2017. július 11., kedd

Blog: Ha rám se nézel, fizess!

A Svédasztalos ebédeltetés egyik komoly hátulütője, hogy rendesen kimeríti az embert, hogy megpróbál talpon maradni, olcsó árakkal, miközben a vendégek egy része simán hülyének nézi az embert és igyekszik még az árak alatt is maradni, spórolni.

Négy tagú család, apuka, anyuka, két gyerek.
Az egyik két éves.
Külön műsor, még végighallgatni is fárasztó, hogy mit ne szedjen apu a gyereknek, mert azt a kicsi nem fogja megenni.
Persze senki nem eszik mást, csak rántott szeletet. Néha nem is értem, miért nem csak azt adunk, meg köretet.
Segítünk a babakocsit is "elszállásolni", amíg esznek. Viszem a szörpöket, persze négyet, mert négyen vannak.

Azután fizetésre kerül a sor.
A rend, hogy a menü úgy értendő, hogy egy leves, egy második az alap, ez 990 Ft, természetesen nem lehet kiszámolgatni falatra, ki, mennyit tol az arcába, de ha négyen esznek, akkor kb. négy személyre kell visszaszámolni.
Ők is jól laktak, mi is keressünk. Szerintem úgy fair, ha kölcsönös.
Jelen esetben három menü ára.
Kettő a szülőknek, egy a két gyereknek.
Lehet, hogy nem falt a két kölyök annyit, mint egy buszsofőr - mert nem - de azért az 500 forint egy evésre, fejenként korrekt, hiszen van evőeszköz és tányér mosogatás, szalvéta, plusz hallgatni a nyavalygást, stb.

Beütöm a három menü árát: 2970 Ft, ami négy fős család esetében, önkiszolgáló menünél, amiben leves és második mellett van savanyú vagy saláta, mellé egy szörp, szerintem nem érvágás, ha valaki úgy érzi, mégis, akkor még mindig főzhet otthon ebből az összegből...
Nekünk is fenn kell tartanunk magunkat, mert ők még mindig mehetnek máshova is enni, de nekünk nyitva kell tartani a boltot.

A pénztárgépnél állok.Velem szemben az apuka. mondom, mennyi. gondolkodik.
Anyu bejön. Nyújtja a pénzt. Nem igazán nekem, inkább apu felé, hogy fizessen. Rám sem néz. Szeme csak apun.: - Fizess!
- 2970 Ft.-
- Csak két menü volt. - jelenti anyuka, de továbbra sem néz rám. Felém sem fordul. Mintha ott sem lennék, vagy csak egy kellemetlen mellékalak lennék, akit elkerülhet tekintettel, akkor nem zavarja meg az auráját, életét.
- Csak két menü volt. - ismétli.
- Két felnőttnek az kettő, plusz a gyerekeknek egy felet szoktunk számolni, az egy harmadik.

Nem tetszik neki, de kénytelen fizetni.
Látom, nem örül.
Vagy sajnálja rá a pénzt, hogy mindenki evett, vagy tényleg meggyőződése, hogy ők kettőt ettek. Ezt mondjuk elég egzakt lenne kiszámolni, hiszen mindenkinek más a gyomortérf... szóval ne menjünk bele.
Végül fizettek és távoztak.
De éreztem, nem érzik ezt át megfelelően.
Ha kettőt fizetnek, azt meg mi nem. Mert egy négytagú család után, ha nem is falnak fel mindent, azért ugyanannyi munka rendet rakni - kollégámnak még söpörnie is kellett az asztal alatt - mintha nem szégyellősek.

Nem feltétlenül az zavart, hogy alkudoznak és ők igyekeznek megszabni az árat, mert azt megszoktuk már.
Sokkal jobban zavart, hogy rám sem nézett, miközben kifogásai voltak.
Mintha azzal, hogy nem kerülök a látóterébe, semmissé tehet engem és az ellenkező véleményemet.
Ebben az esetben meg, igenis, fizess.
Ha nem vagy képes rám nézni, annak ára van.

Nem tudom, jönnek e még?



Blog: Mindenki belemar valakibe...

Svédasztal vége felé tartottunk, vendégek fogyóban. Fiatal, csinos lány leül egy asztalhoz. Viselkedése zavart, de nem derült ki, mi baja. Kollégám kérdezi tőle: - Segíthetek valamiben?
- 25 Forintom van...
- Az itt sajnos kevés lesz. Ha nem fogyasztani jöttél, akkor viszlát.
A lány kicsit ül még, majd távozik, egészen a mellettünk nyíló ház kapujáig.
- Mi volt vele a baj? - kérdem.
- Nincs pénze és szét van szívva.
Látom, a lány összegörnyed a kapu előtt. Mintha sírna.
Csak kimegyek, hogy segíthessek. Első gondolatom, hogy ha már sír és magányra van szüksége, akkor beengedem a házba, van bent egy pad, majd azon elücsörög.
A ház kapuja egyébként is nyitva volt, valaki baszta behúzni korábban. Azután meg a beszivárgó egységek ellopnak valamit és megy a mutogatás, hogy ki a hibás.
Odalépek az arcát fogó, síró lányhoz, aki a földön ül. Megtolom a kaput, hogy kinyíljon. Közben belekezdek:
- Ha gondolod, menj be a házba. Az udvaron van egy pad és ott elücsöröghetsz.
A lány feláll, arcát eltorzítja a düh: - Hagyjál már békén!
Oké, hogy a fizimiskám már nem olyan, mint tizenhét évesen. Leginkább egy tagbaszakadt, kövér kidobóra emlékeztetek, de ez...
Nekem is van önérzetem és ezen az sem tompított, hogy a csajnak gondjai vannak.
- Ja, bocs, hogy csak segíteni akartam.
Ezzel behúztam a kaput, hogy kattanjon az elektromos zár és megfordultam, faképnél hagyva.
A lány pedig ment tovább a maga útján.


2017. július 10., hétfő

Blog: Kezd kifogyni a húspiac, avagy, amikor ugyanazt az adatlapot kétszer tolják pacekba.

Amikor érdeklődve regisztrálsz egy oldalra, majd másnap már nem is emlékszel rá, mert valójában nem is érdekelt, csupán néhány percig. Azután az oldal, mivel bízik benne, hogy potenciális balek vagy és nagyszámú adatlapjai miatt majd anyagilag is beszállsz az oldal használói közé - társkeresőknél alap, hogy rengeteg funkció csak úgy érhető el, ha áldozol rá némi pénzmagot - ezért napi, heti rendszerességgel küldi neked az "ajánlatait".
Persze, mivel slendrián hozzáállással készült, előfordul, hogy azonos neműeket mutogat neked, vagy olyan tulajdonságú felhasználókat, akik mondjuk, korban állnak távol tőled.

Vagy csak egyszerűen az utolsókat mutatja, akiket akkor is elküld, ha történetesen egy felhasználó valamilyen okból két néven is fut a rendszerben. (Könnyen elképzelhető, hogy az egyiket már regisztrálás közben valahogy elrontotta és ezért azonnal létrehozott egy újat.)

Mondjuk, a Móni26 az nem tudom, hogy jött ki...?

Egyetlen dolgom maradt ezzel a hírlevéllel is: törölni.


2017. július 1., szombat

Blog: Népellenség a Soros? Na nem!

Nap, mint nap hallom a rádióban, annak ellenére, hogy nem érdekel, a Magyar konzultációs hirdetést, melyben minden bajunk forrás a Soros Gyuri.
Mert a Soros akarja, hogy a migráns áradat ellepje országunkat.
De ez nem teljesen jó így.
Nem Soros Gyuri bácsi a nép legnagyobb ellensége

Volt szerencsém hallani, ahogyan az udvart sepregető Vörös Péterné Lujzika mikozben seprűjével a lehullott leveleket abajgatta egy kupacba, közben ezt mondta:
- Az a mocskos Fidesz, az a patkány Orbán. Hogy akasztanák fel azt az élősködő...

Azonnal kiment az álom a szememből.
Lujzika amúgy egy joviális nagymama.
Sosem gondoltam, hogy a métely benne burjánzik.
Hát, hogy merészel ilyesmiket mondani?
Hát ez az, amit egy országnak tudnia kellene!
Hiszen Lujzika közöttünk él!
Egy fedél alatt velünk.
Kígyó a keblünkön.

Hát, nehogy már maga elé sziszeghessen bármit egy kígyó vénasszony!
Azért, mert szerinte ezek a mostaniak tolvajok?
Hát hol élünk már, hogy bárki kikiabálhatja halkan suttogva a véleményét egy udvarház levegőjébe?

Mi lesz a következő?
Majd facebook fórumon fikázzák leendő királyunkat?
Esetleg trollkodnak egy kicsit kormányfőnk oldalán?
Az átlagemberek?

Nem a Soros itt az ellenség. Öreg is, messze is van. Meg nem is Soros György, hanem George Soros.
De itt vannak közöttünk ezek a Veres Péterné Lujzikák!
Reggel ők köszöntenek rád, mikor elindulsz dolgozni.
Ők nyomogatják a pénztárgépet, amikor vásárolsz.
Ők kopognak be a leveleiddel. (Amit lehet, hogy felbontottak!)
Ők súgnak össze a hátad mögött, ha úgy vélik, te szereted a Fideszt.
Vigyázni kell velük!

Sorosnak van arca.
Ezek meg arctalanok.
Az arcátlanok!


Blog: Porszívócső-ves turi

Ex kolléganőmnek odaadtam egy porszívót, amikor hirtelen takarodnom kellett a lakásomból - ami akkor már nem volt az enyém.
Persze, a nagy kapkodásban, hiszen az utolsó pillanatokban kellett holmiknak helyet találnom, a porszívó és annak szívófeje, sikeresen nem kerültek egy helyre.
A porszívó azóta Lauránál hentereg, a fej csőre meg... a faszom se tudja, hova kujtorgott el.
Persze, Laura, mivel tényleg az egyik legempatikusabb ismerősöm, ahelyett, hogy békén hagyna azzal a darab műanyaggal, inkább havonta egyszer finoman jelzi, ismerősök által, hogy ugyan, kerítsem már elő azt a szart. Ilyenkor mindig eszembe jut valami...
Arra mondjuk egészen e sorok olvasásáig nem is gondolt, hogy a holmijaim több helyre szóródtak szét a világban, a nagyjáról azt sem tudva, merre parkíroztattam el, és meg kell valljam, így, hogy nincs saját lakásom, valahogy nem is szeretném ezeket a ládákat, táskákat, szatyrokat egy darab műanyag francért átkutatni.
Lehet, hogy lustaság, lehet, hogy tényleg sajnálom erre az időt.
De lehet, hogy nem szeretnék megint azzal szembesülni, hogy az életem romokban, és annak darabjai beterítik Budapest garázsait, konténereit, arra várva, hogy egyszer talán újra egyesülnek.
Talán csak túl szentimentális vagyok, hogy most, mivel egy barátomnál kaptam helyet, valahogy kurvára nem fűlik hozzá a fogam, hogy elővegyem a sok szétrakott szaromat és azt kelljen látnom, mennyire nem jött be az élet.
Közben, míg a szarokat válogatom, meg keressek egyet belőle, ami egy porszívó szarja.
Szar az egész.
Ezúton kérem ismerőseimet, ha van egy, lehetőleg nem olyan eldugott helyen porszívócsőre való kefés vég, mint amilyen millió tengődik háztartásokban és talán itt-ott venni is lehet, hogy kérem juttassák el kedves kolléganőmhöz, mert én, ez ügyben, nem kívánok múltat idézve átrágni magam egy rakás lomon.

Remélem, megszánja őt valaki és hozzávág egyet ebből a fontos kellékből.
Közelről.
Homlokon.

Amúgy nagyon szeri.