegő felvételű videokazettán megkaptad volna a padtársadtól kölcsönbe, hogy este nézd meg, de holnapra hozd vissza. És te hasonlóan remegő kézzel vetted volna át.

Blog: A társkeresők legalja

Sosem kellett a szomszédba mennem egy jó kis trollkodásért. Néha túlzásokba is esem. Az illető, akiről viszont mesélni fogok, szerintem elviszi a nemlétező pálmát amiért kimaxolta a gusztustalan hozzáállást a társkeresés útvesztőiben.
Ehhez azonban mesélnem kell.

Az első eset, amikor elgondolkodtam rajta, mennyire nem tudhatjuk, ki van a "vonal" másik végén, az akkor volt, amikor egy ingyenes Internetes terminállal próbáltak kedveskedni az Erzsébeti Interspar vásárlóinak. Mondanom sem kell, hogy viszonylag gyorsan híre ment és kitalálhatod, hogy kik tudták a legkevésbé használ.
Eltaláltad, a ha a vásárlókra tippeltél.
Többször megfordultam eme áruházban, amíg ott laktam és a terminál létezése alatt nem egy esetben figyeltem fel rá, hogy egy eléggé hajléktalan forma férfi nyomogatta a gombokat a videójáték méretű készüléken.
Egyszer pedig vigyázó szemet véletlenül átsiklattam a képernyőn is és a jellegzetes szín-összeállításból azonnal feltűnt, hogy emberünk nem mást böngészik, mint a "Lovebox" nevű társkereső oldalt.
A férfin egy leginkább irhakabátra emlékeztető ruha lógott, fején kucsma. Az egész cucc nem lett volna olcsó, ha újonnan szerzed be, márkaboltból, azonban a férfi szerelése koszfoltoktól hemzsegett. Szóval ránézésre láthatta az ember fia, hogy ez bizony egy lecsúszott egzisztencia, aki éppen...
Tényleg?
Éppen mit csinálhat?
Mert, ha ezzel a külsővel jelenik meg egy randin, akkor az nem lesz hosszú közös program.

Később, hasonló esettel találkoztam a Váci út elején nyitva tartó non-stop netkávézóban, ahol egy boksszal mellettem két roma kislány nézegette a fiúk adatlapjait és azon kacarászták, melyik mekkora suttyó ránézésre. (Gondolom, abban az időben még talán nem volt tele a lovebox oldala olasz amorózókkal.
Nekem volt kellemetlen hallgatni őket, mert kívülállóként is sértő volt, hogy valaki nem a funkciója miatt használ egy oldalt, hanem, hogy kihasználjon másokat.
Nem véletlenül lettem a későbbiekben óvatos duhaj.

Azután az elmúlt hetekben belebotlottam egy nő adatlapjába - mindjárt több társkeresőn is - akinek tenyérbemászó stílusa miatt a bicska kinyílt a zsebemben. Első körben még csak nem is mentettem adatlapjának szavait, de minél többször dobálta elém az app. ezt a förmedvényt, annál inkább éreztem, hogy írnom kell a jelenségről.
Nem szó szerint rá értem, mint jelenségre, hanem a társkeresők azon csoportjára, akik valójában már első megnyilvánulásukkal megelőlegezik a lehetséges kapcsolat minőségét.
Ráadásul erősen negatív irányba haladva.

Van még időd?
Mert mesélnék egy törzsvendégemről, a Misiről.
Misi nem volt egy szerencsés krapek. Elvált, gyerekeivel a kapcsolata talán amolyan közepes minőségűvé érett és miután az asszony elhagyta, valahogy nem tudott jól választani partnert magának.
Először is, Misi eléggé tutyi-mutyi figura volt.
Másodszor meg szakálla és enyhe Pavarottira hajazó kinézete ellenére is sokkal femininebb pasas volt, int az a két nő, akivel élt azalatt az időben, amikor én ismertem.
Szerencsére, nem egyszerre.
Egyszerűen mindkét nő férfiasabb volt.
Már ezért sajnálatos Misi bőrébe képzelni magunkat.
A második nőjét meg történetesen én zavartam el a háztól.
Történt ugyanis, hogy Misi valamiért összeszedett egy igazi retek nőt, aki külsőre sem volt nőies és gondolataiban sem igazán. Viszont volt két gyereke és miután "elcsábította" a Misit, a két gyerek is bekvártélyozott a tesze-tosza hapsi pecójába.
Le se tojta volna az ember, ha nem ismeri a Misit.
De történetesen mióta ott dolgoztam, ismertem és bár nem volt a kedvencem - másik történet - nem kívántam neki azt, hogy egy patkány és a kölykei kitúrják az otthonából, két fiával együtt, akiket szintén ismertem a sok éves fröccsözések miatt.

Misi mind ritkábban jelent meg nálunk, mind több monoklival. Szégyellte, hogy kap. Inkább boltban vette meg a piát, hogy ne lássuk.
Azután egy nap késő este bejött, leült a pulthoz és remegett az idegtől.
Csak nem hagyott nyugodni, hogy mi a baja és hamar kiderült, hogy az aktuális verekedős élettársa (szóval metoo-t nők is követnek el) lepofozta a kocsmába a saját lakásából, hogy végül a Misi a saját otthonába nem mert hazamenni.
Itt durrant el az agyam.
Fogtam egy nevelőszerszámot, felmentem emberemmel a lakásába és húsz perc alatt kibasztam a nőt, beígérve, hogy a nevelő bottal eltöröm a térdét, ha még egyszer megkeresi.
Nem nagyon akart eltakarodni, sőt, még igyekezett félrehívni a Misit, hogy a "lelkére beszéljen", de láttam a leharcolt oroszlánon, hogy nem kívánja a négyszemköztet.
Nő ment, Misi maradt.
Barátok nem lettünk mondjuk ezután se, de legalább egy embert nem húzott le egy arra érdemtelen szemétláda.

Erre most itt ez a nőnek alig nevezhető emberforma toprongy, aki pár leír mondatával tökéletesen megidézi mindazt, amit egy egy társkeresőn látni sem lenne szabad.

Első adatlapját sajnos nem mentettem a tinderről - utána meg nem láttam ott - de abban már megcsillant nagyképűsége, amikor ellentmondást nem tűrő stílusban elmondta, hogy a tinder nem azért van (márhogy könnyű kapcsolatok kialakítására) és aki szexet akar, az elmehet a búsba.

Ezzel eleve felpiszkált, mert a tinder pontosan azért lett kitalálva, hogy a személyek könnyű kapcsolatokat találjanak. (állítólag eredetileg meleg férfiak, de ebbe a témába nem ástam bele magam) Azonban jönnek az igaz szerelmet kereső felhasználók és módszeresen kinyírják az egyébként tök jó és hiánypótló applikációt.
Mert a tinder tökéletes lenne arra, hogy a kiéhezett két oldal egymásra találjon, anélkül, hogy a találkozó alapja a prostitúció legyen. Azonban a sok erkölcsös nő és férfi tett róla, hogy gyakorlatilag megszelídítsék a platformot.
Talán nem is csoda, ha sokan már eleve azt hiszik, hogy itt ez nem "AZ".
Csak ne akarnák ezt adatlapjukon még belém is magyarázni.

Egy biztos: Ha valaha készítek egy hasonló partner kereső alkalmazást és meglátom, hogy egy-egy nő azzal jön, hogy ez nem "AZ" az oldal, úgy kibaszom őket, mint annak a rendje.
Mert ne a felhasználó döntse már el, hogy az applikációnak mi a célja, hanem a fejlesztője.

Azután förmedvényünk, véglény Andrea (talán kisbetűvel kéne írnom a nevét) máshol is megjelent és ugyanazzal a paraszt, lekezelő és érezhetően csontjai velejéből hozott férfiellenes dühvel igyekszik megtalálni a balekját, mint amit már korábban láttam tőle.
Nem bírja feladni.

De beszéljen az adatlapja:

Tehát mit tudtunk meg ebből?

Kedves hölgyünknek van kívánságlistája: Budapesti, lakástulajdonos, bejelentett állással, legyen intelligens, kommunikatív és ami roppant fontos, hogy a szexet felejtse el, mert ez a megnevezett egyén valamilyen formában, akár egy Borg, beépült a hölgy szervezetébe vagy lelkébe.
Szimpatikus hozzáállás, nem igaz?
Tehát, mint pasas, te hozd a maximumot.
És mire számíthatsz?
Egy társra.
Most őszintén: Egészséges férfinak kell olyan társ, akitől nem kap szexet?
De menjünk tovább:

Tehát, azért akar kizárólag komoly kapcsolatot, mert ez egy társkereső. Nem túl jó sorrend, de-hát emelkedjek felül. Ez a paraszt azzal fenyegeti az átlag társkeresőt, hogy kukázza őket, amennyiben nincs meg az alap helyesírás.
Írja mindezt kritikán aluli stílusban megfogalmazva, borzalmas helyesírással.
Azért maradjunk már a realitás talaján, ember!
Ráadásul az is látszik, hogy gyereke van, több nem kell!
Ráadásul már előre kiköti, hogy elérhetőség kizárt, mert ez nem az az app.
Szóval, vajon miért is van akkor itt?

El nem hiszed, milyen nehéz udvariasan megfogalmazni a mondandómat.

Nem találom, de mintha valahol említette volna, hogy neki már három gyereke is van, azonban épp nincs munkahelye. Ez mondjuk napról-napra változhat.
Ellenben nem úgy szokott lenni, hogy a nők először valahogyan vonzóvá teszik magukat, hogy mint a méh, körül legyen dongva. Aztán ráér azután kancsókává válniuk, amikor elkapták az áldozatot, azonban ez a nő nem nagyon érti a társkeresés lényegét.

Bevallom, ha szavaira valaki felkapva a fejét, úgy érzi, ő lesz a megfelelő társa, ott nem érdekel, mennyire inkorrekt az áldozathibáztatás, mert a pasinak is azt kívánnám, hogy edd meg amit főztél.

Szerinted ilyen indítás után ez a rüfke fog magának embert találni?

Végül csak kihozta belőlem a trollt és ráírtam.
Alant a beszélgetést olvashatod:

Nem sikerült elsőre kihúznom belőle, hogy ő mivel tudna egy kapcsolatba beszállni.

Ennél a résznél szimplán felakartam ébreszteni az alvó nőstényoroszlánt.

Úgy látom, sikerült!

Kioktatja a társkeresőket róla, hogy ez bizony egy társkereső oldal, de olyan alpári, útszéli stílusban, hogy azonnal kioltja mindazt, amit a témáról elvár és összehord. Mert ha társkereső oldalon vagyunk, csak illene egy minimális kulturális szintet elérve keresni azt a társat, nem?

Végül így búcsúzott tőlem, mielőtt letiltott volna, hogy válaszolni ne tudjak. Bár, ott már akkor nem is akartam, mert tudtam, hogy írni fogok erről a pondróról és arról, hogy mennyire veszélyes még úgy is az Internet, hogy egyesek az arcukat adják a kinyilatkozásaikhoz. Látod, ő is vállalja magát épp csak vállalhatatlan.

Kívánom, hogy soha ne találjon embert, aki rámosolyog.
Hogy ne találjon egy szerencsétlent, akibe beletörölheti a lábát.
Szégyen, hogy ilyen mentalitással emberek társkereső oldalakon tévelyegnek.
Szégyen, hogy mindezek ellenére is jó eséllyel fog ki magának valami madarat és végletekig megkeseríti majd az életét.

Mi a véleményed az ilyen emberekről?
Nem érzed úgy, hogy a társkereső oldalakon erősebb szűrőrendszerre lenne szükség?

Az egyik negatívum, hogy egyre többen nem magukról írnak érdemlegeset, hogy lehessen fogódzót találni egy beszélgetéshez, hanem szimpla kívánságlistát tolnak egymás arcába a tagok és aki egy kicsit is eltér ettől a felállított etalon mércétől, azt azonnal odébb pöccintik.

Hamvadó cigaretta vég, avagy a Végzet Asszonyai és a dohányzás

Na, ő az a nő, aki tipikus
példája a végzetes nőszemélynek,
akinek nem áll rosszul a dohányzás.
Miért?
Mert mivel dögös, elnézed neki.
(Ez a képmutatás!)

A következő cikk, habár szemtelennek tűnhet, más szempontból segít nőknek abban, hogy mi az, amit egy társkereső oldalon ne erőltessenek, ha egy kicsit is érdekli őket a lehetséges másik fél véleménye.

A maják és aztékok már a kilencedik században gyártottak dohánylevél felhasználásával készült bűzrudakat, de ne hidd, hogy azok emlékeztettek a mai cigarettára. Lassú fejlődésnek köszönhetően a ma is kapható változat végül a huszadik századra nyerte el a megszokott formát.

Magam is hosszú éveket áldoztam szó szerint az életemből a dohányzás káros szenvedélyének, ám most úgy érzem, örökre leraktam, mert egyszerűen nem hiányzik számomra. Olyannyira nem, hogy kifejezetten taszít, ha olyan nővel kell beszélnem, aki bagózik és belemászik az aurámba. Férfiak esetében sem tetszik, de ők szerencsére nem nagyon másznak az aurámba, nem igaz?

Ő is csinos és alig látszik.
Valóban azért nem zavaró,
mert a képen annyira
alul helyezkedik el?

A harmincas-ötvenes évek között a a "vamp nő" (végzet asszonya) alapvető kelléke volt a cigaretta, sokszor irreálisan hosszú szipkákban, terjengő füsttel, pöckölhető hamuval. Sokszor a "rossz nőkkel" párosították a dohányzást, sőt, emlékszem, anyám, aki vidékről került fel a városba, az utcán eleve rá sem gyújtott, mert az, neveltetése szerint, a prostituáltak ismérve. Még a filmekben is többnyire a negatív karakterek kaptak a kezükbe bűzrudat, ami alól az ikonikus rajzfilm karakter, Szörnyella deFrász sem húzhatta ki magát.

Aztán a hetvenes évek környékén az egészséglobbi kisebb csatákat nyert a dohányipar ellen. A háborút azonban talán sosem fogják, amíg a legtöbb ország tetemes adóbevételt tud e termék eladásával a GDP-be forgatni. Pedig már egy ideje az is bizonyított, hogy a cigaretta füstje több száz méreganyagot tartalmaz, a nikotin egészségtelen, káros a magzatokra is és talán a legtöbb rákos megbetegedéshez ezt a káros szokást lehet költeni.

Laza támaszkodás

Azonban, valamikor a mozi világában kifejezetten szexi volt, ha egy dizőz miközben összetörte a férfiak szívét, elszívott egy-egy szálat, mostanra azonban szeretném hinni, hogy sokkal egészségtudatosabbak vagyunk (felmérések szerint valójában nem) és ezért mind kevesebben nyúlnak a bagóhoz.

Képmutatónak érzem magam, amiért néhány nő esetében elnéző vagyok a cigaretta fogyasztással szemben. Ők azok a kevesek, akiket pl. filmekben látok. Vagy akik tetszenek. (Én suttyó)

Azonban ha társkereső oldalon kutat az ember egy lehetséges partner után és ő maga nem dohányzik, bizony létrejön egy előítélet azokkal a hölgyekkel szemben, akik annyi időre sem képesek letenni a cigit, amíg elkészülnek a fotóik, amiket azután ki tudja milyen silány önellenőrző metódus után feltenni szándékoznak. Nyilván, többségüknek eszébe sem jut, mennyire taszító a két ujj közé csípet, sokszor eredménytelenül rejtegetett rúd, ami a képeken egy nem dohányzó szemét egyenesen a kérdéses tárgyra irányítja.
Én legalábbis azonnal észreveszem.

Valóban kell a kézbe?

Persze, ha én keresnék valakit a világhálón, eleve alap tulajdonságnak tekinteném, hogy a másik fél ne legyen bagós, és rohanó, kiüresedés felé rohanó világunkban egyébként is a tolerancia, aminek a leginkább híján vagyunk.

Sok nő eleve ugyanolyan korláthoz köti jövendőbelijét, mint a pasik, akik kerülik őket. Nem egy adatlapon olvasni, hogy a fiatalasszony dohányos, sőt, néha külön sort szentelnek annak is, hogy ecseteljék, a káros szenvedély marad és akinek ez nem fér bele, mehet tovább. Hiába, ez egy függőség.

Most néhány fényképet mutatnék neked, amiket társkereső oldalakon találtam és így szemléltetném, hogy ha nem elég, hogy valakinek esetleg nem túl előnyös a külseje, a cigi, mint kellék, nem fog az összképen javítani.

Azok a mamik jutnak eszembe róla,
akiknek a foguk is rúzsos.

Mosolygós bagózás. Így jobban tetszik,
mintha komoran bámulna?

Még néhány példát mutatok, de azután elengedem a témát. :) Sajnos a blogspot nem támogatja, hogy a fényképeket úgy tehesd be, ahogy te akarod, mert a blog adatlapja ide-oda dobálja a fotókat a cikkekben. 

Hiába áll vigyázz, be
lett kellemesebb.

Azt nem tudom természetesen megmondani, hogy a férfiak mennyi olyan fotót tesznek fel, amin szivaroznak, mint az urak, így elég egyoldalú a cikkem. Vedd úgy, hogy nektek, nőknek mutatok görbe tükröt. Ha te ezek után sosem fogsz kitenni magadról sehova sem cigis fényképet, már tanultál valamit. Persze az életünk szerves része, hogy bulikázunk, partikázunk, néha csinálunk egy kis ereszd el a hajamat. Ilyenkor is érdemes azonban erősen megszűrni, hogy milye fotókkal kápráztatjuk el az ismerőseinket, akik talán nem olyan kritikusak velünk, mint az idegenek, de miért pakolnád ki magadról, ami előnytelen? Ezzel nem játszod meg magad, éppen csak nem kell mindent tudnia az ismerősöknek. Elvileg (jobb esetben) miközben a nagy-dolgodat végzed, akkor sem posztolgatod ki magadat, ahogyan megpattan a szemedben a hajszálerek, miközben erőlködsz az előző délutáni töltött káposzta után.

Még néhány fénykép, amely hasonló témában készült. az egyiken a cigarettát felcserélte egy sörös üveg. Hidd el, ha alkohollal pózolsz, hacsak nem egy gyönyörűen elkészített, művészi kompozíciós koktélról van szó vagy egy öblös pohárban hömpölygő finom borról, nem biztos, hogy pozitív a végeredmény.

Lehetsz bármilyen csinoska,
ha egy sörösüveg ellopja a showt.

És a végére egy kettős kombó:

Egyik kézbe piás pohár, másikba egy égő cigi. Lehetsz te szimpatikus, ha ezzel a két kellékkel a kezedben ezt nem tudod bizonyítani.

Amúgy humorral kicsit tompítható a végső változat, mint utolsó képemen. Döntsd el, hogy sikerült-e.