2017. március 1., szerda

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)


Rendezte: Gore Verbinski

Rég sikerült ennyire semmitmondóra egy Blockbusternek szánt mozi filmplakátja. 
Megtekintés: A film, amelyik késett vagy tizenöt évet és amelyik fél órával hosszabb, mint kéne.

És mellette nem elég bevállalós. Esküszöm, amikor a végén már azt hittem, a főhős bukni látszott, még kicsit szurkoltam is neki, hogy meglépjen a hepiend ellenes befejezést, mert lehet, hogy a közönség nagy része elfordul majd a mozitól, de mennyivel könnyebb úgy kultikussá tenni egy hasonló műfajú filmet, mint azzal, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak"???
Gore Verbinski, akinek meg a neve eleve arra kellene, hogy sarkallja a rendezőt, hogy ketté vágott fejeket mutasson, meg leszakadó testrészeket, finomkodva nyúl hozzá egy olyan történethez, amely simán lehetett volna R besorolású kőkemény horror mozi is, és akkor még talán tetszik is a végeredmény, ezzel a mélabús, melankolikus tempóval és stílussal szemben, amit Verbinski korábbi filmjeiből és főleg, mások korábbi filmjeiből pakolgatott össze.

Pedig ígéretesen indul és már az első percekben hangyaszorgalommal gyűjtögettem a film rejtett utalásait, hogy végül, mindaz, amit a kliséhalmazból összehozzanak, egy tök átlagos és előre megfejthető befejezésben csúcsosodjon ki. Ettől függetlenül nem kívánom lehúzni a mozit, mert többé-kevésbé lekötött a megtekintés alatt, rengeteg csodálatos képi megoldással találkoztam és a színészi játék is egészen kiválóra sikeredett. A főszereplő Dane DeHaan korunk egyik legnagyobb tehetsége szerintem, és ehhez még hozzájön, hogy fizimiskája egy lappangó őrült insomniás betegével közös tüneteket mutat, amivel sok kellemes karaktert meg lehet formálni.

Lockhart (Dane DeHaan) ambiciózus bróker-könyvelő-tökömtudjaki főnöke, Pembroke (Harry Groener) önkéntes száműzetésbe vonult a mesés Svájc - valójában Németországban forgatták a filmet - egyik Disney várába egy hegyi falucska fölé néhány száz méterrel a józan ész szintje felett, hogy egészségügyi kúrának tegye ki magát.
A cég egy roppant fontos pénzügyi fúzió előtt áll és bizonyos, bankmentes homályos ismereteim miatt számomra nem teljesen tiszta okokból az egész vezetőség úgy látja helyesnek, hogy a sokmilliós beruházás nyélbeütéséhez Pembroke aláíróként elengedhetetlenül szükséges és csupán Lockhart hozhatja őt vissza, habár sem kora, sem tapasztalatai nem elegendőek egy ilyen fontos feladathoz - mint utóbb kiderül.
A kellemes üdülőparadicsom már első körben gyanús ármánykodások melegágyának tűnik, ami azért kellemetlen, mert a para faktor és az emberben motoszkáló érzések nem lassan törnek felszínra, hanem az első percben a gyomrunkba vágnak és a monitor másik oldaláról kiálthatunk a hősre, hogy ugyan legyél már szíves idehívni néhány komoly harcművészeti ismerettel rendelkező zsoldost és verjétek agyon, aki az utatokba áll. Ezzel szemben Lockhart Poe és Maupassant történetek hőseihez méltó módon süllyed mind jobban a gonosz összeesküvés hálójába, hogy a végén már tényleg elgondolkodjunk azon, hogy győzzön a gonosz és végre készült megint egy pesszimista testrablós-megszállós-testcserés horror mozi, amely méltó egy Top10-es listához.
Azonban a vég legalább annyira banális és kiszámítható, mint lassan minden hasonló thriller és ha ez nem lett volna korábban elég, arcunkba tolnak egy kis íncensust is, incestus-sal.


Ettől függetlenül sokkal jobban élveztem volna a filmet, ha nem érzem olyan erősen, hogy ezt a filmet már majdnem láttam korábban, csak akkor "A Stonehearst Elmegyógyintézet - Eliza Graves (2014) volt a címe és sokkal rosszabb volt a CGI a filmben, meg mintha többen is haltak volna meg, stb., ettől függetlenül, a befejezés ott még csavarosabb volt, amennyire emlékszem, itt csupán a kiszámíthatóan elvárhatót sikerült beleszuszakolni a forgatókönyvbe.

Volt, amire sokkal jobban kíváncsi voltam, mint amiket végül magyarázatként kaptam.
Pl. A falu suhancai mitől voltak olyan beszariak, mikor a dokival is lehetett volna kicsit pofozkodni? Egyáltalán, miután a film viszonylag sokat bíbelődött azzal a néhány karakterrel, miért nem kaptunk többet belőlük afféle mellékszálként, hogy mondjuk részegen belépnek a gyógyközpont területére és lemészárolják őket? Vagy a végén odaérnek a tűzesetre és némi karakterfejlődéstől vezérelve segítenek Lockhartnak elmenekülni, mert miután leégett a kastély, nincs miért utálni, hogy tönkreba**ta háromszáz évig a panorámát.
Vagy mik voltak azok a kapszulák, amelyben úszkáltak a testek, ha később kiderült, hogy a lepárláshoz egy teljesen másik hengert kellett használni?  Egyáltalán, mennyire volt gazdaságos maga az eljárás? Ha ennyi tényleg fontos és feltehetően gazdag embert "tartottak fogva", miért csupán Lockhart figurája került az intézetbe nyomozási dramaturgiával?
A szerencsétlen limo sofőr (Ivo Nandi), ha annyit tudott, mint amennyit feltételezhetően, akkor az autóbaleset után a környéket rettegésben tartó professzor (Jason Isaacs), megelőzve rengeteg felmerülhető problémát, miért nem nyírta ki a pasast és inkább egy belső emberét tette meg a kastélyba szállító sofőrnek?
A film végén miért fordultak a páciensek Lockhart ellen? A víz agymosást is csinált velük, ami alól csupán pont az idős matróna, Victoria (Celia Imrie) képezett kivételt?
Ha egy egyértelműen magányos férfi beállít az intézetembe, hogy kutakodjon és számomra nem a megfelelő kérdéseket tegye fel, miközben pontosan tudom, hogy amit csinálok az törvényellenes és földi halandó számára felfoghatatlan, nem egyszerűbb a látogatás első órájában megkérni két markosabb szolgámat, hogy vonszolják ki a kilátó teraszra és laza könnyedséggel vessék keresztül a gránit falú kerítésen?
Lockhart, miután látta az apró parazitát a pohárban, a továbbiakban a sört leszámítva, hogyan volt képes egyáltalán víz közelébe menni, míg a várban tartózkodott?
Ha a jó doktor által szeretőn óvott fiatal lány, Hannah (Mia Goth, akinek a nevére hajazva a külseje is eléggé gót) olyan fontos volt az események láncolatában, miért nem volt egyszerűbb egy toronyszobába zárni a külvilág elől, meggyőzve róla a lányt, hogy meghalhat odakint és így nem keresztezi az útja másokét a gyógyintézetben, vagy akár leláncolva is tarthatták volna?

Japán kultúrában nagy hagyománya van a meztelen nő - csápos lények kombónak. (Mia Goth)

Sajnos, a filmet nézve nem valódi hiányérzetem volt a kérdéseimet illetően, hanem inkább egy olyan, hogy egy nem kellően átgondolt koncepcióval van dolgom, amelyet szokás szerint úgy akartak érdekessé tenni, hogy telepakolták random furcsaságokkal, amelyek sehova nem vezetnek - Victoria keresztrejtvénye pl.  - és tényleg olyan érzésünk lesz, mintha a nem túl régen bemutatott Di Caprio mozi, a "Viharsziget" egy rosszul elkészített Reborn filmjét nézegetnénk. (De akkor inkább már a Beckinsale film, még akkor is, ha azt meg a Viharszigethez hasonlítottam korábban.)

Töfi:
- Gore Verbinski miután megrendezte a "Kőr - The Ring (2002)" amerikai remake-jét, nem kapott lehetőséget, hogy a folytatást is ő csinálja meg, így végül a forgatókönyv és a rendezés joga az eredeti változat japán rendezőjénél, Hideo Nakatánál landolt, aki beletett egy borzalmasan rossz szarvasos-CGI jelenetet a filmbe. Verbinski, mintha ezért egyfajta bosszú képében beletett a filmjébe egy hasonló jelenetet, amiben autó és szarva találkozik, sokkal hihetőbben, mint a Kőr folytatásában. Mondjuk, lehet csak egy tényleg vicces véletlen is, meg hát az eltelt 12 év alatt rengeteget fejlődött a CGI technika.

65%

Malcolm McDowell szemét (Stanley Kubrick - Mechanikus narancs), Dane DeHaan száját peckelték ki a film egy fontos jelenete miatt. Ez is kellemetlen, de azért McDowell rosszabbul járt.

Blog: Társkereső oldalak 001. - A kormeghatározás

A kormeghatározás problémaköre

Van szerencsém használni néhány telefonos applikációt, amelyek arra hivatottak, hogy megkönnyítsék az olyan lusta panelpatkányoknak a kapcsolatépítést finom hölgyekkel, mint én.
Egyetlen bajom ezekkel a kis alkalmazásokkal, hogy rengeteg bajom van velük.

Az egyik:
- Amikor nyilvánvaló, hogy nem stimmel a kormeghatározás, nekünk pedig a kábelen keresztül nincs módunk izotópos vizsgálat elvégzésére...
Ez a félrevezetés lehet direkt, vagy véletlen, de kellemetlen lehet egy villámrandin, amelyekbe néha sikeresen beleugorhatunk.
Azután jönnek a kényszeredett mosolyok és sűrű elnézések.


Gondolom, hogy a hülye is látja, hogy Mária 18 éves kb. akkor lehetett, amikor az első mobiltelefonokat tesztelték az USÁ-ban.
Néha aq regisztráló hozzá teszi, hogy elnyomott valamit és nem tudja megváltoztatni a kiválasztott születésnapot, vagy pusztán arra figyelmetlen volt, hogy az alkalmazásban a megfelelő helyre tegyen egy pipa jelet. Ettől viszont a felhasználó lesz pipa.
Ilyen fordítva is biztos előfordul, hogy férfiak nyomnak mellé a koruknál, de arról példát majd hölgyek szerezzenek.



 A "Barbarella" név akár utalás is lehet a hetvenes éveiben járó egykor gyönyörű Jane Fondára, hiszen a képregény filmváltozatában ő alakíthatta a csillagvándor szuper-nőt. De mostanra sem Fonda, sem a képen látható nő nem 18 éves. Van egy sejtésem, hogy ez volt - mivel eleve ilyen alkalmazást kiskorú nem használhatna - az alap legkisebb beállítás és a regisztrált nők nagyja, mivel korukat maguknak sem szívesen vallják be, átugorva ezt a lehetőséget, nem pöcsöltek azzal, hogy a megfelelő számot beírják az éveik számához.



Fent sikerült ezt azzal tetézni, hogy vezetéknevet csatoltak egy közös fotóhoz. Hát, köszi. Még az is lehet, hogy ha véletlenül írunk a "hölgynek", kiderül, hogy az úr van a túloldalon, csupán figyelmetlenül nőként regisztrált.
Alapból ignorálom azokat az adatlapokat, amelyeken szemlátomást nem azt látom bőrtextúrában, amit maga a kormeghatározás ígér.
Hölgyek, ezt tessék figyelembe venni, mert türelmetlen és lusta férfitársaink a hasonló esetek láttán azonnal kamu szagot orrontanak és nem lesz ám szerelmes levél a postaládikóba!

Ezt még azzal is sikerül tetézni, hogy esetleg az illető hölgy a kor mellé nem a saját, hanem akár a lánya fotóit teszi fel, talán büszkeségből, biztosan nem félrevezető szándékkal, máskor pedig a saját korát adja meg, de vagy tíz évvel korábbi, fiókból előrángatott fotókat mellékel az adatlaphoz.
Erről jut eszembe, nekem is cserélnem kell párat, mert közben fogytam vagy két kilót...
Kincső tudna erről mesélni, hiszen vagy ő is így tett, vagy genetikailag x-men, hisz 38 évesen nem nézhet ki így, különleges képességek nélkül:



Vagy ott van Susan, aki sikeresen feltette egy fehérnemű modell fényképét az adatlapra, hogy azután játékra hívja férfitársainkat. Bárki lehet az adatlap anonimitása mögött és egészen biztos nem tisztességes szándék vezeti azt, aki ezt megengedi magának:


Mi meg, pasik, persze ugrunk az ilyen finom falatokra, nem is véletlen, hogy a badoo-tól kezdve, a lovebox-on keresztül a tinderen át a twoo-ig ezer hasonlóan kamu gyanús hirdetővel találkozhatunk. Néha a randi előtt percekkel mondják le a találkozót, bár, ahogyan haladunk a technikával, ez egyre nehezebb, hiszen mostanra ki beszél le látatlanban egy randit, amikor egy gombnyomással tudunk magunkról élő képet sugározni, tehát, ha valaki kibújik ez alól, feltételezhető, hogy erősen nem stimmelnek a megadott paraméterei.

Fiúk, lányok, lassan már nem lesz elérhető szórakozás számotokra a mások hülyítése, nem véletlen, hogy egyre több társkereső kér valamilyen technikai formában fotó garanciát. Ezt pedig még úgy is támogatom, hogy rólam előnyös fotó vagy harminc éve készült utoljára.
Oznur fényképről lemaradt valami dátum, de ha most 2017 van, a képen látható szám meg 200*-ig látszik, akkor is minimum 8 éves fényképről beszélünk. Ugye, nem kell mondani, hogy bárki esetében akár egy év is jelentős változással járhat - lásd pl. a meth függő drogosokat - 8 pedig számolatlannal.


Néhány fotó esetében egy lehetséges randi reményében inkább kihagytam a fotókról néhány részletet, hogy ne lehessen beazonosítani a képen szereplőket, hátha tilosban jártak, mikor társkeresőn lődörögtek.

Ha valakit felismernél a képen és az történetesen a barátnőd, ne ugorj a torkának, mert egy későbbi cikkben majd arról fogok írni, hogy mennyi fotóval visszaélnek a köcsögök, akiket nem tudsz a kábelen keresztül tökéletesen lebuktatni és felszámolni.
De magam is találkoztam olyan társkeresővel, amelynek majd teljes klientúrája kamu volt, más oldalakról és pl. az ilikeyou is ilyenként, több esetben mutatott nekem olyan lehetséges barátnőket, akik nem ismerték az alkalmazást, mégis szerepeltek személyes adataik rajta.