A leselkedés szürke-tartománya
2019. január 8. hajnalban olvastam egy cikket a Facebookon, melyben megosztanak egy telefonbeszélgetést; egy patkányirtással foglalkozó cég vezetője tudatja a lehetséges jelölttel, hogy bár megfelelt az előzetes beszélgetések alatt, mégsem alkalmazhatják, mert az adatlapján valaki a cégnél észrevette az O1G emblémát és mivel politikailag sértő valakire a már bent lévők között – legyen egy dolgozó, fejes vagy fontos kliens – a felajánlott munkahelyet végül nem kívánják, hogy az emblémás úr töltse be.
Nem kívánom most elemezgetni a beszélgetést, rámutatni a hiányosságokra és sántító részletekre, mert a fórumon már jelezték, hogy sántít a beszélgetés. Ezért nem annak a valóságtartalmával kívánok foglalkozni, csupán hipotetikusan használnám fel.
Mert miért ne lehetne akár ez a beszélgetés egy lejárató, megrendezett fiaskó a cég ellen. Vagy néhány fiatalember támadása a rendszer ellen. Vagy ostoba tréfa. Vagy az igazság. Tegyük félre és reagáljuk a lehetőségre...
Vannak közösségi oldalak, mióta az Internet nagykorúként beérett rá és létre jöttek a megfelelő platformok. Ezer és egyféle lehetőség van rá, hogy az emberek kifejezzék magukat, véleményt nyilvánítsanak, persze, valamennyire ellenőrzött körülmények között, annak ellenére, hogy még most is nagyrészt anonim – vagy egyszeri felhasználónak, anonimnak tűnik – a világháló.
Voltak már korábban fejlesztések, amelyek célja olyan felület létrehozása volt, ahol az ember kialakíthatta az őt körülvevő emberekkel közös kapcsolati hálóját – amelyben az másik fél épp úgy lehetett közeli rokon, mint egy játékostárs, valami kis buta online játékban. Volt nekünk magyaroknak is ilyen törekvésünk, az iwiw – ma már azt sem tudom mit jelentett egykor a rövidítés – ami lassan – sőt, inkább gyorsan – elhalt, amikor az amerikai öcsi hatalmas étvággyal átvette a helyét a virtuális svédasztalnál.
Facebook jött, iwiw ment a levesbe.
Ma pedig az emberiség jelentős része felhasználója ennek a hatalmas könyvtárnak, rengeteg hasznos tevékenységgel, alkalmazással és sajnos, legalább annyi hátulütővel.
Ezek egyike, hogyha a leendő munkáltatód böngészni kezdi az adatlapodat és annak leminősítése visszaüt rád. De miért is kell, hogy a virtuális önkifejezésed befolyásolja a valódi életed? Szűkítsünk: A magánéletednek mi köze van a munkádhoz, ha esetleg az nem sért amúgy törvényt?
Lehetséges, hogy a jövőben nem lesz szükség önéletrajzra a munkádhoz, mert szimplán a Facebook elérésedhez és az azon található információkhoz kötik?
 |
| www.showpo.com |
Volt egy vitám valakivel egy hasonló témában. Ott nehezményeztem, hogy egy friss kolléga előleget kért, de amikor rákérdeztem, hogy be tud-e jelölni Facebookon, kibújt a kérés alól, mondvacsinált ürügyre hivatkozva és bennem halkan szólalt meg a vészcsengő. Olyannyira halkan, hogy az illető megkapta az előleget, viszont másnap se híre, se...
Szóval kifejtettem a munkavállalói csoportban, hogy elképzelhető, hogy az ilyen link emberek miatt az önéletrajzot a jövőben simán fel fogja váltani a Facebook adatlap, hiszen ott elvileg sokan az ismerőseik között nem titkolóznak illetve nem osztanak meg valótlan dolgokat, ezért sokkal inkább naprakész a jelentkezőből, sokkal hitelesebb lehet – ismétlem, csak LEHET – mint bármelyik hasra ütésre készített önéletrajz, amelyek egyébként sincsenek visszaellenőrizve és nem egy esetben erősen megközelítik a sci-fi olvasmány műfaját.
Szóval korábban egy önéletrajz alapján bírálták el a jelentkezőket, hogy aztán a nagy csöcsűt vegyék fel...
Most azonban, a hírből kiindulva, simán előfordulhat, hogy számunkra idegenek ránéznek az adatlapunkra és az azon fellelt információk alapján alakítják ki a véleményüket rólunk. És ezzel ugyan ki vitatkozna? Van, akit megismerni egy élet is kevés, de elég lehet ránézni néhány személyes bejegyzésre vagy viccesnek szánt kommentre, fotóra, hogy esetleg abból rövidtávú következtetést levonva megakadályozzunk egy hosszútávú munkaszerződést akár.
Nekem is volt olyan ismerősöm még iwiw-en, akinek rápillantottam a fényképeire és utána szemrebbenés nélkül töröltem ismeretségi körömből, mert nem akartam közösséget vállalni vele semmilyen formában, főleg, hogy már nem dolgoztunk együtt, negatív szájízt hagyva távozott, nekem pedig pénzzel is tartozott. A fényképein egy erősen náci beállítottságú környezetet ismertem fel és mivel magam elzárkózom eme hitvallás elől – nekem is van persze mumusom, vagy akiket zsigerből nem kedvelek – egy gombnyomással eltüntettem az életemből.
Ha innen és az önéletrajzok leváltása felől nézem ezt, még azt is megkockáztatom, hogy talán jogos valakit nem alkalmazni, ha olyasmiket tudunk meg róla, ami számunkra nem megfelelő kontextusba helyezve a személyt, minket is belehelyezhet. Kell ez nekünk? Vannak esetek, amikor nem!
Másrészt, nem nagy a különbség – ez mondjuk egyénileg mindenki másképpen ítéli meg – aközött, hogy adatlapod politikai tartalma miatt rúgnak ki, vagy mert – készült a témában film is, tudod – egy kollégád olyan betegség jeleit vélte felfedezni a testeden, amelyet az átlagpolgár nem fogad el. Vagy nem mindenki.
Igen, halványan emlékszem, hogy Amerikában pert nyert egy férfi, miután beperelte a korábbi munkaadó cégét, mert kiderült, hogy nem a férfinak feltárt mondvacsinált okok miatt távolították el, hanem mert fertőzött lett HÍV vírussal és arcán megjelentek az AIDS egyik bélyegeként aposztrofált Kaposi szarkóma jelei/jegyei.
A férfi végkielégítést kapott, hiszen a cég diszkriminálta őt betegsége miatt. (Azért kérdezzük meg magunktól: Abban az időben, amikor olyan keveset tudtak a betegség viselkedéséről, egyénekre gyakorolt hatásáról, ki dolgozott volna szívesen együtt egy olyan emberrel, akinek vérében halálos betegség terjeng?)
 |
| www.mrkthub.com |
A cikk szerint tehát emberünk nem kapta meg a beígért állást, habár az előzetes felvételi beszélgetésen kiváló munkaerőnek bizonyult, azonban az aktuális politikai pártot bíráló jelképe miatt nem alkalmazták.
Itt kell feltennünk a kérdést: Joga van bárkinek arra hivatkozva megtagadni tőlünk az állást, mert politikailag nem az elvárt oldalhoz húzunk? Diszkrimináció ez, vagy normális üzletpolitikai döntés része, hogy hitvallásban közeli emberekkel vennénk körbe magunkat?
Melyik oldalnak van igaza?
A cégnek?
A magánszemélynek?
Valóban megtehetem a demokráciában, hogy a véleményemet megoszthatom egy közösségi platformon?
Ha megosztottam, egy cég megteheti, hogy az azon fellelt információ birtokában megmérettessen engem?
Végül is, ahogy neked vagy nekem jogom van véleményt mondani bármiről, úgy a lehetséges munkáltatóm is gondolhatja, hogy ez alapján ne alkalmazzon, nem igaz?
Kényes egyensúly jogállam, demokrácia és elnyomás között.
Vagy az esetleges retorziók miatt az emberek véleményszabadságát kell megcsorbítani? Eddig sem lehetett törvénytelen dolgokat megosztani a közösségi oldalakon. A legtöbb ilyen platform kifejezetten érzékenyen vigyázott rá eddig is, most is, hogy lehetőleg a beszélgetések, a véleménycserék és ütköztetések emberi hangnemben történjenek meg. (Nem mintha ne lehetne bármelyik fórumban anyázásba és unintelligens troll vitákba botlani. Mégis, vannak egyetemes témák, amelyek érintése rövid úton a kizárás lehetőségét hordozza magában.)
Azonban, ha nem tettél törvénytelenséget – márpedig ebben a pillanatban még nincs megtiltva bizonyos jelkép értékű piktogramok nyilvánossá tétele – amint bevezetik, tudni fogjuk, hogy diktatúrában élünk – akkor kinek van joga hozzá, hogy ez alapján hátrányos helyzetbe hozzon?
És mi van akkor, ha neked kutyaviadalos fotóid vannak, vagy csak olyan lányokkal pózolgatsz italozva, lengén öltözve, akik szemlátomást nem nagykorúak?
A lehetséges kollégáknak legalább akkora joga van eldönteni, hogy személyeddel együtt dolgozzanak-e, mint neked posztolgatni az életedet.
Nem tudom eldönteni, hol kezdődik tehát a diszkrimináció és hol ér véget a demokrácia.
Ez egy szürke tartomány...
