2021. május 19., szerda

Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)

 Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)


Amiről most fogok pár gondolatot összehordani, azt témája miatt nem ismerem pszichológiai mélységeiben, így, amiket leírok, zömében saját meglátásaimra alapozódnak. Nem feltétlenül lesz tehát igazam, így, vedd úgy, hogy amolyan gondolatjátékot játszom csupán.


A kölyök-Instagrammal kapcsolatban ugyan nagyjából elmondtam a rövid véleményemet, de azt gondolom, sokkal több van a témában, mint az a korábbi bejegyzés. Ebben a posztban kicsit tovább mennék azon a vonalon, amit a gyermekek és a hírnév köré építek. Mindezt úgy, hogy a kölyök-Instagram nyilván nem azért jön létre, hogy celebeket gyártson, azonban az világos lehet, hogyha valakit mégis felkap ez a média, akkor óhatatlanul belekerülhet az adott gyerek egy olyan miliőbe, amelyre egyszerűen nem tud felkészülni.

Mint írtam, minden kiegyensúlyozottan felcseperedő gyereksztárra jut egy olyan, amelyik nem képes megbirkózni a hirtelen rá szakadt teherrel, amit az ismertség okozhat.

Ennél fogva kell kezelnünk egy gyerekek számára készült közösségi platformot, mert nem tudhatjuk, ha gyermekünk képviseli magát rajta, vajon csak egy lesz a millió fogyasztóból, vagy egy lesz, aki a millió fogyasztó közül kiemelkedik. Az előbbire van nagyobb esély, azonban, ezek ellenére is rejt veszélyt magában ez a fórum.

A gyerekek szeretik, ha foglalkoznak velük. Vannak srácok, akik jól elvannak magukban, ám az ember társas lény, így még többen szeretik a társaságot, mert az nem unalmas. A gyerekek az unalmat kifejezetten utálják. Ha van kivel megosztani az idejüket, akkor sokkal izgalmasabb a közös kalandozás, mint amikor bezárkóznak a szobájukba és csak nyomják a tabletet.

Ha egy gyerek közösségbe kerül, egy részük kicsit visszahúzódik, míg mások szeretnek szerepelni. Mindkettő gyerek könnyen kizökkenthető: A kicsit csendes gyerek nem szeret pl. verset szavalni a többiek előtt, míg a stréber meg azt nem szereti, ha nem őt kérdezi a tanár, miközben jelentkezett.

Az Insta egy kifejezetten olyan platform, amin az ember megmutathatja magát, vagy azt, ami érdekli. Egy gyerek, ha regisztrál egy ilyen oldalon, akkor van benne közlésvágy, akkor nyitni szeretne a világra. Ezt vagy az általa készített fotókkal, tartalmakkal éri el, vagy azzal, hogy ő maga lesz a tartalom. Ilyenkor kerülnek ki a táncos, divatos videók. A sminktesztek, dalolások, vagy játszótéri kunsztok. Bármi, ami a többi használó figyelmére igényt tarthat.

A többi felhasználó pedig ízléstől vagy kapcsolati hálótól függően "díjazza" a tevékenységet. Lájkol. A lájkok beérkezése pedig nagyon hamar függőségi viszonyt alakít ki, amit egy gyermek sokkal rosszabbul kezelhet, mint egy felnőtt. Teszem azt, kiteszel egy challenge videót, amin eldarálsz egy bonyolult Rap-szöveget. De a kutyát nem érdekli. Majd másnap egy másik gyerek feltesz egy videót, amelyikben ugyanazt a szöveget adja elő, szerinted rosszabb változatban, azonban, annyi követője van, hogy hirtelen sokkal nézettebb lesz, mint a te próbálkozásod, ami - szerinted - még jobb is.

Egy ilyen esemény képes negatív irányba terelni a felhasználót, amely az ego sérüléséhez, az önbecsülés átértékeléséhez vezethet.

A gyermek amit lát, azt dolgozza fel, nem képes elemezni a az esemény komplexitását, így viselkedésére, közérzetére kihathat, hogyha nem kap elég és megfelelő pozitív visszacsatolást. Ráadásul, sok vélemény lehet pusztán azért is negatív, mert a gyerekekben dolgozó versenyszellem tudatosan és tudat alatt is befolyásolhatja egy-egy produktumra adott lehetséges válaszainkat. Ez kb. annyit tesz, hogy aki szimpatikusabb, azt hajlamosabbak vagyunk feljebb értékelni, míg aki nem annyira, azt meg alá pontozni, még akkor is, ha objektív esetben a produkció esetleg jobb, mint azé, akit kedvelünk.

Ebből könnyen kitalálható, hogy maga a pontozás rendszere hamis és befolyásolható.

A gyerek ebből azonban csak annyit lát, hogy kapott lájkot, vagy nem.

A többi fejtegetést rád bízom.


2. rész:

A siker, mint gátló tényező.

Amikor egy gyerek valamiben jó és a szülők támogatóan egyengetik a karrierjét - gyerek esetében is mondhatjuk ezt - néha elmosódik a határ az között, hogy mit akar a gyerek és mit akar a szülő. Nem véletlen, hogy családterapeuták, gyermekpszichológusok foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel hosszú évtizedek óta és a megítélése a gyerekek efféle áruba bocsátására, inkább negatív reakciókat vált ki, mind a szakemberek, mind a szélesebb tömegek körében.

Azonban azt sem lehet kizárni, hogy sok gyermek akad, aki valóban nagyon jó valamiben, valóban élvezettel csinálja azt és tényleg tudatosan építi magát benne. Nem véletlen, hogy mennyi tehetségkutató létezik a világban és az indulók között legalább annyi gyermek van, mint felnőtt, csoport vagy család.

Azonban, ha az összes szereplésre, önkifejezésre vágyó gyereket egy térbe gyűjtöd össze, a versengés olyan méreteket ölthet, ami egészségtelen légkört alakíthat ki. Olyat, amelyben egyesek magányosan, mások csoportosan igyekeznek előrébb jutni, olykor véd és dacszövetséget kötve, mely kérlelhetetlenül vezet oda, hogy egyesek kirekesztődnek, lelkileg sérülnek, támadásnak lesznek kitéve.

"Az erősebb kutya" elve alapján.

Mi pedig annyit látunk ebből, ha nem osztozunk gyermekünk virtuális kalandozásaiból, hogy a csemete esetleg agresszív lesz, visszahúzódó, esetleg pont alaptalanul felpörgetett, kiszámíthatatlanul impulzív. 

Tehát, sokan, ha nem érik be pusztán a fogyasztással, nagyon hamar egy képletes darálóba kerülnek, ahol a verseny legalább olyan könyörtelen, sőt, mint a felnőttek világában.

Felépíteni egy skálát, hogy mi a rosszabb, állandóan lemaradni az élbolytól, vagy a középpontba kerülni, hogy egy ideig sikeresek legyünk, majd, ha nem kufárkodtunk jól vele, visszasüllyedjünk a középszerbe, vagy ismeretlenségbe, eldönteni sem tudom.

Az biztos, hogy egy ilyen applikáció olyan mesterséges versenyhelyzetet tud generálni, ami erősen és destruktívan is tudja befolyásolni egy fiatal lélek fejlődését. Ennél fogva, ebben a közegben nem biztos, hogy szükséges a gyereknek szerepelnie, hiszen túl nagy halmazban elaprózódik a valódi tehetség. A virtuális világ így tud személytelen lenni.

A gyereknek ezért nagyon korán, de legalábbis akkor, amikor ismerkedni kezd az Internettel, sokszor és kimerítően el kell magyarázni, hogyan működik a nagy egész, mi számít igazán, mi fontos és mi nem. Azonban, ezt a szülők sem mind tudják, ezért érdemes szakemberek véleményét kikérni.

Azt ugyanis meg tudja tanítani egy szülő, hogy a gyerek ne keveredjen esetleg szexuális tartalmú virtuális kapcsolatba senkivel, a veszélyek miatt - nem mindig sikerül, ha a szülő nincs jelen - de arra már sokkal nehezebben készítenek fel anyu és apu bárkit, hogy hogyan dolgozzuk fel a vélt sikertelenséget, vagy a hirtelen jött sikert.

Ha van véleményed, oszd meg velünk kommentben!

Mit gondolsz a híres gyerekekről?

Mit gondolsz arról, ha egy gyerek hirtelen reflektorfénybe kerül?

2021. május 17., hétfő

Blog: A gyermek-Instagram veszélyei (2021)

 Blog: A gyermek-Instagram veszélyei (2021)

Ha van komoly téma, amit mostanában olvastam, akkor ez egészen biztosan az. Amerikában több kormányzó is aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Mark Zuckerberg egy kifejezetten gyermekeknek szánt platformot igyekszik kiépíteni, amely az Instagram gyermek-változata lenne.

Van bárki, felnőtt, aki úgy véli, hogy egy ilyen csatorna pozitív hatással lehet gyermekeinkre?

Hirtelen nem is tudom, hol is kezdjem. De tényleg.

Az Internet egy csodálatos világ, ha jól használja az ember. Tanulhatsz vele, bejárhatod a külső és belső világodat. Szórakozhatsz, kikapcsolódhatsz. Ismereteidet megoszthatod másokkal. Barátokat szerezhetsz. Felépítheted magad, ha esetleg padlón vagy. Tarthatod a kapcsolatot olyanokkal is, akiket ritkán, rég vagy sosem láttál.

És ez a NET világos, élvezetes fele.

De az Internetnek van egy sötétebb oldala is: Az anonimitás. Az, hogy bárki használhatja.

A bárkibe pedig beletartoznak azok az emberek is, akikkel a való életben sosem vállalnál közösséget. Pl. közösségi oldalon olyan emberek kerülhetnek veled kapcsolatba, aki vagy nyílt, vagy rejtett problémát jelenthetnek. Mert amennyi kedves, hiteles, másokat építő jellem létezik, ugyanannyi káros, lélek zabáló, energia vámpír is.

Márpedig, ember legyen a talpán, aki megfelelően tudja ezeket a helyzeteket kezelni és ebben a használt platform nem is mindig kompetens. Még akkor sem, ha esetleg szűrő vagy tiltó funkciókat is fejlesztget azért, hogy megvédjen embereket egymástól. Azonban bebizonyosodott, hogy a gyermekeink fokozott veszélynek vannak kitéve a világháló miatt, eltérő veszélyességi szintekkel, de a gyerekek nagy része ezek kezelésére egyszerűen nincs felkészítve, hiszen, felnőttek is sorra buknak el, ha lelki erejük megtartásáról van szó, egy esetleges Netes támadás esetén.

Ki ne hallott már olyan személyekről, akiket Neten kezdett el zaklatni valaki, majd, mivel a Neten minden lehetséges információ adott volt, a zaklatás esetleg fizikai valóságban folytatódott.

Ki ne hallott volna már olyan esetekről, hogy egy-egy személy, aki pszichésen nem tudott elég erőt birtokolni, egyszerűen kilépett az életből, öngyilkos lett, miután a világhálón atrocitások érték.

Ki ne hallott olyan nőkről, férfiakról, akik életébe idegenek avatkoztak bele, adataikkal visszaéltek, pusztán, mert megtehették.

A gyermekpornó iparágáról nem is beszélve, vagy az iskolai bully-ingról, ami már most is egy meglévő, néha kezelhetetlen bántalmazó tényező közösségi oldalakon.

És a bántalmazók nagy része nem képes leállni, lelkiismeretet gyakorolni önmaga felett, így, ha egy lehetséges áldozatot elveszít bármilyen okból, keres egy másikat. A bántalmazók pedig bármilyen korúak lehetnek, az osztálytársadtól kezdve a pedofil pizzafutárig, aki fényképeket akar rólad kizsarolni, majd azok megkapása után meg már azzal zsarolni. És így tovább, mert a támadások lehetősége végtelen. A sima fórumos trollkodástól egészen az öngyilkosságba hajszoló felőrölésig

Azonban, ha megjelenik egy olyan platform, amely összegyűjti a gyerekeket, legyenek bármilyen erősek a védelmi rendszerei a platformnak, meghatványozódhat a gyermekek kárára elkövetett jogsértések száma.

Első körben: Van szükség szerintem is arra, hogy gyerekek egymás között szocializálódjanak. De úgy vélem, hogy ennek nem a virtuális térben kellene feltétlenül kialakulnia, hanem a fizikálisban, esetleg háttérnek használva a netet. Talán azért is, mert a valós barátságok, gyermekkorban,. sokkal inkább azokkal alakulhat ki és maradhat meg öregkorra, mint azokkal, akikkel csak virtuálisan ismerjük meg egymást, fizikai kontakt nélkül, ugyanis, egy csomó olyan fizikai tényező kimarad a virtuális kapcsolatból, ami egy hús vér barátság esetén nem. Márpedig, sokkal szorosabb lesz a kötelék két gyerek között, akik suli után a parkban rúgják a bőrt, mint kettő gyerek között, akik egy vasárnapot átfifáznak, Interneten keresztül. Pl. a testi érintés, ami, tudjuk, hogy már egy csecsemő életében is az egyik legfontosabb nevelési tényező, teljesen kimarad. Kimaradnak a hátba veregetések, ölelések, pacsik, stb. Kimarad pl. egy kajacsata, vagy egy kutya elöl elfutás a fenébe.

Minden, ami helyette van, egy hamis kapcsolati háló, melynek a személyes jellege nem tud kialakulni.

Ez csak az egyik része. A másik meg például, hogy mennyire képes az oldal védelmi rendszere kiszűrni azokat a felnőtteket, akik bármilyen szexuális céllal igyekeznek majd becserkészni a gyerekeket? Mert lesznek olyanok, az nem kérdés és az oldal jellegéből kifolyólag, még egyszerű is megkeresni őket, hiszen egy helyen lesznek.

A pedofil emberek, szexuális ragadozók egy létező probléma és a legtöbb felnőtt nem képes megfelelően foglalkozni gyerekeivel, hogy ilyen jellegű támadásokra felkészítsék őket. Eleve ne gondold azt, hogy e gyerekeid fedhetetlenek. Sajnos, rengeteg cikk foglalkozik azzal, hogy a tizenévesekben is van szexualitás és néha, amikor úgy gondolják, a szülő nincs a közelben, kísérletezgethetnek ezzel, viszonylag védett körülmények között. Ilyenkor fordul elő, hogy egy-egy kislány és kisfiú erotikus tartalmat oszt meg barátaival - néha nem is ismerik egymást személyesen - mert tiltott gyümölcsnek, ugyanakkor jó mókának tűnik, hiszen, azt néha még ők is tudják, hogy a szülő, hogyan reagálna, ha ilyesmit csinálnak. Márpedig, milyen menő akkor ezt csinálni.

Különösebben nincs azzal gond, ha egy gyerek elkezd érdeklődni a szexualitás iránt, azonban még a legintelligensebb társadalmak sincsenek megfelelően felkészülve arra, hogy ezt az érdeklődést természetesen kezeljék. Magam, például nem is emlékszem, hogy az iskolában kaptam volna ilyen irányú oktatást. Minden az évek alatt ragadt rám és amikor 17 éves barátnőmmel először összefeküdtünk, hát, vajmi keveset tudtunk a fogamzásgátlásról, vagy a női orgazmusról. Gyakorlatilag, annyit tudtunk, hogy amit csinálunk izgalmas és kellemes és akkor az elég is volt.

Az olyan platformokon, amelyiken a gyerekek egymással kapcsolatba tudnak kerülni, kiszámítható, hogy néhányuknál előkerülhet az erotika is, mint téma. Márpedig, ahol ez téma és van hozzá egy bázisod, amelyik foglalkozik vele, megjelennek a különböző játékok is, meg a mostanában divatos challenge videók, hogy ki, mit mer megtenni, meddig megy el. Egy nem megfelelően szocializált gyerek pedig egészen messzire is képes elmenni. Néha annyira, hogy a szülők nagy része hitetlenkedve szisszenne fel.

Azonban, ez igazán akkor lesz veszélyes, ha farkas kerül a bárányok közé. Illúziónk ne legyen, lesznek farkasok. Előfordultak már regisztrált esetek szexuális bűncselekményeknél, amikor bizonyítottan a szülő ráhatására keveredtek ilyenbe gyerekek sőt/vagy vettek rá más gyerekeket is, hogy belemenjenek a "játékba". És van, aki elcsábul. Másokat meg erősebb eszközökkel vesznek rá olyasmire, ami tilos.

Mindezek mellett az már mellékes, hogy egy ilyen platform sok gyermekben hamis világképet épít fel, amelyben a lájkok száma, a kommentek minősége aposztrofálja személyünket, felcímkézve minket. Így azután előfordulhat, hogy gyermekünk kedélyét akár a depresszió szintjéig leviheti az, hogyha egy megosztott videóját nem "zabálja a nép". A gyerekek egyénisége elveszik abban a halmazban, amiben egymást majmoló videótartalmakat gyártanak. Egyik nap felemelnek, de másnap már lehet, hogy te leszel a közellenség, egy rosszul megválasztott véleményed miatt. Ráadásul, technika függő leszel, olyan ember, aki inkább a gépek talmi világához menekül, ahelyett, hogy iskola után esetleg kortársaiddal együtt korcsolyázz a parkban, mert az nem olyan izgalmas, mint egy pár másodperc seggrázásért begyűjteni ezer kedvelést és hát, mennyien megélnek már ebből? - Azután kinevelünk egy haszontalan generációt - legalábbis annak egy részét - amelyik pusztán abból akar profitálni, hogy imádja a kamera, azonban a tanulás és munka már nem olyan izgalmas, mint a tartalomgyártás, ezért sokuknál roppant beszűkült környezetben próbálnak érdekesek maradni.

Néhányukat a tartalomszolgáltatók, a reklámcége és márkák, ilyen-olyan okból rövid időre felemelhetik, de pont azért romlik rohamosan ennek az értéke, mert minden nap még többen csatlakoznak ehhez a világhoz, a többieket majmolva, várva a sült galambot. Kifejezetten szerencse, hogy vannak gyerekek, akik igyekeznek hagyományosabb életet élni. Akiknek fontosabb a foci, a kerékpározás, egy társasjátékos vasárnap vagy szalonnasütés, horgászás, könyvolvasás.

Azonban, hosszú távon, úgy gondolom, nincs meg az érettségünk ahhoz, hogy pozitív irányba teljesedjen ki egy ilyen gyerekeknek készülő platform, éppen ezért, sokkal több negatívummal szolgálhat.

Nagyon sok mindenre még ki sem tértem, mint például az oldalon személyre szabott reklámok által irányított gyermekekbe sulykolt mesterségesen kialakított fogyasztási szokások, amelyek azonban minden helyzetben a szülők pénztárcáján csapódnak le. Ráadásul, sok gyermek azt is nehezen fogja még föl, hogy a hirtelen jött ismertség mennyire rossz irányba vihet valakit a felnőtté válás útján, hiszen azért minden sikeres és remek felnőttként dolgozó gyerekszínészre jut egy, amelyiknek félresiklott az élete. (Persze, attól nem kell félnünk, hogy a magyar gyerekeket tömegesen fogja importálni a Disney a sorozataihoz, de érted, mire akarok kilyukadni.)

Ráadásul, az emberek a neten sokkal inkább kikapcsolódnak, mint tanulnak. Nem véletlen, hogy melyik oldalak látogatottsága kiemelkedően magas, és melyik az, amelyik okos tartalmat mutatna a gyerekeknek, azonban kerülik, mert túl sok figyelmet követel meg.


Szerinted szükséges egy gyermek Instagram?

Válaszodat írd meg a cikk alatt a komment szekcióban.

2021. május 1., szombat

Blog: A köszöntés szocializálódása, avagy a tesótól a Szia, uramig (2021)

 Blog: A köszöntés szocializálódása, avagy a tesótól a Szia, uramig (2021)


https://olaszonline.hu/

A köszönés talán egyidős az emberiséggel (plusz-mínusz néhány törzsi háború) és a kommunikáció formája. Nem mennék abba bele, hogy az ősemberek torokhangú kiáltozásától hogyan jutottunk el a filmekben látható vicces kézfogás kombókig (amit az életben nem nagyon láttam ismerősi körben, mert amúgy teljesen céltalan időhúzás) de még az én életem alatt is megfigyelhettem a változását, fejlődését.

Legalábbis a roma személyek esetében.

Szerintem nem kérdés, hogy vannak népcsoportok, amelyek nem szocializálódnak olyan könnyen, mint más népcsoportok. Ez annyi mindentől függhet, hogy nem is merem boncolgatni, így pusztán egy megfigyelésemet említeném meg.

A gyerekkoromban, hetvenes évek, nyolcvanas évek első fele, nem nagyon találkoztam roma megszólítással, lévén, mint gyerek, nem kerültem a látóterükbe, kivétel, ha néhány lakótelep széli romulán srác igyekezett összeverni a fehér kisebbséget. Kisebbség abban a tekintetben, hogy valahogy mindig a nagyobb srácok a kisebbeket óhajtották összeverni. Így hamar megtanultam, hogyan is néz ki az, amikor a cigány és magyar - ezt főleg a romák szájából hallottam később vissza, elcsípett beszélgetésekből - között érdekellentét lépett fel.

A nyolcvanas, kilencvenes évben, ha egy-egy roma megszólított, akkor vagy azonnal a témába vágott, nem húzva az időt a köszönés udvariassági formáival, vagy, és ez jobban belegondolva a korom miatt is lehetett, leginkább a "TESÓ", terminust használták, amit, ha nem éreztem, hogy retorziótól kell tartanom, mindig kijavítottam, néha olyan viccesnek szánt mondatokkal, hogy: "Nagy a családom, de rád nem emlékszem."

Persze, vigyáznom kellett, mert amikor egy romával viccelődsz, nagyon gyorsan képesek félreérteni azt, ha a viccelődésből azt hámozzák ki, hogy valamilyen formában ők a vicc tárgya.

Húszas, harmincas éveimben, 2000-2010 környékén a tesót lassan felváltotta a legalább annyira utált, "Bátya" megszólítás. Érezhető némi minőségi javulás a tisztelet kifejezését illetően, azonban még nem az igazi, ám be kell érnünk ennyivel, hisz sok rálátásunk ugyan nincs egy roma család nevelési módszereire, ami a köszönések, megszólítások formuláit illeti, tehát simán lehet, hogy ez már egyfajta alá-fölérendelési viszonyt is megjelenít, csak nem biztos, hogy tudatosan. Inkább, csak jelzés értékűen, hogy a megszólító ezzel a talmi gesztussal közelebb kerüljön a céljához, ami abból számítható ki, hogy egyáltalán vette a fáradtságot, hogy hozzánk szólt.

Teszem hozzá, eddig azt tapasztaltam, hogy aki idegenként igyekszik megszólítani és nem egy zárt keretű szituációban vagyunk, mint pl. munkahely, eladó-vásárló viszony, akkor az a fél, aki a megszólítást kezdeményezi egy idegen felé, majdnem minden esetben akar valamit a másik féltől.

Egy húszast... egy szál cigit... segítséget... valamit.

Azt is észrevettem, hogy a roma nők, ha lehet még kevésbé vannak kinevelve arra, hogy egy vadidegennel a társadalmi normák bevált keretein belül vegyék fel a kontaktust. Ezért, amikor közel ötven évem alatt, számomra idegen roma nő szólított meg és nem volt valamelyikünk eladó pozícióban, elmaradt a normák által felépített köszöntő gesztus, azaz átugorták és a lényegre tértek: - Mennyibe kerül ez? - ezt a bolt előtt a kerekes bevásárló kosárnál kérdezte a hölgy, nem fárasztva magát a "Jó napot" vagy "Elnézést" szavak kiejtésével. Én is megspóroltam tehát a választ.

Máskor pl. gyógyszertárban indult az egyoldalú beszélgetés a célzott kérdéssel: - Nem tud adni egy 500-ast, hogy kiválthassam a receptet? - kérdezték a másik sorból. Úgy voltam vele, hogy ha a gyógyszert váltom ki, akkor nem adakozni megyek, 500 forint meg akkoriban eleve majdnem egy órai munkabérem volt, amit idegennek nem szándékoztam kiszórni. (Főleg, ha épp be volt osztva minden forintom.) Jelenleg a házban, ahol lakom, vettem észre, hogyha roma párnak köszönök, akkor a férfi még köszön, jobb esetben, azonban a nők - néha a fehérek is - megspórolják a szavakat. Nem tudom, lustaság, esetleg telepatikus képesség, amit én nem érzékel, vagy csak azért nem szólnak hozzám, mert a neveltetésük része, hogy a nő nem szóljon idegen férfihoz a párja előtt, még olyan okból sem, hogy köszön. Ezt a következtetést az utolsó tíz évem ismeretében kezdem felépíteni magamban.

Azután lassan megöregedtem, vagy a szocializálódás vitt tovább minket, de mintha 2010 után egyre többször hallanám a "SZIA, URAM" megszólítást, amelyben a laza haverság már keveredik az egyértelműsíthető, mégis tompított alárendeltséggel, az uram szócska használatával.

Szóval, a tesótól, a bátyán keresztül eljutottunk a majdnem uramig.

És nem tudom, hogy ez a korom miatt történik vagy pusztán a roma férfiak is szocializálódtak az évek során és egyre többen jöttek rá, hogy a tesó egy idegenből ellenérzést vált ki, ezért fejleszteniük kell magukat a köszöntésben, ha már sokan a "Jó napot, kívánok!" és egyéb formulákat nem képesek használni.

Valójában, amit a köszönésről tudok, azt kezdetben anyámtól hallottam, a többi apróságot meg tudatosan kerestem, pl. illemkönyvekből. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy akiknél a "tesó" meg a "bátya" szavak az alap megszólítási formák, annak gyerekkorában a szülei megfelelő példákkal tanították volna meg, hogy a társadalomban az emberek milyen formulákkal kezdik a kommunikációt egymással. Egyszerűen mi másra gondolhatnék? Azért az szomorú, hogy a mai, modern világunkban még mindig akadnak felnőtt emberek, akik képtelenek a kommunikáció ilyen alap szintjét elsajátítani, miközben megfigyeléseim alapján, ezek az emberek épp úgy használják beszélgetéseikben a "tisztelet" szót és annak megadását a másik felé.

Pedig, szerintem a tisztelet egyik egyértelmű megjelenése, hogy tudjuk a másikat, a számunkra idegent is megfelelően köszönteni.

Végül, azért hozzáteszem, hogy manapság azért is nehéz kommunikációt indítani egymással, mert az előítéletek miatt eleve nem könnyű, hiszen magam sem szeretem, ha idegenek szólítanak meg az utcán - talán, mert nagyon kevés esetet leszámítva, valahogy mindig kunyerálás lesz belőle - főleg, pl. romák és ez nem feltétlenül rasszizmusomból fakad, hanem a rossz tapasztalataimból. 

Mert nem mindegy, hogy a rasszizmus van előbb, vagy a megtapasztalás. Erre pl. példa az, hogy ismertem olyan embert, aki nagydarab, batár suttyó volt, akivel egyébként sem vállal az ember közösséget, ha nem muszáj, azonban 17 évesen elfogadtam a felém nyújtott kezét. Azután emberünk szarrá nyomorgatta a csontjaimat és közben mosolyogva nézte, hogy az arcomon a barátságos kifejezést felváltja egy fájdalmas tekintet.

Kapott esélyt, kb. még 2-3 esetben, azonban valamiért nagyon tetszett neki ez a köszönési gesztus, így a 4-5 alkalommal, mikor mosolyogva nyújtotta a kezét, csak megráztam fejem, hogy köszi, de nem.

- Miért? - kérdezte és látszott az arcán, hogy én most rendesen a lelkébe gázoltam.

- Azért, mert te nem kezet fogsz az emberrel, csak összetöröd a csontjait és még tetszik is. (Néha, 17 évesen, ha tele lett a tököm, előfordult, hogy kimondtam, amit gondoltam, ami miatt olyan is előfordult, hogy a megsértett - más szemszögből, a suttyó - fél egyszerűen lefejelt.