2020. augusztus 31., hétfő

Blog: Ha már tarhálsz, tedd szimpatikusan!

A közösségi oldalak nem csupán abban könnyítik meg az életet, hogy ismerőseiddel, családoddal és barátaiddal tudsz naprakész kapcsolatot ápolni (már ha az illető rendszeresen felnéz az oldalára és nem évente) hanem abban is, hogy olyasmikről informálódj, amik felett átsiklanál a rohanó, dolgos mindennapokban. Sokan már munkaként vannak jelen az ilyen oldalakon és a sok negatívum között megjelennek olyan emberek is, akik valós vagy hamis okokra hivatkozva, de ki kell mondanom: koldulnak.

Ők általában egy-egy csoportban jelennek meg, célzottan valamilyen támogatói közösségben. Sokszor, szinte a csoportba való belépés perceiben máris megkezdik tevékenységüket. Szinte lehetetlen kiszűrni őket, hisz messziről jött ember azt mond, amit akar. Azért gyanúra adhat okot, ha az adatlap tulajdonosa túl friss - bár, lehet nagyon kétségbeesett is, azért sietős neki a segítségkérés - vagy folyamatosan, túl sokszor kér segítséget.

Most egy fiatalembert mutatnék be, aki "Török Gyula" néven jelent meg egy csoportban és dörgedelmes levelével igyekezett megragadni a fogékonyabb hallgatóság figyelmét, azonban, ha kirohanását kicsit elemezgetem, egyáltalán nem érzem szimpatikusnak ezt a fajta hozzáállást. Nem lehettem egyedül ezzel a véleményemmel, mert a fiatalember posztja másnap délelőtt (gondolom, miután írója szembesült vele, hogy nem ért célt, sőt) eltűnt, miután több tucatnyian kezdték benne megtámadni a poszt szerzőjét.

A teljes szöveget mentettem:
"Üdvözlök mindenkit mély szeretettel és tisztelettel.🙏

Sajnos, nem ez az első segítségkèrő posztom, és előreláthatólag nem is az utolsó...

De én úgy gondolom a segítségkérés nem bűn, nem szégyen, nem is kellemetlen, és nem ütközik a jogszabályokban feltüntetett paragrafusokba.

Sajnos olyan világban élünk , mondjuk ki !- ahol az emberek mélyszegénységben élnek és éheznek ( többek között én is ).

A gazdagok és jómódúak persze xarnak a szegény ember fejére ( már elnézést kérek ) , ők elvannak azzal foglalatoskodva hogyan díszítsèk önmagukat , az egojukat , és hogyan fènyesitsèk a luxusautójukat , házaikat , stb...

De a szegény nélkülöző embereket sajnos szó szerint lexarják....😕😕😕

Pedig tudnának a szegény embereknek segíteni, de mégsem teszik- ez a nagy igazság !

Más ; Amikor Magyarországra betört a járvány ( Corona Vírus ),több száz ezer embert rúgtak ki a munkahelyèről ...😕😕😕
(Többek között engem is ).

Oda a munkahely, a pénz, a családfenntartás,stb - ami maradt az a napról napra élès .....fájdalom.... szenvedés......😕😕😕

Orbán Viktor miniszterelnök Ùrtól idézve: " Amit a járvány tönkretesz munkahelyet, mi dupla annyi munkát fogunk biztosítani az embereknek - mert senki sincs egyedül". --- valahogy így mondta az Elnök Úr.
( Én ezt a gyakorlatban nem így tapasztalom ).

És ráadásul jön Októberben a második Járvány-Hullám ( Corona Vírus ) , nohh akkor lesz a Magyar szegény ember még nagyobb bajban, mint ahogy most is van....😕😕😕

Erről a Corona Vírus rol sokat tudnék mondani, de most nem ezért írok itt ebben a csoportban....

..... hanem azért mert nagy bajban vagyok én is , napról napra élek , nincs munkahelyem , sajnos nem is találok , és technikailag és gyakorlatilag is Hajléktalan vagyok , ami azt jelenti hogy nincs Állandó Lakcímem , a lakcímkártyámom az van feltüntetve hogy LAKCÍM NÉLKÜLI.

És ugyebár ha állandó bejelentett melót akarok akkor ott kérik tőlem az állandó Lakcímemet ami nincs, így sehová sem vesznek fel...😕😕😕
( Aki nem hiszi el, annak lefényképezem).
Kértem segítséget ez ügyben is NEGATÍV AZ EREDMÉNY.

És kiaknáztam már minden szociális segítséget, (ingyen kaja) , szociális segélyek , MIND KIAKNÁZVA.
Polgármester Úr- Urak- Hölgyek, és ami szociális és Hivatalok csak léteznek a környékemen mindet felkerestem, és KIAKNÁZTAM....😕😕😕

Haverok, barátok, család, rokonok, ismerősök, ismeretlen emberek, mind megmutatták nekem a foguk alatti ( koszt ) , azzal hogy HÁTAT FORDÍTOTTAK NEKEM, ÉS NEM SEGÍTETEK,( pedig lett volna köztük olyan ember aki tudot volna mégsem segített nekem), sokat tanultam ebből is .........😕😕😕

Próbálom a reményt és a hitet fenntartani az emberekben , mert amint láthatjátok ( nyilvános )nap mint nap ahogy tudok segítek , posztolok a Facebookra .
( Segítő és Gyógyító Vagyok-Voltam, de inkább már csak VOLTAM ).

De korgo gyomorral és üres zsebbel már az én energiám is drasztikusan fogyik, és nagyon de nagyon kevés , és nem szeretnék elájulni az éhségtől , és a fizikai betegségeimről még nem is beszélve amit az éhezés tesz a fizikai testtel....😕😕😕

Segítséget szeretnék kérni azoktól az emberektől akikből még nem halt ki a szeretet , és tudják mi az hogy szegénység és nélkülizès , és napról napra élès....😕😕😕

Bármiféle megoldás érdekel , lehet postai úton is ( Hajdúszoboszló ) ,vagy számla számla utalással (ez gyorsabb), adományokat nekem eljuttatni, segítő kezet nyújtani.🙏

A negatív , ítélkező,( kommentelő) emberek azonnali szeretetteljes elengedèsre kerülnek ( letiltásra ) , nincs szükségem rosszindulatú negatív emberekre.

Pozitív , segítséget nyújtó emberek segítségére van szükségem.

Hálásan köszönöm szépen szeretettel mindenkinek.

PRIVÁTBAN KERESSETEK MEG LÉGYSZIVES,ott minden adatot megadok.

Mély szeretettel és tisztelettel:

Török Gyula"

Benned mik fogalmazódtak meg így első olvasatra erről a "levélről?

Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha bekopizom ismét, kicsit javítom, törlöm a felesleges részeket és a személyes észrevételeimet vastagon szedve teszem meg benne.:

"Üdvözlök mindenkit mély szeretettel és tisztelettel.🙏

Sajnos, nem ez az első segítségkérő posztom, és előreláthatólag nem is az utolsó...
De én úgy gondolom a segítségkérés nem bűn, nem szégyen, nem is kellemetlen, és nem ütközik a jogszabályokban feltüntetett paragrafusokba. (Érdemes figyelni, hogy szükségét érezte kiemelni, hogy amit csinál, az nem büntethető.)

Sajnos olyan világban élünk , mondjuk ki !- ahol az emberek mély-szegénységben élnek és éheznek ( többek között én is ). (Mondjuk ki! - van benne fogékonyság a pszichológiára, ha tudjuk, hogy a "Mondjuk ki" szövegrésszel az idegeneket igyekszik közelebb hozni magához, mintegy cinkossá tenni a gondolatainak igazságával kapcsolatban. Hogy ez nála ösztönös vagy tanult, az más kérdés. A koldusok mindig arra az emberi tulajdonságra igyekeznek ráerősíteni, hogy az emberek szívesebben segítenek annak, akivel közösséget éreznek.)

A gazdagok és jómódúak persze xarnak a szegény ember fejére ( már elnézést kérek ) , ők elvannak azzal foglalatoskodva hogyan díszítsék önmagukat , az egojukat , és hogyan fényesítsék a luxusautójukat , házaikat , stb... (Ismét rokonszenvet ébresztene, egy füst alatt a társadalom szűkebb, tehetősebb rétegét támadja, miközben általánosítja őket és egyértelműen negatív példaként úgy beszél róluk, mintha egy csak önmaguk jólétével törődő szűk klikkről lenne szó.)

De a szegény nélkülöző embereket sajnos szó szerint lexarják....😕😕😕 (Három szomorú emoji, mert az belefér. Ugyanakkor, nem értem, miért gondolja, hogy minden gazdag így gondolkodik, de azt sem, hogy miért érzi úgy, hogy a gazdagoknak kötelességük lenne másokon segíteni.)

Pedig tudnának a szegény embereknek segíteni, de mégsem teszik- ez a nagy igazság ! (Kinyilatkoztat: Ez a nagy igazság! Mintha egy örök érvényű társadalmi törvényt osztana meg velünk, olvasókkal.)

Más ; Amikor Magyarországra betört a járvány ( Corona Vírus ),több száz ezer embert rúgtak ki a munkahelyéről ...😕😕😕
(Többek között engem is ).

Oda a munkahely, a pénz, a családfenntartás,stb - ami maradt az a napról napra élés .....fájdalom.... szenvedés......😕😕😕 (Határozottan van érzéke a drámázáshoz.)

Orbán Viktor miniszterelnök Úrtól idézve: " Amit a járvány tönkretesz munkahelyet, mi dupla annyi munkát fogunk biztosítani az embereknek - mert senki sincs egyedül". --- valahogy így mondta az Elnök Úr. (Bár nem szó szerinti az idézet, de legalább érdekei miatt megtanulta.)
( Én ezt a gyakorlatban nem így tapasztalom ).

És ráadásul jön Októberben a második Járvány-Hullám ( Corona Vírus ) , nohh akkor lesz a Magyar szegény ember még nagyobb bajban, mint ahogy most is van....😕😕😕

Erről a Corona Vírusról sokat tudnék mondani, de most nem ezért írok itt ebben a csoportban.... (Felcsigázott, hogy vajon emberem mi mindent tudna erről a Korona-vírusról mesélni nekem, hiszen nem virológus.)

..... hanem azért mert nagy bajban vagyok én is , napról napra élek , nincs munkahelyem , sajnos nem is találok , és technikailag és gyakorlatilag is Hajléktalan vagyok , ami azt jelenti hogy nincs Állandó Lakcímem , a lakcím-kártyámon az van feltüntetve hogy LAKCÍM NÉLKÜLI. (Ezzel nem foglalkoznék, mert elég komoly háttérmunkát igényelne a jogi formulák kibogozása, és még akkor sem biztos, hogy helyes következtetéseket vonnék le.)

És ugyebár ha állandó bejelentett melót akarok akkor ott kérik tőlem az állandó Lakcímemet ami nincs, így sehová sem vesznek fel...😕😕😕 (Mondjuk úgy tudom, ideiglenessel is lehet dolgozni, nem csak állandóval.)
( Aki nem hiszi el, annak lefényképezem).
Kértem segítséget ez ügyben is NEGATÍV AZ EREDMÉNY.

És kiaknáztam már minden szociális segítséget, (ingyen kaja) , szociális segélyek , MIND KIAKNÁZVA.
Polgármester Úr- Urak- Hölgyek, és ami szociális és Hivatalok csak léteznek a környékemen mindet felkerestem, és KIAKNÁZTAM....😕😕😕 (Gondolom, munkakeresés helyett minden ideje elment arra, hogy a környezetében minden lehetőséget kiaknázzon. Véleményem negatív, és engem minősít!)*úgy értem, hogy bunkó vagyok.

Haverok, barátok, család, rokonok, ismerősök, ismeretlen emberek, mind megmutatták nekem a foguk alatti ( koszt ) , azzal hogy HÁTAT FORDÍTOTTAK NEKEM, ÉS NEM SEGÍTETEK,( pedig lett volna köztük olyan ember aki tudot volna mégsem segített nekem), sokat tanultam ebből is .........😕😕😕 (Akik nem segítettek neki automatikusan elítéltettek általa és negatív jelzőként a "foguk alatti kosz" megmutatását olvassa rájuk. Ebben a formában sosem hallottam ezt a szólást, sőt, a fordítottját használjuk mi, amikor azt mondjuk "kimutatta a foga fehérjét". Ennél a pontnál azon is elgondolkodom, hogy Török Gábor másik kultúrkörből érkezett és talán nem is magyar állampolgár?)

Próbálom a reményt és a hitet fenntartani az emberekben , mert amint láthatjátok ( nyilvános )nap mint nap ahogy tudok segítek , posztolok a Facebookra . (Nem tudom elképzelni, hogy ezek után ő mivel tud reményt nyújtani másoknak és miért segítene bárkinek, ha posztolgat egy közösségi oldalon.)
( Segítő és Gyógyító Vagyok-Voltam, de inkább már csak VOLTAM ). (Ezek az ezoterikus dolgok egyébként is igen messze állnak tőlem és ha már kapcsolatba kerülök velük, azért azt inkább szakmai körökben elismert személyeken keresztül szeretném megélni, nem Internetes önjelölt emberek által. Ráadásul, úgy veszem észre, életének ez a vonala semmilyen formában nem volt segítségére a boldogulása terén, így csak érdemesebb lenne számára, ha valami hasznosabb tevékenységbe ölné az időt. Jobban meggondolva a közösségi oldalon koldulás pont egy ilyen tevékenység.)

De korgó gyomorral és üres zsebbel már az én energiám is drasztikusan fogynak, és nagyon de nagyon kevés , és nem szeretnék elájulni az éhségtől , és a fizikai betegségeimről még nem is beszélve amit az éhezés tesz a fizikai testtel....😕😕😕 (Nagyon szépen levezette ezt. Az a sok fizika.)

Segítséget szeretnék kérni azoktól az emberektől akikből még nem halt ki a szeretet , és tudják mi az hogy szegénység és nélkülözés , és napról napra élés....😕😕😕 (Miért bazíroz minden kéregető a másik jóindulatára? költői kérdés volt. Tudom, hogy rengeteg ember éli meg életét úgy, hogy számukra idegeneknek segítenek, ilyen-olyan módon. De az is igaz, hogy teljesen jogosan, az emberek inkább az elesetteken szeretnek segíteni: gyerekek, öregek, betegek. Egy láthatóan tetterős férfiembernek pénzt utalgatni, hogy ne éhezzen, azok után, hogy tudjuk, minden szociális utat bejárt, elgondolkodtató cselekvés lenne részemről. Ráadásul, mint írta, ingyen kajához hozzá tud jutni, így az éhezést kizárnám. Persze családi hátteréről csupán tőle tudhatunk, de a levélből semmilyen konkrétum nem derül ki. Pl. hogy családos-e, vannak-e gyerekei.)

Bármiféle megoldás érdekel , lehet postai úton is ( Hajdúszoboszló ) ,vagy számla számla utalással (ez gyorsabb), adományokat nekem eljuttatni, segítő kezet nyújtani.🙏 (Egyetlen módját látja annak, hogy neki segíthess: adományozz!)

A negatív , ítélkező,( kommentelő) emberek azonnali szeretetteljes elengedésre kerülnek ( letiltásra ) , nincs szükségem rosszindulatú negatív emberekre. (Természetesen a kritikát nem fogja elviselni, ami várható is volt. Azonban, hogy szarkasztikusan megjegyzi, hogy "elengedésre kerülnek", ismét nem olyan ember benyomását teszi rám, akit tökéletesen megtört az élet. Vagy csak az átlagnál fejlettebb a humorérzéke, némi írói vénával együtt.)

Pozitív , segítséget nyújtó emberek segítségére van szükségem. (Mint mindannyiunknak. De ezt az energiát akkor kedvelem, ha inkább a szűk környezetemből kapom meg.)

Hálásan köszönöm szépen szeretettel mindenkinek.

PRIVÁTBAN KERESSETEK MEG LÉGYSZÍVES,ott minden adatot megadok.

Mély szeretettel és tisztelettel:

Török Gyula"

Neked mi a véleményed?
Gyula, ameddig élt a posztja, kapott hideget, meleget.

Hogy kifejezze általam megelőlegezett humorát, még egy üres hűtőről is feltett egy fotót, amiben csak a lámpa világított, de semmi nem volt benne. Itt többen megjegyezték, hogyha nincs lakása, hol tartja a hűtőt? Ha nincs semmije, miért van a hűtő feleslegesen bekapcsolva. Oké, itt már visszaköszönt némi pikírt elutasítás és a közösségtől, amit eme blogbejegyzésemben te is tapasztalhatsz. Nem tagadom, engem a fiatalember, mint lehetséges támogatót, tökéletesen elveszített.
Részemről már a Joker filmben sem volt szimpatikus hozzáállás, hogy Joker a nyomorát a gazdagokon kérte számon. Azért a gazdag emberek általában tesznek azért, hogy legyen pénzük - a magyar politikai elitet engedjük most el nagyvonalúan - és pusztán azért őket okolni, mert nekünk nem jó, az tipikusan olyan ember tulajdonsága, aki sosem vállal felelősséget, mindig másban keresi a hibát.

Végezetül még felteszem ide Gyula adatlap részletét, hogy lássuk, aki segítséget kér, milyen kedves ember amúgy.


Látszik, hogy Gyula komolyan hisz ebben az ezoterikus filozófiában. Gondolom, a zárójeles rész a neve alatt a szanszkrit, hindi megszólítása, vagy hitvallása. Magyarul olyasmi lehetne, mint "őstermészet" vagy "kezdetektől fogva létező". Szép dolog a hit, de úgy látszik, eddig Gyulának nem hozott szerencsét.

Reggel, miközben tovább dolgoztam a gépen, Török úr eltávolította a bejegyzését, így nem tudtam kellő mennyiségű kommentet megmenteni az utókornak, pedig beszéde, hogy a "tömeg" hogyan ítélkezik egy külsőleg egészséges férfiember felett, ha az - és itt élnék a Gyula által is használt pszichológiai húzással - Mondjuk ki: koldul!

Azonban, amennyi pozitív hozadéka van a netes közösségeknek, ugyanannyi negatívuma is lehetséges. Minden pillanatban találkozunk olyanokkal, akiknek szándékaik vagy nem tiszták, vagy úgy érzik, itt mások segítségével oldják meg önön problémáikat.

Mint az a hölgy - és ezt magam szememmel láttam - aki csatlakozott egy igen szűk, Vajna Tímeát kedvelő oldalhoz, és nem akarta megérteni, hogy az oldal létezéséről valószínűleg Tímea úrnő nem tud. A hölgyet ez nem zavarta. Rövid posztjaiban egy sort szánt Vajna hölgy méltatására, hogy milyen szép, kedves és jóságos, a többi terjengős és hibáktól hemzsegő mondat pedig azt ecsetelte, hogy milyen rossz is neki és Tímea egészen biztosan tudna nélkülözni hatalmas vagyonából valamennyit, amiből a posztoló hölgy talpra tudna állni.

De erre is van egy mondásunk: Pusztába kiáltott szó!

Update: 2020.09.02.

Beraktam egy képernyőmentés, hogy nehogy felmerüljön a kétség, hogy létezett a poszt. 
Nem kívánom bántani Gyulát, de azt sem állítom, hogy egyetértek azzal, amit csinál. Talán azért, mert szakmámban rengeteg olyan mentalitású emberrel találkoztam, mint ő. Lelépő vendégek, utcáról betérő hazugok. Törzsvendégek, akik néha több hónapos bejárás, beszélgetések után tűntek el örökre, sokszor kárt vagy számlát hagyva maguk után. "Kollégák", akik némán léptek le, néha az öltözőből meglovasítva a másik ingóságait. Markecoló nők, akik 5 perc után igyekeztek lelépni és hátrahagyni a begyógyszerezett madarukat. Stb. A közel harminc év alatt sok mindent láttam, és közel sem mindent.
Utcán már nem adok kéregetőknek, mert nem hiszem egy szavukat sem. Mondjuk nem is nagyon van már mit elszórnom idegenekre.

Egy ilyen közösségi oldal viszont platformot nyújt a tényleg rászorulók és a másokat hülyének néző embereknek, azonban nekem nincs időm se kedvem kiválogatni, ki mond igazat és ki svindler.
Bár, egy egészségesnek látszó férfiembernek szinte biztos, hogy nem fogok a kezébe pénzt csúsztatni abból, amit munkával kerestem meg.
Nem azért, mert érzéketlen vagyok, hanem mert jelenleg magam is napról-napra élek, hiába nem veszek erről tudomást.

A végére még behelyezek néhány kommentet a poszt alól.


2020. augusztus 17., hétfő

Blog: A Be2 elbukott egy csatát!



2018-ban arról cikkeztek, hogy Magyarországon egy kis csoport - Ilona Valastyán hathatós segítéségével - minden platformot megragadott, hogy elítéltessen egy társkereső oldalt a tisztességtelen üzleti tevékenységei miatt. Gyakorlatilag a jogi határok szürke tartományában lavírozva húzták le a társkeresőre regisztrált felhasználókat, minőségi szolgáltatást nem nyújtva. Ezek közül a roppant etikátlan húzások közül csak az egyik, hogy míg regisztrálni pár perc alatt tudott az ember, a leiratkozáshoz már olyan feltételeket kötöttek, amelyek sokszorosan időigényesebbek és egyszeri embernek megnehezítettnek tűntek.

Ilona, miután maga is tapasztalta, hogy az oldal mennyire etikátlanul tulajdonítja el a tagok pénzét, személyesen indított hadjáratot ellenük, kezdetben egy zárt FB csoport indításával, közben pedig a létező valamennyi, számára elérhető platformon is.

Magam sem gondoltam, hogy teljesen véletlenül részese lehetek ennek, mint megfigyelő, de már akkor is tudtam, hogy megéri és lesz foganatja. Kell, hogy legyen!

Valójában teljesen véletlenül keveredtem bele: Épp szemezgettem a Be2 egyik reklámjával, de akkoriban lett mániám, hogy mindent leellenőrzök a gugliban, amire kíváncsi vagyok, hátha, valahol egy fórumon kiderül az a turpisság, amit én nem vehettem észre. Beírva a Be2-t a FB keresőjében - bzva, hogy van oldala - ezt a csoportot találtam meg, amit Ilona pont akkoriban kezdet építeni. Jelentkeztem hát, mert érdekelt, mibe nem ugrottam fejest. Hamar kiderült, amit sejtettem: A Be2 csak egy azokból a kamu társkeresőkből, amik fondorlatos módon csupán a bevételre utaznak, anélkül, hogy szolgáltatásuk kielégítő lenne.

Meglepődtem, hogy 2020-ban, azaz alig két év múlva az első csatát végül Ilona fáradozásainak köszönhetően a fogyasztók megnyerhették!
A Gazdasági Versenyhivatal ugyanis nyár végére lefolytatott vizsgálatai a társkereső cégnek negatív eredménnyel zárultak: 1,6 milliárdos büntetést kell kifizetniük, elítélhető üzleti magatartás miatt!

Hátradőltem és nevettem!

Egy magyar asszony fáradozásainak köszönhetően - főleg neki - ma eljutottunk oda, hogy egy külföldi, szinte érinthetetlen világcéget elmarasztaltak és bírságra köteleztek.
Ez azt jelenti, hogy precedens történt a társkereső oldalak működésének vizsgálatában, amely reményt adhat arra nézvést, hogy a tisztességtelen üzletpolitikát folytató további ilyen oldalak ellen érdemes felvenni a kesztyűt és nem hagyni, hogy jóhiszemű polgárokat károsítsanak meg!

Azonban ez még nem a háború, ha nagy szavakkal akarnék - és miért ne akarnék - élni.

Ilona oldalán már többen jelezték, hogy érdekelné őket a cég elleni társult per, bár nem vagyok abban biztos, hogy ezen eredmények után Ilonának kötelessége lenne már ezzel is foglalkozni. Az elmúlt 2-3 évéből így is tetemes mennyiséget áldozott arra, hogy ezt az eredményt elérje és amennyire emlékszem, a társult pereskedés akkor lett volna, utolsó járható út, ha nincs már más.

Ilona, aki már eddig is megtette, amit megtehetett, nem hiszem, hogy még a perrel járó nehézségeket is magára kellene vállalnia.
Mert neki is van élete.

Ugyanakkor azt is megértem, hogy a jó hír hallatán hirtelen tucatnyian lesznek, akik majd felajánlják, hogy beszállnak, most, hogy már láttak egy komoly eredményt a társkereső ellen. Zömében olyanok is, akik eddig nem jelentkeztek, vagy legyintettek az egészre, mondván: leírták a veszteséget.

Szóval, az ügy még nincs lezárva, de egy pezsgőt már lehet bontani érte.
Ha a GVH meg beszedi a bírságot, gondolom, nem kell attól félnem, hogy szétosztják a károsultak között, hanem majd a GVH képviselői teszik rá a mancsukat, mondván, ez az ő bónuszuk. Mert, hogy a besepert büntetési bevétel nem az érintettekhez fog kerülni, abban biztos vagyok.

Mindenesetre innen is köszönöm Ilonának, amit tett az Internetes társkeresőkért és a Webes szolgáltatások tisztaságáért, mert ez az eredmény mindenféleképpen kihatással lesz rájuk.
Hiszen mindig ilyen ügyekkel kezdődik, azután egyszer csak azt látod, hogy követelmény.

A ma működő társkeresők egy részénél meg szükséges is, hogy ilyen elvárások törvényi szintre emelkedjenek, hiszen, amit sok oldal csinál, az kimeríti az Online kereskedelmi csalást, hiszen pl. sok manipulálja az adatlapokat. Azután kiderült az is, hogy fizetett operátorok dolgoznak azon, hogy minél több regisztrációs összeg folyjon be, előfizetés képében, amiért érdemi szolgáltatást nem kaphat a befizető, lévén, a moderátorok nem találkoznak senkivel, így a társkeresők fizetnek... ...a semmiért!

Kívánok Ilona Valastyánnak erőt hozzá, ha folytatná és köszönöm, amit már eddig tett!

2020. augusztus 14., péntek

Blog: Ha belépsz egy csoportba, olvasd el a kötelezőt!

Eredetileg azt a címet akartam a blogbejegyzésnek adni, hogy "Miért vagy egy seggfej?"
De ez túl kickbait és mellette nem tudod meg belőle, hogy miről is fog szólni az írás, leszámítva, hogy a szokásosról: seggfejekről.

A most felvázolt problémám az emberek egy részének - akiknek habitusa hasonló, mint nekem - szintén idegesítő lehet. akik velem értenek egyet, valószínűleg azok, akik egy oldalnál, ha már jelentkeznek tagnak, azt valamiért minimálisan komolyan gondolják. Úgy értem, érdekli őket az adott téma és a belépésnél eleget tesznek olyan elemi kéréseknek, mint a csoport szabályzatának elolvasása, ami segít a csoporton belül nem seggfejként viselkedni, ami általában egy olyan viselkedési hozzáállás, amely nem kívánatos a csoporton belül.

Több filmes csoportban vagyok tag és a legtöbb - sőt, azt hiszem mind - szabályzatban elzárkózik, máskor tiltja pl., hogy keresett és kibeszélt filmekhez linket, videó megosztó oldalak elérését kérje vagy csatolja bárki.

Részemről két oka van, ha többet most nem is elemeznék ki: 1. Tisztelet a filmkészítők felé, amellyel ha csak ezen platformon is, de elzárkózunk a kalózkodás elől. 2. Az FB oldalán még mindig működik cenzúra, amelynek simán áldozata lehet egy akár zárt csoport is, amennyiben illegális tevékenységet folytat. Ne legyen illúziód: a linkek megosztása, vezessen bármilyen felebaráti szeretet és kifogás: illegális tevékenység!

Tehát, ez elemi szabály ey ilyen csoportnál: bármit lehet a filmekkel kapcsolatban kibeszélni, de linket kérni, nyilvánosan, és posztolni, azt nem.

Na, találd ki, mi történik a legtöbb esetben egy olyan csoportban, amelynek a neve, konkrétan a "Keresek egy filmet!"

Eltaláltad, hogy sokan belépve nem tájékozódnak és azt hiszik, egy olyan Kánaán tagjai lettek, amelyben bármely általuk keresett filmet a lehető legrövidebb úton, ha más nem, link formájában, megszerezhetik.

Miért feltételezem ezt?
Belinkelek egy friss tagtól származó keresést, amely több okból is remek:


Remélem világos, mit látsz:

Emberünk belépett és abban a posztban ezt meg is köszönte, amely, ha jobban megnézed, éppen azt sorolja fel, mit tehetsz és nem tehetsz, mint tag.
Tehát, az oldal abban segít, hogyha emlékszel valamire egy filmből, annak alapján a többi tag segítsen megtalálni a keresett film CÍMÉT, és ezzel az információval már azt kezdhetsz, amit akarsz. Mert ez nem illegális.
Azonban emberünk konkrétan tudja, mit keres, éppen csak kommentjéből kiviláglik, hogy a minimális tiszteletet sem adta meg, hogy elolvassa a szabályzatot, és egyértelműen valamiféle elérést kér a filmhez, hiszen a címét konkrétan tudja.

Beszélgettem már több moderátorral és a leggyakoribb ok, amiért valaki repül egy ilyen csoportból, az a tiszteletnek az a minimális hiánya, amely az új tagot arra kellene, hogy irányítsa, hogy vegye a fáradtságot és mielőtt kinyitja a száját, nyissa ki a szemét.
Magyarul, ne azonnal a maga problémájával akarjon fellépni, hanem először, szánjon rá fél percet, hogy belépve a csoportba elolvassa annak szabályait és azok értelmezése után tagként tud benne létezni.

Azonban kérdem én, a két bejegyzés után, mint egyszeri olvasó, hogyan definiálnád az ilyen új tagot?

Te lehet, hogy keresed a kedves szavakat, én meg első kőrben a seggfej szót használtam volna, azonban, hogyha nem akarok megsérteni senkit - ez a felvázolt viselkedési forma kb. minden második felhasználóra jellemző amúgy, és ők inkább sértődnek meg, mint elgondolkodjanak azon, esetleg nem ők hibásak e - az ilyet csak úgy nevezném meg: ex tag!

Igen, akár 1-2 perc tagság után is.

Tegyük fel, van egy svédasztal, amire bárkit behívsz, örömmel, egy kérés van feléd: - Mielőtt enni kezdenél, olvasd el a táblát!
Te pedig boldogan bemész, ránézel a táblára, elolvasod az első két sort, de mivel látod, hogy nyolc sor van, úgy vagy vele: - Faszom, én enni jöttem éhes vagyok! - és ezzel a felkiáltással rányúlsz az asztal végén, egy arany tálcán, két spotival megvilágított gyönyörű grillcsirkére.
Erre belép két hatalmas testőr, kicsavarja a kezedből a csirkét és miközben kivisznek a teremből, megjegyzik, hogy a táblán világosan le van írva a harmadik sorban, hogy bármit ehetsz az asztalról, egyedül az arany tálcán pihenő grillcsirkéhez nem nyúlhatsz, mert az a tulajdonosé.
Te pedig ott veszkődsz két hegyomlás között, szádban a fenséges ebédet egy keserű íz váltotta fel és azon gondolkodol, milyen aljas dolog, hogy így kidobtak téged.
Miközben egyetlen kérésnek nem tettél eleget és falhattál volna: - Olvasd el a táblát!

Egyértelmű, ha valaki ezek után a csoportban azt teszi, mint a kommentben látható, az kérem, tessék megsértődni: - Egy kapitális seggfej!

Egy olyan fajta seggfej, aki nem érdemli meg, hogy bizonyos csoportoknak tagja legyen.
Mind tudjuk miért!

Apró jelenet a "12 dühös ember" című filmből.

2020. augusztus 3., hétfő

Blog: Szexuális fantáziák a kandalló előtt

Végre sikerült sok év után kifognom egy viszonylag perverz csajt, aki azt kívánta, hogy kis fájdalmakat okozzak neki szex közben. Különösebben nem vagyok oda az ilyesmiért, de mivel némi meztelenség és kéj volt az esetleges jutalmam, természetes, hogy megígértem, hogy veszek gyertyát a randira. Csakhogy a szex shopba nem mertem bemenni, mert törzsi nevem gyáva harcos, az ezoterikus boltban meg amikor ecsetelni kezdtem, hogy meztelen női test lecsepegtetése lenne a cél, megkértek, hogy távozzam és vigyem magammal a perverz gondolataimat. Nem akartam belemenni, hogy valójában nem az én gondolataim, hanem egyenesen egy női társuké, de inkább elhúztam onnan és átmentem egy háztartási boltba, ami kifejezetten új generációs lakberendezési termékekkel foglalkozott. Vettem is néhány színes gyertyát, mert az majd milyen szépen mutat a hófehér bőrön, nem igaz. Este a találkozóra frissen borotválva érkeztem, kezemben ital és a kis csomagom. Nem az a csomag, hanem amiben a gyertya is volt. Némi iszogatás után végül csak eljutottam a nő hálószobájába, amiről korábban szerencsés férfitársaimtól már hallottam regéket, mondákat. A lámpán piros kendő, halk zene szólt, végtelenített ambient. A monitorán pedig egy nő vetkőzött. Emlékszem, gyerekkoromban egyszer bementünk a diplomata boltba. Amikor az édességes polcon végignéztem, akkor töltött el ez a végtelen öröm. A lány lehámozta magáról a fekete babydoll-t és a hasára feküdt. Popsiját kitolta és kicsit felém fordult: - Kezdheted, te állat! Más körülmények között lehet, hogy belemegyek egy diskurzusba az állatok eszközhasználatra való képességeiről, alá öngyújtó, vagy fejtegetni kezdem, hogy a tűztől a legtöbb általam ismert állatfaj eredendően retteg, így mint állat, egészen biztos nem használnám a gyertyát, ám azért éreztem legbelül, hogy ez valamiféle előjáték, amiről egyszer egy szexualitással foglalkozó kötetben annyit olvastam csupán: - Ne állítsd meg! Szóval, belekotortam a kis zacskómba, hogy akkor most itt perverzitás lesz... ...mint állat! A gyertyát sikeresen meggyújtottam és a már kéjesen nyögdécselő lány pucér, kerek, enyhén libabőrös popsija fölé emeltem, 37 fokos szögben megdöntve, hogy a viasz közel húsz centiről pont oda cseppenjen, ahol később a számat is tudni akartam. De semmi. 42 fok. Semmi. 50-60-80 fok. Semmi. A végén már majdnem megfordítottam, hogy sikerüljön a művelet és közben a kéjes nyögdécselést is felváltotta a néma, türelmetlen várakozás. És tudjuk, hogy a "néma" egy nőnél azt jelenti, hogy ad ki hangokat. Pl. hümmög, ciceg, ilyesmi. Rém kellemetlenül éreztem magamat, hiszen gyermekkoromban emlékszem, néhány holmimat sikerült tönkretennem, amikor véletlenül gyertya került a kezembe, erre itt vagyok felnőtt emberként, és úgy belém vésődött anyám intelme, hogy vigyázzak a forró viasszal, hogy úgy tűnik, felnőttként pont úgy járok, mint amikor a nadrágomba akarok vizelni. Egyszerűen nem sikerül! - Mi lesz már? - Egy pillanat. - nyüszögtem a leghamisabb mosolyommal, amit mondjuk nem látott, mert arcát kétkedőn a párnába fúrta. Közben a csípőjét emelte és a feneke már rendesen felemelkedett az ágytól, mint mikor a kis Reagant megszállta az ördög és eldöntötte, hogy az alvást nem az ágyon fejezi be, hanem két méterrel felett. Lebegve. Eloltottam a gyertyát, mert bennem is van önérzet és csak ránéztem már a csomagolásra. Akkor esett le: "Termékünk mindenben megfelel a modern ember igényeinek, ezért a "kellemes kandalló előtti fekvés" gyertyánk nem csepegtet viaszt, ezzel sem okozva kellemetlen sérülést testben, bútorban vagy anyagi javaiban..." Jó. Legalább egy percen belül a lány is megtudja, mekkora lúzer vagyok. - Nincs véletlenül itthon régi, saját gyertyád? Vagy egy doboz gyufa? Úgy hallottam, hogy a lepattanó égő foszforfej is tud kellemesen csípni és fájdalmat okozni. - Te tényleg eljöttél hozzám egy csomag gyertya nélkül? - Dehogy. A város legdrágább gyertyáját vettem meg neked ma estére, csak nem olvastam el korábban, hogy nem szextermék, hanem öt éves házasoknak készült, unalmas, kandalló előtti estére... Mit gondolsz, tehetünk ma úgy, mintha öt éves kapcsolatban lennénk, és majd holnap pótoljuk? - Lehetne, de mivel még sosem jártam senkivel öt évig, neked menned kell, nekem meg fel kell hívnom valaki mást, mert a képzeletbeli öt év után most nagyon kívánom, hogy megbüntessenek. - Esetleg... - Nem. Te egy katasztrófa vagy, nekem meg egy kis büntire van szükségem. Fogd a gyertyád és tűnés. Bár nincs kandallóm, aznap este a "kellemes kandalló előtti fekvés" gyertyámmal olyan lett hirtelen minden, mintha visszaröppentem volna egy karácsony estére a gyermekkoromba. Főztem is egy kakaót. Mikor vittem a szobámba, kicsit kilöttyent a combomra. Azt hittem beszarok... Most itt ülök, égő combbal és azon gondolkodom, talán felhívom a lányt, hogy mit szólna egy kakaóhoz?