2018. december 27., csütörtök

Hogyan legyél köcsög öreg!

Hogyan legyél köcsög öreg!

Korábbi írásomban a nyuggerek egy kifejezetten szélsőséges csoportjának egyik lehetséges kialakulási módját osztottam meg veletek. De polgártársak, ez kevés. Köztetek is biztosan vannak páran, akik szeretnének a köcsög öreg halmazba tartozni, de alapjáraton kedves emberek vagytok, szeretettel a szívetekben, ami, mint tudjuk, tökéletesen lehetetlenné teszi a köcsög öregség állapotának elérést.

Nem ahhoz adunk tanácsot jelen ismeretterjesztő írásunkban, hogyan szorítsa ki a szeretet a szívéből. egy igazi köcsög öregnek ezt hatvan éves kora körül, minden külső segítség nélkül alanyi joga elérni. Ha ön még ekkor is egy kedves szomszéd, akiről a környéken szeretettel beszélnek, akkor ön nem írásunk alanya.

Mégis érez magában valami zsigeri, belső késztetést, hogy inkább átálljon a banyatank sötét oldalára és ön legyen az, akiről utálkozva súgnak össze a háta mögött? Akkor néhány gyakorlati tanáccsal indítanám önt el ezen a rögös úton, bár nem mintha úgy érezném, hogy erre önnek az életében – már ami hatvan éves kora után maradhatott – szüksége lenne. Nem! Ma, Magyarországon egy kedves embernek sem életbiztosítás az öregkor. Sokuknak nem marad addigra támasza, aki napjait szebbé tenné. Ha ön azonban köcsög öreg üzemmódban kíván leledzeni, akkor nem megjósoljuk, hanem szimplán ki merjük jelenteni: Ön egyedül fog megöregedni és meghalni!

Mert a köcsög öregeket senki sem szereti. (Ha esetleg mégis, legtöbbször ez azért van, mert a pozitív érzelmeket tápláló személy bőven azon a kartográfiai kőrön kívül él, amelyen belül élve szembesülhetne az öreg köcsög valódi személyiségével és megutálhatná azt.)


Azonban most fogadjuk el, hogy ön egy önsors-rontó lélek, akinek örömet okoz, ha nem kedvelik. Van ilyen, annak ellenére, hogy nem egy logikus életcél.
Most tehát abban segítünk önnek, hogy néhány egyszerű, mindennapokban használható praktikával, elindulhasson a megköcsögösödés rögös útján. Kérem, az alábbi  praktikákat, amennyiben nem kíván a köcsög öreg szomszéd lenni – természetesen szigorúan csupán mások szemében – ne alkalmazza sűrűn, mert akkor önhöz kötik, vagy ne is alkalmazza inkább és éljen meg egy viszonylagosan nyugodt öregkort, amelyben még akad valaki, aki önre nyitja az ajtót... lehetőleg még az előtt, hogy ön egy hete kihűlve fekszik a sarokban és a macskája már leette a fülcimpáit.

1. ötlet a köcsögséghez vezető úton:

- Közösségi kapcsolatait kell lerombolni, elrontani. Fejlessze panaszkodó képességét. Gyakoroljon a tükör előtt, mint Robert De Niro a Taxisofőrben. Mondja, felemelt, nazális hangon: - Magához beszélek! Hallja, nincs itt senki más! Magához beszélek! – angol tudósok bebizonyították, hogy az embereket irritáló emberi hangok között első helyen szerepel a magas, reszketeg öreg hang, amelyik felelősségre vonással párosul. Önnek, ha sikeresen begyakorolta a megfelelő öregséghangot, már csak azt kell kitalálnia, hogy mit is mondjon a szomszédoknak. (Célszerű először a legközelebbi közösségeket dehonesztálnia, mint rokonok, barátok, szomszédok.) Ha ön esetleg nem akar teljes köcsögségi rátát elérni, elég, ha a szomszédokkal akaszt tengelyt, hiszen velük nincs komoly függőségi viszonyban. Ez akkor célszerű, ha később meggondolná magát. Lehet, egyetlen szomszédja sem kedveli, de legalább a barátokat és rokonokat nem marta még el maga mellől!

2. ötlet a köcsögséghez vezető úton:

- Valójában roppant nehéz egy egységes formulát felvázolni, ezért kissé kapkodósnak tűnhet néhány szóba hozott viselkedési forma. Legyen mondjuk második ötletünk, hogy a közösségi közlekedésben hozza azt a típus formát, amit fiatal korában ön is utált. Először is vegyen banyatankot. Bevásárlásnál kifejezetten hasznos eszköz, de még jobb szolgálatot tesz a köcsög öregség elérésénél. Vigye magával mindenhova. Ha látja, hogy keskeny utcán szembe jönnek, igyekezzen úgy lavírozni a kerekes készséggel, hogy a szembe jövőt lekényszerítse a járdáról. Ez főleg az őszi esős időben vagy a téli latyakban szórakoztató tevékenység. Gyakoroljon otthon a folyosón, lépcsőházban. Ha már elég biztosan tudja navigálni, akkor érdemes nyitni a nagyvilágra és esetleg tömegközlekedést megcélozni vele.

Nem kell mondanom, hogy egy-egy térd és boka milyen kellemetlenül tud megsajdulni, ha ezek a kis kerekes „kocsik” nekiütődnek. Ön, megfelelő tréningezéssel eljuthat olyan magas szintre a készség húzásával, hogy gyakorlatilag nem lehet kijelenteni, hogy ön direkt vezette holmiját a másik ember végtagjának. Ha esetleg fájdalmasan felszisszen valaki a bocsánatkérés helyett vakkantson, morogjon, mint akinek teher, ha a kocsi elakad valakiben. Sáros időben figyelje kocsija kerekét. A latyakos gumi kerék hozzá érinthető mások világos ruhájához, cipőjéhez és koszos csíkot hagy maga után.


Megjegyzés: kínai üzletekben 3-5ezer forint körül már tud ilyen, köznyelvben használt nevén banyatankot vásárolni. A számlát kérje el, mert nehogy már egy kínai bolt ne adózzon az államnak, nem igaz?

3. ötlet a köcsögséghez vezető úton:

- Figyeljen környezetére! Fokozottan! Hallgasson ki minden beszélgetést, néha akár a lakásának ajtaja mögül, ha a szomszédék épp hazaértek valahonnan. Ne szégyellje akkor sem, ha viszont ön az, aki az ajtóhoz érkezett és úgy hallatszik ki valami fontos információ. A meghallott beszélgetéstöredék elképesztően megfelelő petri csészéje egy esetleges negatív pletykának. Amit hall, színezze ki. Ehhez segítséget nyújthatnak a délutáni szappanoperák, amelyekben a látható események közel kilencven százaléka – megcsalás, esküvő, betegség, pénzügyi gondok, családi balhék, stb. – a valóságba is átültethető. A maradék 10 % általában háború, gyilkosság, amnézia, egy hirtelen előkerült rokon, stb. Meg fogja látni, hogy a pletykalánc segít önnek más köcsög öregekkel felvenni a kapcsolatot. Ehhez jó tér lehet a lépcsőház, piac, park.

Arra azonban vigyázzon, hogy a pletykákat, főleg ha kifejezetten kellemetlenek valakire nézve, ne egyenesen mondja ki, hanem olyan módon utalgasson rá, úgy vezesse elő, hogy ha később kirobban egy botrány, ne tudják önhöz megkérdőjelezhetetlenül visszavezetni. Az öreg csont már nem bírja úgy a pofont, mint egy fiatal. Nincs rá szüksége, hogy egy haragos ember esetleg eltörje a medencecsontját, ön meg utána ne gyógyuljon fel többé!

4.) ötlet a köcsögséghez vezető úton:

- Ha bárki keresztezi az útját, aki függőségi viszonyban maga alatt áll, ne udvariaskodjon. Ez alatt értjük azt, hogy az eladók, kiszolgáló személyzet, utca népe, főleg azok, akiken látható, hogy nem képesek megvédeni magukat, mind préda, zsákmány. Keresse meg a boltban azt az eladót, akin látszik, hogy csinál valamit. Minél bonyolultabbnak tűnik a teendője – például létrán pakol – annál jobb alany egy kis köcsögségre! Tőlük kell kérdezni, megakasztva az éppen végzés alatt álló munkát. Ha van rá mód, le kell parancsolni őket a létráról, valamilyen halaszthatatlan ürüggyel, ám vigyázva arra, hogy ne tudjon ebben segíteni maradéktalanul. A lényeg, hogy rákényszerítsük őket, hogy az addig végzett munkát félbe kelljen hagyniuk, a munka területtől el kelljen menniük percekre. Ilyenkor, ha nincs kamera – mindig nézzen szét, ha öreg, fáradt szemei engedik – csináljon valamilyen akadályt a további munkára. Pl. ha elől maradt egy ragasztó, kalapács, füzet, író eszköz, azt tegye gyorsan máshová!

Egy másik példa, amit kisgyerekeknél alkalmazhat:

- A bevásárlókocsit visszatoló gyermeket meg kell kérdezni, hogy a kocsiban milyen érme van? – A gyermek azt mondja 100 forintos, akkor önnek gyorsan kell cselekednie. Jelezze a gyermeknek, hogy átvenné a kocsit, de segítenie kell kicsit. A gyermek mit sem sejtve átengedi a kocsi fogóját, ön pedig a tenyerébe kezdi leszámolni a 100 forintot. De mivel ön egy köcsög öreg kihívást teljesít, legyen rá gondja, hogy a pénzt ne egyben, hanem minél apróbb érmékben tegye a gyermek tenyerére! Lehetőleg 5 forintosokban. Önnek így lett az aprója helyett egy kerek százasa, anélkül, hogy a kasszás fintorogna. A gyermek sérült lelke meg kit érdekel, nem igaz???

Mai óránk ezzel véget ért. Ha van kedvük, jövő héten kövessék leckéket, amelyben néhány viselkedési és cselekvési formulát mutatunk be, amit étteremben kamatoztathatnak.

www.reddit.com

Blog: Erős-paprika vs. öregség

Blog: Erős-paprika vs. öregség

Csodálatos gyermekkorom volt – márt ami az erős ételek fogyasztását illeti. (Ki az a hülye, aki a gyerekkor minőségét az erős-paprikához is hozzá tudja kötni???) Szerettem, élveztem és hittem, hogy ez az érzés kölcsönös. Minden egyes zöldpaprika egy szerető, aki masszív karjaival átölelte nyelvemet és az érzést, amely nem csak a külső burkot bizsergette, hanem egyenesen a lelkemet marta, hanem eggyé vált velem. Élveztem valamennyi percét. Mint, amikor a kutya odadörgöli a seggét a szőnyeghez. Az erős-paprika volt a kutya segge... a nyelvem meg a szőnyeg. (Mennyire vagy vizuális?)

Aztán felnőttem, megöregedtem és jelenleg egy erősebb zöldpaprikától összeszarom magam. Talán már egy közepestől is.
www.flickr.com

Sőt! Tovább megyek. Sosem hittem volna, hogy a tüzes ketchup képes fájdalmat okozni. Néhány éve, amikor a termék megjelent a piacon, egyenesen kinevettem. Vettem egyet, és gyakorlatilag kiszoptam a flakonból. – Ez nektek a tüzes, mi? - Most meg rendesen fájdalmaim vannak, és csak azt várom, hogy a legyűrt szendvics után ez a maró érzés megszűnjön a nyelvem hegyén. És oldalán. Meg hátul is. Hát, vazzeg, ez mindenhol fáj. Ilyenkor derül ki, hogy a szájpadlásnak csak arra van funkciója, hogy fájdalmat okozzon. Ki tudod dörzsölni mondjuk prézlivel, vagy szét tudod maratni, hogy kényszeresen nyalogasd, akár egy nagyanyó a szája szélét.

Nekem kellemetlen, hogy alig egy éve öcsémnek jeleztem, hogy szívesen részt vennék egy erős paprika teszten. Így? Pedig akkor meg voltam győződve róla, hogy mit nekem egy ilyen kis versengés. Most viszont elgondolkodom azon, hogy mennyire gányul nézek ki, amikor sírok. Attól függetlenül, hogy annak lelki, vagy csupán kapszaicin kiváltotta testi szenvedés az oka.
Egy ismerősöm erős paprika termesztésbe kezdett. Gondoltam, majd megmutatom szüret után, milyen kemény vagyok. Én! Jelenleg úgy gondolom, inkább elmismásolnám ezt az ügyet.Tehát, lehettem kemény, talán egyszer, vagy húsz éve.

Ahogy a szervezetem öregszik, magam is egyre inkább elhasználódom. Jelenleg úgy érzem, hogy egy rendes, hazai termesztésű, igazi, napon érlelt zöldpaprikát sem bírnék elfogyasztani, mielőtt kimagoztam volna.

Mi van velem? Miféle gaz árulása ez a természetnek?
Az öregedés együtt a fájdalomérzetem nőtt meg vagy annak elviselése lett renyhe? Nem tudom, de az biztos, hogy most, ha megeszem egy szendvicset, amire egy kis tüzes ketchupot teszem – gasztronómia csúcsa... – ég a szám és rendesen fájdalmaim vannak. A taknyom és könnyem azon versenyez, hogy melyik folyik gyorsabban le az arcomon és melyik, honnan jön elő a testemből. Én örülnék az eredeti felállásnak, ám ki vagyok én, ha a testem gondol egyet és a takony és könny indulási helye felcserélődik?

www.yourdentistryguide.com

Elmúltam negyven és úgy érzem, a testem kezd átlépni egy határon és visszafelé tekinget. A fejletlen gyermekkorba. Amikor még elbírtam mindent, majd röhögtem rajta. Nem állítom, hogy most sírok, de a könnyem és taknyom is folyni kezd, ha kicsit odateszem magam.

Iszom rá egy kis házi pálinkát. Régen ezt is jobban bírtam. Sokkal... Meg is írom, hogy élveztem régen a pálinkát.

Sajnálom, erős zöld paprika!

Lassan búcsúlevelet írhatok neked! Hiszen, nem sok jót jósolok közös jövőnknek... Sajnos!
Utána, ötven fok feletti házi pálesz, te következel!

2018. december 25., kedd

Blog: Hogyan lett ő köcsög-öreg?

Blog: Hogyan lett ő köcsög-öreg

Bármilyen hihetetlen, senki nem születik köcsög-öregnek. Mert esetleg köcsög-gyereknek születhet, aztán beleöregedik. Másrészt, itt a köcsög szót nem a homoszexualitással kötöm párba, hanem egy negatív életfelfogással és életstílussal, amely azután lecsapódik az emberből a környezetére. Akárki nem lehet köcsög-öreg. Köcsög-öregnek lassan fejlődik ki az ember. Ahogyan az évek súlya rárakódik hosszú életében, úgy fogja természete a köcsög-öreg jelzőt birtokolni. Te is találkoztál már vele. Ő az, aki tolakszik, lökdösődik a sorban, beszól az utcán, ha nem tetszik neki valami, minősíthetetlen hangvételben, ellenben teljes mellszélességgel kiáll véleménye mellett a netes fórumokon, és sosem fog mosolyogni. Hacsak nem lát egy kiskölyköt hasra esni, aki utána felsír.
Ez van, ilyen lett.: Köcsög-öreg.
De nem így kezdte. Ő is élt egy életet...

10 évesen: Sokat költöztek, barátja nem akadt. Mire megkedvelt valakit – pedig gyerekeknél az néha nem tart sokáig – már tovább is állt a család, ő pedig egy kezdődő barátságból lett kiragadva. Egyik szülő sokat dolgozott, a másik meg nem foglalkozott eleget vele. Talán valamikor el is váltak. 10 évesen félelem töltötte el az éjszakától, miközben a takaró alatt kuksolt és hallgatta, hogyan veszekednek a szülei. Néha talán be is vizelt. Aztán a család szétszakadt és megtanulta, hogy semmi sem tart örökké, főleg nem a boldogság.

20 évesen: Első barátnője lelépett, mert túl soknak találta. Egy másik túl kevésnek. Egyik munkahelyről tévelyeg a másikra. Nem találja a helyét. Mivel gyerekkorában nem volt egy alapja, hogyan kell ismerkedni, barátkozni, roppant nehezen alakít ki kollegiális kapcsolatot. Mindent kritizál. A kritikát is. Mindenről kezd kialakulni a véleménye, ugyanakkor semmihez sem ért igazán. Háta mögött a megmondó embernek kezdik hívni. Ha volt is családja, mostanra kezd elhidegülni tőlük. Ha voltak is tervei házasságról, kezdi megszokni és úri huncutságnak tekinti.

30 évesen: Nők jönnek, mennek. Néha megcsalják. Önbecsülése és véleménye a nőkről egyaránt negatív tartományban karcolgatja az egója mértékrendszerét. Kezdenek beidegződései lenni. Lassan szökkennek szárba, de egyre jobban ragaszkodik hozzájuk. Minden apró kis „baromsága” egy-egy saját gyermek. Elkezdi őket táplálni, míg végül a fejére nőnek. Hite ezáltal megvastagszik, mint egy láthatatlan kéreg a szívén. Kezdi kerülni az embereket. Értéktelennek érzi magát és ezt kompenzálandó, mindenki mást is annak tart. Csak azt hangoztatja is. Magáról mélyen hallgat. Pedig, lehet, hogy beszélnie kellene...

40 évesen kezd rádöbbenni, hogy amit gyerekkorában elképzelt és a szülei ígértek neki, az megvalósíthatatlan. Saját erejéből már nem nagyon tud eredményeket elérni, ellenben sosem voltak barátai, akikhez fordulhatott volna. Emberi kapcsolatai felületesek, lazák. A szexualitása is inkább kényszerré lett számára.  A konvenciókat kezdi áthágni. Már nem mosolyog udvariasságból. Ha egy gyermek ránéz, nevetve, ő egészen biztosan olyan arcot vág rá, amitől a gyermek megrémül. Persze nagyon óvatos, hogy a szülők ne vegyék észre.

50 évesen: Már nem csak magában beszél. Véleményét, amely mostanra sosem pozitív, megosztja környezetével. Senki nem akar vele beszélgetni, mert azt veszik észre, hogy néhány perc a társaságában is téllé varázsolja a nyarat. Közben ő meg rádöbben, hogy olyan érzelmek is vannak – szeretet, bizalom, barátság – amelyeknek természetét sohasem fogja megismerni. Néha úgy gondolja, mindenki hibás, csak ő nem. Szeretni valakit? Humbug. Hazugság. Mind hazudnak... Az évek egyre gyorsabban repülnek feje felett, így inkább már csak a kesergésének tud megfelelő táplálékot biztosítani.

60 évesen: Most már meggyőződött róla, hogy valamit elrontott valahol. Ő a hibás érte, de a világot gyűlölte meg. Saját nyomorát kezdi ráerőszakolni bárkire, akire lehet. És bizony nagyon körültekintően és ügyesen választja meg azt a bárkit. Mostanra kezdi sejteni, hogy a temetésén nem sokan lesznek, mégis ünnepség lesz. Elméje fekete fellegbe burkolózik és ha megszólal, csak ebből a halálos párafelhőből tud kiokádni valamit a körülötte élőkre. Mostanra megtanult kifinomult módszerekkel rombolni. Ha nem figyelnek rá, kárt okoz. Nem érzi magát ettől sem jobban. Mert már a szar sem elég szar.

70 évesen: Olyan egyedül van, akár az ujja. Ostoba mondás ez, kivétel ha egy tehetségtelen asztalosra alkalmazzuk. Naphosszat üldögél, figyeli a világot, ám mérgezni már nem tudja. Nincs kinek. Rég elhaltak mellőle, akiknek számíthatott. Új ember nem kíváncsi rá, mert híre megelőzte a házban: - Ő az a köcsög-öreg! Tudod, amelyik nem vár meg a lifttel. Amelyik a szórólapot nem a kukába, hanem a te postaládádba dobja... Még a mentősök sem szívesen mennek ki érte, amikor elhaló hangon hívja őket. Nem csoda. Megszokták a hívásait. Végül teát főzne egy hideg napon, megnyitja a gázt, de meggyújtani már elfelejti. Lefekszik, mert kissé elfáradt... És elalszik örökre. Talán kiírják a házban egy apró cetlire, hogy elhunyt és hol temetik.
Vagy inkább nem.
Annyit sem ért...

2018. december 21., péntek

Blog: Egy átlagos nap egy lehúzós társkereső főhadiszállásán



Blog: Egy átlagos nap egy lehúzós társkereső főhadiszállásán

- Jó reggelt, emberek, mindenki a nagyterembe, eligazításra.

4 perccel később a nagyteremben.

- Még egyszer, kellemes napot kívánok mindannyiunknak. A szokásos havi eligazítást fogom lenyomni a torkunkon. Akinek kérdése van, hogy ne törjük meg a monológomat, felteszi a kezét. Befejezem a mondatot, vagy gondolatot és rámutatok arra, aki feltette a kezét, így az akkor beszélhet. Szükséges, hogy megelőzzük a bekiabálásokat. Érthető voltam?

- Igen! – Értve főnök! – Persze...

- Oké, úgy látom nem voltam érthető, mert mindannyian belepusmogtatok, miközben a kezeteket kellett volna feltenni. Sebaj... Mint tudjátok, hogy dinamikus vállalkozásunk megfelelően működjön, továbbra is Brüsszel  a székhelyünk, ellenben semmilyen tevékenységet nem gyakorlunk az országon belül, csak és kizárólagosan a határokon túl, így kijátszva a jogi kiskapukat, amelyek meggátolják, hogy az adott ország, Belgium és bármelyik másik, amelyben társkereső oldalunk működik, könnyen eljusson hozzánk. A Belgiumi hatóságok egy részében van emberünk, így nagyon lassan jutnak el a megfelelő helyre a velünk kapcsolatos panaszok. Persze, eljutnak, csak lassan. Volt eddig így, azonban van ez a közép-Európai kis ország, Magyarország, ahol annyira centbaszó a felhasználói közösség, hogy ahelyett, hogy nagyvonalúan elengednék azt a kis aprót, amit lehúzunk róluk, inkább érdekcsoportba tömörültek és feljelentéseket tesznek, amik lassan visszaérnek hozzánk, azaz az irodánkba. Igen, Peter?

- Ivo, nem néztünk utána megfelelő alapossággal, hogy ott az emberek fizetése nem teszi lehetővé, hogy 10-20 Eurónak megfelelő összegeket kidobáljanak az ablakon.

- Miért?

- Ott sokkal alacsonyabb a fizetés és forintot használnak.

- És ezek tagjai az Unió közösségének! Szánalmas népség... Gilles, mi a helyzet a telefonos applikációs reklámokkal?

- Ivo, egyelőre kicsit takarékon vagyunk vele, de ha úgy érzed, szükséges, ismét befizetjük a szolgáltatóknak a díjakat és egész Európában megint a mi hirdetésünk jelenik majd meg minden második ablak felnyílásnál. Vagy a Be2, vagy az AcademicSingle, vagy a LeszopomAPénztaKártyádról oldalunké.

- Mi a helyzet a Facebook reklámokkal, André?

- Nos, a Facebook egyelőre teret ad hirdetéseinknek, azonban már volt levélváltásunk, mivel egyre több Facebook felhasználó jelez vissza a rendszernek, hogy csalók vagyunk. Van egy emberünk, aki lassan 5 másikkal dolgoztat, akiknek más dolguk sincs, mint a hírdetések mellé biggyesztett rosszindulatú megjegyzéseket töröljék, de azt állítja, amint felsőbb szintről rákérdeznek, le kell állítanunk a marketinget a közösségi oldalon.

- Ha nem változik sokat a megítélésünk, visszatérünk erre. Maurice, mi van a strómanunkkal a román hölggyel?

- Ha a nyomozás, amelyet több ország elindított, eljut a csoportig, ki fog derülni, hogy egy fantom személyről van szó csupán és akkor buktuk az egészet. De nem tudom, erre mennyi az esély reálisan.

- Értem. Egyelőre a reklámokkal leállunk. Jönnek az ünnepek. Ideje lenne egy utolsó nagy svindlivel annyi pénzt lehívni, amennyit tudunk és utána megszüntetjük itt az irodánkat. Már keresünk lehetséges helyeket, bár, sajnos, akkor sokatoktól meg kell válnunk, hiszen nem mindenkl tud majd tovább jönni velem Finnországba, vagy Malajziába. Attól függ, jogilag hol leszünk nagyobb biztonságban. Tessék Francy?

- Mi legyen azzal a néhány modellel, akik arcukat adták a reklámokhoz. A mosolygós barna, a szöszi, a kis fekete?

- Mire gondolsz?

- Még mindig nem fizettük ki őket a szerződésük szerint.

- Karácsonyi csomagot nekik. Ha nincs szerencséjük, előbb csomagolunk, minthogy nekik kelljen fizetni.

- Nem nagy összegről van szó.

- Ugyan már? Ezek külföldi diáklányok és szerencsét próbáló névtelen senkik. Ha nem fizetünk, hova mennek? Kinek panaszkodnak? A kapcsolatot, miután elküldted az ajándékokat, szakítsd meg velük. Az irodáról nem tudnak, a stúdiót meg már leadtuk, ahol forgattad velük azokat a remek kis filmeket. Sosem találnak meg.

- Akkor mi szükség van egyáltalán ajándékokra? Egyszerűen kikapcsolom a telefonomat és nem érnek el. Ezt a számot úgy is csak erre tartotta fenn az iroda.

- Látod, ez a szemlélet az, amire szükségünk van. Tedd ezt! Nincs ajándék a picsogós picsáknak. Folytatnám. Európában egyre rosszabb a hírünk, hogy nem adunk szolgáltatást a tagdíjak mellé. Szeretném, ha megdupláznátok a fiktív adatlapokat az oldalon, hogy aki regisztrál, csak azt lássa, hogy a világ nőállományának tetemes része nálunk dolgozik. Fons, a te és csapatod feladata, hogy olyan internetes oldalakról szedjetek le fényképeket, amiket a google nem dob ki utána a keresőben, ha bárki a fényképek hitelességét kívánná ellenőrizni. Egy-egy hiba még belefér, de egy átlagos felhasználó is azonnal kilép az oldalunkról, ha az első néhány leellenőrzött fényképről kiderül, hogy egy rock-metál koncertjének első sorában lőtte valaki a rajongó picsákról. Igen, Thierry?

- Egyre több levelet kell megfogalmaznunk Magyarországra a lemondónyilatkozatok miatt.

- Utálom azt a nemzetet. Van rá egy emberünk nem?

- Igen, azonban napi 40-50 levelet kell megválaszolnia, ami lassan kivitelezhetetlen egy embernek. Szeretnénk felvenni még egy embert mellé.

- Rendben. Tegyetek így. Azonban fésüljétek már össze az összegeket, amiket a levelekben követeltek, mert arra is érkezett panasz, hogy túl nagy a szórás a kiküldött büntetések miatt. Cyriel, hallgatlak!

- Az említett országban eddig két adósságkezelő társasággal voltunk kapcsolatban, ám hatékonyságuk erősen megkérdőjelezhető. Az sem mindegy, a tagok melyik bankcsoportnál tartanak számlát, mert van olyan bank, amelyik mostanra kategorikusan nem engedi levonni az összegeket a számlákról, vagy visszafizetik, chargeback alkalmazásával visszahívják.

- Tudom, ez a bank pl. az OTP. Mit szeretnél?

- Az Erste egyelőre még nekünk kedvez az üzletpolitikájával. Nem lehetne-e szűkíteni a felhasználókat bank szerint?

- Sajnos, gyanúra adna okot a friss felhasználónak, ha egyetlen bankon keresztül fogadnánk el befizetést. És egyelőre a nagy számok törvénye alapján, ha jól kufárkodunk az idővel és kellő helyen alkalmazunk nyomást, megfélemlítést, az összegek beérkezhetnek és leemelhetjük, mielőtt visszahívná a bank. Azt hiszem, mára kibeszéltünk mindent. Húzzatok bele az ünnepek miatt. Okozzunk egy kis fejfájást azoknak a csóró magyaroknak. Küldjetek ki számlákat 400-500 Eurós határon mozogva, had érezzék a törődést. Legyen kellemes karácsonyuk! Idegeskedjen az a sok csóró. Küldjétek azoknak is, akik már elvileg megszüntették a számlájukat! Ne törődjetek jogrendelettel, stb. Az év utolsó napjait basszuk el nekik, aztán majd visszacsináljuk az egészet és Magyarországon beszüntetjük az oldal alkalmazhatóságát. Mire felocsúdnak, és rájönnek, hogy átvertük őket, elrontottuk nekik az egész év lezárását. Azt érdemlik! Sok magányos ember. Ebből majd tanulnak! Mellesleg köszönőlevelet küldjetek az Erste bank vezérigazgatójának. Tessék Peter?

- Nem félsz, Ivo, hogy ránk száll majd a média, a törvénykezés?

- Ugyan már? Egy héten belül meglesz a következő irodánk székhelye. Amíg ezek remegő gyomorral karácsonyoznak, addig mi frissen kezdjük az új évet! Jó munkát, mindenkinek!

Az oldalon elhelyezett link: mionlinefizetunk.blogspot.com

happyphysio.com.au

Blog: Kedves Magyar rendőr bácsi!

alfahir.hu


Kedves Magyar rendőr bácsi!

Ezúton kérek elnézést, hogy 2006-ban nem mentem ki téged kockakővel dobálni, pedig most, ahogy 2018-ban hallom, az teljesen normális tett lett volna, ellenben 2018-hoz képest, amikor is nem vagyok magyar, ha a Fidesz ellen felemelem a szavam.

Először is: Hogy merészel bárki így gondolkodni rólam?

Kérem szépen. Magyarnak születtem. Már akkor magyar voltam, amikor a Fidesz, mint párt, hazug és kétszínű politikájával megalakult.
Már akkor magyarnak születtem, amikor még Orbán Viktor geci sem volt, csak egy fiatalember, akit apja vert – ő mondta interjúkban – és úgy érezte, valamit tennie kellene az országért. Mert feltételezem, erre gondolt, amikor politikai pályára adta a fejét.
Akkor.

Ma már olyan érzésem van, hogy Orbán Viktor valójában nem politikus, hanem egy rendkívül manipulatív stróman – nem tudom kié, de ha saját magáé, akkor le a kalappal – aki a legnagyobb és mai szemmel nézve a legelítéltebb vezetők módszereivel (Hitler, Sztálin, Észak Korea vezetője, az a Kín Jing ül Vagy ki a faszom) sikeresen elérte, hogy Magyarország – amely elvileg 150 év török uralom alatt sem hódolt be, bár állítólag a török vendégeskedésként élték ezt az időt meg – mostanra elhiggye minden szavát. Nos, lehet, hogy bennem van a hiba és ezért nem hiszek ígéreteinek. Sőt, megkockáztatom, hogy lehet, hogy ő jelenleg jobb ennek az országnak, mint bárki. De akkor viszont sokkal nagyobb a baj, mint hittem!

Az, hogy országunk nincs jó helyzetben, sosem volt számomra titok. Ebben nőttem fel. Állandóan azt hallom, hogy Trianon mekkora kibaszás volt velünk, meg, hogy a történelmünk folyamán egyszer nem bírtunk jó oldalra állni. Elhiszem.

De mostanra, úgy vélem, ezeken felül kellene emelkedni.
Részemről örülök, hogy az Unió része vagyunk. Európa mindig jobban közel állt hozzám, mint az orosz oldal. Oké, én vagyok a gyökér, hogy az angolt jobban csípem, mint azt a kőkemény, orosz télre emlékeztető cirill írást.

Nem szeretem a hamis ígéreteket! Lehet, hogy korábban nem figyeltem, de 2006 után igenis kezdtem odafigyelni arra, mit ígér nekem egy politikai párt. Láttam a Fidesz szavazásra buzdító lapját, amelyben leírták fehéren-feketén, hogy „Nem nyúlunk a magánnyugdíj pénztárhoz!”
Persze, sok ismerősömtől megkaptam, hogy ez a pénztár valójában úgy volt fals, ahogy kitalálták, de én annyit láttam ebből, hogy egy párt, amelyik bizalmat akart kicsikarni magának, kategorikusan kijelentett valamit, amit, megválasztása után, nem több, mint egy hónapon belül (!!!) felrúgott!
Ez azt jelenti számomra, hogy akkorát hazudtak, mint a ház.

Mondhatsz, amit akarsz, hogy erre a pénzre mekkora szükség volt, hogy az ország talpon maradjon, ám mégis úgy érzem, hogy ha egy képviselő vagy politikus - aki bealszik a parlamentben, vagy be sem megy - 300 ezer forintnál többet keres, míg a kétkezi munkás, aki belefárad az életbe - és három műszakban is dolgozik, ha nincs ember - , 200 körül tengődik, akkor a mi politikusaink nem a szolgái a népnek, mint ahogy elvileg felesküdtek, hanem a vámpír egyfajta modern megfelelői.

Megélhetési politikus. Hallom innen-onnan. És tényleg, ezek az emberek azért tanulnak, hogy utána, ahelyett, hogy törvényeikkel megkönnyítsék az átlagpolgár életét, inkább azon fáradoznak, hogy hatalmas befolyást vagy bevételt érjenek el. Saját zsebbe.

Nem sajnálnám én tőlük a 150 milliós házat Budán, vagy a fekete cabriót, de...
...először tegyenek azért, hogy az országban ne legyen bűn betegnek lenni, hogy tanulhasson bárki, aki akar, hogy emberek egy rossz döntésük miatt ne kerülhessenek utcára és majd, ezek után, amikor felvirágoztatták az országot, akkor kezdjenek saját medencék építésébe, hogy a luxusutazásokról ne is beszéljek.
Ehelyett azt látom, hogy tiknó emberek, akik életükben nem dolgoztak le nyolc órát egy gyárban, vagy tizenkettőt egy pult mögött, olyan intézkedéseket hoznak, amik valahogy csak az érdekképviselet halmazát erősítik, miközben egyéb területeken egyre több a panasz.

Magyar Rendőr bácsi!

Tudom, hogy hibás voltam, hogy 2006-ban nem dobáltalak még meg macskakővel - arra ott voltak a jelenlegi kormány közeli barátai, fizetett rendbontói -, de nehogy már azért ne legyek magyar, mert mostanra betelt a pohár és én is dobnék egyet. Persze, igyekeznék, nehogy eltaláljalak, hiszen vendéglátósként még rendőr ismerőseim is vannak. Rendőrként neked is vannak átlagpolgár ismerőseid.

Hidd el, nem ellened irányul ez a fene nagy haragom.
Azt is hidd el, hogy ebben nincs a keze benne egy külföldön élő milliomosnak, valami Soros Györgynek, mert azt hallom, most az ő bérence vagyok, ha fogom magam és kimegyek az utcára köpni egyet.
Ami abszurd, hogy sok olyan ember mondja rám, hogy Soros bérenc vagyok, akik annak idején, szegről-végről, de pont az ő „pénzéből” tettek le vizsgákat az egyetemeken. Vagy az ő segítésével utaztak külföldre tanulni.

Oké, lehet, hogy ezeknek az embereknek ma ciki felvállalni ezt az urat, de nehogy már én legyek a bérence, aki azt sem tudom, hogy kicsoda.
Ja, és nem is kívánok utána olvasni. Minek? Annyira nincs hozzá közöm, hogy érdekeljen. Ellenben akik hangosan mutogatnak, azok, hogy merészelik ezt? Azok, aki egykor eltették azt a támogatást, amit adott nekik, most miért rám kenik? Ez egy óvodás szintjét nem éri el, már ne is haragudj.

Rendőr bácsi!

Tudom, ha most én megdoblak kővel, akkor hazaáruló vagyok, de akkor, akik ugyanezt megtették veled 2006-ban, miért lennének hősök?
Amúgy, maradjunk annyiban, a kő dobálás nem neked szól, csak akit szeretnénk eltalálni vele, az mögéd bújik, pedig, nem emlékszem, hogy bárhol írnák, hogy a magyar rendőrség feladata a politikusok kizárólagos védelme a nép ellenében.
Ezt ki találta ki?

Úgy vélem, ha a nép zúgolódik, akkor a politikusnak ki kell állnia, megvédenie az igazát és a népre hagyni a döntést.
Ezt pl. már akkor meg kellene tennie, amikor a nép kivonul az utcára. Ha egy politikai erő ennek ellenére a rendőrség mögé bújik, az gyáva, legyen bár igaza.
Azt, meg, hogy igaza van, döntse el a nép, hivatalos, nyilvános szavazással.
A nép, amelyik adót fizet az országnak.
A nép, amelyik itt él, tehát a döntések a fejükre szállnak.
A nép, amelyik fizeti ezeket a köz-tisztségviselőket.
Nem olyanok, akik a határon kívül élnek és csak látogatóba jönnek hozzánk. Vagy hívó szóra, pénzért...

Rendőr bácsi!

Hidd el, nem rád haragszom!
Arra haragszom, aki lehetővé tette, hogy azok, akiknek a feladata az én boldogulásom lenne, azok csak a saját boldogulásukat nézik.

Rendőr bácsi!

Ne hagyd, hogy ezek az emberek veled takarózzanak és mögéd bújnak.
Nem akarom, hogy mellém állj, ha úgy érzed, nincs igazam. Csak annyit szeretnék, hogy amíg nem törvénytelen, addig állj félre és hagyd, hogy hallassam a hangom.
Mert, úgy érzem, demokráciában, egy politikusnak, ha megkérdőjelezik rátermettségét, kutya kötelessége lenne félreállni és hagynia azokat, akik esetleg mást, jobban tudnák mit tegyenek.

Orbán Viktornak nem sunyin mosolyognia kellene a parlamentben a TEK védelme alatt, hanem olyan parlamentet felépítenie, amely előbb minden oldalról megrágja a felmerülő problémát és miután kivesézve sem sikerül megállapodásra jutnia a többi oldallal, szavazásra bocsátja azt, de ha neki nem is tetszik a szavazás, akkor is rábólint, mert nem az ő akaratáról szól az ország, hanem a népéről!

Orbán Viktor azonban foggal-körömmel ragaszkodik a hatalmához, az akaratához. Mindezt teszi olyan pökhendi modorban, hogy már azért megérdemelné, hogy elhagyásra kényszerítsék posztjáról.
És ha én szeretném lerángatni a trónjáról, akkor te, Rendőr Bácsi, bizony az utamban állsz!

Pedig vagy mellettem kellene, hisz én vagyok a nép, tehát többség, illetve vagy mögöttem és akkor közbeavatkozni, ha törvénytelenséget teszek.
De kiállni az igazamért és követelni, hogy az alkalmatlan ember mondjon le, az nem törvénytelen.
Az jog!
Az demokrácia.

mno.hu

A fényképeket nem politikai oldalak szerint választottam, pusztán a google-ba beírt keresőszavak által kidobott találat után. (Mielőtt a Soros...)

2018. december 17., hétfő

Blog: Intelligencia hiány...


Nem olyan erős a hangnem, hölgyem, de intelligenciáról beszélni, miközben ezt az önnek oly fontos szavunkat sem képes leírni hiba nélkül, nekem kellemetlen!

Blog: A vén bárány is megrágja a répát

Mióta vendéglátásban dolgoztam, rengeteget beszélgettem nőkkel, mind, mikor vendégek, mind, amikor kollégák voltak. Sokszor témába került a szexualitás, és az is, hogy a férfiak mennyire vonzódnak a friss pipihúshoz. Ezzel nagyjából egyet is értek, bár, van közöttünk olyan is, aki koránál kifejezetten idősebb partnerrel szeret hancúrozni. (Én magam bármelyik korosztállyal elvagyok...) Szóval, felesleges általánosítani, nem is lehet, de ha sokszor hallottad ezt, meglepődsz, mikor kiderül, hogy a jellemvonás, amelyet a férfiakra sütnek rá előszeretettel, sőt, még mondást is rendeltek mellé - vén kecske is megnyalja a sót - nem feltétlenül csak a férfiakra igaz, sőt.
Nem titok, hogy rengeteg társkereső app.-ot használok témakeresés okán. Pusztán, mert mindig érdekeltek az Internetes partnerkeresési szokások és minden, ami ezzel jár.
Szívesen nézem az adatlapok fotóit, olvasom azok tartalmát, mert ahány ember, annyi féle reakció, annyi féle keresési beidegződés.
Mostanában figyeltem fel rá - biztos mert ahogy öregszem, kezdek kicsúszni belőle - hogy bizony a nőket sem kell félteni, ha arról van szó, fiatalabb legyen a hancúrtárs.
Mindjárt linkelek is tíz adatlapot, amelyen egyetlen látnivaló, hogy a hirdetők a koruknál jóval fiatalabb partnert keresnek és alig mennek korban maguk fölé. Ennek lehet pszichológiai, társadalmi, szociológiai oka, vagy pusztán ezek a nők kifejezetten szeretik a szép férfitesteket és bizony, pontosan tudják, hogy a férfiak legtöbbje a csúcson a 20-as, 30-as éveiben van.
Valójában nem pálcát kívánok törni a hölgyek felett, de amennyire a nők elítélik a férfiak fiatalabb nők iránti vonzódását, úgy én is rácsodálkozom, hogy a nőket sem kell félteni hasonló helyzetben.
Nem tudom, hogy ez a fiatalabbak közötti kutatás nem kapcsolható össze azzal a női lélekbe beépült fóbiával, hogy bizony a nő is öregszik - sokan mennyire kényesek a korukra - ám úgy gondolom, köze van hozzá.


Azért a kiragadott esetekből jól látszik, hogy bizony a középkorú, vagy abba hajló nőkről beszélünk. Fiatalabb lányok többnyire saját korosztályon belül mozognak: kivétel, ha valamilyen függőségi viszonyról beszélünk, mert ott lehet idősebb a férfi, ha megfelelően támogatja a hölgyet...

Természetesen képmutatás lenne azt állítanom, hogy nem volt rá példa, hogy én is a korosztályomon kívül kerestem megfelelő társat. Be kell vallanom, hogy az ágyban nagyon keveset számít a kor, ha mindkét fél éretten viszonyul a másikhoz és a testiséghez.


Ugyanakkor nem véletlenül léteznek különböző komplexusok a pszichoanalízisben és nem is minden esetben egészséges a nagy korkülönbség két ember között.

Valójában, kedves férfiak, annyit kívántam mondani nektek ezzel az apró írással, hogyha legközelebb egy nő a közeletekben arról sápítozik, hogy mi, férfiak, mindig a fiatalabb szoknya után fordulunk meg, bátran nevessétek ki őket. Mert egy bizonyos kor után, ez az igény, megtalálható a nőkben is.

Persze nem mindenkiben...























Blog: Egy hazug ráncreklám


Megfejtés: - Ne mosolyogj, vazzeg!

Még én, aki nem nagyon jártas a sminkelés nőuralta világában, tudom, hogy a mosolygás ráncokat varázsol az arcra. Erre itt egy reklám, amely annyira hülyének nézi a lehetséges vásárlót, hogy a pofám leszakad...

2018. december 12., szerda

Sirám a bélszínrolóhoz

Sirám a bélszínrolóhoz

Sirám, persze, hisz sír ám a szám azokért a finomságokért, amikre gyerekkoromból ismerős ízzel a számban, szívesen emlékszem, hogy ahogy felnövék, lassan kiszoruljanak étrendemből, azon egyszerű oknál fogva, hogy mára, alig 20-30 évvel később, nem azt a minőséget jelentik, mint emlékeimben.
Biztos, hogy gyerekkoromban minden jobb volt? - teszem fel a kérdést, amit már annak idején a chio chips reklámban hallgattam, pedig anyám megjegyezte, hogy Karcagon, ahol ő volt gyerek, nem ismerték a chips-et, szóval utálta is a reklámot.

Én sok étel ízére emlékszem... nagyjából. Van, amire halványan, van, amit fel kell idéznie valakinek, hogy a homlokomra csapjak; Tényleg, az de finom/rossz volt!
És van néhány olyan étel, ami egyelőre még - ki tudja, húsz év múlva mi lesz? - beleégtek az ízlelőbimbóimba.
Az egyik ilyen a "bélszínroló".

http://kemenytojas.com

Gyerekként sokat nem tudtam a minőségi ételekről, hiszen nem nyugati országban növekedtem, hanem csak itt, Európa szívében. Mit tudtam én, hogy Amerikában olyan feneségeket kapni, mint kóla és steak?
Persze, kólánk volt, igaz, több ismerősöm megjegyezte, köszönő viszonyban sincs az USA style-jal. Bélszínünk meg nem tudom, mennyire volt, ám amennyire emlékszem, nálunk sosem került asztalra. Apám talán látott párszor, hiszen az akkoriban igen nívósnak számító Budai Arany Szarvas étteremben pincérkedett. Ő, talán tudta, milyen étek az a bélszín, de nekem sokat kellett rá várnom, hogy ezt a tudást magamba szívja. És meglettem volna nélküle. Akárcsak a kacsacomb vagy a homár, a bélszín sem lett a kedvenc ételem.
Amennyire emlékszem, ezt az ételt szinte csak így tudtuk az átlagember közelébe vinni, hiszen akkoriban úri huncutságnak számított otthonra bélszínt venni. Talán, csak ha Tatár Beefsteak készült, akkor látta átlagpolgár konyhája e húst.

Ellenben a bélszínrolóval, amely egy kb. 15 centi hosszú kis csoda volt, amelyet bő olajban sütött ki anyánk és szinte jutalomfalatként kaptuk meg, nagy ritkán, amikor vett egy-egy csomaggal. Többnyire a négy darabos változatra emlékszem, amiből persze sosem volt elég a kis családnak egy tasak. Legalább négyet ki kellett sütni, hogy azután kenyérrel és néha különböző szószokkal vagy hasábburgonyával elégedetten falatorrunk, míg megtelt a bendő.

7-8 percig is sült talán ez a rudacska, amely aranysárgán került ki a szalvétával takart tányérra, hogy azután, ha nem ettük meg azon melegében, szépen sötétbarnára hűljön.
Hogy szerettem az ízét! Pedig gondolhatod, hogy az összetétele inkább kenyérre és nyesedékre hajazott, ám hol voltam még akkor az a tudatos vásárló, aki forgatja a csomagolást és százalékokat meg idegen szavakat vizslat?

Azután kezdtem felnőni és a bélszínroló elkezdett kimaradni. Már több cég gyártotta - korábban azt hiszem egy foglalkozott vele, a Mirelit, de nem emlékszem - és a minősége kezdett komoly kívánni valókat hagyni maga után.
Már a neve is megváltozott, gondolom, különböző törvényi előírásoknak megfelelően.
Kikopott a csomagolásról, hogy bélszínroló, melyet felváltott egy sokkal tágabb fogalom: bélszínes!

Szóval, ha nyelvtanilag értékelném, akkor eddig bélszín volt, mostantól meg már csak amolyan bélszínes... Ami így olvasva kissé gyengébb minőséget feltételez számomra.

http://malackaraj.reblog.hu

Végül, egyszer vettem egy kilós csodát, talán a Metro nagykereskedésben. Amolyan saját terméket.
Aztán, mikor sütés közben kezdett a rudacska szétnyílni, már kezdett sötét felleg gyülekezni a fejem felett, pedig nem is égett le az olaj. Utána, a színe is inkább emlékeztetett a Müncheni vásárban kapható kolbászkák fakóságára és ezen az sem segített, hogy az étel kihűlt. Mert nem igazán barnult be ekkor sem.

Az igazi saller akkor ért, mikor végül enni kezdtem. Az semmi, hogy a kenyértartalma mintha hatványozottan lett volna jelen - elfogyott a fűszer, vagy mi? - és végül sikerült egy akkor mocsingra futnom, amilyet sem korábban, sem azóta nem vettem számba, kivétel abban a pár esetben, amikor még megpróbálkoztam több gyártó "bélszínes rudacskájával".
Volt, amelyiknek minden egyes darabja egy mócsingos rúd volt, hogy - amit ritkán teszek meg - kidobtam a terméket.

Az viszont könnyen meglehet, hogy neked jelenleg az egyik kedvenc falatod egy jó kis bélszínes roló, ketchuppal, friss, szinte meleg kenyérrel. Imádod és tömöd, miközben neked még nincs emléked arról, hogy gyerekkoromban - amikor te talán meg sem születtél - volt egy étel, a bélszínroló, amely tényleg egy igazi csemege volt.

Valami, ami mostanra puszta kellemes emlék, ami nem ér többet, mint egy unalmas blogbejegyzést.

A bélszínrolóról egy remek cikk: Retró gasztró: bélszínroló

2018. december 10., hétfő

Blog: A szabályzat felülírók

Nagy az én bajom. De tényleg óriási.
Vicceltem, nem nagy, de zavar.

Az ember ahhoz, hogy tagja legyen egy közösségnek, vannak bizony írott és íratlan szabályok is, amiket igyekezni kell betartani. Mert emberek vagyunk, azonos jogokkal - erről feledkeznek meg néha egyesek.
Amit most felhoznék példának, az legyen az Ingatlanokat hirdető Facebook csoport, amelyeknek van belső rendszabálya, mivel sok esetben direkt zárt az elérése. Mondjuk, mivel negyjából mindenki lehet tag, nem feltétlenül értem a zártság lényegét, hacsak az nem lehet mögötte, hogy a "házszabályt" be nem tartó tagok így kizárhatók a használatból.

Több ilyen ingatlanos csoportnak vagyok tagja és a legtöbbnél van olyan kitétel is, hogy a hirdetéseket nem lehet véleményezni, sem a hirdetőt, mégis, rendre botlom bele személyekbe, akik úgy érzik, mint felhasználók, joguk van más használókat a hirdetésük miatt támadni, azt véleményezni.

Egyiküknek jeleztem is, hogy talán nem kellene, mire jött is a válasza, hasonló stílusban:


a.) Nem szeretem, amikor valaki olyasmivel sérteget, amiről fogalma sincs. Például mi ez a tanuljak még pár évet? Ennek mi köze van a vitához? Mekkora suttyó vagy már?
Ne válaszolj: Nagy.
b.) Ha van egy csoport szabályzat és annak betartására hívják fel valaki figyelmét, miért szól vissza? (Miért nem az ugat szót használod ember. Adj neki, te blogod!) Miért nem tartja simán be a szabályt? Mit képzel magáról?
A csoport nem az ő kreálmánya. Nem ő fejlesztette, találta ki. Akkor milyen jogon írja felül annak szabályait?
Ez olyan, mintha valaki bejönne a boltomba és kitalálná, hogy mától egy órával tovább vagyok nyitva.
Mivel az oldal kérte, hogy jelezzük, ha valaki nem odavalóan viselkedik, megtettem kötelességemet és kárörvendően fogok röhögni, ha karácsony előtt kibaszarintják a csoportból.
Mert egy suttyó...

Ellenkező esetben újra kell definiálni a ház szabályait.

Frissítve 2018.12.11. - Úgy néz ki, a hölgy vagy kilépett, vagy kidobták, legalábbis a megjegyzése eltűnt és a tagok között sem találtam meg.
Örülünk Vincent?

2018. december 3., hétfő

Blog: A zenei tehetségkutatók működése

Mennyi ideig tart egy frissen felfedezett énekest - akiben a producerek, stúdió, műsor-szolgáltató nagy hatalmú tévétársaság fantáziát lát - felfuttatni, hogy a beleölt energiát sikeresen visszaforgassuk harminc ezüstpénzbe?
Régen sokkal kevesebbe, de a XXI. században ez is csak egy futószalagon orvosolt apró probléma csupán.
Negyven éve lehet, hogy volt tehetséged, de ha a rádióban nem sikerült megmutatnod a hangod és a bemutatott dal nem zavarta fel a szakma állóvizét, akkor szépen elsüllyedtél a középszerű haknik világában.
Ma már az sem feltétlenül szükséges, hogy kiemelkedő tehetség legyél. Bőven elég, ha látnak benned legalább annyi fantáziát, hogy eladjanak veled egy-két, néhány albumot.
Ehhez azonban át kell hidalni a közönség, mint befogadó és a kezdő éneked, mint adó közötti távolságot.
Mi ennek a legegyszerűbb módja?

Szervezz tehetségkutató műsort!

Még ma is a világon az egyik legnagyobb pénzforgalmat bonyolító gépezet a zeneipar. Annak ellenére, hogy az illegális letöltések jócskán megcsappantják a birodalom kincseskamrájának feltöltését. Mégis, ha kijön egy új tehetség, sokan még zsebbe nyúlnak, hogy egy kellemes hangért, röpke ötven percnyi élvezetért kiadják a pénzt.
Ehhez nem kell más, mint biztosítani az utánpótlást.

Szóval, ha valami nagymenő zenei producer vagy, aki lassan már csak gyárként gondol erre az egyébként tehetségre épülő szórakoztatásra, el kell, hogy kötelezze magát valamelyik csatorna mellett és szerveznie kell egy tehetségkutató műsort.
Mindezt úgy, hogy már megvannak azok a "versenyzők", akik miatt a promotálás e fura változata létrejött.
Szóval, a legtöbb esetben már megvannak a nyertesek, mielőtt még egyáltalán a válogatás elkezdődne.
Szigorú szabályok szerint, szerződések megírásával.
A producer - általában több emberről beszélünk, akik mind tudják már, hogyan akarják a befektetett pénzüket visszakapni - szeretné, hogy a meglévő jövő nagy énekeseit bemutathassa a közönségnek, a lehető legkevesebb időn belül. Nem fér már bele, hogy akár évekig küldjék a reklámjait a tévébe, beszuszakolják a dalait a rádióadók naponta bővülő kínálatába. Nincs arra idő, hogy ifjú tehetségünk évekig falunapokon lépjen fel, hogy azután egyszer már a nevével is el lehessen adni egy lemezt. Nincs erre idő, mert híg a szakma, sokan úszkálnak benne, így elaprózódik a profit is, amit hozhatnának.

Szóval, a legegyszerűbb, ha már a meglévő 3-5 tehetséged mellé, akiket tudod, hogy felhasználsz majd, kiírsz még egy versenyt is, hogy jelentkezzenek rá az emberek. Egy ilyen verseny egyébként is nem más, mint cirkusz. Az meg kell a népnek. Még az is nézi, aki nem nézi.

Először is, ha valakiben van fantázia és már leszerződtek vele, hogy te bizony ott leszel a döntőben, akkor ezt a kijelölt utat a válogatókon kell rendesen kitaposni.
Ilyenkor szedegetik össze, nem egy alkalom segítségével mindazokat, akik 5 perc hírnévért eladják magukat és ezzel is lehet színesíteni a repertoárt, hogy a valós vagy megrendezett balhék behúzzák az unatkozó kisembereket. Bárkit, aki leül a tévé elé és nézi.

A selejtezőkön derül ki, kik azok, akik bármilyen okból "eladhatóak" a műsorban. Ki a balhézás, önön kinevettetése miatt, ki pedig azért, hogy miután feltérképezték tehetségét, esetleg egy következő műsorban már mint leszervezett játékos jelenjen meg. Amikor majd ő lesz, aki aláírta szerződést és majd hozzá keresik a töltelék embereket.

Neked pedig, mint néző, nincs más dolgod, mint szavazni, ami annyit tesz, hogy már azelőtt lehúznak pénzzel, hogy a szereplők első lemeze kijött volna, pedig akkor már lehet, hogy folyamatban van a stúdió munka is. Te meg azt hiszed, hogy a telefonszámládról levont pénz számított a szavazásnál, pedig nem. Pusztán kiegészítés, hogy a műsorba ne a tévének és a producereknek kelljen minden pénzüket befektetniük. Ők sem hülyék. Nem is jótékonykodásból élnek.
Pusztán egy céljuk van: Azt a néhány énekes, akikkel terveik vannak, minél jobban eladják, agresszív marketinggel, hiszen egy ilyen hosszú hetekig, hónapokig tartó műsorsorozat puszta reklám.

Te pedig nézed, mert annak legalább szórakoztató.

Aztán mennyi plusz szavazatot lehet generálni azzal, hogy készülnek azok a "kisfilmek". Ha valakitől meg kívánnak szabadulni a producerek, annak negatív hangulatú kisfilmet forgatnak, olyan megfogalmazott mondatokkal, amik állítólag a versenyző saját gondolatai, de nincs ez mindig így. El se tudod képzelni, hogy néha egy-egy ember milyen könnyen választ egy kisebb összeget azért, hogy leforgasson egy ilyen videót, amiben mond olyasmit, amit amúgy nem tenne. Néha üres ígéret is elég, hogy az ember lejárassa magát.

A producerek azonban sok esetben ezzel "írják ki" a műsorból a nehezebben kezelhető karaktereket. Még mielőtt elszabadulna a pokol. Néha, egyes szereplők későn veszik észre, hogy manipulációval lettek kiejtve. Néha még tehetségük is lett volna. Csak hajlandóságuk nem, hogy behódoljanak...
Kinek?
Mostanra már eltaláltad: A producereknek!

Szóval, amikor azt hiszed, hogy nyomtál egy sms-t és a kedvenced benn maradt, akkor az már tőled függetlenül eldöntetett.
Az ilyen műsorok sokszor majdnem olyan feszesen meg vannak tervezve, mint egy-egy sorozat. Lehet, hogy néha egyéb okok miatt folyamatában kell megváltoztatni a terveiket, de nagyjából amikor elkezdődik egy új X-Voice, vagy Csillagfaktor, már megvannak a főszereplők.

Ha te mint induló pedig, háttér és segítség nélkül eljutottál valameddig, az előre jelzi, hogy legközelebb lehet, hogy egy másik műsorban találkozunk veled, ahol már te kaptad meg a főszerepet, épp csak ez nem lesz a nézők orrára kötve.

2018. november 30., péntek

Blog: A következetlen fórumozó

Azt szeretem a fórumozásban, hogy az emberek néha olyasmiket kérnek másokon számon, amiket magukkal szemben már nem tesznek meg. A következő kiragadott példa szerintem pont ilyen és ha van érzéked a szarkazmushoz, látod benne a poént:


Delikvensünk kiakadt és meg kell mondjam, a probléma, amire rávilágított, nem hülyeség... Ugyanakkor feldobott egy magas labdát, amit a következő posztoló azonnal le is csapott, pusztán, mert ő is fogékony a szarkazmusra és iróniára.:


Remélem nem kell magyaráznom. Megtették helyettem...

2018. november 23., péntek

Blog: Egy eladó 13 pontja!

www.marketwatch.com

Először is, szerettem volna az elsődleges forrást megjelölni, de az első oldal, ahol ezzel az írással találkoztam, forrást jelölt meg. Azon mentem tovább, egészen egy Facebook csoportig, ahová viszont már nem tudtam belépni, mivel a közösségnek sem a tagja nem vagyok, sem a tagsághoz szükséges kérdésekre nem kívántam felelni, habár, a gugli a barátom lett volna, egészen biztos, ám nem akartam "bemászni az ablakon".

Az eredeti cikk nem tudom, hogy változtatás nélkül került-e elém, de azért az egyik oldalról bemásolom, azután belefűznék pár apróságot.

Útmutató vásárláshoz:
1. Ne kérdezz, amint belépsz, nézz körbe, és éld át az örömöt, hogy megtaláltad, amit keresel! - Ez természetesen nem kivitelezhető, amikor a vásárló lóhalálában akar megvenni valamit, mert indul a busza, kint sír a gyerek, vagy fél, hogy ellopják a kutyát. (Az utolsó kettő felcserélhető.)
2. A raktár nem azért van, hogy abban bizony minden van, ami a polcon nincs, ezért mérgelődni sem kell, nem koboldok dolgoznak, az eladásból van pénz, nem a rejtegetésből! - Kivétel, amikor kint épp lefogyott, odabentről meg még nem hozták ki a többit. Mert feltételezem, az árukészlet sok termék esetében nem annyiból áll, amit két hasonló közé beékeltek a polcra. Szóval, van, amire azért érdemes rákérdezni.
3. Biztos nagyon vagány dolog a bevásárlókocsit húzni, de hidd el, nem tudod! Soronként 1 terméket tuti leversz vele, és minimum 2 embernek nekicsapod, amíg nézelődsz! - Igen, a kocsikat úgy képezték ki, hogyha a kerekük nem akad, simán gurul és nem sérült a váz, akkor ideális esetben tolni a legegyszerűbb és legkönnyebb. Úgy tudod az úton egyenesben tartani. A kocsi kiképzése nem teszi lehetővé a húzást, mivel más a toló és más a húzó erő iránya, ereje, ezért a kocsi orra, ami húzásnál a segge, kitér és sodródik.
4. Ha normális vagy és tolod, akkor nézelődés közben legalább néha ARRA NÉZZ, AMERRE MÉSZ!… ezt azért 3-6 éves korig mindenkibe nyüstöli eleget az anyukája! -  Ez egy tipikus gyerekekre jellemző viselkedési forma, hogy hátrafelé röhög, és szögegyenesen televeri így az autót, oszlopot, konzerv halmot, falba szúrt lándzsát. Felnőttek kevésbé hajlamosak erre, főleg, ha egyszer már lerepültek egy lépcsőn, mert nem előre figyeltek, hanem hátrafordulva dumáltak.
5. Ha lerakod a kocsid valahova, ne a legnagyobb tér közepére, ez a hely valószínűleg egy kereszteződés, minimum 4 embernek lesz útba azonnal. - Jártam így babakocsival. Nem az egyik sor falához tette az anyuka, hanem mindjárt egy kereszteződés közepén hagyta ott, és természetesen minden oldalról harminc centi maradt a kisbolt polcai és a kocsi között, hogy nem, hogy én, de a boltban dolgozó és jellemzően nem nagydarab vietnami árupakoló se férjen el. Persze, kikerülhetem, megkerülve a fél boltot, de nincs is kedvem, a lába sem jó mindenkinek és Murphy törvénye, hogy én erre, kerülök, a babakocsi meg követi utam és hát nem pont most meg ott van???
6. Érdemes megjegyezni, mikortól indul az az akció, amiben a szerepel a termék, amit kikérsz magadnak, hogy márpedig az újságban az volt! - Volt, hogy elnéztem napot... De olyan is, hogy jókor voltam ott, csak épp kongott a hűtő. - Már elfogyott! - Aha, ma reggel mindenki pacalt akart venni??? - Persze semmi közöm hozzá, de nem egy üzletláncot büntetett már meg a versenyhivatal, hogy a bereklámozott termék nem érkezett meg, vagy viccesen kicsi mennyiségben. Úgy gondolom, ha két plazmatévé van raktáron (meg egy összenyomkodva a polcon) akkor nem kellene országos reklám-hadjáratot indítani, pont ezen termék fényképével a brosúrákon.
7. Mindenki szívesebben segít neked, ha megszólítasz, köszönsz és kérsz valamit, mint ha 4 méterről a neked háttal álló eladóra üvöltesz, hogy “halóóódaakciósliszhóóóvaaan???” - És az sem ár, ha megbizonyosodsz arról, hogy az az eladó, nem csak hasonló ruhában ugrott be vásárolni a szomszéd boltból a pincér, mert sokszor jártam így. Ja, és még nekem morgott a néni, hogy miért nem tudom... - Elsőre nem értette meg, hogy nem ott dolgozom, nem kell tudnom. Tettem róla, hogy másodszorra felfogja.
8. Ha egy terméket VÉLETLEN más áron kapsz meg, nem nem ellened szőtt az univerzum összeesküvést, hanem valaki elkevert valamit… és nem a kasszás ütötte direkt drágábbra, modern kor van, valószínű 1 árat sem tud a boltban szegény kívülről. - Ez mondjuk tényleg kellemetlen, ha a polcon van egy firkálmány, hogy 350, a kasszánál meg már 500. Emberek vagyunk, hibázhatunk, de van, amire a boltosnak nagyon oda kell figyelnie.
9. A kasszás nem külön állatfaj, hanem EMBER alapvető szükségletekkel, nem azért száll ki a helyéről hogy bosszantson, hanem lehet, hogy 5-6 órája nem evett, ivott, látogatta meg a mosdót! - Ezen nincs mit szépíteni. Embertársaink, főleg, akik a kereskedelmet egyoldalúan kívülről ismerik, nem kassza, pult mögül. Hajlamosak elfelejteni, hogy nem androidok és gondolatolvasók vannak alkalmazva a boltokban. Persze, tényleg kellemetlen, ha pont az ember előtt jön rá a másikra a szapora, azonban sokszor a metakommunikációs jelekből már leolvasható (vagy simán odafigyelünk és hallani fogjuk) , hogy egy adott kolléga mikor fogja elhagyni "őrhelyét". Ebben az esetben pl. ne az ő szalagjára pakoljunk.
10. Ne kezdj el pakolni, amíg nem fizettél, amíg le húzzák bankkártyád vagy visszaadnak, lesz időd a kosárba tenni. A KOSÁRBA! Mert elpakolni mindenhol van pakolópult, így a mögötted lévőket sem kergeted az őrületbe! - Ez akkor fontos, ha van kocsid. Ha kosaraztál és van olyan hely, ahol nem viheted ki vásárlás után (gondolom, megoldható lenne, csak valamiért adott üzlet nem preferálja) a kosarat, ott rá vagy kényszerítve, hogy gyorsan pakolj. Én már csak kocsival megyek vásárolni, mert praktikus. Eleve gyorsabban végzek a kasszánál, így nem érzem kellemetlennek, ha feltartanék másokat (jó, van aki szarik mások idejére és ráér ott tötyörögni) másodszor, a pakolópulton kényelmesen és nagyon fontos, hogy lehetőleg LOGIKUSAN pakoljam el a holmikat. Van egy szatyrom, és mondjuk gondolkodás nélkül pakoltam a szalagra, utána meg kapkodva pakolok bele a pénztár előtt. Eleve, előfordulhat, hogy a termékek nem férnek bele rendesen, másodszor olyan absztrakt szobrot képezek a szatyron belül, hogy később, ha letenném, hogy megpihenjek a hazaúton, egészen biztos, hogy a kis rohadék felborul. Bármely pózban. Ezért egyszerűbb, pár termékkel kosarazni - vagy kézbe - nagy-bevásárlás kosárban.
11. Rettentő jó poén, hogy aminek nincs ára, akkor az ingyen van-e, nem is értem, hogy lehettél ilyen kreatív, mint 200.000 másik ember, akikkel ezt kitaláltátok és elsütitek napjában minimum 10 alkalommal. - Oké, én sem rajongok a szakállas poénokért és megjegyzem, hogy a kereskedelemben a dolgozók azokat a poénokat gyűlölik kifejezetten (igen, akkor is gyűlölik, ha udvariasan mosolyognak neked, de gondolj bele logikusan, hogy van, akinek egy ezerszer hallott vicc a legnagyobb jóindulattal sem tud már vicces lenni) amelyek a nem fizetésre irányulnak, mert az, ha humorosan is, de a másik zsebének a kárára megy, ami, bevallom, a mai anyagias világban, sokaknál nem tud beleszédelegni a humor kategóriába. Azt mondom, ha már viccelsz, igyekezz kitalálni valami saját ötletet, szellemes poént, ne olyat, amit már ezerszer hallottál és ezerszer elsütöttél.
12. Ha kiborítasz / eltörsz valamit, nagy eséllyel sehol sem kell kifizetned majd, ezért nem baj, ha szólsz. - Még jobb, ha nem vagy figyelmetlen a 3. pontban leírt bevásárlókocsival, vagy a kabátod szárával és megelőzöd a károkozás bármilyen formáját. Persze nagy értékű tárgyak megrongálásánál ne csodálkozz, ha kompenzálnod kell a bolt felé, de egy befőtt, vagy tablettás bor leverésénél tényleg nem mindenhol kell kifizetned az általad keletkezett anyagi kárt. Mindenesetre, ha valahol mégis számolják, akkor meg legyél ember és ne hepciáskodj. Tönkretettél valamit, fizesd meg az árát. Persze, senki sem szívesen fizet olyasmiért, amit nem vihet haza, és elvileg a boltok is rendelkeznek kálóval az ilyen balesetekre való tekintettel, ugyanakkor ez nem kötelező a boltokra nézve és megint ott tartunk, hogy a te hibádért nem feltétlenül másnak kell fizetnie.

13. Ha fizetsz az érintős kártyáddal, közöld, és ne nyomogasd a terminálhoz, mert a pénztáros nem gondolatolvasó. Külön gombot kell nyomni hozzá, ha kártyás fizetés van. Magától nem indul be a tranzakció, hiába nyomkodod oda. - Meg ne kapd el azonnal, mert csak a beütött összeget fogja levonni. Az sem hátrány, ha már te jelzed érthetően, hogy kártya lesz és nem készpénz. Apró figyelmesség, hogy te egyszer jelzed a pénztáros felé, és nem neki kell külön mindenkit megkérdeznie erről. Persze itt is sokat számít az emberi ego.
http://www.regal.co.hu/

Természetesen még sok apróság van, amire a kasszásunk nem hívta fel a figyelmet és legalább ennyi pontban összegyűjthetőek a gyerekek viselkedésének helyes irányításától kezdve a fizetésnél teknősmód előguberált apróig bezáróan...
De azokat majd egy másik cikkben.
Addig meg az én anyámat...



2018. november 22., csütörtök

Blog: Hol az urad?

Egy ország pletykálgat arról, hogy Vajna Tímea egyszerű aranyásó, aki pusztán azért ment hozzá Magyarország egyik legbefolyásosabb oligarchájához, mert az biztosítani tudja számára azt a csillogást, amit a hölgy megkívánt valamikor, amikor felnőtt életbe lépett a tini korból, integrálva a gyermekmesék hercegnőiről szóló történeteket, amelyekben a kislány mindent visz.
Nekem sem tisztem eldönteni és közöm sincs hozzá, hogy mi áll ezen, külső szemlélők számára furának tűnő párválasztás színfalai mögött, azonban az elgondolkodtató, hogy bár egyes televíziós felvételeken őgy tűnik, dúl a szerelem, ezzel ellentétben Vajna Tímea Instagram oldalán visszalapozgatva vagy ezer fényképet, semmi más nem látszik, mint egy csillogást feltűnően élvező fiatal nő reklámozza magát.
Nos, ha kapcsolatok titkos lenne - mint, ahogy nem az - megérteném, hogy a férje nem jelenik meg a képeken, mert minek.
Vagy mondanánk azt, hogy Andrew nem szereti a reflektor fényt, ami megint nem lenne igaz, hiszen régebbi bejátszásokon éppen az látszódott - pl. Schwarzenegger interjú közben - hogy Andy Vajna megragadja a lehetőséget, hogy "képben legyen".
Esetleg, azért nem erőlteti idős férjét a fiatalasszony a hírfolyamba, hogy ne vegyék őket a szájukra?
Ez sem igaz, hiszen már úgyis a fél világ kibeszélte őket és két ilyen ember egyébként is magasról tesz a világnak arra a felére.
Megtehetik, és igazuk is van.

Ám, ennek ellenére, ha érzelmi és pszichológiai oldalról kerülgetem a témát, az egyetlen ok, amiért Andy kimaradt, egy-egy esetet eltekintve, hogy a kapcsolatuk mégsem olyan bensőséges, mint azt egyéb helyeken mutatják. Vagy te el tudod képzelni, hogyha híres vagy és megteheted, akkor egy fontos médiumban következetesen a párod nélkül jelensz meg, miközben a párod legalább annyira a közvélemény formálója és annak elszenvedője is?

Elképzelhető, hogy felelős stáb áll a döntés mögött, hogy így spóroljanak meg némi felesleges trollkodást a képek alatt, nem piszkálva az oroszlán - értsd az istenadta nép - bajszát, hogy azok méltatlankodásukat fejezzék ki a képek alatt, hogy ki lófejű és ki pocok...

Részemről nekem is megvan a véleményem a kapcsolatokról, amelyekben nagy a korkülönbség, mert úgy vélem, mindig valami kompenzáció áll a háttérben, esetleg lelki problémák, amiket nem dolgoztak fel emberek, így nem feltétlenül tartom egészségesnek, de mi közöm hozzá.

Csak gondoltam, megjegyzem, hogy végignézve a fél Vajna Timi dossziét, aput - elnézést - a férjet nem látom.

Szerinted mi ennek az oka?

2018. november 8., csütörtök

Blog: "Nem szeretem" fórumozó kinyilatkozások

Írtam már korábban arról, hogy bizonyos emberek trollként viselkednek a fórumokban és, hogy ezért részemről simán elképzelhetőnek tartanék egy regisztrációs törvényt, amely a pofátlan anonimitást megszüntetné és a trollokat is rákényszeríteni arra, hogy mondandójukat személyükkel vállalják fel, mintegy biztosítékként, hogy igen, tényleg ők voltak az adott gondolat szellemi tulajdonosai, ami lehet akár egy trágár megjegyzés is.
Ha mást nem, de azt elérjük vele, hogy emberek óvatosabban fogalmazzanak, jobban átértékeljék gondolataikat, annak legitimitását, már megérné.

Most azonban néhány olyan szófordulatot mutatnék be, amik a fórumos beszélgetésekben simán amolyan közhellyé változtak, amitől néha már borsódzik a hátam.
A fórumokon kívül találni hasonló közhelyes megjegyzéseket például társkeresők adatlapjain, de most nem azokkal foglalkoznék.

Néhány kiragadott példáról beszélnék most, te is biztos ismersz már néhányat a saját beszélgetéseidből.
Azt hiszem még a "Puzsér" is szentelt egy műsort a témának.

Az alábbi felsorolás kifejezetten fórum beszélgetésekben megtalálható viselkedésformákat, bejegyzésformulákat tartalmaz, amelyek engem is irritálnak, de az igazi röhej az, hogy néha még magam is abba a hibába esem, hogy "használom" őket. Utólag szégyellem is magam.

1. - Ülj le, egyes!
- Ezt nem tudom, írtam-e valaha bárkinek, mert valamiért sértőnek tartom. Olyan érzést kelt bennem, mintha aki beírná, minden területen fölé akarna kerekedni a másiknak és ráadásul a másik értelmi képességeit degradálja le, pusztán azért, mert az nem ért vele egyet vagy másik irányból közelít egy adott problémához. Pedig sokszor erről nincs szó, mert nem csak olyanok kapják meg ezt, akik tényleg érződik, hogy "hülyék" a témához, hanem olyanok is, akik esetleg kibontanák a saját véleményüket, ami természetesen a másik oldalnak nem tetszik.

2. - Pont.
- Néhányszor már belefutottam olyan személyekbe, akik egyedül úgy tudtak egy mondandót nyomatékosítani, legyen az tényleg eldöntendően fehér/fekete vagy szürke tartomány, a bejegyzésük végére odabiggyesztik, hogy: pont. Ezzel azt sugallják, hogy itt már másnak véleménye nem lehet... Neked sem, pedig elképzelhető, hogy amiről beszéltek, valójában, logikusan kielemezve nem feltétlenül egy igazságot tartalmaz. Általában "pont" az ilyen emberek azok, akiknek véleménye túl sarkított és ezért néha, legyen bármennyire is egyértelmű első olvasatra amit írtak, jobban belegondolva, erősen megkérdőjelezhető vagy támadható. Aki pontot tesz egy beszélgetés végére, a beszélgető partner megkérdezése nélkül, az általában kevés empatikus készséget tudhat magáénak.

3. - Úristen, gyere le az égből!
- Azokért sem rajongok, akik ha már kifogytak a saját érveikből, azonnal a vallásba menekülni, még-ha ilyen talmi módon is.
Olyan hatásfoka van számomra, mintha aki ilyesmiket írna - Jézusom, stb. - úgy gondolná, hogy a másik véleménye nem felel meg valami eszmei erőnek, ami jelen esetben a hit, azon belül pedig, na mi lehet? Istennek tetsző dolog...

4. - Pfff...
- Magam is alkalmaztam néha, igaz, inkább ismételtem a beszélgetőpartner felé, amikor véleményét megtámogatja egy óvodás stílusú "pff" nyomatékosító szóval. Jól írtam, így lehetne nevezni a pufogás ezen formáját? Kb. annyit tesz, mint beszélgetésben a cicegés. Jobban szeretem, ha valakivel vitázom, az nem ilyesmikkel akar okosabbnak tűnni, hanem kerek véleményekkel, aminek van értelme. A "pff" nem ez a kategória számomra.

5. - Amikor az adatlapodat párosítják a véleményedhez
- Ez pedig egyenesen kimeríti a Mónika show legjobb pillanatait, amikor valakinek nem tetszik, amit írunk, ezért rápillant a fényképünkre, adatlapunkra és azt kezdi véleményezni, mintha vitát úgy lehetne nyerni, hogy becsméreljük a másikat. Tény, hogy az is lehet kellemetlen, ha nem ismerjük a vitapartnert, de inkább nem vagyok kíváncsi arra, akivel vitázom fórumon, mint igen. Mert nem akarom, hogy bármi befolyásoljon a beszélgetésünkben. Sem az, hogy szimpatikus, sem az, hogy nem.
Persze, volt már rá sajnálatos példa, hogy valaki nekem támadt, kifogásolható módon és nem hagytam magam, erre kiderült, - más jelezte - hogy ne bántsam az illetőt, mert szegény, enyhén értelmi fogyatékos. - Nos, tény, hogy kissé visszafogottabban beszélgettem vele, de úgy gondolom, hogy ez sem feltétlenül járható út. Ha valakinek van egy véleménye, ne azért kelljen fejet hajtanom már előtte, mert aki írta, esetleg kissé mentálisan beteg, vagy más módon fogyatékos, csökkent képességű. Akinek van véleménye és ahhoz ragaszkodik, az védje is meg magát, ha esetleg ellenvélemény ütközésről van szó.
A másik külseje meg sosem döntheti el egy vita kimenetelét.

6. - A nyelvtan náci
- Bevallom én néha bizony az tudok lenni. Mert egyéni véleményem, akinek az anyanyelvén fogalmazni és írni zavaros, annak nem feltétlenül hiszem, hogy gondolatai nem hasonlóan zavarosak. Ennek a megállapításnak amúgy ellent mond, hogy a világ nagy eszei között jócskán találunk diszlexiás személyt is, illetve analfabétát is, akik sokkal többre vihették, mint olvasni tudó társaik. Szóval ebben kicsit előítéletes vagyok.
Ennek ellenére, amikor látom, hogy valaki totálisan fogalmazás és írás képtelen, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni. Csak sajnálom, hogy egy igazi suttyónak pont ugyanúgy lehet nete és azon keresztül kifejezésre tudja juttatni kevésbé releváns véleményét, mint akinek esetleg minden megjegyzése aranyat ér. (Hú, de lekicsinylő voltam most!)

7. - A kikéri magának
- Na, mondjuk ezek az emberek kifejezetten irritálnak.
Te, nem szó szerint, de mindennapi használatban amúgy megszokott módon leparasztozol valakit, vagy azt írod, hogy "úgy viselkedett, akár egy állat" és jönnek ezek az amúgy saját gondolatiságot közvetíteni képtelen, ellenben maguknak, mások nevében kéretlenül kikérő személyek és jól megmondják a tutit:
- Ne parasztozz, mert a paraszt legalább dolgozik!
- Ne állatozz, mert az állat sosem tenne ilyet! (Mondjuk belecsúsztak az ilyenek a családon belüli erőszak témáján belül is ebbe, holott az állatvilág számtalan módon bizonyította már, hogy az erőszak ilyen formája nem egy állatfajnál is előfordul...)
És még néhány hasonló formulában.

8. - A közhely tudorok
- Valaki beírja, hogy "Nagy az isten állatkertje!" - amitől egyébként is borsódzik a hátam, mert unásig elkoptatott klisé és legtöbbször puszta általánosítás, illetve olyan személyek használják, akiknek kevés önálló gondolata van.
Erre azonban megjelenik a másik "okos", aki, ha lehet, még gyengébb abban, hogy kifejezze magát, de mivel már hallotta ezt a mondást - nem ő írta be először, mert mint mondtam, magától még lehet, ennyire sem képes - simán befejezi azt, szaporítva a szót: - De alacsony a kerítés! - azután lehet hátradőlni, mert mi megmondtuk és eredetiek voltunk! - Ja, nem.

Te melyik fórumos tevékenységeket, kifejezéseket, szókapcsolatokat utálod, ha olvasod???

Írd meg a véleményed!

2018. október 29., hétfő

Novella: Az utolsó simítás


Az utolsó simítás

-         Valójában a kérdésére válaszolva azt kell mondanom, amit a törvény is előír, azaz, ha történt haláleset az ingatlanban, akkor azt nekem kötelességem önnel közölni, Mindazonáltal, Frank, az ön által leopciózott házban az elmúlt száz évben nem történt ilyesmi.
-         Akkor meg tudná nekem mondani, Dennis, hogy miért olyan elutasítóak a szomszédok, akikkel eddig találkoztam, miközben körbenéztem a környéken.
-         Természetesen. Az tény, hogy a Palmer házban nem történtek gyilkosságok és még természetes halálesetre sem volt korábban példa, ami egy ilyen korú épületnél, főleg, amelyiknek ennyi tulajdonosa volt, komolyan hozzátenne az értékéhez. Az ok, amiért áron alul kínáljuk az épületet, hogy eltűnések azonban voltak, amelyek kapcsolatban állnak a házzal és az abból eredő pletykák erősen lerontották az ingatlan és a rajta fekvő ház piaci értékét. Gyakorlatilag akkor lett tarthatatlan a helyzet, amikor az az oknyomozó műsor, az Amerika homály oldala negyven perces műsorban taglalta a Palmer ház történetét. Ha nincs az a dokumentum műsor és Carlos Rivera, az a nézőhajhász zugfirkász, most ön nem tudna egy közel ötmilliós ingatlant, tokkal-vonóval megvásárolni százhetven ezer dollárért.
-         De amennyire hallottam itt a városkában, ami a dokumentumfilmben elhangzik, az mind valós információ.
-         Ezt nem is tudnám cáfolni, Frank. Rivera egy igazi kis tenyérbe mászó figura, ám amit a műsorában elhangzik, az minden igaz az utolsó szóig.
-         Dennis, ugye tudja, hogy a kellemetlen pletykák ellenére is hajlandó vagyok megvásárolni az ingatlant?
-         Ennek a cégünk nagyon örül, és mivel úgy éreztük a telefonja után, hogy nyílt lapokkal játszunk, sikerült megszereznem Carlos Rivera-tól egy példányt DVD-n a Palmer házról készült filmjéből. Rivera boldogan küldött belőle egy tucatot és előre jelezte, hogy miután beköltözött, szeretne önnel is készíteni még további anyagokat, hogy mik a tapasztalatai a szerinte elátkozott Palmer házban. Erre természetesen nemet mondhat. A lemezt itt hagynám önnek megtekintésre. Ha gondolja, előbb nézze meg és ha nem ment el a kedve, kérem hívjon fel a papírok miatt.
-         Erre nincs szükség Dennis. A papírokat már most hajlandó vagyok aláírni. Semmi nem tud eltántorítani attól, hogy megvegyem a házat. És maga mondta, hogy haláleset nem történt benne.


Frank Grusin a válás után egy új városban kezdett új életet. Bár üzletéből kiforgatta asszonykája, az ügyvédje segített megtartani elég pénzt, hogy Grusin megvegyen egy közel kétszázezres házat, és egy New Yorktól igen távoli városban telepedjen le. A nagyváros „árulása” után szomjazta a vidéki életet. Egyelőre kapcsolattal sem tervezett. Az eladott cégből idejében szálltak ki, megtakarítása a felezés után még bőven fejedelmi életet biztosított neki. Mostanra Frank úgy érezte, hogy ötven felett akár a hobbijának is szentelhetne némi időt; az írásnak.

A Palmer ház pedig ebben akár partnere is lehet. Rivera filmjét félretette a vásárlás és beköltözés után. Végül nem halogatta tovább és megnézte.
Rivera tényleg elég hatásvadász riporter benyomását keltette. A negyven perces filmecskébe sikeresen belesűrítette a közel száz éves Palmer házi történelmet.

A lényeg, hogy a pletykák a film szerint mind igaznak bizonyultak az eltűnt lakókról. Holttestet ugyan sosem találtak, sem az épületben, sem a házhoz tartozó földterületen, de eddig valamennyi tulajdonosa eltűnt a háznak.

Hat emberről volt a filmben szó. Száz év alatt hat ember elég volt, hogy az álmos Trenthud városban elterjedjen a buta pletyka arról, hogy a ház éhes és az éhségét a tulajdonosokkal csillapítja.
Frank szórakozott ezen. Egy percig sem vette komolyan. Hogyan is vehette volna, amikor a Palmer ház sem külsejében, sem belsejében nem emlékeztetett azokra a szellemházakra, amiket rossz horrorfilmekben húztak fel a filmek készítői.
A Palmer ház egy emeletes, masszív alapra épített téglával és fával kombinált épület volt, hatalmas terasszal a ház mögött és egy télikerttel az oldalában. Hatalmas ablakai voltak, így állandóan áradt belé a napfény. Az épület legsötétebb pontja a pince volt, de onnan meg Frank elvitetett szinte minden vackot.

A ház építtetője, Palmer szinte minden luxusról gondoskodott, hogy otthonossá tegye otthonát. A fiatal feleségének építette fel. Mikor kész lett, Palmer megfogadta, hogy sosem fog változtatni az épületen, mert úgy tökéletes, ahogy van.
Ekkor az asszonyka elkészítetett vele egy csodálatos télikertet.
Mikor az oldalsó toldás elkészült, akkor az asszonyka eltűnt. Palmer beleőrült abba, hogy a feleségét kerestette. Végül a tanácstalan magánnyomozó nehezen meggyőzte róla, hogy bizonyára az egyik építő munkással oldott kereket az uránál majdnem harminc évvel fiatalabb asszonyka.
A szerelemféltésbe beleőrült Palmer ekkor ásatta ki az épület mögötti medencét, mert ígéretet kapott rá, hogy egy üzletember akkor átveszi tőle az egészet, hogy elfelejthesse házasságának csúfos végét.
Rivera ironikusan ecsetelte, hogy bár Palmer megfogadta, hogy soha többé nem épít az épülethez semmit, mert tökéletes lett, végül belefogott a medence elkészítésébe. A terve az volt, hogy miután elkészül vele, átadja az egészet és elköltözik egy csendesebb helyre.
Frank ezen mosolygott, hiszen ő meg pont ezért költözött a házba. Mert egy csendesebb hely. Hát nem vicces az élet?

Rivera komolyabb hangvételre tért át, miután Palmer is eltűnt. A papírokat aláírták a milliomos üzletemberrel és Palmer utolsó éjszakáját a házban tölthette, hogy végleg leszámoljon keserű csalódásával.

Másnap, mikor Curt Lowyer, az új tulaj megérkezett, Palmer hűlt helyét találta a házban. Búcsúlevelet nem hagyott, ellenben összekészített csomagjai, amiket vinni kívánt, érintetlenül álltak takaros rendben a konyhában, a hátsó kerthez közel nyíló ajtóhoz, hogy ha akarja, Palmer kivihesse őket a hátul parkoló kocsijához.
Lowyer első körben, mivel gyakorlatias ember volt, megnéztem, hogy Palmer teste esetleg nem lebeg e kissé felfújódva a medence vizében.
Nem találta ott a testet.
Következő körben behajtott Trenthud apró rendőr-kapitányságára, hogy jelentse a férfi eltűnését.
Palmert egy hónapig keresték, azután az aktája lejjebb került bizonyos asztalokon. Mivel Lowyer tulajdonos volt, előbb-utóbb beköltözhetett az egyébként még szinte lezárás alatt álló épületbe.
Palmer többé nem került elő.
Lowyer és családja élvezte az új házukat. Trenthud befogadta őket. A milliomos rengeteg pénzzel támogatta a város kulturális életét.
Aztán Lowyer kitalálta, hogy egy fedett parkoló csak kellene a télikerttel átellenben a ház másik oldalára, hogy a kocsija ne csak a salakon álljon. Bár, korábban Lowyer tökéletesen elégedett volt a szabadban parkolással, egy új autó vásárlása és a környéken elszabaduló madárcsapatok rossz keveréke meggyőzte, hogy dukál már neki egy kis épület, ha nem akar naponta a madár ürülékkel viaskodni.

Lowyer akkor tűnt el, amikor kifizette az elkészült garázst és a munkások elmentek. Gyakorlatilag másnapra hűlt helyét találta a családja. A felesége arra gyanakodott, hogy talán az egyik munkás kevesellhette a kialkudott fizetést és esetleg később ebből származhatott vitája a férjével, aminek következtében a férje holtteste valahol most a ház körül hever, félig elásva, avarral takarva.
Trenthud serrifje bár nevetségesnek tartotta a feltevést, és az asszony ugyancsak élénk fantáziájának tudta be, a rengeteg anyagi támogatás után a lehető legkomolyabban feküdt neki a Lowyer ügynek. Ahogyan várható volt, a pletykák felröppentek, a Palmer úgy ismét előkerült és a környékre rávetült a ház sötét árnyéka.
Azután Lowyer hiányában elfogyott a család pénze és a feleségnek és gyermekeinek költöznie kellett. További sorsuk mindegy számunkra.

Frank végignézte a filmet és szórakozottan konstatálta, hogy akik bármilyen formában a ház bővítéséhez járultak, azok mind eltűntek alig negyvennyolc órán belül. A negyedik egy Trenthud-i autókereskedő volt, aki úgy vélte, remek játék lesz a kölykeinek egy Cadillac formájú játszó ház felépítve a medence mögött álló hatalmas duglászfenyő oldalára. Rengeteg pénzt fektetett a tervébe, hogy a ház autó formájú legyen, és lehetőleg ne szakadjon le amikor a gyerekek odabent püfölik egymást.

A Trenthud-i autókereskedő ugyanis imádta a kölykeit és imádta a Cadillac-et, ami gazdaggá tette.
A gyerekek sosem vették birtokukba a fenyő törzsére precízen felszerelt vörös színű, autót formázó kis épületet.
Mielőtt az autókereskedő leleplezhette volna számukra a karácsonyi ajándékot, nyomtalanul eltűnt.
A felesége hallott a pusmogásról és a Palmer ház átkáról, ezért gyorsabban költözött ki az épületből, mint a rendőrség lezárta volna az eltűnési ügyet. A január már Oregonban érte a kereskedő családját és az asszony ügyvéden keresztül adott el minden további ingatlant, beleértve a Palmer rezidenciát, amely Trenthud-hoz kötötte őket.
Frank türelmesen nézte végig, ahogy a film az utolsó eltűnt személyhez érkezett el, aki egy híres szakács volt és azután tűnt el, hogy a konyhába eredetileg beépített sütőt lecserélte egy modernebb darabra.

Innentől kezdve a Palmer ház lepecsételve várta további sorsát, míg az ingatlan felett a város vette át gondoskodást és rábízta Dennis Hays ingatlankezelő cégére. Közel tíz év után végül elkelt a Palmer ház, de ez a fontos adalék nem volt benne a filmben. Frank azonban tudta, hiszen ő volt az a vevő.
Frank pedig teljesen elégedett volt a Palmer házzal. A télikertben szeretett olvasni, mikor leesett a hó. Nyáron szívesen koktélozott a medencéjében, amibe meghívott néhány szomszédot is, akikkel közelebbi kapcsolatba, barátságba került.
Úgy tűnt, a házon ülő átok lassan felmorzsolódik.
Frank pedig kedvelt tagja lett Trenthud közösségének.
Megjelent első könyve, amely egy Alaszkai aranyásóról mesélt, aki végül kígyómarás miatt elveszíti az egyik karját, ugyanakkor felleli a környék egyik leggazdagabb aranybányáját. A regény a karakter belső őrlődésére koncentrált, amely egyrészt a karja elvesztése feletti fájdalomról, másrészt pedig a mérhetetlen vagyon élvezetéről szólt.
A könyv jól fogyott, annak ellenére, hogy Frank valójában semmit nem tudott az Alaszkai aranyásókról. Néhány kritikusa a szemére is vetette ezt, de az eladások, interjúk és az olvasói estek Franket igazolták.

2018 nyara a szokottnál is melegebben csapott le Trenthud-ra. A Palmer ház közel száz éve úgy lett megépítve, hogy a szellőzése és hűtése ne igényeljen külön gépet. Elég volt csupán megnyitni két ablakot és a kellemes szellő lehűtötte az épületet. Mostanra azonban Frank kicsit megöregedett és már nem bírta ki a kutya meleget. A kellemes szellő is, mintha sokkal nehezebben jutott volna el a ház megfelelő szegleteibe.
Frank ekkor már közel tíz éve élt boldogan Trenthud-ban és a Palmer házra nehezedő átok elveszett a múltban.

-         Azt hiszem, akkor megrendelném azt a klímát, amiről pár napja beszélgettünk, Alfie.
-         Rendben, Frank. Jövő héten, ha neked jó a kedd, kimegyünk a fiúkkal és felszereljük az egész miskulanciát. Ha nem akarsz, el sem kell menned otthonról. Hat óra alatt feltesszük a három dobozt, a csöveket és eltakarítunk magunk után.
-         Rendben Alfie! A pénzt még ma utalom, és ha kész vagytok a klímával és beállítottátok, akkor este a medence mellett hamburgert sütünk és sörözünk egy nagyot, szóval szólj a srácaidnak, hogy estére a barátnőket is hívják át!
-         Frank, ebben az esetben lebeszélek Pete-tel egy tíz kiló hamburger húst és hozatok a Hamvas barackba egy hordó mobil sört.
-         Remek ötlet. És a számlát küldd majd át, mert azt is fizetem.
-         Ezek szerint beütött a negyedik könyved sikere?
-         Be ám! A kritika megint lehúzta, de eladtam a filmjogokat… A klímával ezt is ünneplem.
-         Rendben Frank, akkor kedden viszünk mindent a platóssal. Amíg mi szerelünk, faragunk, addig előkészítheted a hamit.
-         Szevasz.

Alfie Grey klíma csapata, vagy ahogyan ő hívta őket, a jégkirályok, öt órán belül végeztek a teljes beszereléssel és beállítással. Frank főleg azért őket bízta meg, mert a cégről mindenki ódákat zenget Trenthud-ban. Alfie meg egyébként is egy igen jó cimborája lett Franknek, mióta itt élt. Alfie falta a kortárs regényeket és egyik kedvenc írója Frank lett. Frank komoly kedvezményt kapott Alfie cégétől. Frank pedig cserébe a megjelenése napján adott egy tucat példányt a barátjának a frissen megjelent könyvéből. Egyszer kicsit össze is vesztek, mert Alfie nem mindennel értett egyet, amiről Frank írt a harmadik könyvében. Azonban a vita épp a kedvenc sörözőjükben kezdődött, a Hamvas barackban, és ott is ért véget egy üveg whiskey elfogyasztása után. Meg némi sör.
Szóval, Frank-nek nem kellett valójában ötleteket adni, hogy kivel dolgoztasson a házában, ha szeretne kissé hideget varázsolni a falak közé.

A bulinak hajnalban lett vége. Utolsónak Alfie köszönt el. Másnap szabadnapot adott a fiúknak, ami belefért a cég büdzséjébe, hiszen Frank még az engedmény ellenére is jól fizetett. Mikor távozóban kezet ráztak a Palmer ház bejáratánál, Alfie megígérte Frank-nek, hogy amit felébredt a másnapból, átjön csekkolni, hogy tényleg rendesen hűt e a rendszer és segít összetakarítani, amit a kertben szétdobáltak. Frank hátba veregette és visszavonult a kis világába.
Mikor egyedül maradt, lezöttyent az előtérben a kedvenc foteljába.
Kellemes hűvös lengte körbe csapzott, alkoholtól átmelegedett testét. Már félálomban volt, amikor arra gondolt, fel kellene mennie az emeletre és bebújnia az ágyába, hiszen a rendszer a hálószobában is kellemesen hűvöst biztosított, ám a tett helyett elnyomta a buzgóság.

Csengetésre ébredt. Furán érezte magát. Halványan emlékezett, hogy a fotelbe vetette magát, azután elaludt. Most kifejezetten fázott és mintha a falon függött volna. Vagy nem, inkább, mintha benne lett volna, magában a falban. A feje egy pillanat alatt kitisztult, mikor meghallotta Alfie kiabálását.: - Frank, hétalvó, ideje kelned! Megcsinálnám a klímán az esetleges utolsó simításokat!
Válaszolni akart, de szinte néma zizegés hagyta el a… Frank nem érezte a száját. Frank nem érezte a kezeit. Semmijét nem érezte úgy, mint ahogy korábbi közel hatvan évében megszokta. Úgy érezte magát, mintha egy nagyon bonyolult szerkezet lenne, amelyiket beépítettek a háza falába. Közel három méter magasból nézett le a szobára. Szemei elé, mintha egy rácsos műanyag lapot helyezett volna valaki. Látta a fotelt, vagy inkább érzékelte. Üresen állt a fal mellett.
Frank pedig átlényegült valami mássá. Érezte, hogy gondolkodni próbál és kiáltani, de hang nem jött ki nem létező torkán és a gondolatai is olyan távolinak tűntek.
Azt érezte, hogy része a háznak. Érezte, ahogy átlényegülve csövein keresztül kellemes hideg tölti be a teret. Nem létező ajkai közül igen halk sziszegéssel tört elő némi légmozgás. Tudta, hogy most már kész van. Ő és a ház is. Ő lett az utolsó simítás.
Egyek lettek.
Frank, az író nem létezett többé.
Ellenben létezett Frank, a klímaberendezés…