Hálásnak lenni! (2021)

 Hálásnak lenni! (2021)

Azt hiszem, amikor az ember évente egyszer, általában vagy egy sorsfordító eseménynél vagy olyan karácsony-szilveszter közre időzítve számot vet önmagával, megfogalmazódhat benne egy olyan, számmal meg pont nehezen pozicionálható lista, amin azok az emberek szerepelnek, akiknek hálásak lehet akár az évben, akár folyamatosan, évtizedekre visszamenőleg.

Nekem is van ilyen listám, egészen sok névvel, de csak néhány nevet sorolok most fel, a teljesség igénye nélkül.

Az első nem nagyon lehet más, mint anyám, de ez most formális csupán, hiszen jelen esetben az élőkre koncentrálnék inkább. Szóval, egy ilyen listán a fiam anyja és a fiam szerepelnek legelöl, még akkor is, ha az anyukával nem tartom a kapcsolatot, a fiammal meg igen ritkán találkozom. Éli az életét és csak remélem, hogy sokkal sikeresebben fogja ezt tenni, mint én. 

Azután jönnek a tesók, rokon és barátok, akkor is, ha van, akivel az ember néha 5-10 év alatt ha egyszer találkozik. Ahhoz, hogy szeretettel gondoljak valakire, nem szükséges, hogy akár most is az életem része legyen. Már benn vannak a szívemben és azt a helyet úgy sem tölti be más, amit nekik sikerült. Ezért tudok sokszor hálával gondolni sok kollégámra és vendégemre is. Neveket nem is írok, mert azonnal lesz valaki más, aki most kimarad és abból lehetne sértődés, amit nem szeretnék. Mert a szívemben sokan vagytok, de az agyam már sokkal nehezebben segít a felsorolás összeállításánál. Pont ugyanazért megbízhatatlanabb, amiért egy verset sem tudok megjegyezni rendesen. Vagy születési dátumokat. Néha a legelemibb dátumokat is elfelejtem. Erről anyám is tudott volna mesélni, de a fiam is tud vagy a tesóim. Biztos benne van az is, mennyire kerülöm az ünnepeket. Talán, mert sosem éreztem azt, hogy ünnepelnem kellene. És mikor esetleg már-már jött a kedv, akkor hirtelen történt valami és megint elszállt a hozzáállásom.

Azért külön köszönet Zolinak, akinél legalább 1,5-2 évig hédereztem, amikor elveszítettem a lakást. Hálás vagyok Milán barátomnak is, aki munkát adott és kenyeret, ezzel olyan ember terhét vette a nyakába, amit szerintem ezerszer megbánt már. Azért még bírja egy kicsit... 

Cic-nek szintén hálás vagyok, mert ő biztos, hogy annak ellenére, hogy van baja neki is, ha más nem, egy pár órát és néhány doboz házi finomságot be tud áldozni, amikor már rég nem láttuk egymást. 

Idén nagyon hálás vagyok egy régi cimbinek és feleségének is, akiknek már nem merem a nevét leírni sem, annyit dicsértem őket év közben, de szerintem Robi és Edina anélkül is tudja, hogy rájuk gondolok, hogy megnevezném őket. Upsz...

A három tesóm és a családjaik szintén ha nem is hálával (kivétel a 14 literes leveses fazék miatt, amit azóta is örömmel töltök tele és Döncitől és Szanditól kaptam, tehát ott van hála is rendesen!) de szeretettel töltenek el. Tény, sok vizet nem zavarok az életükben, de jó érzés tudni, hogy vannak és igyekeznek sikeresen helyt állni. Nekik is csak azt kívánom, legyetek többek és sikeresebbek, mint én. Tudom, ez nem nagy dolog, de na!

Hálás vagyok Krisztának is, aki egy faramuci helyzetben biztosított nekem legalább 3 évre lakhatást és még ma is tartozom neki, kb. egy húszassal, szóval, Kriszta, ha ezt olvasod, add meg légyszi priviben a bankszámla számot, amit már kértem, hogy ne kelljen a postán küldenem a zsét, Megspórolnám a feladási díjat, mert hát nem keresek annyit mint rég. :)

Itt megköszönöm Lacinak és Katusnak, hogy szereztek egy albérletet, ahol most lakom, gondolom, sokáig. Mondjuk, ne felejtsük el, hogy nektek ennél többet is köszönhetek, hiszen ha most nem is itthon éltek, a családom tesó ágait leszámítva ti veletek vagyok legközelebb egymáshoz. Katussal persze nem buliztam annyit, mint Lacival, de talán lesz majd arra is mód. Lacit meg elvileg jövőre úgy is fogom látni.

A szoba most épp kupis.

Szeretettel gondolok olyan régi barátokra, cimbikre is, akik lehet, hogy egykor még egymással is jóban voltak, mára már néhányuknál lehet, hogy csak én maradtam közös pont. Főleg olyan törzsvendégekre gondolok, akikkel egykor volt néhány, munkán kívüli programom is. Szóval, mindig örömmel gondolok régi mozizásokra, kiruccanásokra, akár Balaton, akár Egerszalók volt a végcél, vagy csak a Duna pláza mozija. Szerintem, sokan el sem hinnék, mennyi kellemes, néha csak egy-egy órás közös programra is milyen szentimentális szeretettel gondolok vissza. Frankón, ha valaki ma elém áll és megemlíti, hogy emlékszem-e rá és a válaszom egy nem, az legalább olyan fontos, mintha igent mondanék. Mert olyan sok mindenre emlékszem, hogy az is kiemelkedő teljesítmény, ha valakire meg nem!

Jól megmagyaráztam, mi?

Köszönöm azoknak és az elmúlt évet, akikkel közösségi oldalon kerültem interakcióba. A többségüket kedvelem. 

A végére hagytam a hölgyeket, akikre mindig örömmel gondolok vissza. Na, itt tényleg nem használnék neveket. Főleg, mert van olyan, akinek kifejezetten ciki lenne beismernie, hogy valaha is láttam meztelenül. Hát, még ha más is történt.

Js, és csak, hogy tiszta legyen, szoktam gondolni még visszamenőleg akár még az osztálytársaimra is, akikkel hónapokig voltam egy terembe zárva, vagy egy-egy emberre, aki keresztezte az utamat, az elmúlt, közel ötven év alatt. Fura, de többször jutnak eszembe azok, akik pl. munka közben megloptak... :) Nekik mondjuk az anyja is eszembe szokott jutni? De fura...

Szóval, kívánok mindenkinek boldog új évet, már ma!

És szeretettel gondolok azokra, akiket ismertem, de már nincsenek velünk mostanra, legyenek akár egy szülő, rokon vagy egy törzsvendég, akivel néha csak együtt buliztunk. 

Szebb életet kívánok mindenkinek itt vagy odaát!

Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

 Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

Az egész azzal kezdődhetett, hogy lett valamikor egy kattanásom az ünnepekkel kapcsolatban. Mégpedig, hogy mindegy, ha nincs karácsonyfa, letojom, ha nem kapok ajándékot, tök jól elvagyok ünnepi menü nélkül, de egy valamihez ragaszkodom: Bejgli kő!

Nem kő kemény, hanem valamilyen, bármilyen. Ezt egy időben úriasan úgy oldottam meg, hogy a környezetemben fellelhető tapasztalt háziasszonyokat kértem meg, hogy némi baksisért süssenek nekem a klasszikus magyar édességből néhány rúddal. Többnyire sikerült is így elláttatnom magamat arra a kb. 2-3 hétre, amíg az év végi hacacáré tart. Oké, voltak érdekes kreálmányok is, pl. amikor az egyik hölgy a mákot nem porcukorral, hanem kristálycukorral keverte be és azután bár nem almát ettem, de ropogott a fogam alatt. Mondjuk, én nem teszem magasra a lécet a bejglivel kapcsolatban, így még az is ízlett.

Tehát, ha jön a karácsony, nekem bárhonnan is, de kell szereznem pár darab bejglit. Milyen fura ez, hogy az embernek amikor semmije sem marad szinte, amihez ragaszkodhatna, csak talál egy-egy kapaszkodót, amivel még igyekszik felszínen tartani önön emberségét.

Néhány éve azonban nem nagyon van kit fárasztanom a sütemény gyártásával, ezért a legalsó szintre is elmegyek, hogy megoldást találjak a legalsó polcon, ahova már tényleg térden csúszva érek el... Boltban veszek, olcsó bejgli szerű képződményt, amiben van mák vagy dió. Igen. Boltban. Természetesen úgy, hogy én is tudom, mennyire nincs köze ezeknek a klasszikus tésztához, mégis, halványan megidézik a számban a múltat, a gyermekkort és bizony, néha még mák is ragad a fogaim közé.

Idén pedig már ettem néhány bejgli(séget) és nem panaszkodom. Illetve, majdnem panaszkodtam. Az ALDI majdnem kapott tőlem egy dörgedelmes írást, mert...

Történt, hogy idén az ALDI megint sikeresen hirdette meg talán a legolcsóbb bejgli vásárát, amikor 299 forintért (nem pénz) kínálta az édességet. Legalábbis, a weboldalukon kitették az akció felhívó posztot és tudtam, hogy ebből vennem kell. Esélyem pedig volt is rá, hiszen munkahelyem és jelenlegi lakáshelyzetem között 2 ALDI is megtalálható.

Persze, minden nap sem időm, se pénzem nem volt a nagy bejgli kalandra. Azonban az első nap az Üllői út elején található, Kálvin téri ALDI-nál, pont, amikor ott voltam, csak az akciós táblácska árválkodott a hatalmas pékárus polc egyik keskeny tálaló részén, mindenféle meggyőző tartalom nélkül. Sem írmagja, sem morzsája nem látszott semminek, nemhogy akciós bejglinek. Node, mit izgassam magam, mikor megyek hazafelé (de nehéz ezt leírnom, hogy albérletben élek) és majd a másik, nagyobb ALDI-ban majd megszedem a kosaram.

A Tűzoltó utcai ALDI azonban magasabb szintre emelte a bejgli-nihilt, így bár itt kb. kétszer akkorának tűnik a pékárus polcrendszer, a bejglit nem találtam. A táblát sem, ami jelezné, hogy hol kellene keresnem. És ez bizony, csak felpiszkálta bennem a Grincset. Az akciós ígérettel felizgatnak oszt kettőből kettőben nincs az ígéret? Hát milyen cég ez az ALDI, kérdem én, a csóró bélpoklos meggyőződésével, hogy néhány mamutvállalatnak a hirdetési stratégiáit erősebben kellene szabályozni. Értem én, hogy van másféle bejgli (az egyikből egy rúd kettő ezer kemény forintba került, de gondolom, nem kell elmagyaráznom, mennyire messze van ez az ajánlat a háromszáz forintos hamis ígérettől!) de olvastunk már biztos cikkeket arról, hogy néha miféle botrány lesz abból, ha egy cég becsalogatja a vásárlóit valami ajánlattal, amit nem elégít ki.

És már láttam is a szalagcímet lelki szemeim előtt, ahogyan egy FB posztban kiöntöm vérző szívemet, amivel egyrészt elérem, hogy az ALDIra olyan nyomást gyakorlok, hogy a Magyarországi érdekeltségeit hátra hagyva menekülnek vissza a bárhová innen, illetve majd több ezres mama-anya seregek írnak rám privátban, hogy ők bizony nem átallanak megsütni nekem azt, amire szomorú szívem oly hőn vágyik.Ebben egészen biztos voltam. Gondolatban már fogalmaztam is a szóvirágokat és rám jellemző, felszínes körmondatokat.

Azután az akció utolsó napján megint betévedtem a Kálvin téri kisebb egységbe. A polc pedig, ahogyan két eset után már megszokhattam - az ember hamar képes megszokni a kellemetlen hatásokat is, amik érik - üresen tátongott az egyébként akciókra nem annyira jellemzően keskeny kijelölt sáv a polcon. A rosszindulatú vénember már morgott is bennem a maszk alatt, hogy nyilván 2-3 darabokat sütnek ki egyszerre, mert ha eladnának néhány rudacskával több bejglit naponta az eredeti ötszázas ár helyett, még végül tényleg lehúzhatja a rolót az egyébként keményen pörgő vállalat. Én pedig a pékárus polccal szemben rátapadtam a falra, hogy egyéb vásárlók kikerülhessenek, miközben a homályos szemüvegem lencséi mögül szuggeráltam a polcot, hogy ugyan csússzon már le rajta néhány finomság. Még egy nejlon-szatyrot is bekészítettem, mert tudtam, ha jön az áldás, gyorsnak kell lennem, hiszen Budapest világvárosában egészen biztos lehetek benne, nem egyedül fogom várni, hogy a háromszáz forintos bejgli megkímélje a pénztárcámat. Már készültem is a könyökömet emelgetve, hogyan fogom félretaszítani azt a kisnyugdíjast, akit pont akkor eszik majd oda a fene, amikor az első mákos vagy/és diós cucc leszánkázik oda, ahol már látom és medve mancsommal rányúlhatok. Még a karmaimat is kieresztettem, bár ezzel kicsit megrongáltam a szatyrot a kezemben. Hiába, nem arra találták ki ezeket, hogy az ember használja...

5 perc után azonban már eltűnt a pára a szemüvegemről és vitte magával az optimizmusomat is. Nem lesz itt tészta szánkázás egyhamar, ezért a legjobb, ha megkérdezek valakit. Lehetőleg egy ALDIs dolgozót. Lehetőleg úgy, hogy ne legyen ciki, hogy kispénzű átlagpolgár vagyok, bár, amennyire olvasom az FB politikai posztjait, ma belőlem van több az országban és nem azokból, akik pisztrángot és kaviárt öblítenek le valami drágább pezsgővel. Ettől még kicsit cikinek éreztem magamat, de a bejgli, az bejgli, főleg, ha olcsó. (Jézusom, ki gondolkodik így???)

Végül egy fiatalembert sikerült elcsípnem és már azt is tudtam, hogyha kérdésemre a válaszából arra kell következtetnem, amit korábban sejteni véltem - azaz, hogy az ALDI napi 5-6 rúd bejglivel igyekszik biztosítani az akció hátterét - akkor csúnyán beolvasok neki és egész évben összegyűlt frusztrációmat rajta vezetem le, ahogyan azt korábban a piacokon láttam a banyatankos harcos amazonoktól. Igen. Nem fog érdekelni, hogy ő csak egy közlegény a lakosság feneketlen bendőjének kielégítési cirkuszában. Rázúdítom mindazt, amit nyeltem egész évben. Természetesen ami nem bejgli!

- Elnézést. - szólítottam meg kedvesen, bár tudtam, hogy ez csak halvány, vékony máza már csak az udvariasságomnak. Válaszától függően azonnal képes leszek átmenni a harag harcmezejére és bár gondolatban 17 vagyok, biztos voltam benne, hogy a 47 éves megkeseredett trotty figurát is tudom majd hozni, ha arra lesz szükség. - Megtudná nézni nekem, hogy sül-e éppen bejgli bent, vagy ne várjak rá?

- Egy pillanat. - és besietett oda, ahova nem volt rálátásom, de sejtésem szerint több ezer mákos és diós tekercs várta takaros gúlákba rakva, hogy valaki kegyesen kiengedjen egyet-egyet a vásárló térbe, hogy azután Fekete Pénteket megszégyenítő habzsoló viselkedéssel fessük meg a mai magyar társadalomra rátelepedő negatív hozzáállást, azaz, egymás haját tépve kapkodjuk el egymás elől az utolsó morzsákat.

Azután csúszni kezdett az első mákos. Azután egy másik. Majd még egy. Hamarosan egy tucat, szemre kellemes bejgli külsővel ellátott péksütemény landolt szemem előtt, hevenyészett kuszaságban és mind csak azt akarta, hogy ujjaimmal finoman körbefogjam őket és beletegyem az előkészített nejlon-szatyromba. Még soha nem tartott olyan sokáig beszuszakolnom 6 darabot ebből a finomságból, miközben behúzott nyakkal rettegve vártam, hogy felcsattanjon mögöttem egy hetven év körüli, reszketeg hang, ami azt tudakolja intonáló falsettóban (ami egyébként inkább férfiakra jellemző), hogy vajon hagyok-e másnak is, vagy a dagadt picsámat mindenáron ezen délelőtt akarom duplájára növeszteni?

De senki nem volt kíváncsi a nyomoromra és így, belátom, a versenyszellem is hamar kiégett bennem, hiszen nem volt kivel megharcolnom a jutalmamért. Hirtelen úgy éreztem, az ALDI egyenesen nekem tette 300 forintos ajánlatát. Nekem, a csóró Feketének... Gyere, hülyegyerek, legyen egy jó napod. Ragadj el egy fél tucat bejglit és legyen szép karácsonyod. Az ALDI egész évben veled volt és te is velünk voltál, láttunk a kamerán. Fogd a kincseidet, húzz a kasszához, fizesd ki, majd szaladj haza, hogy hálakönnyeiddel puhítsd meg a tészta kemény kérgét, majd együtt nyeld el az egészet.

Nem kellett kényszer mondania a buta gondolataimnak. Fogtam és vittem és akkor már tudtam, hogy nem fogok én dörgedelmes leveleket posztolgatni az ALDI oldalának komment-szekciójában, hanem meghagyom azt azoknak, akik pl. utánam érkeztek 10-15 perccel és amikor a polc ismét olyan árván üres, mint amikor megálltam vele szemben és a kritikus írásomat kezdtem fogalmazni.

Szóval, végül csak sikerült teleraknom a hűtőt bejglivel (igen, nem merem nem hűteni, mert hátha hamarabb romlik meg, míg megeszem, bár, erre elenyésző az esély, hiszen BEJGLI) így téve a karácsonyomat kellemesebbé.

Ilyen kellemes karácsonyt kívánok hát mindenkinek és ne felejtsétek el, hogy a boldogság néha ott van előttünk, elbújva, és csak egy pici segítséget kell kérni hozzá, hogy kitöltsön minket! Ne félj hát kérni és ne félj boldognak lenni!

2021 nem bejgli mentes karácsonya!

Itt már kettőt megettem, de négy darab is bőven elég lesz...

Ezúton szeretném megköszönni az ALDInak, hogy gondolt a kispénzűekre és néhány napig adott rá módot, hogy ők is vehessenek maguknak bejglit.

És lehet, hogy a recept nem klasszikus, lehet, hogy a méret nem drabális és lehet, hogy a nagyi grimaszolva tolná el maga elől, mert még nem látott ilyet, de ki merem jelenteni, hogy az akciós bejgli ezért az összegért kifejezetten finom. Ha meg nem érzed így, csinálj mellé egy kakaót!

Most van akciós tej... igaz 1,5-ös...