Hálásnak lenni! (2021)

 Hálásnak lenni! (2021)

Azt hiszem, amikor az ember évente egyszer, általában vagy egy sorsfordító eseménynél vagy olyan karácsony-szilveszter közre időzítve számot vet önmagával, megfogalmazódhat benne egy olyan, számmal meg pont nehezen pozicionálható lista, amin azok az emberek szerepelnek, akiknek hálásak lehet akár az évben, akár folyamatosan, évtizedekre visszamenőleg.

Nekem is van ilyen listám, egészen sok névvel, de csak néhány nevet sorolok most fel, a teljesség igénye nélkül.

Az első nem nagyon lehet más, mint anyám, de ez most formális csupán, hiszen jelen esetben az élőkre koncentrálnék inkább. Szóval, egy ilyen listán a fiam anyja és a fiam szerepelnek legelöl, még akkor is, ha az anyukával nem tartom a kapcsolatot, a fiammal meg igen ritkán találkozom. Éli az életét és csak remélem, hogy sokkal sikeresebben fogja ezt tenni, mint én. 

Azután jönnek a tesók, rokon és barátok, akkor is, ha van, akivel az ember néha 5-10 év alatt ha egyszer találkozik. Ahhoz, hogy szeretettel gondoljak valakire, nem szükséges, hogy akár most is az életem része legyen. Már benn vannak a szívemben és azt a helyet úgy sem tölti be más, amit nekik sikerült. Ezért tudok sokszor hálával gondolni sok kollégámra és vendégemre is. Neveket nem is írok, mert azonnal lesz valaki más, aki most kimarad és abból lehetne sértődés, amit nem szeretnék. Mert a szívemben sokan vagytok, de az agyam már sokkal nehezebben segít a felsorolás összeállításánál. Pont ugyanazért megbízhatatlanabb, amiért egy verset sem tudok megjegyezni rendesen. Vagy születési dátumokat. Néha a legelemibb dátumokat is elfelejtem. Erről anyám is tudott volna mesélni, de a fiam is tud vagy a tesóim. Biztos benne van az is, mennyire kerülöm az ünnepeket. Talán, mert sosem éreztem azt, hogy ünnepelnem kellene. És mikor esetleg már-már jött a kedv, akkor hirtelen történt valami és megint elszállt a hozzáállásom.

Azért külön köszönet Zolinak, akinél legalább 1,5-2 évig hédereztem, amikor elveszítettem a lakást. Hálás vagyok Milán barátomnak is, aki munkát adott és kenyeret, ezzel olyan ember terhét vette a nyakába, amit szerintem ezerszer megbánt már. Azért még bírja egy kicsit... 

Cic-nek szintén hálás vagyok, mert ő biztos, hogy annak ellenére, hogy van baja neki is, ha más nem, egy pár órát és néhány doboz házi finomságot be tud áldozni, amikor már rég nem láttuk egymást. 

Idén nagyon hálás vagyok egy régi cimbinek és feleségének is, akiknek már nem merem a nevét leírni sem, annyit dicsértem őket év közben, de szerintem Robi és Edina anélkül is tudja, hogy rájuk gondolok, hogy megnevezném őket. Upsz...

A három tesóm és a családjaik szintén ha nem is hálával (kivétel a 14 literes leveses fazék miatt, amit azóta is örömmel töltök tele és Döncitől és Szanditól kaptam, tehát ott van hála is rendesen!) de szeretettel töltenek el. Tény, sok vizet nem zavarok az életükben, de jó érzés tudni, hogy vannak és igyekeznek sikeresen helyt állni. Nekik is csak azt kívánom, legyetek többek és sikeresebbek, mint én. Tudom, ez nem nagy dolog, de na!

Hálás vagyok Krisztának is, aki egy faramuci helyzetben biztosított nekem legalább 3 évre lakhatást és még ma is tartozom neki, kb. egy húszassal, szóval, Kriszta, ha ezt olvasod, add meg légyszi priviben a bankszámla számot, amit már kértem, hogy ne kelljen a postán küldenem a zsét, Megspórolnám a feladási díjat, mert hát nem keresek annyit mint rég. :)

Itt megköszönöm Lacinak és Katusnak, hogy szereztek egy albérletet, ahol most lakom, gondolom, sokáig. Mondjuk, ne felejtsük el, hogy nektek ennél többet is köszönhetek, hiszen ha most nem is itthon éltek, a családom tesó ágait leszámítva ti veletek vagyok legközelebb egymáshoz. Katussal persze nem buliztam annyit, mint Lacival, de talán lesz majd arra is mód. Lacit meg elvileg jövőre úgy is fogom látni.

A szoba most épp kupis.

Szeretettel gondolok olyan régi barátokra, cimbikre is, akik lehet, hogy egykor még egymással is jóban voltak, mára már néhányuknál lehet, hogy csak én maradtam közös pont. Főleg olyan törzsvendégekre gondolok, akikkel egykor volt néhány, munkán kívüli programom is. Szóval, mindig örömmel gondolok régi mozizásokra, kiruccanásokra, akár Balaton, akár Egerszalók volt a végcél, vagy csak a Duna pláza mozija. Szerintem, sokan el sem hinnék, mennyi kellemes, néha csak egy-egy órás közös programra is milyen szentimentális szeretettel gondolok vissza. Frankón, ha valaki ma elém áll és megemlíti, hogy emlékszem-e rá és a válaszom egy nem, az legalább olyan fontos, mintha igent mondanék. Mert olyan sok mindenre emlékszem, hogy az is kiemelkedő teljesítmény, ha valakire meg nem!

Jól megmagyaráztam, mi?

Köszönöm azoknak és az elmúlt évet, akikkel közösségi oldalon kerültem interakcióba. A többségüket kedvelem. 

A végére hagytam a hölgyeket, akikre mindig örömmel gondolok vissza. Na, itt tényleg nem használnék neveket. Főleg, mert van olyan, akinek kifejezetten ciki lenne beismernie, hogy valaha is láttam meztelenül. Hát, még ha más is történt.

Js, és csak, hogy tiszta legyen, szoktam gondolni még visszamenőleg akár még az osztálytársaimra is, akikkel hónapokig voltam egy terembe zárva, vagy egy-egy emberre, aki keresztezte az utamat, az elmúlt, közel ötven év alatt. Fura, de többször jutnak eszembe azok, akik pl. munka közben megloptak... :) Nekik mondjuk az anyja is eszembe szokott jutni? De fura...

Szóval, kívánok mindenkinek boldog új évet, már ma!

És szeretettel gondolok azokra, akiket ismertem, de már nincsenek velünk mostanra, legyenek akár egy szülő, rokon vagy egy törzsvendég, akivel néha csak együtt buliztunk. 

Szebb életet kívánok mindenkinek itt vagy odaát!

Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

 Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

Az egész azzal kezdődhetett, hogy lett valamikor egy kattanásom az ünnepekkel kapcsolatban. Mégpedig, hogy mindegy, ha nincs karácsonyfa, letojom, ha nem kapok ajándékot, tök jól elvagyok ünnepi menü nélkül, de egy valamihez ragaszkodom: Bejgli kő!

Nem kő kemény, hanem valamilyen, bármilyen. Ezt egy időben úriasan úgy oldottam meg, hogy a környezetemben fellelhető tapasztalt háziasszonyokat kértem meg, hogy némi baksisért süssenek nekem a klasszikus magyar édességből néhány rúddal. Többnyire sikerült is így elláttatnom magamat arra a kb. 2-3 hétre, amíg az év végi hacacáré tart. Oké, voltak érdekes kreálmányok is, pl. amikor az egyik hölgy a mákot nem porcukorral, hanem kristálycukorral keverte be és azután bár nem almát ettem, de ropogott a fogam alatt. Mondjuk, én nem teszem magasra a lécet a bejglivel kapcsolatban, így még az is ízlett.

Tehát, ha jön a karácsony, nekem bárhonnan is, de kell szereznem pár darab bejglit. Milyen fura ez, hogy az embernek amikor semmije sem marad szinte, amihez ragaszkodhatna, csak talál egy-egy kapaszkodót, amivel még igyekszik felszínen tartani önön emberségét.

Néhány éve azonban nem nagyon van kit fárasztanom a sütemény gyártásával, ezért a legalsó szintre is elmegyek, hogy megoldást találjak a legalsó polcon, ahova már tényleg térden csúszva érek el... Boltban veszek, olcsó bejgli szerű képződményt, amiben van mák vagy dió. Igen. Boltban. Természetesen úgy, hogy én is tudom, mennyire nincs köze ezeknek a klasszikus tésztához, mégis, halványan megidézik a számban a múltat, a gyermekkort és bizony, néha még mák is ragad a fogaim közé.

Idén pedig már ettem néhány bejgli(séget) és nem panaszkodom. Illetve, majdnem panaszkodtam. Az ALDI majdnem kapott tőlem egy dörgedelmes írást, mert...

Történt, hogy idén az ALDI megint sikeresen hirdette meg talán a legolcsóbb bejgli vásárát, amikor 299 forintért (nem pénz) kínálta az édességet. Legalábbis, a weboldalukon kitették az akció felhívó posztot és tudtam, hogy ebből vennem kell. Esélyem pedig volt is rá, hiszen munkahelyem és jelenlegi lakáshelyzetem között 2 ALDI is megtalálható.

Persze, minden nap sem időm, se pénzem nem volt a nagy bejgli kalandra. Azonban az első nap az Üllői út elején található, Kálvin téri ALDI-nál, pont, amikor ott voltam, csak az akciós táblácska árválkodott a hatalmas pékárus polc egyik keskeny tálaló részén, mindenféle meggyőző tartalom nélkül. Sem írmagja, sem morzsája nem látszott semminek, nemhogy akciós bejglinek. Node, mit izgassam magam, mikor megyek hazafelé (de nehéz ezt leírnom, hogy albérletben élek) és majd a másik, nagyobb ALDI-ban majd megszedem a kosaram.

A Tűzoltó utcai ALDI azonban magasabb szintre emelte a bejgli-nihilt, így bár itt kb. kétszer akkorának tűnik a pékárus polcrendszer, a bejglit nem találtam. A táblát sem, ami jelezné, hogy hol kellene keresnem. És ez bizony, csak felpiszkálta bennem a Grincset. Az akciós ígérettel felizgatnak oszt kettőből kettőben nincs az ígéret? Hát milyen cég ez az ALDI, kérdem én, a csóró bélpoklos meggyőződésével, hogy néhány mamutvállalatnak a hirdetési stratégiáit erősebben kellene szabályozni. Értem én, hogy van másféle bejgli (az egyikből egy rúd kettő ezer kemény forintba került, de gondolom, nem kell elmagyaráznom, mennyire messze van ez az ajánlat a háromszáz forintos hamis ígérettől!) de olvastunk már biztos cikkeket arról, hogy néha miféle botrány lesz abból, ha egy cég becsalogatja a vásárlóit valami ajánlattal, amit nem elégít ki.

És már láttam is a szalagcímet lelki szemeim előtt, ahogyan egy FB posztban kiöntöm vérző szívemet, amivel egyrészt elérem, hogy az ALDIra olyan nyomást gyakorlok, hogy a Magyarországi érdekeltségeit hátra hagyva menekülnek vissza a bárhová innen, illetve majd több ezres mama-anya seregek írnak rám privátban, hogy ők bizony nem átallanak megsütni nekem azt, amire szomorú szívem oly hőn vágyik.Ebben egészen biztos voltam. Gondolatban már fogalmaztam is a szóvirágokat és rám jellemző, felszínes körmondatokat.

Azután az akció utolsó napján megint betévedtem a Kálvin téri kisebb egységbe. A polc pedig, ahogyan két eset után már megszokhattam - az ember hamar képes megszokni a kellemetlen hatásokat is, amik érik - üresen tátongott az egyébként akciókra nem annyira jellemzően keskeny kijelölt sáv a polcon. A rosszindulatú vénember már morgott is bennem a maszk alatt, hogy nyilván 2-3 darabokat sütnek ki egyszerre, mert ha eladnának néhány rudacskával több bejglit naponta az eredeti ötszázas ár helyett, még végül tényleg lehúzhatja a rolót az egyébként keményen pörgő vállalat. Én pedig a pékárus polccal szemben rátapadtam a falra, hogy egyéb vásárlók kikerülhessenek, miközben a homályos szemüvegem lencséi mögül szuggeráltam a polcot, hogy ugyan csússzon már le rajta néhány finomság. Még egy nejlon-szatyrot is bekészítettem, mert tudtam, ha jön az áldás, gyorsnak kell lennem, hiszen Budapest világvárosában egészen biztos lehetek benne, nem egyedül fogom várni, hogy a háromszáz forintos bejgli megkímélje a pénztárcámat. Már készültem is a könyökömet emelgetve, hogyan fogom félretaszítani azt a kisnyugdíjast, akit pont akkor eszik majd oda a fene, amikor az első mákos vagy/és diós cucc leszánkázik oda, ahol már látom és medve mancsommal rányúlhatok. Még a karmaimat is kieresztettem, bár ezzel kicsit megrongáltam a szatyrot a kezemben. Hiába, nem arra találták ki ezeket, hogy az ember használja...

5 perc után azonban már eltűnt a pára a szemüvegemről és vitte magával az optimizmusomat is. Nem lesz itt tészta szánkázás egyhamar, ezért a legjobb, ha megkérdezek valakit. Lehetőleg egy ALDIs dolgozót. Lehetőleg úgy, hogy ne legyen ciki, hogy kispénzű átlagpolgár vagyok, bár, amennyire olvasom az FB politikai posztjait, ma belőlem van több az országban és nem azokból, akik pisztrángot és kaviárt öblítenek le valami drágább pezsgővel. Ettől még kicsit cikinek éreztem magamat, de a bejgli, az bejgli, főleg, ha olcsó. (Jézusom, ki gondolkodik így???)

Végül egy fiatalembert sikerült elcsípnem és már azt is tudtam, hogyha kérdésemre a válaszából arra kell következtetnem, amit korábban sejteni véltem - azaz, hogy az ALDI napi 5-6 rúd bejglivel igyekszik biztosítani az akció hátterét - akkor csúnyán beolvasok neki és egész évben összegyűlt frusztrációmat rajta vezetem le, ahogyan azt korábban a piacokon láttam a banyatankos harcos amazonoktól. Igen. Nem fog érdekelni, hogy ő csak egy közlegény a lakosság feneketlen bendőjének kielégítési cirkuszában. Rázúdítom mindazt, amit nyeltem egész évben. Természetesen ami nem bejgli!

- Elnézést. - szólítottam meg kedvesen, bár tudtam, hogy ez csak halvány, vékony máza már csak az udvariasságomnak. Válaszától függően azonnal képes leszek átmenni a harag harcmezejére és bár gondolatban 17 vagyok, biztos voltam benne, hogy a 47 éves megkeseredett trotty figurát is tudom majd hozni, ha arra lesz szükség. - Megtudná nézni nekem, hogy sül-e éppen bejgli bent, vagy ne várjak rá?

- Egy pillanat. - és besietett oda, ahova nem volt rálátásom, de sejtésem szerint több ezer mákos és diós tekercs várta takaros gúlákba rakva, hogy valaki kegyesen kiengedjen egyet-egyet a vásárló térbe, hogy azután Fekete Pénteket megszégyenítő habzsoló viselkedéssel fessük meg a mai magyar társadalomra rátelepedő negatív hozzáállást, azaz, egymás haját tépve kapkodjuk el egymás elől az utolsó morzsákat.

Azután csúszni kezdett az első mákos. Azután egy másik. Majd még egy. Hamarosan egy tucat, szemre kellemes bejgli külsővel ellátott péksütemény landolt szemem előtt, hevenyészett kuszaságban és mind csak azt akarta, hogy ujjaimmal finoman körbefogjam őket és beletegyem az előkészített nejlon-szatyromba. Még soha nem tartott olyan sokáig beszuszakolnom 6 darabot ebből a finomságból, miközben behúzott nyakkal rettegve vártam, hogy felcsattanjon mögöttem egy hetven év körüli, reszketeg hang, ami azt tudakolja intonáló falsettóban (ami egyébként inkább férfiakra jellemző), hogy vajon hagyok-e másnak is, vagy a dagadt picsámat mindenáron ezen délelőtt akarom duplájára növeszteni?

De senki nem volt kíváncsi a nyomoromra és így, belátom, a versenyszellem is hamar kiégett bennem, hiszen nem volt kivel megharcolnom a jutalmamért. Hirtelen úgy éreztem, az ALDI egyenesen nekem tette 300 forintos ajánlatát. Nekem, a csóró Feketének... Gyere, hülyegyerek, legyen egy jó napod. Ragadj el egy fél tucat bejglit és legyen szép karácsonyod. Az ALDI egész évben veled volt és te is velünk voltál, láttunk a kamerán. Fogd a kincseidet, húzz a kasszához, fizesd ki, majd szaladj haza, hogy hálakönnyeiddel puhítsd meg a tészta kemény kérgét, majd együtt nyeld el az egészet.

Nem kellett kényszer mondania a buta gondolataimnak. Fogtam és vittem és akkor már tudtam, hogy nem fogok én dörgedelmes leveleket posztolgatni az ALDI oldalának komment-szekciójában, hanem meghagyom azt azoknak, akik pl. utánam érkeztek 10-15 perccel és amikor a polc ismét olyan árván üres, mint amikor megálltam vele szemben és a kritikus írásomat kezdtem fogalmazni.

Szóval, végül csak sikerült teleraknom a hűtőt bejglivel (igen, nem merem nem hűteni, mert hátha hamarabb romlik meg, míg megeszem, bár, erre elenyésző az esély, hiszen BEJGLI) így téve a karácsonyomat kellemesebbé.

Ilyen kellemes karácsonyt kívánok hát mindenkinek és ne felejtsétek el, hogy a boldogság néha ott van előttünk, elbújva, és csak egy pici segítséget kell kérni hozzá, hogy kitöltsön minket! Ne félj hát kérni és ne félj boldognak lenni!

2021 nem bejgli mentes karácsonya!

Itt már kettőt megettem, de négy darab is bőven elég lesz...

Ezúton szeretném megköszönni az ALDInak, hogy gondolt a kispénzűekre és néhány napig adott rá módot, hogy ők is vehessenek maguknak bejglit.

És lehet, hogy a recept nem klasszikus, lehet, hogy a méret nem drabális és lehet, hogy a nagyi grimaszolva tolná el maga elől, mert még nem látott ilyet, de ki merem jelenteni, hogy az akciós bejgli ezért az összegért kifejezetten finom. Ha meg nem érzed így, csinálj mellé egy kakaót!

Most van akciós tej... igaz 1,5-ös...

Blog: Egy "halálosan fontos" beszélgetés (2021)

 Blog: Egy "halálosan fontos" beszélgetés (2021)

Egy ideje már terveztem írni a tapasztalataimról, amit tik tok tevékenységem alatt sikerült összegyűjtenem. Pl. hogy mennyire felületesek a tokkerek, hogy milyen zavaró, hogy 13 év az alsó korhatár, felső nincs és nem lehet átmenetet képezni az öreg papik, mamik és a kis taknyok között. Vagy, hogy mennyire mindegy, hogy 13 éves elmúlt-e az adott tokker, ha a tartalma csak az alatti gyerekek vidijeiből áll illetve, rendre regisztrálnak az oldalra 13 év alatti gyerekek is.

Miután regisztráltam, feszegetni is kezdtem a korlátaimat és a tik tok korlátait, aminek viszonylag sok tiltás lett a vége, mert a tartalmaim kérdésesek voltak. Megkaptam pl. a zaklató jelzőt is, ott, ahol nem éreztem, hogy zaklatok. Meg azután volt egy kis kálváriám is, amikor egy a pedofil törvényre respektálva készítettem egy vidit arról, hogy a belegyezési korhatár jelenleg nálunk 14 év! 18 évről levitték valamikor 14 évre! Ez azt jelenti, hogy valamilyen politikai érdekszövetség felterjesztette és megszavazták, hogy a szexuális aktusba gyerek és felnőtt között már beleegyezhet a gyerek, ha elmúlt 14 éves. Azaz, hogy világos legyen, törvényileg nem lehet elítélni a szexpartnerét, miközben a gyerek nem vásárolhat alkoholt, cigarettát, nem szavazhat, stb.

Mondanám, hogy ez egy vicc, ha nem lenne siralmas. Mert akár hogyan forgatom, csak oda lyukadok ki, hogy valamiért, valami kifacsart okból, felnőtt emberek úgy érezték, hogy a 18 év nem elég, le kell csökkenteni annyira alacsonyra, hogy a szülők még ne követeljenek fejeket. Persze biztosan voltak logikus érveik is, pl. az alacsonyan szocializált népesség védelme, ahol rendszeresebben fordul elő ilyesmi és talán nem akartak egy teljes generációt börtönbe juttatni belőlük, fene tudja. Nekem mindig valahogy egy-egy rohadt politikus jut eszembe, aki a saját vágyait igyekszik így védeni.

A tik tokon meg terjedt egy trend, amiben az emberek a fiatalabb énjüket megidézve folytattak le beszélgetést, amiben elmesélik, hova jutottak a gyermekkortól.

Na, én nagy okosan gondoltam, hogy megtöröm a trendet, csavarok is rajta egy nagyot, így csináltam egy fordítottat, ahol egy fiatal karakterként megszólítom az idősebb énemet, hogy miért kajtat fiatal lányok után, amikor az a beleegyezési korhatárra hivatkozva felemlegeti, hogy megteheti, hiszen 14 év a korhatár. Erre a jelenlegi énem meg visszakérdez és egy hatalmas sallert nyom le a másik oldalnak, aki értelem szerűen én lettem volna, csak képen kívül.

A tartalom persze necces volt és a felvett anyag is félreérthető. Mondjuk, ha nem sietek, hogy a nagy ötletem megvalósítsam ilyen gyorsan (mielőtt elfelejtem vagy más is megcsinálja valamilyen formában) politikussal játszottam volna el, de már késő volt.

A kiment vidi után kaptam hideget-meleget. Igaz, hogy többen értették, mint nem, de természetesen akik nem értették, igyekeztek vehemensen is hozzáállni. Voltam én ott minden. A vidit Instára is kitettem, ott is volt össz-vissz két reakció. Az egyik szerint dögöljek meg. Neki írtam is, hogy talán ismerni kellene a törvényt, pofázás előtt, és linkeltem a wikipédiát. Válasz persze már nem jött én meg fél nap után tiltottam az illetőt, mert nem érdemli meg, hogy magas minőségű tartalmaimat figyelemmel követhesse. (muhaha)

A másik egy ifjú hölgy volt, aki nagyon, de nagyon megszólított priviben és már akkor tudtam, hogy erre sem kellene reagálnom, mert nem mozgunk egy szinten (igen, gondolhatom azt, hogy bizonyos témákban nem érdemes eszmecserét folytatnom egy gyerekkel, mert teljesen más oldalról ismerjük a világot, illetve, adott témát ő nyilván egyáltalán nem ismeri) de gondoltam, hátha koraérett és érdekes kérdései lesznek. Teszem hozzá, húztam a számat, mert úgy éreztem, hogy sehova se fog jutni a párbeszéd.

Alább a gépelt változat.:

- Anyways. Kérlek válaszolj. (szomorú emoji, szív) Ha nem, abba belehalok. Nagy sírós emoji.

- Szia! Tessék?

- Csak be ne essek

- ?

- Csak tudod elbeszélgetnék veled az egyik tiktok videoddal kapcsolatban.

- Hát, nem sok van bennük, de kérdezz.

Itt fotón bevágva az említett pedofil témájú vidimből egy kép. Jól elkapott pillanat. 

- Erről lenne szó. Tehát. Elég sok kérdésem van.

- Beszélgessünk róla. De gondolom kérdezni akarsz valamit inkább.

- Igen.

- Mindenki erről faggat.

- Tehát tiktok miért nem tilt le. ilyen videók után. Én szégyellem magam.

- Mert nem pedofil tartalom.

- Nem hogy te. Értem. Bocsánat.

- Ez egy figyelemfelkeltő vidi.

- Értem.

- Egy szomorú törvényi szabályozásra. Írd be a gugliba, hogy beleegyezési korhatár.

Kidob valami olyasmit, amin elcsodálkoztam.

- Tudod mit. Akkor minek csinálsz róla videót?

- Figyelemfelkeltés.

- Ja bocs.

- Hogy tudjanak róla, hogy mik vannak.

- Mindegy. Attól még tiltalak. Na köszi. Szia.

- Valójában nem. Szerintem ez a törvény rossz.

Azért tiltasz, mert egy létező problémára irányítottam rá a figyelmet?

Erre már nem volt reakció, mert közben beszélgetőtársam tiltott, utána én is őt, hogyha visszavonná,

ne tudjon ismét beszélgetni.

Ezek után persze még erősebben szűröm majd, kivel kezdek beszélgetést, mert időrablónak érzem és nekem kellemetlen, hogy feltételeztem valamit a másikról, ami nem volt benne. Pl. az érettség. Mondjuk, ezt már a sírós emojinál sejtettem.

Annyit tanultam az esetből, hogy vannak témák, amiknél az elbagatellizálás és a szkeccsvideók nem igazán segítenek annak megértésében. A 14 év korhatár pl. kifejezetten nem pár száz karakteres és 3 perces vidik témája. Fontos párbeszédeket érdemel, fontos, a témában elismert emberekkel.

Én itt csak ugathatok a Holdra.

Annyit akartam csupán elmondani, hogy vannak témák, amiket akkor sem érdemes kiskorúval elkezdeni megbeszélni, ha úgy tűnik, a kiskorú érdeklődik. A továbbiakban én biztos ignorálni fogom, hogy kvázi "emberszámba" vegyem azt, aki "ha nem válaszolsz, belehalok" dumával fog megkeresni. Teátrális, gyerekes. Látszik itt is, hova vezetett. Abban sem vagyok biztos, hogy az illető betöltötte a 13-at. 

Feltételezem, már az elején az volt a cél, hogy a végén tudassa velem, hogy ő márpedig letilt. Ezt sikeresen megoldotta. A következő fontos ügyfélben direkt belefolytom majd ezt az információt azzal, hogy nem reagálok. Tudom mennyire zavaró lehet, ha valakivel közölni akarunk valamit, de a másik fél fittyet se ránt ránk.

Blog: Egy virtuális baráttal lett kevesebb (2021)

2021 október 14.-én a híradóból értesültünk, hogy az Európában nagyjából legfertőzőbb országból, Romániából hoznak át 50 beteget, magyar kórházakba.

Erről írtam egy posztot, amelyben ellenérzésemet fejtegettem ki. Még legjobb barátom is azt mondta, hogy ez egy bunkó poszt volt. Nyilván. De azt hiszem, nem kell szeretnem mindenkit. És azt hiszem, akikkel életem során nem volt túl pozitív az kölcsönhatás, azokat kifejezetten utálhatom is. És igaz, hogy ezt kivetíteni egy népre ostoba általánosítás, de az emberek sokan így működnek. Elmondom a példámat erről. - Ha egymás után van három román vendég asztalom és mindhárom suttyó velem, majd jön három olasz (nyelvük egy tőről fakad) és kedvesek, akkor, ha egyszerre érkezik egy román csapat és egy olasz, de csak egy asztalom van szabad az étteremben, egészen biztos, hogy az olaszokat hívom be.

Így működik az általánosítás. Sőt, lehet, hogy olasz csoport nem is szükséges ahhoz, hogy a román asztaltársaságot be se engedjem.

Alant a posztom, amit utána további sértődések miatt személyesre állítottam, így csak én látom.:

 "50 beteget exportálunk át Romániából, hogy itt segítsünk rajtuk.

Nagyon remélem, hogy mind az 50 beteg magyar érintettségű valamilyen formában, mert tűnjek egy köcsög szívtelen tahónak, de szerintem, az országunkon belül is van elég megoldandó probléma és nem hiszem, hogy pont Románia lenne méltó arra, hogy segítsünk rajtuk.

Szóval, remélem, hogy azok az érkező Román betegek inkább magyar betegek, akik eddig Romániában éltek.

Szerintem Románia és Magyarország között nincs olyan barátság, mint pl. Magyarország és Lengyelország között. Aki románnal találkoztam, azok közül nagyon kevés volt, akin éreztem volna, hogy nyitott irányomba.

Meg aztán nem Románián keresztül ömlött be a Dunába és azon keresztül hozzánk nem kevés méreganyag? Volt vagy 10-15 éve az a balhé is, de nem emlékszem, hogy az egy pozitív ügy lenne.

A hab a tortán, hogy a Románoknál az a gond, hogy 40% csak az átoltottság.

Nos, ez vagy azért van, mert náluk még szarabb az egészségügy, amin szerintem minden országnak magának kell dolgoznia leginkább és nem más országokat terhelni.

Vagy azért, mert bár oltás lenne - ezt nem tudom - de akkor meg a románok jóval oltásellenesebbek, mint mi, amikor meg megint csak azt mondom, hogy maradjál csak nyugodtan otthon és ott terjeszd a saját covidodat, ha már nálunk is kevesebbet tettél meg a megelőzésért.

Na, szerintem, most néhány ismerősömet el fogom veszíteni, de egyre kevésbé vagyok nyitott néhány nép és népcsoport problémájára, amíg itthon sincs rend.

Nem vagyok az az irgalmas szamaritánus, de valahogy úgy vagyok vele, hogy előbb legyen nálunk kielégítő az élet és majd utána, ha lesz kedvem, izgulok másokért is. gondolom, nem vagyok elég nagy humanista."

Igen, elolvasva tudom, hogy demagóg, de akkor, amikor írtam, úgy éreztem, ez a véleményem arról, hogy miképpen állok a románokhoz. Ez pedig 47 év, lassú tapasztalatának köszönhető. Ebből több, mint 30 év volt csak a vendéglátás, szóval, szerintem meg tudom ítélni, hogy akarok-e románokkal bratyizni, vagy tőlem mind maradjon magának a határokon túl.

Ezen az sem változtat, hogy teljesen logikus, hogyha körülöttünk mindenkin segítünk, azzal magunkon is segítünk. Jó logika, hogy a románoknál is elterjedjen a nyájimmunitás, hogy védettek legyenek, azonban egyelőre szerintem arra kellene törekednünk, hogy nálunk legyen ez meglépve és amikor már minden magyar védett, nyújtózkodjunk a takarónkon túl.

Nem használok nagy szavakat: nem szeretem a románokat, ha nem derült volna ki.

Akikkel találkoztam, nagy részük legalábbis, viselkedése alapján kb. pont úgy viszonyult hozzám, mint én hozzájuk.

Sőt, konkrétan emlékszem két fura esetre, amikor az egyik fél én voltam, a másik meg egy romániai magyar. Egyikük mondta, hogy Erdélyi, a másikat akcentusa árulta el.

A vendéglátásban ezer példa volt rá, hogy a vendég személyeskedni kezdett bármilyen okból és belekötött a személyzetbe. Sokan azt hiszik, hogy ha a szar az életük, akkor nálunk törleszthetnek érte. Nem tudom, hogyan alakul ki az ilyesmi, de mindennapos a kereskedelemben dolgozókkal szemben.

Azonban, igen hosszú pályafutásom alatt kétszer tapasztaltam, hogy a pulthoz ülő ember, kb. egy percen belül, elkezdett személyeskedve fitymálni engem, főleg akkor, amikor a kolléganő is hallótávolságon belül van. Ez a lefitymálás nem egy nagy dolog, de zavaró, ha nem adtál rá okot. És éppen csak annyira paraszt, hogy azért ne kelljen kiütnöd a gatyájából.

Nem tudom, találkoztatok-e ilyen esettel, de szerintem nem túl pozitív, aki mosolyogva tesz rá utalásokat, hogy mennyire nem vitted semmire, ha ott dolgozol, miközben kikacsint a kolléganőd felé. (Az más kérdés, hogy ha rólam azt gondolja, amit, akkor a kolléganőm miért lenne más a szemében, ha szintén ott dolgozik, ahol én. Vagy nőknél az már egy magasabb szint, ha vendéglátóznak? Fck logik, sose értettem.)

Egyik esetben a kolléganőm igen hamar helyre tette a pasast - idősebb volt nálam, akkor olyan negyvenes, amikor én olyan 25 - és elmagyarázta neki, hogy komoly szegénységi bizonyítvány, ha azt hiszi, hogy van nő, aki azért fog vele foglalkozni, mert azt a kollégáját pocskondiázza előtte, akivel minden nap együtt dolgozik. Ez nem is tetszett a csávónak, belém is kötött, és mikor kizavartuk, még egy ideig játszotta a fontos embert az üzlet előtt. Értsd, úgy csinált, mintha segítséget hívna telefonon, akikkel majd elveret engem.

A segítség nem érkezett meg, de emberünk elment a jó k**** anyjába. Többet se láttam.

A másik eset is hasonló volt, majdnem ilyen forgatókönyvvel, csak ott a kolléganő kevésbé volt értelmes és rafinált...

Ezeken kívül is számolatlan apró vagy nagyobb kellemetlenségem volt a romulán hordákkal.

Azonban azt nem gondoltam, hogy posztom pont egy olyan személyt fog vérig sérteni, akiről azt hittem, hogy erdélyi-magyar és azt is, hogy kedveljük egymást.

Azonban reakciója kvázi megerősítette bennem, azt az érzést, hogy nem vagyok bizonyos romániai magyarokra kíváncsi.

Udvariasságból nem nevezem meg az illetőt, de reakciója először megdöbbentett, azután csak egyfajta sztoikus fásultsággal vettem tudomásul, hogy gyakorlatilag megerősítette azt, amit korábban gondoltam.

Az úr, amikor arról értekezik, hogy a betegek lehet, hogy tettek valamit a társadalomért én meg nem, egyszerűen elfelejtette azt az apróságot, hogy amikor közel 20-25 éve itthon járt a kiköltözése után - utolsó infóm szerint szerelmével Írországba távozott és ott alapított családot - amikor haza látogatott, tőlem kért segítséget, hogy hol aludhatna és gondolkodás nélkül fel lett neki ajánlva, hogy nálunk nyugodtan éjszakázhat. Később erre azért nem volt lehetőség, mert amikor legközelebb jelentkezett ilyesmi miatt, vagy 10 évvel később, már nem volt lakásom és egy barátom laktam magam is. Szóval, hogy értsd, 20-25 év alatt ő kért tőlem kétszer segítséget, nem én tőle, és amikor módomban állt segíteni neki, mert egy jó fej embernek tartottam, akkor gondolkodás nélkül segítettem...

Oké, nem egy nagy dolog, de eleve több, mint amit ő tett pl. valaha értem, ha már itt tartunk.

Ezek után úgy fogalmaz, hogy:" kérj bocsánatot mind ezért még azért hogy létezel"

Nem tudom, voltam-e mérges valaha annyira, hogy a másiknak ilyesmiket vágjak a fejéhez, kb. olyan értelemben, hogy az minek is él.

Szóval, írtam neki egy választ és korábbi, számomra barátságnak képzelt kapcsolatunk miatt, egy viszonylag finom formát választottam:

Ezután távolságot állítottam be köztünk az FB oldalán, hogy új posztjaimat már ne láthassa többé, de tudtam, hogy ez itt nem lesz elég. Napokig gondolkodtam rajta, hogy mi lenne a helyes, de mivel ő sem keresett semmilyen formában, hogy tisztázzuk, ha nézeteltérésünk van, úgy gondoltam, hogy egy ilyen ember kapcsolatára nincs szükségem virtuálisan, hiszen, korábban is, ha néha hozzám szólt, azok a kommentjei is zömében froclizások voltak, ami a pultnál ülő beszólogatós formák egy finomabb, enyhébb verziója, de azért, ha más ismerősöd nem csinálja ezt, hamar kitűnik viselkedésével az az egy-egy ember. És teszem hozzá, hogy én nagyon ritkán írtam hozzá kommentet, és talán egyszer frocliztam meg, így úgy éreztem, inkább ő köt belém, mint én belé.

Tehát, ment a tiltás, mert zaklató kapcsolatra még ilyen formában sincs szükségem - köszi, volt már - és egyébként sem érzem, hogy pozitívan tett volna bármikor hozzá valamit az ismeretségünkhöz.

Gondolom, ő sem bánja, mert ha kicsit is kedvel, akkor talán finomabban fogalmaz, esetleg a szokásos kesernyés humorával, de kommentjében mindent éreztem, csak szimpátiát nem.

Egy "baráttal" kevesebb, da, ahogy más ismerőseim mondták, az ilyen amúgy sem barát és nincs rá szükség.

Tik tok troll 002: annamariahazelmajerova

 

Sosem szerettem indokként elfogadni, ha valaki trollkodik a másiknál, hogy az illető irigységből teszi azt, amit. Most sem hiszem, hogy Annamária azért kötött bele Gaura vadasába, mert irigy lenne a másik lány sikerére. Válaszai szerint nem irigységről van szó, pusztán szakmai a dolog.

A történet eleje az volt, hogy Gaura készített egy rövid videót, amelyben megmutatja, hogyan készíti ő a vadast. Annamária pedig véleményezte azt, nem túl udvariasan.

- Rossz ránézni. Sajnálom, de ez nem vadas. (Mondat végén a kritizálóktól kapható leghamisabb röhögős emojival megtámogatva.

Annamária megemlíti, hogy ő szakács, és ahogyan Gaura készítette el a vadast, az nem vadas, mert...

Gaura felolvasott egy receptet és elmesélte, hogy ő kb. így készítette el, minimális változtatással. Többen megemlítik azt is a komment szekcióban, hogy ételeknél azért az aháhy ház, annyi szokás elve működik.

Szóba került az is, hogy nem vadas, mert nem vadhús van benne. (Megkérdezném, hogy akik pörköltet készítenek, hányan pörkölik meg előtte a húst?) Gaura szerint jelenleg mindegy, mert a család nem eszi a vadhúst, így bár vadhús mentes a vadasuk, attól még az. Bevallom, ha nincs igaza, akkor anyám sem főzött sose vadast, mert marhahúsból készítette és a marha haszonállat, nem vad...

Elég az hozzá, hogy Annamária olyasmiket hoz be a vitába, amik eléggé, nem a vitakultúrájának magasságát jelzik: 

A személyeskedés legalja, amikor valaki a másik gyerekét is igyekszik belevonni a vitába, ráadásul, valójában ez a nő szerű képződmény - tudom, hogy a szépség szubjektív, de Gaura és Annamária kisugárzása ég és föld - amikor már Gaura gyerekét is beleviszi a személyeskedésbe, átlép egy határt. Mondjuk, már eleve fura, hogy valaki amúgy az ártalmatlan Gaura posztjai alatt kezd el kommentháborút vívni és csak hajtja a magáét. Persze, mert az egyetlen, amibe bele tudott kötni, hogy az étel nem vadhúsból készült.

Azonban ránéztem a netre, máshol hogyan is készül és miért vadas, a vadas...

Bizony, ez egy ételekkel foglalkozó oldalon lett leírva és valahogy hitelesebbnek gondolom, mint random Annamária kötözködését. 

Annamária, egy troll vagy és abból is a gusztustalanabb!

Személyes megjegyzés:

Csak nekem tűnik úgy, hogy a nő olyan, mint valami mesebeli törpe?

https://www.tiktok.com/@annamariahazelmajerova?lang=hu-HU&is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

Tik tok troll 001: albertfil (2021)

 

Néhány hete azzal szórakoztatom magam, hogy tik tokozom. Szórakoznék is, de az app gyorsabban tiltja le a videóimat, mint ahogy a mikróban kipattan a virslim. Most már majd egy hetes bann-t kaptam egy duett videóért, amit a csodálatos app kezelői zaklatásnak aposztrofáltak, pedig nem csináltam benne semmit, azon kívül, hogy hülye fejet vágok és nyalogatom a szám. Sebaj, majd távolról fikázom ezt a szart és titkon reménykedem, hogy előbb-utóbb jön egy európai tesó, aki kiüti ezt a vackot, amit kifejezetten részrehajló brigád (Egész Kína???) terelget. Nem mondom, van jó oldala is, de ahogyan a bejelentéseket kezelik, az tipikusan jellemző az ázsiai országra: az van, amit mi mondunk, az sem baj, ha részrehajló, és fellebbezésnek helye nincs. 

Cserébe, akkor gondoltam, cikkeket szentelek a gyökér felhasználóknak és itt, blogspot terepen, a tik tok nem tud megfékezni, mivel ez nem a saját platformjuk. Igen! Tik tok, itt kinyalhatod a seggem. Bő nyállal!

Első találatom, pusztán a véletlen miatt, albertfil.

Tisztázni kell, hogy az oldal felhasználóinak személyazonossága teljesen lenyomozhatatlan más tagok számára, így, egy-egy név mögött épp úgy rejtőzhet egy 12 éves kismajom, mint egy ötvenes, unatkozó háziasszony.

Albertfil tipikus példája a troll kommentelőnek. A legrosszabb újságírási technika, amit sok riportalany ki is kér magának, hogy a kérdező állít valamit, majd a választ meg sem várva, már levonja a következtetést, ami téves lehet ugyan, de egészen biztos, hogy negatív és rosszindulatú.

Itt sem várja ki a tokker válaszát egy lehetséges kommentben. Miután rákérdez a fogak jellegére, következő mondatával már meg is támogatná a kérdésben felvetett gondolatot. Persze, a suttyó fogyasztóknak ez felér egy igen válasszal, hiszen, a kommentelő írja is, hogy "látszik".

Zseniális!

A tik tok rákfenéje, hogy a képet már a kommentre adott válaszvideóból ollóztam ki.

Igen! A tik tok jellegzetes tünete, hogy a beszólós kommentek a tartalom részévé válnak azzal, hogy a megszólított fektet annyi energiát a troll létezésének legitimálásába, hogy készít egy névre szóló választ. Ezzel kvázi eteti a trollt és mit érhetünk el ezzel egyedül?

- Hogy más trollok is írjanak nekünk valami sértőt, mert akkor minimális ráfordított idővel képesek lehetnek egy személyes választ kicsikarni. Ez akár egy trend is lehet. Vagy titkos verseny, amiben egy-egy troll kommenter azt tekinti megsüvegelendő eredménynek, hogy mennyi tokkert tud megszólaltatni.

Teszem hozzá, én már első videóimban kategorikusan kijelentettem, hogy senkit nem fogok reklámozni és még több videóban szólítottam fel ugyanerre másokat is, de ez teljesen hiábavaló tevékenység tőlem, hiszen, sok tokker, ha nem válaszolgatna szolgai alázattal ezekre a sértésekre, gyakorlatilag lehúzhatná a rolót. Mert, sokuknak nincs egy épkézláb, saját ötlete. Ez pedig szomorú.

Azaz, sok felhasználó igényli, hogy foglalkozzanak velük és ha nincs más, akkor a negatív kommentek azok, amik kiváltják belőlük a tartalmat.

Még szerencse, hogy némelyik válaszvideó szellemes és kedves. Ezeket jobban is kedvelem, mint az odamondó, keménykedő tokkereket, akik lealacsonyodnak a troll szintjére.

Albertfil pedig addig fog trollkodni, amíg vagy az app nem kap elég jelentést zaklató tevékenységéről és letiltja az adatlapot és gazdáját, vagy, míg ki nem nő ebből a szerepből és élete olyan fordulatot vesz, amikor nem ilyen módon kell a felesleges stresszt feldolgoznia. Mert véleményem szerint, az életében sikeres ember nem kezd el idegeneket trollkodni. Aki tisztában van magával és alapból a lelki beállítottsága nem patkány, az nem akar idegeneknek kellemetlen perceket és fájdalmat okozni azzal, hogy személyeskedő hangvételű szurkálódásokkal sértegessen vadidegeneket, névtelenül a világhálón.

Blog: A közösségi térdelésről (2021)

 Aki ismer, pontosan tudja, mennyire vagyok demagóg, és mennyire szemellenzős néhány dologban.

Van most ez a térdeléses történet.

Nos, ha azért térdelünk, mert Amerikában a rabszolgatartás kultúrája a mai napig nem lett a kollektív társadalmi tudatban feldolgozva, miközben a hatalom a feketéket néha aránytalanul nagyobb erővel nyomja el, mint a fehéreket, úgy felvetődik bennem a kérdés, hogy ezzel a mostanra forrpontra kerülő problémával hol és mikor kell osztoznom magamnak is.

Ha arra gondolok, hogy sosem voltam rabszolgatartó, akkor úgy vélem, mint gesztust, elfogadhatom, azonban, ha úgy gondolok rá, hogy ez most egy késői kompenzálás, kvázi vezeklés, akkor köszönöm, de tisztelettel kihagynám, mert vezekelni nem szeretnék mások hibái miatt, amíg a papíromban nem az áll névként bejegyezve, hogy Jézus Krisztus.

Amerika, ha vezekel, eleve megosztott lesz a társadalmuk, mivel maga a társadalmuk is egy igazi katyvasz. Oké, hogy most mindenki harsogja, hogy a fekete élet is élet és tisztelet nekik is, de közben mind a fehér társadalom, mint a fekete társadalom elfelejti: ahhoz, hogy ez a Világrész az otthonuk legyen, elnyomtak és kiirtottak egy harmadik rasszt, az őslakosokat, az ingyánokat.

Persze, az amerikai államok tettek olyan engedményeket, hogy nem kell adózniuk, még a szerencsejátékokból szerzett jövedelmeik után sem, de ehhez hozzátartozik az is, hogy az írmagjukat (nyelvtani szempontból itt kérek elnézést az írektől, bár biztos, nem róluk van szó ebben a közhelyben) meg rezervátumokba terelték össze, amely, nem kell hozzá túl nagy képzelő erő, de nem más, mint a szitokszónak számító, gettó.

Márpedig, akármivel kapcsolatban a gettó szó előkerül, az minden, csak nem pozitív.

Volt most ez a focimeccs, ahol a vendégjátékosok tettek egy olyan gesztus, mely gesztussal a hazai szurkolók nem értettek egyet. Ehhez megvan a joguk, nem látunk minden eseményt ugyanúgy. Nem térdeltek le, nehezményezi most a fél világ. Gondolom, nekünk magyaroknak, volt már annyi térdelni valónk történelmünk során, hogy tényleg csak akkor tesszük meg ezt a gesztust, ha az egyértelműen összefonódik velünk és mindazzal, amit képviselünk a világban.

Mások miatt nem térdelünk.

Csak, mert mások úgy érzik, térdelniük kell, nekünk nem kell ezt éreznünk.

Azonban, az már a mi megítélésünkön ront, ha a passzív viselkedést megtámogatjuk egy agresszív viselkedéssel, ami viszont mások tiszteletadását sértheti. Ez az, amikor nem tiszteljük mások hitét és kifütyüljük azt.

Szerintem, nem letérdelni és csendben megvárni, míg a másik fél kitisztelgeti magát, az lett volna a normális.

Az idegen játékosok Himnuszát sem fütyülöm ki, pusztán mert nem értek egyet az adott ország történelmi múltjával vagy jelenlegi politikájával, pedig ha belegondolok pl. Anglia korábbi gyarmatpolitikájába, még ma is köpködhetnék rájuk és a belterjes sznob kisugárzásukra.

Csendben végighallgatom. Pont annyit teszek, mint hasonló helyzetben elvárnék!

Én sem kívánom, hogy amikor a mi Himnuszunkat hallgatja a másik fél, mereven vigyázzban álljon és fogadja el érzéseimet, hiszen nem az ő értékrendjét dicsőítjük.

Pusztán annyit kérek, várják ki azt a néhány percet, amíg én megélem a magam hitét, hazafiságát, véremben keringő magyarságtudatomat, hogy utána mehessen a játék, teret engedve egy olyan közösségi kapcsolatnak, amelyben mindkét fél örömét leli.

Ehelyett az udvariassági gesztus most elmaradt és nem biztos, hogy jó hírét viszi kicsiny népünknek a bolygó többi népei felé. Márpedig, ahhoz, hogy elfogadjanak minket, nekünk is el kell fogadni a többieket.

Még egyszer: Nem kell letérdelnünk, ha nem érezzük magunkénak azt, amit a másik érez, de illik adni neki időt, hogy ő megadhassa a tiszteletét, lehetőleg úgy, hogy nem török pálcát a hite felett.

#feketetamasjerryco #jerrycovilaga #azénanyámat

Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)

 Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)

Amiről most fogok pár gondolatot összehordani, azt témája miatt nem ismerem pszichológiai mélységeiben, így, amiket leírok, zömében saját meglátásaimra alapozódnak. Nem feltétlenül lesz tehát igazam, így, vedd úgy, hogy amolyan gondolatjátékot játszom csupán.

A kölyök-Instagrammal kapcsolatban ugyan nagyjából elmondtam a rövid véleményemet, de azt gondolom, sokkal több van a témában, mint az a korábbi bejegyzés. Ebben a posztban kicsit tovább mennék azon a vonalon, amit a gyermekek és a hírnév köré építek. Mindezt úgy, hogy a kölyök-Instagram nyilván nem azért jön létre, hogy celebeket gyártson, azonban az világos lehet, hogyha valakit mégis felkap ez a média, akkor óhatatlanul belekerülhet az adott gyerek egy olyan miliőbe, amelyre egyszerűen nem tud felkészülni.

Mint írtam, minden kiegyensúlyozottan felcseperedő gyereksztárra jut egy olyan, amelyik nem képes megbirkózni a hirtelen rá szakadt teherrel, amit az ismertség okozhat.

Ennél fogva kell kezelnünk egy gyerekek számára készült közösségi platformot, mert nem tudhatjuk, ha gyermekünk képviseli magát rajta, vajon csak egy lesz a millió fogyasztóból, vagy egy lesz, aki a millió fogyasztó közül kiemelkedik. Az előbbire van nagyobb esély, azonban, ezek ellenére is rejt veszélyt magában ez a fórum.

A gyerekek szeretik, ha foglalkoznak velük. Vannak srácok, akik jól elvannak magukban, ám az ember társas lény, így még többen szeretik a társaságot, mert az nem unalmas. A gyerekek az unalmat kifejezetten utálják. Ha van kivel megosztani az idejüket, akkor sokkal izgalmasabb a közös kalandozás, mint amikor bezárkóznak a szobájukba és csak nyomják a tabletet.

Ha egy gyerek közösségbe kerül, egy részük kicsit visszahúzódik, míg mások szeretnek szerepelni. Mindkettő gyerek könnyen kizökkenthető: A kicsit csendes gyerek nem szeret pl. verset szavalni a többiek előtt, míg a stréber meg azt nem szereti, ha nem őt kérdezi a tanár, miközben jelentkezett.

Az Insta egy kifejezetten olyan platform, amin az ember megmutathatja magát, vagy azt, ami érdekli. Egy gyerek, ha regisztrál egy ilyen oldalon, akkor van benne közlésvágy, akkor nyitni szeretne a világra. Ezt vagy az általa készített fotókkal, tartalmakkal éri el, vagy azzal, hogy ő maga lesz a tartalom. Ilyenkor kerülnek ki a táncos, divatos videók. A sminktesztek, dalolások, vagy játszótéri kunsztok. Bármi, ami a többi használó figyelmére igényt tarthat.

A többi felhasználó pedig ízléstől vagy kapcsolati hálótól függően "díjazza" a tevékenységet. Lájkol. A lájkok beérkezése pedig nagyon hamar függőségi viszonyt alakít ki, amit egy gyermek sokkal rosszabbul kezelhet, mint egy felnőtt. Teszem azt, kiteszel egy challenge videót, amin eldarálsz egy bonyolult Rap-szöveget. De a kutyát nem érdekli. Majd másnap egy másik gyerek feltesz egy videót, amelyikben ugyanazt a szöveget adja elő, szerinted rosszabb változatban, azonban, annyi követője van, hogy hirtelen sokkal nézettebb lesz, mint a te próbálkozásod, ami - szerinted - még jobb is.

Egy ilyen esemény képes negatív irányba terelni a felhasználót, amely az ego sérüléséhez, az önbecsülés átértékeléséhez vezethet.

A gyermek amit lát, azt dolgozza fel, nem képes elemezni a az esemény komplexitását, így viselkedésére, közérzetére kihathat, hogyha nem kap elég és megfelelő pozitív visszacsatolást. Ráadásul, sok vélemény lehet pusztán azért is negatív, mert a gyerekekben dolgozó versenyszellem tudatosan és tudat alatt is befolyásolhatja egy-egy produktumra adott lehetséges válaszainkat. Ez kb. annyit tesz, hogy aki szimpatikusabb, azt hajlamosabbak vagyunk feljebb értékelni, míg aki nem annyira, azt meg alá pontozni, még akkor is, ha objektív esetben a produkció esetleg jobb, mint azé, akit kedvelünk.

Ebből könnyen kitalálható, hogy maga a pontozás rendszere hamis és befolyásolható.

A gyerek ebből azonban csak annyit lát, hogy kapott lájkot, vagy nem.

A többi fejtegetést rád bízom.

2. rész:

A siker, mint gátló tényező.

Amikor egy gyerek valamiben jó és a szülők támogatóan egyengetik a karrierjét - gyerek esetében is mondhatjuk ezt - néha elmosódik a határ az között, hogy mit akar a gyerek és mit akar a szülő. Nem véletlen, hogy családterapeuták, gyermekpszichológusok foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel hosszú évtizedek óta és a megítélése a gyerekek efféle áruba bocsátására, inkább negatív reakciókat vált ki, mind a szakemberek, mind a szélesebb tömegek körében.

Azonban azt sem lehet kizárni, hogy sok gyermek akad, aki valóban nagyon jó valamiben, valóban élvezettel csinálja azt és tényleg tudatosan építi magát benne. Nem véletlen, hogy mennyi tehetségkutató létezik a világban és az indulók között legalább annyi gyermek van, mint felnőtt, csoport vagy család.

Azonban, ha az összes szereplésre, önkifejezésre vágyó gyereket egy térbe gyűjtöd össze, a versengés olyan méreteket ölthet, ami egészségtelen légkört alakíthat ki. Olyat, amelyben egyesek magányosan, mások csoportosan igyekeznek előrébb jutni, olykor véd és dacszövetséget kötve, mely kérlelhetetlenül vezet oda, hogy egyesek kirekesztődnek, lelkileg sérülnek, támadásnak lesznek kitéve.

"Az erősebb kutya" elve alapján.

Mi pedig annyit látunk ebből, ha nem osztozunk gyermekünk virtuális kalandozásaiból, hogy a csemete esetleg agresszív lesz, visszahúzódó, esetleg pont alaptalanul felpörgetett, kiszámíthatatlanul impulzív. 

Tehát, sokan, ha nem érik be pusztán a fogyasztással, nagyon hamar egy képletes darálóba kerülnek, ahol a verseny legalább olyan könyörtelen, sőt, mint a felnőttek világában.

Felépíteni egy skálát, hogy mi a rosszabb, állandóan lemaradni az élbolytól, vagy a középpontba kerülni, hogy egy ideig sikeresek legyünk, majd, ha nem kufárkodtunk jól vele, visszasüllyedjünk a középszerbe, vagy ismeretlenségbe, eldönteni sem tudom.

Az biztos, hogy egy ilyen applikáció olyan mesterséges versenyhelyzetet tud generálni, ami erősen és destruktívan is tudja befolyásolni egy fiatal lélek fejlődését. Ennél fogva, ebben a közegben nem biztos, hogy szükséges a gyereknek szerepelnie, hiszen túl nagy halmazban elaprózódik a valódi tehetség. A virtuális világ így tud személytelen lenni.

A gyereknek ezért nagyon korán, de legalábbis akkor, amikor ismerkedni kezd az Internettel, sokszor és kimerítően el kell magyarázni, hogyan működik a nagy egész, mi számít igazán, mi fontos és mi nem. Azonban, ezt a szülők sem mind tudják, ezért érdemes szakemberek véleményét kikérni.

Azt ugyanis meg tudja tanítani egy szülő, hogy a gyerek ne keveredjen esetleg szexuális tartalmú virtuális kapcsolatba senkivel, a veszélyek miatt - nem mindig sikerül, ha a szülő nincs jelen - de arra már sokkal nehezebben készítenek fel anyu és apu bárkit, hogy hogyan dolgozzuk fel a vélt sikertelenséget, vagy a hirtelen jött sikert.

Ha van véleményed, oszd meg velünk kommentben!

Mit gondolsz a híres gyerekekről?

Mit gondolsz arról, ha egy gyerek hirtelen reflektorfénybe kerül?

Blog: A gyermek-Instagram veszélyei (2021)

 Blog: A gyermek-Instagram veszélyei (2021)

Ha van komoly téma, amit mostanában olvastam, akkor ez egészen biztosan az. Amerikában több kormányzó is aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Mark Zuckerberg egy kifejezetten gyermekeknek szánt platformot igyekszik kiépíteni, amely az Instagram gyermek-változata lenne.

Van bárki, felnőtt, aki úgy véli, hogy egy ilyen csatorna pozitív hatással lehet gyermekeinkre?

Hirtelen nem is tudom, hol is kezdjem. De tényleg.

Az Internet egy csodálatos világ, ha jól használja az ember. Tanulhatsz vele, bejárhatod a külső és belső világodat. Szórakozhatsz, kikapcsolódhatsz. Ismereteidet megoszthatod másokkal. Barátokat szerezhetsz. Felépítheted magad, ha esetleg padlón vagy. Tarthatod a kapcsolatot olyanokkal is, akiket ritkán, rég vagy sosem láttál.

És ez a NET világos, élvezetes fele.

De az Internetnek van egy sötétebb oldala is: Az anonimitás. Az, hogy bárki használhatja.

A bárkibe pedig beletartoznak azok az emberek is, akikkel a való életben sosem vállalnál közösséget. Pl. közösségi oldalon olyan emberek kerülhetnek veled kapcsolatba, aki vagy nyílt, vagy rejtett problémát jelenthetnek. Mert amennyi kedves, hiteles, másokat építő jellem létezik, ugyanannyi káros, lélek zabáló, energia vámpír is.

Márpedig, ember legyen a talpán, aki megfelelően tudja ezeket a helyzeteket kezelni és ebben a használt platform nem is mindig kompetens. Még akkor sem, ha esetleg szűrő vagy tiltó funkciókat is fejlesztget azért, hogy megvédjen embereket egymástól. Azonban bebizonyosodott, hogy a gyermekeink fokozott veszélynek vannak kitéve a világháló miatt, eltérő veszélyességi szintekkel, de a gyerekek nagy része ezek kezelésére egyszerűen nincs felkészítve, hiszen, felnőttek is sorra buknak el, ha lelki erejük megtartásáról van szó, egy esetleges Netes támadás esetén.

Ki ne hallott már olyan személyekről, akiket Neten kezdett el zaklatni valaki, majd, mivel a Neten minden lehetséges információ adott volt, a zaklatás esetleg fizikai valóságban folytatódott.

Ki ne hallott volna már olyan esetekről, hogy egy-egy személy, aki pszichésen nem tudott elég erőt birtokolni, egyszerűen kilépett az életből, öngyilkos lett, miután a világhálón atrocitások érték.

Ki ne hallott olyan nőkről, férfiakról, akik életébe idegenek avatkoztak bele, adataikkal visszaéltek, pusztán, mert megtehették.

A gyermekpornó iparágáról nem is beszélve, vagy az iskolai bully-ingról, ami már most is egy meglévő, néha kezelhetetlen bántalmazó tényező közösségi oldalakon.

És a bántalmazók nagy része nem képes leállni, lelkiismeretet gyakorolni önmaga felett, így, ha egy lehetséges áldozatot elveszít bármilyen okból, keres egy másikat. A bántalmazók pedig bármilyen korúak lehetnek, az osztálytársadtól kezdve a pedofil pizzafutárig, aki fényképeket akar rólad kizsarolni, majd azok megkapása után meg már azzal zsarolni. És így tovább, mert a támadások lehetősége végtelen. A sima fórumos trollkodástól egészen az öngyilkosságba hajszoló felőrölésig

Azonban, ha megjelenik egy olyan platform, amely összegyűjti a gyerekeket, legyenek bármilyen erősek a védelmi rendszerei a platformnak, meghatványozódhat a gyermekek kárára elkövetett jogsértések száma.

Első körben: Van szükség szerintem is arra, hogy gyerekek egymás között szocializálódjanak. De úgy vélem, hogy ennek nem a virtuális térben kellene feltétlenül kialakulnia, hanem a fizikálisban, esetleg háttérnek használva a netet. Talán azért is, mert a valós barátságok, gyermekkorban,. sokkal inkább azokkal alakulhat ki és maradhat meg öregkorra, mint azokkal, akikkel csak virtuálisan ismerjük meg egymást, fizikai kontakt nélkül, ugyanis, egy csomó olyan fizikai tényező kimarad a virtuális kapcsolatból, ami egy hús vér barátság esetén nem. Márpedig, sokkal szorosabb lesz a kötelék két gyerek között, akik suli után a parkban rúgják a bőrt, mint kettő gyerek között, akik egy vasárnapot átfifáznak, Interneten keresztül. Pl. a testi érintés, ami, tudjuk, hogy már egy csecsemő életében is az egyik legfontosabb nevelési tényező, teljesen kimarad. Kimaradnak a hátba veregetések, ölelések, pacsik, stb. Kimarad pl. egy kajacsata, vagy egy kutya elöl elfutás a fenébe.

Minden, ami helyette van, egy hamis kapcsolati háló, melynek a személyes jellege nem tud kialakulni.

Ez csak az egyik része. A másik meg például, hogy mennyire képes az oldal védelmi rendszere kiszűrni azokat a felnőtteket, akik bármilyen szexuális céllal igyekeznek majd becserkészni a gyerekeket? Mert lesznek olyanok, az nem kérdés és az oldal jellegéből kifolyólag, még egyszerű is megkeresni őket, hiszen egy helyen lesznek.

A pedofil emberek, szexuális ragadozók egy létező probléma és a legtöbb felnőtt nem képes megfelelően foglalkozni gyerekeivel, hogy ilyen jellegű támadásokra felkészítsék őket. Eleve ne gondold azt, hogy e gyerekeid fedhetetlenek. Sajnos, rengeteg cikk foglalkozik azzal, hogy a tizenévesekben is van szexualitás és néha, amikor úgy gondolják, a szülő nincs a közelben, kísérletezgethetnek ezzel, viszonylag védett körülmények között. Ilyenkor fordul elő, hogy egy-egy kislány és kisfiú erotikus tartalmat oszt meg barátaival - néha nem is ismerik egymást személyesen - mert tiltott gyümölcsnek, ugyanakkor jó mókának tűnik, hiszen, azt néha még ők is tudják, hogy a szülő, hogyan reagálna, ha ilyesmit csinálnak. Márpedig, milyen menő akkor ezt csinálni.

Különösebben nincs azzal gond, ha egy gyerek elkezd érdeklődni a szexualitás iránt, azonban még a legintelligensebb társadalmak sincsenek megfelelően felkészülve arra, hogy ezt az érdeklődést természetesen kezeljék. Magam, például nem is emlékszem, hogy az iskolában kaptam volna ilyen irányú oktatást. Minden az évek alatt ragadt rám és amikor 17 éves barátnőmmel először összefeküdtünk, hát, vajmi keveset tudtunk a fogamzásgátlásról, vagy a női orgazmusról. Gyakorlatilag, annyit tudtunk, hogy amit csinálunk izgalmas és kellemes és akkor az elég is volt.

Az olyan platformokon, amelyiken a gyerekek egymással kapcsolatba tudnak kerülni, kiszámítható, hogy néhányuknál előkerülhet az erotika is, mint téma. Márpedig, ahol ez téma és van hozzá egy bázisod, amelyik foglalkozik vele, megjelennek a különböző játékok is, meg a mostanában divatos challenge videók, hogy ki, mit mer megtenni, meddig megy el. Egy nem megfelelően szocializált gyerek pedig egészen messzire is képes elmenni. Néha annyira, hogy a szülők nagy része hitetlenkedve szisszenne fel.

Azonban, ez igazán akkor lesz veszélyes, ha farkas kerül a bárányok közé. Illúziónk ne legyen, lesznek farkasok. Előfordultak már regisztrált esetek szexuális bűncselekményeknél, amikor bizonyítottan a szülő ráhatására keveredtek ilyenbe gyerekek sőt/vagy vettek rá más gyerekeket is, hogy belemenjenek a "játékba". És van, aki elcsábul. Másokat meg erősebb eszközökkel vesznek rá olyasmire, ami tilos.

Mindezek mellett az már mellékes, hogy egy ilyen platform sok gyermekben hamis világképet épít fel, amelyben a lájkok száma, a kommentek minősége aposztrofálja személyünket, felcímkézve minket. Így azután előfordulhat, hogy gyermekünk kedélyét akár a depresszió szintjéig leviheti az, hogyha egy megosztott videóját nem "zabálja a nép". A gyerekek egyénisége elveszik abban a halmazban, amiben egymást majmoló videótartalmakat gyártanak. Egyik nap felemelnek, de másnap már lehet, hogy te leszel a közellenség, egy rosszul megválasztott véleményed miatt. Ráadásul, technika függő leszel, olyan ember, aki inkább a gépek talmi világához menekül, ahelyett, hogy iskola után esetleg kortársaiddal együtt korcsolyázz a parkban, mert az nem olyan izgalmas, mint egy pár másodperc seggrázásért begyűjteni ezer kedvelést és hát, mennyien megélnek már ebből? - Azután kinevelünk egy haszontalan generációt - legalábbis annak egy részét - amelyik pusztán abból akar profitálni, hogy imádja a kamera, azonban a tanulás és munka már nem olyan izgalmas, mint a tartalomgyártás, ezért sokuknál roppant beszűkült környezetben próbálnak érdekesek maradni.

Néhányukat a tartalomszolgáltatók, a reklámcége és márkák, ilyen-olyan okból rövid időre felemelhetik, de pont azért romlik rohamosan ennek az értéke, mert minden nap még többen csatlakoznak ehhez a világhoz, a többieket majmolva, várva a sült galambot. Kifejezetten szerencse, hogy vannak gyerekek, akik igyekeznek hagyományosabb életet élni. Akiknek fontosabb a foci, a kerékpározás, egy társasjátékos vasárnap vagy szalonnasütés, horgászás, könyvolvasás.

Azonban, hosszú távon, úgy gondolom, nincs meg az érettségünk ahhoz, hogy pozitív irányba teljesedjen ki egy ilyen gyerekeknek készülő platform, éppen ezért, sokkal több negatívummal szolgálhat.

Nagyon sok mindenre még ki sem tértem, mint például az oldalon személyre szabott reklámok által irányított gyermekekbe sulykolt mesterségesen kialakított fogyasztási szokások, amelyek azonban minden helyzetben a szülők pénztárcáján csapódnak le. Ráadásul, sok gyermek azt is nehezen fogja még föl, hogy a hirtelen jött ismertség mennyire rossz irányba vihet valakit a felnőtté válás útján, hiszen azért minden sikeres és remek felnőttként dolgozó gyerekszínészre jut egy, amelyiknek félresiklott az élete. (Persze, attól nem kell félnünk, hogy a magyar gyerekeket tömegesen fogja importálni a Disney a sorozataihoz, de érted, mire akarok kilyukadni.)

Ráadásul, az emberek a neten sokkal inkább kikapcsolódnak, mint tanulnak. Nem véletlen, hogy melyik oldalak látogatottsága kiemelkedően magas, és melyik az, amelyik okos tartalmat mutatna a gyerekeknek, azonban kerülik, mert túl sok figyelmet követel meg.

Szerinted szükséges egy gyermek Instagram?

Válaszodat írd meg a cikk alatt a komment szekcióban.

Blog: A köszöntés szocializálódása, avagy a tesótól a Szia, uramig (2021)

 Blog: A köszöntés szocializálódása, avagy a tesótól a Szia, uramig (2021)

https://olaszonline.hu/

A köszönés talán egyidős az emberiséggel (plusz-mínusz néhány törzsi háború) és a kommunikáció formája. Nem mennék abba bele, hogy az ősemberek torokhangú kiáltozásától hogyan jutottunk el a filmekben látható vicces kézfogás kombókig (amit az életben nem nagyon láttam ismerősi körben, mert amúgy teljesen céltalan időhúzás) de még az én életem alatt is megfigyelhettem a változását, fejlődését.

Legalábbis a roma személyek esetében.

Szerintem nem kérdés, hogy vannak népcsoportok, amelyek nem szocializálódnak olyan könnyen, mint más népcsoportok. Ez annyi mindentől függhet, hogy nem is merem boncolgatni, így pusztán egy megfigyelésemet említeném meg.

A gyerekkoromban, hetvenes évek, nyolcvanas évek első fele, nem nagyon találkoztam roma megszólítással, lévén, mint gyerek, nem kerültem a látóterükbe, kivétel, ha néhány lakótelep széli romulán srác igyekezett összeverni a fehér kisebbséget. Kisebbség abban a tekintetben, hogy valahogy mindig a nagyobb srácok a kisebbeket óhajtották összeverni. Így hamar megtanultam, hogyan is néz ki az, amikor a cigány és magyar - ezt főleg a romák szájából hallottam később vissza, elcsípett beszélgetésekből - között érdekellentét lépett fel.

A nyolcvanas, kilencvenes évben, ha egy-egy roma megszólított, akkor vagy azonnal a témába vágott, nem húzva az időt a köszönés udvariassági formáival, vagy, és ez jobban belegondolva a korom miatt is lehetett, leginkább a "TESÓ", terminust használták, amit, ha nem éreztem, hogy retorziótól kell tartanom, mindig kijavítottam, néha olyan viccesnek szánt mondatokkal, hogy: "Nagy a családom, de rád nem emlékszem."

Persze, vigyáznom kellett, mert amikor egy romával viccelődsz, nagyon gyorsan képesek félreérteni azt, ha a viccelődésből azt hámozzák ki, hogy valamilyen formában ők a vicc tárgya.

Húszas, harmincas éveimben, 2000-2010 környékén a tesót lassan felváltotta a legalább annyira utált, "Bátya" megszólítás. Érezhető némi minőségi javulás a tisztelet kifejezését illetően, azonban még nem az igazi, ám be kell érnünk ennyivel, hisz sok rálátásunk ugyan nincs egy roma család nevelési módszereire, ami a köszönések, megszólítások formuláit illeti, tehát simán lehet, hogy ez már egyfajta alá-fölérendelési viszonyt is megjelenít, csak nem biztos, hogy tudatosan. Inkább, csak jelzés értékűen, hogy a megszólító ezzel a talmi gesztussal közelebb kerüljön a céljához, ami abból számítható ki, hogy egyáltalán vette a fáradtságot, hogy hozzánk szólt.

Teszem hozzá, eddig azt tapasztaltam, hogy aki idegenként igyekszik megszólítani és nem egy zárt keretű szituációban vagyunk, mint pl. munkahely, eladó-vásárló viszony, akkor az a fél, aki a megszólítást kezdeményezi egy idegen felé, majdnem minden esetben akar valamit a másik féltől.

Egy húszast... egy szál cigit... segítséget... valamit.

Azt is észrevettem, hogy a roma nők, ha lehet még kevésbé vannak kinevelve arra, hogy egy vadidegennel a társadalmi normák bevált keretein belül vegyék fel a kontaktust. Ezért, amikor közel ötven évem alatt, számomra idegen roma nő szólított meg és nem volt valamelyikünk eladó pozícióban, elmaradt a normák által felépített köszöntő gesztus, azaz átugorták és a lényegre tértek: - Mennyibe kerül ez? - ezt a bolt előtt a kerekes bevásárló kosárnál kérdezte a hölgy, nem fárasztva magát a "Jó napot" vagy "Elnézést" szavak kiejtésével. Én is megspóroltam tehát a választ.

Máskor pl. gyógyszertárban indult az egyoldalú beszélgetés a célzott kérdéssel: - Nem tud adni egy 500-ast, hogy kiválthassam a receptet? - kérdezték a másik sorból. Úgy voltam vele, hogy ha a gyógyszert váltom ki, akkor nem adakozni megyek, 500 forint meg akkoriban eleve majdnem egy órai munkabérem volt, amit idegennek nem szándékoztam kiszórni. (Főleg, ha épp be volt osztva minden forintom.) Jelenleg a házban, ahol lakom, vettem észre, hogyha roma párnak köszönök, akkor a férfi még köszön, jobb esetben, azonban a nők - néha a fehérek is - megspórolják a szavakat. Nem tudom, lustaság, esetleg telepatikus képesség, amit én nem érzékel, vagy csak azért nem szólnak hozzám, mert a neveltetésük része, hogy a nő nem szóljon idegen férfihoz a párja előtt, még olyan okból sem, hogy köszön. Ezt a következtetést az utolsó tíz évem ismeretében kezdem felépíteni magamban.

Azután lassan megöregedtem, vagy a szocializálódás vitt tovább minket, de mintha 2010 után egyre többször hallanám a "SZIA, URAM" megszólítást, amelyben a laza haverság már keveredik az egyértelműsíthető, mégis tompított alárendeltséggel, az uram szócska használatával.

Szóval, a tesótól, a bátyán keresztül eljutottunk a majdnem uramig.

És nem tudom, hogy ez a korom miatt történik vagy pusztán a roma férfiak is szocializálódtak az évek során és egyre többen jöttek rá, hogy a tesó egy idegenből ellenérzést vált ki, ezért fejleszteniük kell magukat a köszöntésben, ha már sokan a "Jó napot, kívánok!" és egyéb formulákat nem képesek használni.

Valójában, amit a köszönésről tudok, azt kezdetben anyámtól hallottam, a többi apróságot meg tudatosan kerestem, pl. illemkönyvekből. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy akiknél a "tesó" meg a "bátya" szavak az alap megszólítási formák, annak gyerekkorában a szülei megfelelő példákkal tanították volna meg, hogy a társadalomban az emberek milyen formulákkal kezdik a kommunikációt egymással. Egyszerűen mi másra gondolhatnék? Azért az szomorú, hogy a mai, modern világunkban még mindig akadnak felnőtt emberek, akik képtelenek a kommunikáció ilyen alap szintjét elsajátítani, miközben megfigyeléseim alapján, ezek az emberek épp úgy használják beszélgetéseikben a "tisztelet" szót és annak megadását a másik felé.

Pedig, szerintem a tisztelet egyik egyértelmű megjelenése, hogy tudjuk a másikat, a számunkra idegent is megfelelően köszönteni.

Végül, azért hozzáteszem, hogy manapság azért is nehéz kommunikációt indítani egymással, mert az előítéletek miatt eleve nem könnyű, hiszen magam sem szeretem, ha idegenek szólítanak meg az utcán - talán, mert nagyon kevés esetet leszámítva, valahogy mindig kunyerálás lesz belőle - főleg, pl. romák és ez nem feltétlenül rasszizmusomból fakad, hanem a rossz tapasztalataimból. 

Mert nem mindegy, hogy a rasszizmus van előbb, vagy a megtapasztalás. Erre pl. példa az, hogy ismertem olyan embert, aki nagydarab, batár suttyó volt, akivel egyébként sem vállal az ember közösséget, ha nem muszáj, azonban 17 évesen elfogadtam a felém nyújtott kezét. Azután emberünk szarrá nyomorgatta a csontjaimat és közben mosolyogva nézte, hogy az arcomon a barátságos kifejezést felváltja egy fájdalmas tekintet.

Kapott esélyt, kb. még 2-3 esetben, azonban valamiért nagyon tetszett neki ez a köszönési gesztus, így a 4-5 alkalommal, mikor mosolyogva nyújtotta a kezét, csak megráztam fejem, hogy köszi, de nem.

- Miért? - kérdezte és látszott az arcán, hogy én most rendesen a lelkébe gázoltam.

- Azért, mert te nem kezet fogsz az emberrel, csak összetöröd a csontjait és még tetszik is. (Néha, 17 évesen, ha tele lett a tököm, előfordult, hogy kimondtam, amit gondoltam, ami miatt olyan is előfordult, hogy a megsértett - más szemszögből, a suttyó - fél egyszerűen lefejelt. 

Blog: A Bolognai balhé (2021)

Blog: A Bolognai balhé (2021)

Ismert üzletlánc, már amennyiben a Shell-t annak vesszük, az oldalán kezdeményezett egy egyszerű, leginkább kisiskolás szintű gyerekjátékot. A feladat, nézd meg jól a képet és a rajta látható összetevőkből állíts össze egy menüsort. 

Tehát, látunk itt: Újhagyma, bacon, sajt, gomba, tej, spagetti, sűrített paradicsom, 6db tojás, répa és alul, balra, egy dobozt, ami tartalmazhat akár tejfölt, akár sertészsírt, mert mindkettőre emlékeztet a csomagolás.

Ezek után, finom stílusomban - egyértelműen suttyó voltam, legalábbis ezt írták - egy hölgynek szóvá tettem: - Az igen. Bolognai darált hús nélkül! 😂

A hölgyet mélyen megsértettem profán stílusú kérdésemmel. Abban igaza van, hogy ha ismeretlen kérdezi meg a másiktól így megfogalmazva, amit én, az inkább tűnhet sértőnek, mint nem. De ez a befogadónak is köszönhető, aki kétféleképpen reagálhatott volna, azonban egyszerűbb megsértődni, mert az messzebb visz a beismeréstől, hogy ő volt az, aki nem volt képes értelmezni egy gyerekrajzot.

Ergó, aki tisztában van magával és van humorérzéke, simán írhatta volna, hogy: - Basszus, igazad van, figyelmetlen voltam!!! : - és mögé tehet egy mosoly jelet, hogy vette a lapot és ő is röhög önön figyelmetlenségén.

Ezzel szemben a többség - főleg, akik ELBASZTÁK - egyértelműen az első, emberileg kiszámíthatóbb érzést és reakciót választották.

Ha esetleg a szövegben olvasható Milánói magyarázatra szorul, inkább megmutatom, hogy a hölgy később átjavította a szöveget, aminek szerkesztési előzményét asztali gépen nem tudtam megnyitni - nem találtam hirtelen a megfelelő helyet, ahova kattinthattam volna - míg végül a telefonomon mentettem inkább erről a képet.

Persze volt, aki szintén nehezményezte, hogy a Bolognai nem opció, míg mások - megkockáztatom a többség - nehezményezte a hiba felhánytorgatását, hiszen ez kb. a nyelvtan-náci stílusnak a megfelelője. Én pedig megértem, hogy nehéz szembe nézni a hibáinkkal, még akkor is, ha nincs valódi tétje. 

De a lényeg: Adott egy játékos feladat. Egyszerű értelmezés és kreativitás: Ismerd fel a rajzon az összetevőket és az alapján készíts ételt. Tehát, a keret adott, nem áthágható. Mint egy teszt, ahol van a. meg b. de nincs c. Na most, hogy a válaszokban miért is kerül elő rendre a bolognai? Egyrészt, a nyerni vágyás sokkal nagyobb, mint a figyelem. Pedig nem egy ördöngösség, csak meg kell nézni a rajzot és erősen értelmezni. Oké, hogy ez egy játék, de a sakkozás közben sem írhatjuk át a szabályokat, ahogy nekünk tetszik. Ha teszem azt, ez egy vizsgakérdés, a csoport fele el is vérzett. A vizsgabiztos pedig ha szóváteszi a hibát, ő lesz a bunkó, vagy a diák nem volt eléggé felkészült és figyelmes a feladatra??? Szerintem, akire rá lett itt pirítva, mind megérdemli. Nyilván, a játék készítői lazán fogják ezt kezelni, mert nem egy összeg, amit beleöltek, de egyébként pont mindenki, aki ezt az egyébként 5-10 év közötti gyermek szintjén mozgó kérdést nem volt képes felnőtt módra abszolválni, mind menne a levesbe. Ti is csak egy pillanatig tartanátok viccesnek, ha otthon felsorolnátok a házastársnak, gyereknek, hogy van tészta, gríz meg lekvár, mit főzzek és az a válasz, hogy gulyás levest. Feladatunk, hogy egy értelmes, felelős generációt neveljünk fel, aki képes egy gyerekjátékot felismerni. Erre jó volt a játék: Bizonyította, hogy sokan milyen... ...sértődősek.

Itt jegyzem meg, Az Shell marketingese helyében, aki ezt a játékot elbírálja, nem engednék a tömegnek, hiszen voltak szép számmal olyanok is, akik tudták és értelmezték a feladatot. De aki meg béna, miért kapjon ugyanannyi esélyt nyerni, mint az, aki képes is értelmezni a feladatot?

Ha az Shell elfogadja a Bolognait, mint jó választ, akkor az olyan, mintha azokat is kisorsolnánk a tombolán, ingyen tikettel, akik nem voltak hajlandóak áldozni rá pénzt, hogy vegyenek egye-egy szelvényt.

Vagy, mintha te 48 órán keresztül fogtad volna az autó szélét, amit megnyerhetsz, (Amerikában kedvelt szerencsejáték, amit főleg reklám céljából, nagyobb üzletközpontokban szoktak meghirdetni, sokszor televíziós műsor keretében) míg a végén belibben valaki, kipihenten, melléd áll, ráteszi a tenyerét, és a játék szervezői nem hajtják el a francba.

Ezerszer hallom, amint felnőttek "Bezzeg, az én korombanoznak." Ahogyan igyekeznek a gyerekeket nevelni arra, milyen fontos az iskola, a figyelem és fegyelem. Fórumokban is olvasható, ahogy mindenki okos, olyan területeken is, ami sosem volt sajátjuk. (Még én is beleesem ebbe a hibába!) 

Azután meg szembe jön egy ennyire egyszerű feladat és a többség ezt sem tudja megugorni.

A túlnépesedés egy létező fenyegetés. Simán bevezetném az értelmi képességekhez köthető életjogot. Mert van az a mondás, hogy "Okos legyél, mert hülyéből sok van!" - Mivel lehetne jobban motiválni az emberiséget a tanulásra, ha nem azzal, hogy előnyöket, sőt, egyenesen az életet kötöd hozzá?

Ahogyan a "Szűkítés" című filmben is megtették: Thinning (2016)

Blog: Ne szólj hozzám hajnali kettőkor! (2021)

 Általában hajnalban megyek dolgozni. Vírus ellenére, mert papírom van. Azonban, amit nagyon utálok, hogy még a hajnali időpont ellenére is belebotlom népekbe és - figyelj! - szinte minden második hajnalban megszólít valaki, hogy "Ne haragudj..." vagy "Szia uram!"

Márpedig, bármit csak ne akarjanak velem beszélgetni hajnalban, mikor dolgozni megyek.

Miért?

Mert az elmúlt 4-5 esetből egyetlen egyszer kérdezte meg egy pasas, hogy merre van a mittommilyentér, az összes többi alkalomkor a van-e apróm vagy cigim volt a kérdés.

Értem én, hogy szegénység van az országban, de azért az arányok! Néha olyan érzésem van, hogy minden hajnali csöves engem akar lehúzni. A másik csövest. Mert szegről-végről, az lettem magam is, csak még van hol dolgoznom.

A legutolsó esetnél már rendesen morognom kellett.

A Kálvinon elértem az OTP-hez. Tudni érdemes, hogy az OTP mellett van valami irodaház, amiből az őrök rendre kijönnek egy cigire hajnalban. Most, ahogy befordulok, hallom is, hogy épp valakit oszt az őr, hogy hagyja már a faszba, mert úgy sem ad neki pénzt.

Naná, hogy egy egészségesnek tűnő, fiatal, tehetséges roma fickó volt az. Emberünk, már, hogy a roma, nekem félig háttal állt, de a testmozgásából azonnal levágtam, hogy érzékelte érkezésem. Mindjárt nem is az őrt fárasztotta tovább, hanem nagyon ügyesen, sok éves tapasztalattal az emberi test mozgásirányainak tanulmányozásával, kiszámolta, hogyha bandukolni kezd előre, akkor, az érkezési irányom és az építési terület lezárása miatt mellett kell elhaladnom.

Én meg már tudtam, hogy meg fog szólítani, csak az volt kérdés, mi lesz az ismerkedős szöveg, és mikor? Miután elsétáltam volna mellette, vagy még, mielőtt mellé érek. Ahogyan ő kiszámolta, hogy érek oda, én úgy értékeltem ki, hogy fog megkóstolni. 

Mert az biztos volt, hogyha az őr nem adott, akkor majd a következőnél lehet próbálkozni.

Oda is értem mellé- Hallom is, hogy magyaráz valamit arról, hogy milyen igazságtalan a világ - persze, nem arról pofázott, hogy mennyivel jobb lenne az élete, ha munkát keresne - és milyen szomorú, hogy nem adnak neki egy vagyont, amit elbaszhat, ahogy megkapta,

Persze, pszichológiailag szükséges a konnektion kettőnk között, ezért a monológ végén még némi bizalmaskodást is belecsempészett: - Nem igaz főnök?

Gondoltam, nem válaszolok, mert kurvára nincs kedvem közösséget vállalni vele, de tudtam, hogy nem ennyi a történet.

Utánam is szólt: - Ne haragudj...!

Én pedig tudtam, hogy mégis haragszom. Haragszom, mert utálom ezt a kunyeráló népséget. Utálom, főleg, ha látom, hogy ránézésre egészséges és dolgozhatna is. Utálom, mert ... gondolom, előítéletes vagyok. Bár, nem tudom, mi más lehetnék ezekkel a hajnalban kolduló, semmire való népségekkel.

Ment is a szükséges válasz, hogy elejét vegyük a tartós barátságnak: - Nem haragszom, hagyj a faszomba!

Persze, kellően mufurc hangon. Célt érhetett, mert megtört a varázs. Már nem akart barátozni, hogy nem igaz főnök.

Ment tovább a kolduló, haszontalan életébe.

És én is mentem a saját haszontalan életembe.

Csak én dolgozni.