A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étrend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étrend. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 18., szombat

Tik tok troll 002: annamariahazelmajerova

 

Sosem szerettem indokként elfogadni, ha valaki trollkodik a másiknál, hogy az illető irigységből teszi azt, amit. Most sem hiszem, hogy Annamária azért kötött bele Gaura vadasába, mert irigy lenne a másik lány sikerére. Válaszai szerint nem irigységről van szó, pusztán szakmai a dolog.

A történet eleje az volt, hogy Gaura készített egy rövid videót, amelyben megmutatja, hogyan készíti ő a vadast. Annamária pedig véleményezte azt, nem túl udvariasan.


- Rossz ránézni. Sajnálom, de ez nem vadas. (Mondat végén a kritizálóktól kapható leghamisabb röhögős emojival megtámogatva.

Annamária megemlíti, hogy ő szakács, és ahogyan Gaura készítette el a vadast, az nem vadas, mert...

Gaura felolvasott egy receptet és elmesélte, hogy ő kb. így készítette el, minimális változtatással. Többen megemlítik azt is a komment szekcióban, hogy ételeknél azért az aháhy ház, annyi szokás elve működik.

Szóba került az is, hogy nem vadas, mert nem vadhús van benne. (Megkérdezném, hogy akik pörköltet készítenek, hányan pörkölik meg előtte a húst?) Gaura szerint jelenleg mindegy, mert a család nem eszi a vadhúst, így bár vadhús mentes a vadasuk, attól még az. Bevallom, ha nincs igaza, akkor anyám sem főzött sose vadast, mert marhahúsból készítette és a marha haszonállat, nem vad...

Elég az hozzá, hogy Annamária olyasmiket hoz be a vitába, amik eléggé, nem a vitakultúrájának magasságát jelzik: 


A személyeskedés legalja, amikor valaki a másik gyerekét is igyekszik belevonni a vitába, ráadásul, valójában ez a nő szerű képződmény - tudom, hogy a szépség szubjektív, de Gaura és Annamária kisugárzása ég és föld - amikor már Gaura gyerekét is beleviszi a személyeskedésbe, átlép egy határt. Mondjuk, már eleve fura, hogy valaki amúgy az ártalmatlan Gaura posztjai alatt kezd el kommentháborút vívni és csak hajtja a magáét. Persze, mert az egyetlen, amibe bele tudott kötni, hogy az étel nem vadhúsból készült.

Azonban ránéztem a netre, máshol hogyan is készül és miért vadas, a vadas...


Bizony, ez egy ételekkel foglalkozó oldalon lett leírva és valahogy hitelesebbnek gondolom, mint random Annamária kötözködését. 

Annamária, egy troll vagy és abból is a gusztustalanabb!

Személyes megjegyzés:

Csak nekem tűnik úgy, hogy a nő olyan, mint valami mesebeli törpe?

https://www.tiktok.com/@annamariahazelmajerova?lang=hu-HU&is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

2019. június 25., kedd

Blog: Hét főbűn a kifőzdében

Nem vagyok egy vallásos ember, ezért nem gondoltam volna, hogy egyik nap a hét főbűn fog megkörnyékezni, amikor vacsorát vennék egy helyi kis falatozóban. Pedig, így történt.:

Tudni kell, hogy nem mindig főzöm magamra, mert agglegényes életmódomba bőven belefér, hogy itt-ott hódoljak a kulináris élvezeteknek. Ez azt jelenti, hogy csóróként körbejárogatom a környékemet és feltérképezem azokat az élelemelosztókat, amelyek kiesnek a migráns témából (gyrosos, kínai) és a pénztárcát is megkímélik (kizárva puccos Michelin-csillagos látványos dinning guide helyek). Végül a Lacikonyha szerűségek maradnak, a falatozók és azok a kis kajáldák, amelyek menüztetnek, de délutánra már bezárnak.
Az egyik az Üllői úton található, közel a Klinikákhoz. A nevét a helynek még most sem tudom, ellenben a pultos-lányról annál több...

Ha ide betérsz fél négykor, az aznapi ételekből, ami még megmaradt, fél áron mazsolázhatsz. Viszont, ezt mások is tudják, ezért ha csak tíz perccel később érkezel, a választék lenullázódik és jó, ha üres rizs marad. Többen szatyornyi dobozzal érkeznek, hogy azután kétezer forint alatt megoldják a család élelmezését. Én általában a ropogósra égetett fasírtra ugrom be, bár marhahúslevest is vettem párszor.
Ma sincs kedvem főzni, péntek is van, agy, ha akarok olyasmit enni, amit nem én készítettem el, akkor itt az idő, hogy gyorsan lecsapjak.
Nem vagyok túl gyors léptű, ezért meglepődöm, hogy belépve az üzletbe azt látom a faliórán - szinte pont szemben van az ajtóval, hogy hozzá lehessen igazodni - hogy még van kb. 4 percem, a helyiségben pedig 4-5 nő ül és várnak rá, hogy támadhassanak. Igen, jó cserkész módra ülve és nyálat csorgatva várják ki, míg ráugorhatnak a maradékra. Arcuk bizalmatlanságot sugároz felém, mivel érezhetik, hogy ha vásárolni kezdek, talán közben letelik az a pár perc és csalárd módon beelőzöm őket.

Első gondolatom, amikor meglátom a pultban dolgozó csinos és törékeny leányzót, hogy ha ketten lennénk az üzletben, megragadom a derekát és felcsapom az egyik barátságos, kockás abroszos asztalra, hogy ott egyesüljek vele össze... (Bujaság, azaz luxuria)
Természetesen ezt azonban több okból sem tehetem meg és ebből csak egy, hogy a cerkám alkalmatlan arra, hogy másodpercek alatt keményedjen 5 perces tojás állagúra.
Ja, meg valójában nem hiszem, hogy lenne mód arra is, hogy ketten legyünk benn ebben az időpontban, hiszen vagy négyen dolgoznak a létesítményben és minimum ennyien érkeznek zárás előtt egy kis olcsó faladékra, mint magam.
Oké, nézzük meg azt a kínálatot, ha már nem akarok magamra főzni! (Restség, azaz acedia)
Hát, nem mondhatom, hogy sok minden maradt. Most megint ezért siettem ide, hogy ebből a három ételből...? (Harag, azaz ira)
A pultoslányka csendesen megkérdezi, hogy nem várom-e ki azt keveset, ami a kedvezményig maradt? Azután együtt döbbenünk rá, hogy ha így teszek, akkor nem valószínű, hogy bármit is tudok majd venni a 4-5 nő vásárlása után, ezért kicsit kevélyen (Kevélység, azaz superbia) végignézek a rám függesztett arcokon - amiben a harag bűne már megjelent náluk is - és egyetlen pillanatig szívom a fogam, hogy amit veszek, nem lesz olcsóbb (Fösvénység, azaz avaritia) de mohóságom (Torkosság, azaz gula) győz felettem, ezért belekezdek a felvásárlásba.

És azon agyalok, hogy lehet, hogy teljes árat kell majd fizetnem a végén, de legalább ez a néhány pöffeszkedő asszonyság majd megtanulja, hogy az, hogy várnak, mint éhes farkas az ősember barlangjánál, az egyfelől élelmesség, másrészt viszont egy roppant irritáló emberi szokás. Azonban ma nincs szerencséjük, mert érkeztem én és felvásároltam előlük a finomabb falatokat, hogy nehogy már ők kapják meg! (Irigység, azaz invidia)

Kifizettem végül az egyébként sem egy túl nagy összeget és zsákmányommal síri csendtől kísérve elhagytam az objektumot.

Nyolcadik főbűnöm lehetne a parasztság! (Parasztság, azaz malitiae)


2018. december 27., csütörtök

Blog: Erős-paprika vs. öregség

Blog: Erős-paprika vs. öregség

Csodálatos gyermekkorom volt – márt ami az erős ételek fogyasztását illeti. (Ki az a hülye, aki a gyerekkor minőségét az erős-paprikához is hozzá tudja kötni???) Szerettem, élveztem és hittem, hogy ez az érzés kölcsönös. Minden egyes zöldpaprika egy szerető, aki masszív karjaival átölelte nyelvemet és az érzést, amely nem csak a külső burkot bizsergette, hanem egyenesen a lelkemet marta, hanem eggyé vált velem. Élveztem valamennyi percét. Mint, amikor a kutya odadörgöli a seggét a szőnyeghez. Az erős-paprika volt a kutya segge... a nyelvem meg a szőnyeg. (Mennyire vagy vizuális?)

Aztán felnőttem, megöregedtem és jelenleg egy erősebb zöldpaprikától összeszarom magam. Talán már egy közepestől is.
www.flickr.com

Sőt! Tovább megyek. Sosem hittem volna, hogy a tüzes ketchup képes fájdalmat okozni. Néhány éve, amikor a termék megjelent a piacon, egyenesen kinevettem. Vettem egyet, és gyakorlatilag kiszoptam a flakonból. – Ez nektek a tüzes, mi? - Most meg rendesen fájdalmaim vannak, és csak azt várom, hogy a legyűrt szendvics után ez a maró érzés megszűnjön a nyelvem hegyén. És oldalán. Meg hátul is. Hát, vazzeg, ez mindenhol fáj. Ilyenkor derül ki, hogy a szájpadlásnak csak arra van funkciója, hogy fájdalmat okozzon. Ki tudod dörzsölni mondjuk prézlivel, vagy szét tudod maratni, hogy kényszeresen nyalogasd, akár egy nagyanyó a szája szélét.

Nekem kellemetlen, hogy alig egy éve öcsémnek jeleztem, hogy szívesen részt vennék egy erős paprika teszten. Így? Pedig akkor meg voltam győződve róla, hogy mit nekem egy ilyen kis versengés. Most viszont elgondolkodom azon, hogy mennyire gányul nézek ki, amikor sírok. Attól függetlenül, hogy annak lelki, vagy csupán kapszaicin kiváltotta testi szenvedés az oka.
Egy ismerősöm erős paprika termesztésbe kezdett. Gondoltam, majd megmutatom szüret után, milyen kemény vagyok. Én! Jelenleg úgy gondolom, inkább elmismásolnám ezt az ügyet.Tehát, lehettem kemény, talán egyszer, vagy húsz éve.

Ahogy a szervezetem öregszik, magam is egyre inkább elhasználódom. Jelenleg úgy érzem, hogy egy rendes, hazai termesztésű, igazi, napon érlelt zöldpaprikát sem bírnék elfogyasztani, mielőtt kimagoztam volna.

Mi van velem? Miféle gaz árulása ez a természetnek?
Az öregedés együtt a fájdalomérzetem nőtt meg vagy annak elviselése lett renyhe? Nem tudom, de az biztos, hogy most, ha megeszem egy szendvicset, amire egy kis tüzes ketchupot teszem – gasztronómia csúcsa... – ég a szám és rendesen fájdalmaim vannak. A taknyom és könnyem azon versenyez, hogy melyik folyik gyorsabban le az arcomon és melyik, honnan jön elő a testemből. Én örülnék az eredeti felállásnak, ám ki vagyok én, ha a testem gondol egyet és a takony és könny indulási helye felcserélődik?

www.yourdentistryguide.com

Elmúltam negyven és úgy érzem, a testem kezd átlépni egy határon és visszafelé tekinget. A fejletlen gyermekkorba. Amikor még elbírtam mindent, majd röhögtem rajta. Nem állítom, hogy most sírok, de a könnyem és taknyom is folyni kezd, ha kicsit odateszem magam.

Iszom rá egy kis házi pálinkát. Régen ezt is jobban bírtam. Sokkal... Meg is írom, hogy élveztem régen a pálinkát.

Sajnálom, erős zöld paprika!

Lassan búcsúlevelet írhatok neked! Hiszen, nem sok jót jósolok közös jövőnknek... Sajnos!
Utána, ötven fok feletti házi pálesz, te következel!

2018. december 12., szerda

Sirám a bélszínrolóhoz

Sirám a bélszínrolóhoz

Sirám, persze, hisz sír ám a szám azokért a finomságokért, amikre gyerekkoromból ismerős ízzel a számban, szívesen emlékszem, hogy ahogy felnövék, lassan kiszoruljanak étrendemből, azon egyszerű oknál fogva, hogy mára, alig 20-30 évvel később, nem azt a minőséget jelentik, mint emlékeimben.
Biztos, hogy gyerekkoromban minden jobb volt? - teszem fel a kérdést, amit már annak idején a chio chips reklámban hallgattam, pedig anyám megjegyezte, hogy Karcagon, ahol ő volt gyerek, nem ismerték a chips-et, szóval utálta is a reklámot.

Én sok étel ízére emlékszem... nagyjából. Van, amire halványan, van, amit fel kell idéznie valakinek, hogy a homlokomra csapjak; Tényleg, az de finom/rossz volt!
És van néhány olyan étel, ami egyelőre még - ki tudja, húsz év múlva mi lesz? - beleégtek az ízlelőbimbóimba.
Az egyik ilyen a "bélszínroló".

http://kemenytojas.com

Gyerekként sokat nem tudtam a minőségi ételekről, hiszen nem nyugati országban növekedtem, hanem csak itt, Európa szívében. Mit tudtam én, hogy Amerikában olyan feneségeket kapni, mint kóla és steak?
Persze, kólánk volt, igaz, több ismerősöm megjegyezte, köszönő viszonyban sincs az USA style-jal. Bélszínünk meg nem tudom, mennyire volt, ám amennyire emlékszem, nálunk sosem került asztalra. Apám talán látott párszor, hiszen az akkoriban igen nívósnak számító Budai Arany Szarvas étteremben pincérkedett. Ő, talán tudta, milyen étek az a bélszín, de nekem sokat kellett rá várnom, hogy ezt a tudást magamba szívja. És meglettem volna nélküle. Akárcsak a kacsacomb vagy a homár, a bélszín sem lett a kedvenc ételem.
Amennyire emlékszem, ezt az ételt szinte csak így tudtuk az átlagember közelébe vinni, hiszen akkoriban úri huncutságnak számított otthonra bélszínt venni. Talán, csak ha Tatár Beefsteak készült, akkor látta átlagpolgár konyhája e húst.

Ellenben a bélszínrolóval, amely egy kb. 15 centi hosszú kis csoda volt, amelyet bő olajban sütött ki anyánk és szinte jutalomfalatként kaptuk meg, nagy ritkán, amikor vett egy-egy csomaggal. Többnyire a négy darabos változatra emlékszem, amiből persze sosem volt elég a kis családnak egy tasak. Legalább négyet ki kellett sütni, hogy azután kenyérrel és néha különböző szószokkal vagy hasábburgonyával elégedetten falatorrunk, míg megtelt a bendő.

7-8 percig is sült talán ez a rudacska, amely aranysárgán került ki a szalvétával takart tányérra, hogy azután, ha nem ettük meg azon melegében, szépen sötétbarnára hűljön.
Hogy szerettem az ízét! Pedig gondolhatod, hogy az összetétele inkább kenyérre és nyesedékre hajazott, ám hol voltam még akkor az a tudatos vásárló, aki forgatja a csomagolást és százalékokat meg idegen szavakat vizslat?

Azután kezdtem felnőni és a bélszínroló elkezdett kimaradni. Már több cég gyártotta - korábban azt hiszem egy foglalkozott vele, a Mirelit, de nem emlékszem - és a minősége kezdett komoly kívánni valókat hagyni maga után.
Már a neve is megváltozott, gondolom, különböző törvényi előírásoknak megfelelően.
Kikopott a csomagolásról, hogy bélszínroló, melyet felváltott egy sokkal tágabb fogalom: bélszínes!

Szóval, ha nyelvtanilag értékelném, akkor eddig bélszín volt, mostantól meg már csak amolyan bélszínes... Ami így olvasva kissé gyengébb minőséget feltételez számomra.

http://malackaraj.reblog.hu

Végül, egyszer vettem egy kilós csodát, talán a Metro nagykereskedésben. Amolyan saját terméket.
Aztán, mikor sütés közben kezdett a rudacska szétnyílni, már kezdett sötét felleg gyülekezni a fejem felett, pedig nem is égett le az olaj. Utána, a színe is inkább emlékeztetett a Müncheni vásárban kapható kolbászkák fakóságára és ezen az sem segített, hogy az étel kihűlt. Mert nem igazán barnult be ekkor sem.

Az igazi saller akkor ért, mikor végül enni kezdtem. Az semmi, hogy a kenyértartalma mintha hatványozottan lett volna jelen - elfogyott a fűszer, vagy mi? - és végül sikerült egy akkor mocsingra futnom, amilyet sem korábban, sem azóta nem vettem számba, kivétel abban a pár esetben, amikor még megpróbálkoztam több gyártó "bélszínes rudacskájával".
Volt, amelyiknek minden egyes darabja egy mócsingos rúd volt, hogy - amit ritkán teszek meg - kidobtam a terméket.

Az viszont könnyen meglehet, hogy neked jelenleg az egyik kedvenc falatod egy jó kis bélszínes roló, ketchuppal, friss, szinte meleg kenyérrel. Imádod és tömöd, miközben neked még nincs emléked arról, hogy gyerekkoromban - amikor te talán meg sem születtél - volt egy étel, a bélszínroló, amely tényleg egy igazi csemege volt.

Valami, ami mostanra puszta kellemes emlék, ami nem ér többet, mint egy unalmas blogbejegyzést.

A bélszínrolóról egy remek cikk: Retró gasztró: bélszínroló

2018. május 29., kedd

blog: Kínai világuralom

Az alábbi blogbejegyzés egészséges paranoia alapján jött létre és semmilyen valóságalapja nincsen. De járj nyitott szemmel!

A napokban vásároltam néhány doboz instant, forró vizes levest. Teljesen véletlenül vettem észre, amit te is azonnal látni fogsz: a két leveses dobozon, apróságban, de eltér a fotó.


Észreveszed az apró különbséget?

Nem?

Ha jobban megnézed, a jobb oldali levesen sokkal hangsúlyosabb a tészta jelenléte a tányér levesben. Sosem gondoltad volna, hogy trükkökkel manipulálják a tasakos levest?
Itt megtörtént.

Egy kínai barátommal beszélgettem erről, aki nem szívesen állt kötélnek, de kedvel annyira, hogy segítsen fellebbenteni a fátylat egy világot körbeérő összeesküvésről, mindezt pusztán azért, mert tisztában volt vele, hogy szavaimnak senki nem hinne!

A kínai kormány elhatározta, hogy leigázza Európát.
Első lépés, hogy az élelmiszereink minőségét lerontja.

Ismered a tudományos és ismeretterjesztő műsorok azon adásait, amely azzal foglalkozik, hogy az kínai emberek akár száz évig is élnek. Ezzel bőven rávernek a világ összes többi népcsoportjára.

Egyszerű oka van:
A kínai emberek csak olyan táplálékot esznek meg - főleg halakat - amelyben speciális vitaminok találhatóak. Európába költözésük ezt roppant módon nehezíti meg, ezért alternatív megoldásokat találtak ki, mint például a kifejezetten kínai népek ízvilágát megidéző élelmiszerek.

Ezek elkészítésébe azonban egyes keleti élelmiszeripari trösztöknek van beleszólása, még akkor is, ha vannak termékek, amik elvileg (!) keleti segítség nélkül készülnek.

Ilyenek a tasakos ételek is, amelyek olcsóságuk miatt könnyen hozzáférhetőek az Európába költözött, szegényebb kínai és egyéb Ázsiai rétegeknek.

Azonban azzal, hogy ide költöznek, nem kívánnak asszimilálódni az Európai társadalommal. Ezért néhány olyan belső, kifejezetten őket érintő rendeletet hoztak, amihez fehér ember hozzá sem juthat. Ez viszont akkora összeesküvés, hogy ha valaki beszél róla, egyszerűen értetlenséggel és hitetlenséggel találkozik.

Te például elhinnéd, hogy a két leves csomagolása rejti a titkot?

Ha Ming Chow, kínai barátom egy átitalozott este után felfedte nekem a titkukat. (Rosszul bírják a röviditalt)

A két doboz közötti különbség, hogy az egyiken sokkal hangsúlyosabban van jelen a tészta a levesben. Ezt te is látod.
A kínaiak is. Ételek dobozain a hangsúlyosan tészta kerül azt jelenti, hogy idegen, azaz Guowai fogyasztásra szánt étel. Ebben olyan adalékokat találhatunk, amelyek fertőzik az Európai géneket, ezáltal különböző DNS elváltozásokat eszközölve, kialakítva betegségeket, függőségeket és allergiákat.
Ne mondd, hogy nem tűnt fel neked, hogy az ezredfordulóra mennyire hangsúlyosan van jelen étkezési kultúránkban az ételallergia!

Mindez sok éves keleti orvostudomány kutatási eredménye, amelyhez mi kultúrális alapon hozzá sem szagolunk.

Egy biztos:
- Ha kínai élelmiszert látsz a polcon és a csomagoláson elüt egymástól a kettő, akkor azt válaszd, amelyiket a kínai fogyasztó.

Tasakos leveseknél így az az ehető, amelyik több tésztát tartalmaz.

Európa megszállása így puszta biológiai harccá egyszerűsödött.

(A blogban olvasható feltevés természetes egy elborult agy szüleménye...)

2018. január 23., kedd

Blog: Az Amerikai ételérzés

Az Amerikai ételérzés

Gyerekkorom óta vagyok Amerika kedvelő. Nem volt nehéz, hiszen mindig szerettem a filmeket és ebben az USA sikeresen kielégítette az igényeimet és ízlésemet a saját képére is formálta. Persze van, amivel nem szimpatizálok annyira, mint például a nálunk is egyre erőltetettebb Valentin nappal, vagy a Halloween ünnepével, amit mintha sikeresen abszolválna magába Európa, igaz, egyelőre még a jelmezes gyerekek cukorka-járása nem lett életünk része, de ami késik...

Ugyanakkor szeretek olyan ízeket kipróbálni, ami nálunk nem hódított teret, míg az USA-ban meg szerves része az étkezési kultúrának - amely sokak szerint kimerül a Kentucky sült csirkében és a McDonald’s apró hamburgereiben - így ha belebotlom ilyen "style-ba", akkor ha épp nem horror áron mérik, belekerül a kosaramba.

Jelenleg hivatalosan, megfizethető áron, nagy tételben pedig azt hiszem, ebben egyedül a LIDL üzletlánc partner. És ez nem egy fizetett reklám! Puszta tény!

Járok METRO-ba, TESCO-ba, Spar-ba, Penny Market-be, a magyar CBA leányvállalataiba, néha ALDI-ba, többet LIDL-be, plusz a kisboltok. Nem mondom, hogy nincsenek apró, eldugott, kifejezetten Amerikai termékeket árusító helyek, mert vannak. Nem egyszerű mindet megtalálni - a legtöbb olyan, hogy egyszerűen elveszik a nagyobb boltok dömpingjében - de bele lehet botlani.

Azonban ez kevés.
Jelenleg, amiről tudok, az a LIDL időszakos kampányai, amikor főleg McEnnedy (Nem McKennedy) márkanév alatt egy tucatnyi amerikai életérzést visszaadni hivatott nyalánkságot tesznek a polcaikra, évente vagy háromszor, talán négyszer. Mondjuk, a LIDL egyébként is mindig fordított figyelmet arra, hogy a világ több szegletéből merítsen élelmezési szokásokat, ezért találkoztunk itt már kifejezetten görög héttel, olasz napokkal, stb. is.
Azonban a legjobban az Amerikai hetek lepnek meg, mert ilyenkor tényleg beüt az az őshizlaló Kánaán.

Hogy mennyire egészségesek ezek a termékek?
Gondolom, pont amennyire az amerikai átlagember az. Aha, ott náluk az elhízás komoly gond. Nem csoda, amikor annyit zabálnak. Nem csoda, amikor még a zsíros mogyoróból is képesek vajat sajtolni. Nem csoda, amikor náluk a legnagyobb az éves fejenkénti édes ital, chips és pop corn fogyasztás. És ezek nagy részének nem is lehetne helye egy egészséges ember étrendjében, hiszen ezek nem mások, mint a nasi... Az ember a kutyájának sem ad nasiból sokat, hiszen akkor Fifike meghízik és beszorul a kutyabejáróba.

Az amerikai életérzés, hogy tejes italoknak almás pite íze van, vagy borwnie csokitorta. Ez ugye egyet jelent és nem azt, hogy egy szép szelet almás pitét beleturmixoltak egy kis tejbe. Nem hát!
Ez azt jelenti, hogy mindenféle nyalánkságnak van aromásított megfelelője, amit azután tejekhez kevernek, hogy az elkényeztetett fogyasztó ne villával ehesse a kedvenc ízeit, hanem egyenesen a műanyag flakonból önthesse le a torkán. Mivel tele van édesítő szerrel, akár naponta többször is megkívánja.

De nem panaszkodom!
Nekem, akinek valószínűleg sosem lesz érkezése az álmok földjére, be kell érnem ennyivel és be is szoktam.

Fogom magam és kikanalazok egy kis sajttortát egy műanyag dobozból, azután eszek rá sósnak valami BBQ tésztás mogyorót.
Pont, mint az átlag Johnny Smith!