2020. július 6., hétfő

Blog: Halálos fenyegetés egy geektől, avagy a Last of Us 2. hisztéria (2020)



Mindjárt indíthatok azzal, hogy magam is szoktam trollkodni és bár "ismerem" a játékot, sosem játszottam vele.
Viszont kétszer izgultam végig az első részt, mert megnéztem a gameplay-t és bevallom, roppant erős a játék, minden szempontból és bár nem én fogtam a kontrollert, vagy hívjam ősember mód, hogy "Joystick", habár én is tudom, hogy annak a formája is más?

Szóval, nagyon tetszett a játék és tudtam, hogy a kettőt is látni akarom, annak ellenére, hogy magam lehet, hogy sosem fogom irányítani a szereplőket, hiszen nem különösebben rajongók magáért a játékokért, meg a felszerelésem sincs meg hozzá. Igen, lehet, hogy azért, mert csóró vagyok hozzá. :D

Azonban volt szerencsém belefutni, szinte napokkal a kiadás után, hiszen minden ismertebb gamer presztízskérdésnek tekintette, hogy a leggyorsabban kipörgesse és a leghamarabb kitegyen róla videót a csöved csatornáikra.
Véletlenül pont egy olyan gamert sikerült kifognom, akinek nem teljesen tetszett mindaz, amit a játékban megléptek és ennek "megfelelően" játszotta utána végig az egész műsort, ami a sokadik órában komolyan megterhelő volt és igazat adtam neki abban, amit ő maga is többször megemlített, hogy eléggé toxikus lehet a nézők számára a viselkedése.
Igen, az volt!
Olyannyira, hogy a feliratkozástól is eltekintettem és tudtam előre, ha valaha újranézem a Last of Us 2 végigjátszását, egészen biztos, nem az a ő néhány videóján keresztül fogom megtenni.

Azonban, az ő gyerekes viselkedése eltörpül az mellett, hogy mi történik azóta, a játék körül.

A játékba ugyanis behozott a rendezője egy új karaktert, egy Abby nevű harcos amazon, aki - szpojler - csinál valami olyan durva dolgot a játékmenet első 2 órájában, amivel sikerült az első etap fanatikus rajongóinál kihúzni a gyufát. De dulván ám!

Hovatovább, eljutott az ügy oda, hogy az Abby-t "alakító" színésznőt - aki nem mellesleg több száz produkciónak adta a hangját - sikerült több médiafelületén halálosan megfenyegetnie néhány, kimondom én, igazi seggfejnek. Laura Bailey pedig első körben igen nehezen fogadta, hogy virtuálisan halálra ítélték, meg a gyermekeit is, és a többi gyökérség, amit el tudsz képzelni.

Természetesen Bailey megosztotta tapasztalatait twitter fiókján és teljesen evidens módon a közvélemény azonnal mellé állt és a játék rendezője is mélyen elítélte a felmerülő fenyegetés-hadjáratot.

Azonban, ez a hisztérikus jelenség, bármilyen hihetetlen, nem csak egy-egy kirívó esetre érvényes és nem csupán egy-két unatkozó, fantáziavilágban lébecoló senkiháziról szól. Sokkal több ember képtelen helyén kezelni azokat az impulzusokat, amik egy ilyen játék közben érik és ez olyan irreális viselkedést is magába foglal, mint túlzott ragaszkodás egy fiktív karakterhez - ami ráadásul teljes egészében számítógép generálta alak és a végeredmény -azaz Abby karaktere - véletlenül sem emlékeztet Laura Bailey-re, a szinkronhangra - vagy a vágy, hogy akár névvel vagy anonim módon, halálát kívánjuk idegenek gyermekeinek!
És ezt nem hiszem, hogy el lehet viccelni. Mert a jelenség veszélyes és nem vicces.

Tudjuk, a művészvilágban milyen tragédiákat váltott már ki a rajongók viselkedése azok ellen, akik vágyaik tárgyát vagy épp képzelt ellenségüket alakította. És sokszor pont olyanok követnek el ellenük támadást, akik korábban és később, pszichológiai vizsgálatok során állították, támadásuk alanyát valójában bálványozták.

Azonban még veszélyesebb, ha nem a szeretet, hanem a gyűlöletből fakad a támadás. Mert kiszámíthatatlan, hogy a fenyegetések mögött, egy kisváros, pattanásos tinije áll, vagy egy ötvenes, enyhén szociopata férfi, akinek van ideje rá, hogy akár a fél világot átszelje egy kopott furgonnal, megálljon az adott "démoni ellenség" portájához közel, majd amikor a gyanútlan művész - többnyire ők vannak ilyesminek kitéve - elhagyja a házát, elé toppan egy marcona idegen és halálra szurkálja.

Abszolút igaza van Laura Bailey-nek, ha kijelenti, hogy megrémült. Megértem. Amerikában egyébként is valamiért sok hírt hallani mentális problémával küzdő személyekről, akik mondvacsinált okból ölnek meg másokat. (Igen, pontosan tudom, hogy ez mindenhol előfordul a világon, többé-kevésbé, azonban az amerikai média az, amely előszeretettel kapja vállára at ilyen történeteket, hiszen, ebből (is) van a pénz!

Azonban úgy vélem, a helyzet nem fog kielégítően változni és továbbra is elő fognak fordulni drámai esetek, amíg a törvény és hatóság nem talál megfelelő eszközöket a lehetséges elkövetőkkel szemben. Ez az egyik oka, amiért részemről - bár sok mindenben szemben állok a Nagy Testvér lehetőségével - de támogatnék egy Internetes regisztrációs törvényt, amely szerint a személyiséged valós kell legyen, ha közösségi platformon vállalsz "közszereplést", ami annyit tesz, ha kurva anyázod a főnöködet, azt csak névvel tehetnéd és nem "hátulról támadva", anonim, fiktív adatlapok mögé bújva.

Akkor talán az emberek felfognák végre, hogy az Interneten sem tehetnek meg mindent és talán a mérgező emberek, a trollok, kicsit erősebb önkritikát gyakorolnának véleményük felett.
Mert véleményt bárki nyilváníthat, de tegye azt arccal, kiállva mellett.

És nem cenzúrázni akarom embertársainkat, de sokan képtelenek bizonyos önkontrollra és nekik viszont néha a kérésnél kicsit erősebb eszközökre van szükség, hogy egy elfogadott mederben tartsuk a vélemények egyediségéből fakadó kellemetlenségeket.

Mert aláírom, hogy lehet véleményed pl. a pedofíliáról, de azt nem, hogy magad által kreált teóriák és ötletek mentén fórumon esetleg támogasd azt. Vagy pl. oké, hogy szereted a pornófilmeket, de egyértelmű, hogy nem akarja senki, hogy szabad legyen ilyen videókkal telepakolni mondjuk az FB hírfolyamát.

Részemről, egy rendkívül mogorva egységet alakítanék ki az olyan geek-ek és trollok ellen, akik bizonyos normákat nem képesek betartani és mint ebben az esetben, halálosan fenyegetik meg a másikat.
És nem lehet elbagatellizálni azzal, hogy csak humor volt, hogy csak odamondás. Mert sosem lehet tudni, hogy a sok kamu fenyegető között nincs-e ott valaki, akinél ez nem csupán üres fenyegetés.

Részemről sem tetszett, amit az Abby karakterrel meglépett a játékkészítő, de ezért nem fogok egy ismeretlen ember privátban zavarni, hogy mivel te voltál a hangja, te dögölj meg.
Ezt meghagyom azoknak a kiskorú hülye-gyerekeknek, akik az érzelmi életük kizárólag arra az időre korlátozódik, amikor bekapcsolják a konzolt.
És ha ők fenyegetőznek, kiküldeném rájuk a Troll-ellenes karhatalmat, hogy ugyan üljenek le vele beszélgetni, hogyan képzeli el a jövőjét?
Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb embernél - főleg az ilyen arcoskodó gyerekek esetében - egészen jól működne egy ilyen metódus.

Troll-osztag kimegy, bekopog, név szerint keresi Kincs234xxV-t, hogy ugyan már, Trevor, gyere ki a konyhába és anyu, meg apu előtt beszéljük meg, mihez van jogod, amikor felmész a nethez és mihez nem.
Mert, hogy ingyen használhatsz egy virtuális világot, nem jelenti azt, hogy nem vonatkoznak rá akár ugyanolyan morális, etikai, egyéb törvények és irányelvek, mint a való életbe, még akkor is, ha pont a való élet elől menekülnek oly sokan a net és a játékok univerzumába.