A rajongás határa

A rajongás határa

Vajon van jogunk arra, hogy mások rajongásának tárgyát és metódusát megkritizáljuk. Szerintem nincs, mégis megteszem.

Körbejárta a netet egy felvétel, amelyen egy felnőtt férfi, Eric Butts, először tekinti meg a Star Wars IX., záró epizódjának a trailerét, amely túl sokat ugyan nem mutat, mégis olyan érzelemhullámot indít el a férfiban, ami, egyszeri nézőként, már engem taszított. Ez egy „reakció” videó, amelyet néhányan kitaláltak – igyekeztek levédeni a műfajt, azonban a náluk okosabb – vagy előrelátóbb - bíróság nem engedélyezte, megelőzvén ezzel rengeteg felesleges papírmunkát – hiszen akik levédték volna, biztos vagyok benne, hogy további megélhetésüket abból biztosították volna, hogy boldog-boldogtalant beperelnek, aki hasonló videót készített volna, mindezt egyszeri idő ás ötletráfordítással, azonban úgy vélem, a kreativitásnak és önkifejezésnek ne lehessen ily módon gátat szabni. Most komolyan úgy gondolod, hogy aki időt fektetne abba, hogy „találmányát” levédetné – néz valamit és felveszi a saját reakcióját, miközben nézte – az később nem élne vissza a megszerzett „hatalmával”?

Precedens értékű lett volna az ítélet, ha nyernek ám így sem kevésbé fontos, történelmi pillanat a videómegosztó platformok történetében. Ugyanakkor, bár magam is láttam olyan felvételeket, amelyek természetesen mosolyt csaltak orcámra, mégis azt merem állítani, hogy egy egyperces reakcióvideó az önkifejezés egyik legolcsóbb, legócskább módja. Minimális kreativitással maximálisan hatást elérni jó reklám is lehet, egyben hatásvadász megnyilvánulás.*

* Fine Brothers és egy cikk a témáról!  - állítólag visszanyalt a fagyi...

Tényleg nem emlékszem, ki volt az a két fiatalember, akik a youtubeon először készítettek ilyen felvételt, keress rá, azonban a műfaj kinőtte magát és mindenféle formában találkozhattunk már vele.

Volt valódi, megjátszott, rövid és akár teljes epizódot felölelő. Kinőtt belőle a gamer világ gameplay leágazása, illetve a sorozatok cliffhangereit felölelő válogatások is. Értéke nem feltétlenül van – főleg, mikor érzed, hogy a reakció nem igazi, hanem egy elripacskodott valami – mégis, lassan eljutott oda, hogy van aki ilyen tartalom gyártásából keresi meg a betevőjét.

És akkor visszatérnék jelen emberünkre, aki megtekintette a Star Wars aktuális bemutatóját és úgy érezte, ezt megosztja velünk is, ezért vette a fáradtságot, hogy bekamerázza az arcát, megmutatva a világnak, hogy mennyire rajongó... vagy infantilis fasz. Persze, még mielőtt elindítja a „műsort”, megerősít minket, hogy a sorozat legnagyobb rajongója és megelőlegezi, hogy a reakciója talán túl impulzív lesz.

Nézem a felvételt és nekem kellemetlen, hogy azt látom, elvileg felnőtt ember képes 2 percnyi hamis illúziót úgy megtekinteni, hogy gyakorlatilag végig nyálaskodja az egészet, mint egy csecsemő, aki anyját hallja énekelni.

Ez nem egészséges. Viccesnek lehet, hogy az, azonban úgy érzem, aki érzelmileg ennyire megnyílik egy egyértelműen művi világtól, azzal komoly gondok lehetnek mentálisan. Vagy gondolod, emberünk a mindennapi életben is ennyire impulzív? Az sem lehet könnyű akkor a környezetének.

- Szívem, a főtt tojás túl kemény lett! Ne hara...gudj... hüpp-hüpp.

Emberünk már attól rendesen orgazmus közeli állapotba kerül, hogy a főhősnő a kardjához nyúl és leemeli az övéről. Nem mintha ilyen jelenet ne lett volna a korábbi nyolc részben... azután a kamera átvált a sivatagra és kis reakciósunk felhüppög. A sivatag látványától, mert akkor mást még nem látsz.

Normális?

Mire gondolt, vajon, milyen irányba vitte el őt a képzelete a sivatagban???

Mi lenne ezzel, ha kitennéd a Szaharában? Komolyan. Összeomlana a sírástól fuldokolva, hogy mekkora feeling?

Szóval készült ez a remek reakcióvideó és ami röhej, hogy abból is készültek reakcióvideók, amelyben mások ugyanúgy a kétségeiket mesélték el, emberünk viselkedésével kapcsolatban. Mame is született már belőle, pedig a trailer alig pár napja van kint... Meg én sem bírtam elmenni a jelenség mellett, hiszen akkor most nem olvasnád soraimat.

Ha ez a srác tényleg így élte meg már magát csak a trailert is, nem szeretnék mellette ülni a moziban, amikor először és századszor is megnézi. Mert beteg. Mert felnőtt ember, így nem viselkedik.

Persze, belőlem is felszakadt egy reszketeg sóhaj, mikor a hetedik részben ismét repült a millenium falcon. Megkönnyeztem Solo és Luke halálát, igen, mert gyerekkorom hősei voltak. De ez?

Látom magam előtt, ahogy emberünk beül a filmre és két órán keresztül, vagy amíg a film tart, könnyel és spermával teríti be maga alatt az ülés, a gyönyörtől. Azért rákötnék egy gépet, ami méri a pulzusát, meg azt, hogy érzelmileg mik nála a film csúcspontjai. A Disney helyében ezzel a sráccal tesztelném a filmet. Bár, ez nem csak akkor sírna, ha kell, hanem mikor feltűnik a logo...

Vagy, eszembe jutott az is, hogy már megint Jimmy Kimmel vagy valamelyik főműsoridős humor Herold szórakozik az Internet népével és napokon belül kiderül, a síró srác csupán remek színész, a könnyeket ammóniummal csalták elő és a vörös pattanás szerű folt a bal arcán sminkes munka, ezzel a rajongók orra alá dörgölvén, hogy milyen röhejes már a rajongásnak ez a beteges foka. A figura kinézete amúgy tökéletesen megfelel annak a magamban kialakított geek képének, aminek a legtöbb hasonló fanatikust elképzelem. Hát nem is egy The Rock vagy Jason Momoa a srác.

Aztán, hogy érdekesebb legyen a történet, Mark Hamill, aki valahogy még hatvan évesen is követi a Star Wars világ körüli univerzum összes halk pukkanását, kiállt a fiatalember mellett és megköszönte neki, mert ha olyanok, mint Eric, nincsenek, akkor a Star Wars, sőt, semmilyen másik filmes munka nem érne semmit. Mert kell néha a megerősítés, hogy szükség van arra, amit csinálsz. (Nem mintha Luke ne tudná, mit vittek véghez a sorozattal.)

Mark Hamill twitter site

Ez egy kedves gesztus és egyben sokat tompított az Eric videóján fanyalgók hozzáállásán is.

Részemről tartom, amit mondtam és tovább boncolgatnám.

Vajon, azok a rajongók milyen fokán álltak a rajongásnak, akikről néha olvasod, hogy sztárokhoz törnek be? Követik őket. Tárgyakat lopnak el tőlük vagy hagynak hátra nekik.

Igaz, a Star Wars nem személy, hanem egy franchise, de vajon, aki rajongó, mennyire választja külön a fantáziavilágot a színészektől, akik arcukat adják az univerzumot betöltő karakterekhez?

Mennyire volt rajongója John Lennon-nak, Mark David Chapman, hogy végül lelőtte?

Mert rajongás és rajongás között is vannak árnyalatok. Amit viszont a videón látunk, az nem az egészséges formája egy harminc feletti, felnőtt ember esetében.

Blog: Egy nehéz munka

Amikor gyerek voltam, nem tudtam mi az.
Mikor idősebb lettem, már volt fogalmam róla. Néztem a tévében az ismeretterjesztő filmeket a rákhalászokról, bányászokról, hegyi favágókról, tűzoltókról...
Top listákat a világ legveszélyesebb, legnehezebb munkáiról.
Azután vendéglátóztam 25 évet és az sem volt piskóta, ezért sejteni kezdtem, hogy mindegy, mit dolgozol, az nehéz.
Azután váltottam és egy könnyű munkát találtam.
Hittem én.
Azonban kiderült, hogy kifejezetten nehéz. Megterheli a testet és főképp az agyat.
A könyvpakolás dobozba.
Igen, jól olvastad.
Ma már úgy vélem, hogy nincs nehezebb, mint banános kartonba könyveket rámolni.

Mert a tetris ehhez képest kutyatöke.

Vigyázni kell, hogy ha alul nagy könyv van, felül ne legyen nagyobb. Ha alul kis könyv van, felül ne legyen nagyobb.
Ha jobbra fordítod, balra kellene. Ha balra forgatod, jobb lenne a jobb.
Ha szellősen hagyod, nincs tele!
Ha megpakolod, nehéz is lesz és még kivenni sem tudod.
Ha vegyesen rakod, piramis lesz belőle.
Ha egyfajtát raksz... olyan gyakorlatilag nincs, mert lehetetlen egy doboznyi könyvet teljesen egyformát, egyen méretben összeszedni, amiket feltehetnél a netre.

Eddig kb. 100-120 dobozt raktam tele könyvekkel és még egyet nem sikerült maradéktalanul, hibátlanul elkészítenem.

Az iskolában ezt kellett volna tanítani: Könyvpakolás dobozba!
Akkor ma nem érezném ilyen hülyén magamat.
Tanultam sok csintalanságot, de ez valahogy kimaradt.
Mondjuk, amit tanultam, azokra sem nagyon emlékszem, szóval, ha ezt tanulom akkor, lehet ugyanott vagyok, mint most.

Lassan nekem kellemetlen, hogy amire azt hiszem, hogy megfelelő - nekem nagyjából az is, ha a dobozba nézek, az munkáltatóm szerint nem jó.

Azt mondta, csinál hozzá egy folyamatábrát, hogyan kell pakolászni.
Elképzelem, ahogy lerajzolva milyen frankó, azután meg szedegeted a könyveket, sorba rendezed a gép szerint, erre kiderül, hogy az a dobozhoz viszonyítva nem az igazi.

Tegnap hajnalban már majdnem kész volt egy doboz.
Ó, mondom, csak fél tucat kisebb könyvet kell rendszereznem és megvagyok vele és még talán elfogadható is lesz. Csak 6-8 kisebb könyv azok közül, amiket beáraztak és mehet a megrendelhetők közé.
Nem nagy dolog.

Találtam is egy kupacban pont annyit.
Elkezdeném felvinni a rendszerbe, hogy azután dobozban várja sorsát, a következő olvasót, amikor az elsőről kiderült, hogy a boltban marad. Mert benne volt a megkülönböztető jel.
Jó, nem baj, még van pár, majd azok.
Nem.
Mind boltban maradó. Persze, hiszen olyan kellett volna, amit a dobozba kell tenni...
Nézem a két tornyot, amelyből a megfelelő nagyságot kellene kivadászni és akkor kissé tele lett a faszom.
Gondolom, egyfajta 3D gondolkodás sem ártana, meg előre tudni, hogy amihez nyúlok, az hova kerül. Meg az sem ártana, ha látva a jövőt, tudnám, hogy ha hat helyen hat könyv van egy írótól, azt össze kéne egy dobozba tenni.
Persze ehhez végig kellene nézni még pakolás előtt 200-300 könyvet, ami időben nem fér bele.
De úgy látszik, az sem járható út, hogy elkezded valahol és lesz ami lesz.
Mert a könyvek olyanok, mint kis élő rohadékok.

Már abban is biztos vagyok, hogy képesek a beléjük írt jeleket megváltoztatni.
Ez egészen biztos. Más magyarázat nincs rá, hogy pont a kiválasztott, elvileg dobozba szánt toronyból leemelsz 6-8 könyvet és mind, kivétel nélkül boltban maradó.
Ilyen nincs!

Ezt mondtam a könyveknek is!
Meg anyáztam őket!
Hosszú percekig!
Beszéltem hozzájuk, szapulva formájukat, sorsukat. Még az írókat is, akik papírra vetették őket.
A bolt falai nem tudom, mennyit őriznek meg kitörésemből, gondolom, semmit. Ami azért kár, mert mondandóm nem nagyon akart elapadni. Figyelmemmel ellentétben.

Végül megadtam magamat a sorsnak, találtam valami nagyot, kiszedegettem amit eddig betettem, a nagyot alá és lezártam a dobozt.
De nem volt lelkierőm újat nyitni.
Mert hirtelen, a könyvek, amiket előkészítettem a következő adagra, formájukat veszítették. Nagyságuk okán már nem tudtam, jobbra vagy balra tegyem őket alulra.
A könyvek pedig nem segítettek.
A polcok felől mintha lapok zizegését hallottam volna, ami távoli kuncogásnak tetszett.

Ezek a könyvek gúnyt űznek belőlem.
És akkor már láttam, hogy az dzsekim, amit az egyik állványra fektettem, míg dolgoztam, lassan csúszni kezd a padlóra. Eddig elvolt a helyén, ám mostanra a könyvek, amik alatta bujkáltak, úgy érezték, teher a nyakukon, illetve szakszóval a gerincükön a ruhám, ezért hullámzó mozgással leterelték magukról.

Egy másik torony felől is mozgást hallottam. Talán egy borító nyílt ki majd csapódott vissza. Nehéz, kellemetlen hangja volt. Bőrből készülhetett, ez egészen biztos. Nem puha fedeles, hanem egy öblös, kopott kódex vagy szótár.

És akkor már csak szabadulni akartam.
Lekapcsoltam a számítógépet, miután bezártam minden ablakot.

A dzsekimet felvettem a földről és a szeme sarkából láttam, hogy ahol korábban feküdt, most több tucat könyv lélegzett fel. - Ide ne tedd többet! - Zizegték a résnyire nyitott lapok, legalábbis így éreztem.
Nem néztem fel. Nem akartam látni, hogy vádoljanak apró szamárfüleikkel. Vagy valami rémisztő rajzzal a borítón.

Lekapcsoltam a világítást és elmenekültem.
A kirakatban lévő albumok helyeslően szóltak utánam: - Jól van! Menj haza! Te csak ne pakolássz minket össze, mint a szardíniákat.

Bicegve mentem a metró lejárat felé, elhaladva még néhány antikvárium előtt és mindegyikből kihallatszott számomra érthetetlen fenyegetésük.: - Itt megy a könyves! Akit nem tudja a könyveket a dobozba tenni! Hejj, ha tudná, hogy mi szoktunk átrendezni magunkat! Sosem jön rá.

Nem értek könyvül.
Csak azt tudom, hogy könyveket dobozba rakosgatni egy nehéz munka.

http://enslenenterprises.storenvy.com - Egy biztos: Ez így nincs jól berámolva!