A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bulvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bulvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 22., hétfő

Blog: Logikus pusztítás, avagy minden, ami a covid mögött áll(hatna) II. rész

 Blog: Logikus pusztítás, avagy minden, ami a covid mögött áll(hatna) II. rész

Tehát a kulcsszó: FÉLELEM (A KAMAT mellett)

Ahhoz, hogy irányítsd az embereket, félelemben kell tartanod őket.

Ez azonban felvet egy kérdést a vírussal kapcsolatban: - Mit akarnak elérni valójában azok a bizonyos ŐK? (Kinek milyen elképzelése van arról, hogy kik azok, amik ez mögött állnak? Egy adott ország? Egy szűk gazdasági csoport? Vagy vallási? Hány embert foglal magába? Mennyien látják az egész mestertervet?)

Túl sok a kérdés.

Tehát, a vírussal azt akarják elérni, hogy féljünk, ne tudjunk, ne merjünk kiállni az igazunkért - mert belengetnek hatalmas büntetéseket, ha gyülekeznék, tüntetnék? - Ez lehetséges lenne, de pontosan tudjuk, hogy a tüntetések vagy sikeresek, vagy nem és ráadásul, a helyi rendeletek ellen tudsz csupán fellépni, globálisan képtelenség, innentől fogva, nem hiszem, hogy érdekes.

Vagy a vírussal esetleg ránk akarnak erőszakolni valamit? - Konkrétan egy oltást, amellyel pl. már terjednek pletykák, hogy meddőséget okozhat, akár célzottan egy rasszra irányítva?

Tehát igyekszik a kormány intézkedéseket hozni, hogy ne terjedjen a vírus, ugyanakkor mégis a vírus az, ami miatt sikerül véghezvinnie a tervét. Hát, elég nyakatekert.

Azonban elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha igaz: A koronavírus oltás nem más, mint egy olyan vakcina (elnézést, ha tudatlanságomban nem a megfelelő tudományos kifejezéseket használom az írásomban. Vedd úgy, hogy egy vagyok azok közül, akik csak bámulják a képernyőt. Képletesen), amely beépül a DNS-be és megakadályozza a szaporodásunkat.

Ezt a tervet pedig olyan emberek eszelték ki, mint Elon Musk és egy maroknyi hasonlóan befolyásos személy. Olyan emberek, akik szinte borítékolhatóan, egytől-egyig fehér emberek!

Tehát, ez a maroknyi gazdag ember kitalálta és még életében lehetővé tette, hogy kifejlesszenek egy vírust, amely szétcseszi a világgazdaságot, majd, mindezek mellett, kitaláltak már előre egy olyan oltást, amely a szaporodást gyakorlatilag megállítja és ezt beoltatják minden emberrel. Első körben persze Amerikával és Európával, mert ott van lehetőség rá, hogy ezt gyorsan véghez vigyék, hiszen megoldott minden hozzá az egészségügyben.

Értem.

Tehát, a világ legokosabb és leggazdagabb emberei, akik teljes érdekszövetséget kötöttek egymással, végül kitaláltak egy mestertervet, aminek segítségével elérik, hogy a Föld bolygón kipusztuljon...

... a fehér ember!

Okos!

Hogy miért írom ezt?

Mert ahol leginkább túlnépesedett a régió, az Afrika!

Az az Afrika, ahová a segélycsomagok sem jutnak el a célig, nemhogy, egy olyan oltás, aminek a tárolása speciális hűtési rendszert igényel.

Tehát a mestertervet, pont ott, ahol feltételezhetően egy marék fehér ember létre akarná hozni, pont Afrikában nem tudja véghez vinni, mert a kis beoltásra váró lehetséges egyed sosem fogy el.

Nos, ha az asztalnál ülök, amikor egy ilyen tervet felvázolna nekem egy maréknyi hatalmas ember, egészen biztos, hogy körberöhögöm őket!

Igazatok van! Irtsuk ki a fehéreket, ázsiaiakat és amerikaiakat, miközben a Föld megélhetéséért vívott harcba azt a rasszot hagyjuk szinte érintetlenül, akik a legkevesebbet teszik hozzá a nagy egészhez? 

Hú, baszd meg, akkor inkább iszom valamit és agyaljunk tovább!

Nos, lehet, hogy én okoskodom rosszul, de ha azt mondod, hogy valami nem kerek a vírussal, akkor persze igazad van. Szar az egész. De sokkal inkább hiszem azt, hogy vannak, akik tudtak nyerészkedni a kialakult állapoton, mint, hogy azt higgyem, eleve ők a felelősek a kialakult állapotért.

Ha a meddőséget akarnám elterjeszteni a világon, sokkal profánabb módon is megtehetem: célzott támadással a helyi ivóvízkészletekben vagy pl. amit a repülőgépekkel kapcsolatban oly sokszor felvetettek korábban a tudatos mérgezéssel kapcsolatban, a permetezéssel. Vagy azzal, hogy innentől csak Afrikába szállítunk olyan rizsszállítmányt, amely az afrikai nőket teszi meddővé, ha már van ilyen fűszer, amit rá lehet szórni.

Annyi sokkal könnyebb módja lenne ennek az egésznek, amibe ráadásul annyival kevesebb embert kellene bevonni.

Ráadásul, gondolj bele! Ha ez egy Világméretű összeesküvés, akkor abban részt kellene vegyen minden nagyobb kormánynak is. Sőt, még nekünk is, hiszen csak akkor reagálunk a tervnek megfelelően, ha részesei vagyunk. Azonban, egyelőre úgy néz ki, ahány ország, annyi megoldás. 

Azután ott van, hogy egyszerre már több oltás is elérhető, mind különböző hatásmechanizmussal. Ezeket is mind a nagy terv szerint hozták létre? Mind képes meddőséget okozni? Mind odabasz nekünk? Vagy csak a fele vagy esetleg az egyik?

És ha nem mind, akkor a mestertervbe hogy fér az bele, hogy random módon kerül az emberekbe az, amit elterveztünk, hogy beléjük kerül? Akkor, ha már ekkora a hatalmunk, hogy véghez vigyünk egy ekkora "böszmeséget", akkor arra is figyelünk, hogy mások ne tehessenek keresztbe? Esetleg ha már egyébként is ott vagyunk mindenhol - mert csak akkor működik egy ilyen szövevényes terv - akkor miért nem szabotáltuk más kutatók munkáját? Egy jó thrillerben ilyenkor mindég elüt az autó egy-egy tudóst...

Megint elkalandoztam.

Oké, tehát kitalálták ezt a hatalmas tervet, és ránk szabadult. Számoltak azzal, hogy lesz angol variáns, meg a többi, ami még jön? Vagy mi van akkor, ha nem is gondoltak bele, hogy a nagy mesterséges vírus-háború közben esetleg - köszönöm Stephen King -valahogy létre jön egy olyan halálos változat, amelyiknek a halálozási rátája mondjuk úgy 20, 50 vagy 90 százalék. Vagy száz!

Mert, mint tudjuk, a természet kiszámíthatatlan és Edison és Swan is hosszú éveken keresztül kísérletezett olyan izzóval, amely megfelelően működik. Akkor néhány tudós baszakodna egy olyan vírussal, amelynek hosszú távú hatása és viselkedése ad hoc jellegű?

Én megértem, hogy hinni kell valamiben és azt főleg nem állítom, hogy nincs egy igen szűk réteg, akik titkos találkozókon kötnek paktumokat a fejünkre, azonban azt valahogy már nem hiszem, hogy ilyen esetleges eseményekkel is foglalkoznának, mint egy vírus-összeesküvés. 

Mert a hatása teljesen esetleges, kiszámíthatatlan.

Mert nem lehet tudni, vissza üt-e rájuk is.

Mert ez tömény sci-fi!

Persze lehet én tévedek!

Azonban ez egy gondolatjáték és úgy vélem, hogy a vírus ellen hozott ellentmondó intézkedések a kevés tudásra vezethetőek vissza, sok nyerészkedő pedig csupán kihasználta az alkalmat.

A vendéglátás például simán bebukta a nagy egészt, ugyanakkor a kereskedelem nem, hiszen az Internet-kereskedelem, a webshopok meg most kaptak erőre.

Az emberek elkezdtek a neten rendelve vásárolni mindent is. Így kivédhetetlen, hogy azok a kereskedelmi szegmensek fejlődnek tovább, amik a netes kereskedelemben érdekeltek. Ettől még nem ők lesznek a mesterterv készítői, csak haszonélvezői.

Titkos társaság, éves ülés:

- Uraim, van egy 280 oldalas, rendkívül szövevényes tervem arra, hogyan tehetjük a lakosságot meddővé, tarthatunk mindenkit terrorban és szerezhetjük meg azt a vagyont, amit még nem szereztünk meg. Felolvassam?

- 280 oldal? Sok lesz. Nincs valakinek egy jobb terve a gazdaság fellendítésére és a túlnépesedésre, miközben minden a miénk lesz?

- Dehogynem. Itt van ez a speciális tabletta. Beleteszem egy palack ivóvízbe, eljuttatom Afrikába mindenkihez, akihez lehet, és miután megitták, meddőek lesznek, aminek következtében Afrika lakossága lecsökken, gazdaságilag és környezetileg kevésbé terhelve meg a bolygót, felszabadítva a sivatagot, melyet így megfelelő technikákkal termővé tehetünk, kinyerve a föld alatt mélyen található nyersanyagokat, ezáltal még több bevételt szerezve. A cégem pár millióból legyártja a megfelelő mennyiséget a tablettából. Néhány millió az ásványvíz beruházásra és annak eljuttatására. Az egész megáll 100 millióból a vagyonunkból.

- Hát nem tudom, túl bonyolult. Felolvasnák inkább a 280 oldalas verziót?

- Igen, de az sokkal nehezebb és milliárdokba kerül ráadásul sokkal kevésbé számolhatóak ki a hosszútávú hatásai!

- Azért csak olvassa fel.

És azt fogadták el...


2019. május 19., vasárnap

Blog: Terjesszünk faszságot: Kannibál magyar anya!

Ha véletlenül olvastad már a blogomat, akkor tudod, hogy a trollkodás mellett szeretek más trollokat górcső alá venni. Most sikeresen futottam bele megint egy ótvar nagy baromságba, amit két perc alatt vissza tudtam nyomozni, de hiába, mert már az "okosok" terjeszteni kezdték és egészen biztos, estére ezzel a faszsággal tele lesz az Internet.
Ott kezdődik, hogy a magyar ember szeret jólértesülten megosztani bármit, ami érdeklődésére okot ad. Ezzel nincs baj, de néha a forrás nem megbízható és ilyenkor bizony, olyasmit is továbbít, aminek értéke kérdéses, ellenben hatása romboló. Egyik ismerősöm adatlapján találkoztam a hírrel, ami nem tűnt többnek a tucatnyi hasonló, hatásvadász baromságnál:


Na, hát mi a franc? Van egy magyar kannibál nőnk és ezt megosztották? Ritka az ilyesmi, legalábbis én nem sűrűn találkozom vele. Nézzük csak meg, honnan ered ez a kemény hír:


Nem csodálom, hogy emberünk kifakadt. Gondolom egy ideje gyűlt benne a feszültség és most, hogy talált egy katalizátort, kirobbant belőle minden, ami felhalmozódott. Most már tudjuk, hogy a fehér ember rosszabb, mint a cigány!
De azért csak elkezdtem azt a hírt boncolgatni, mert az ilyesmit nem egy, de biztos egy tucat ismerősöm megosztaná:


Nem nagyon emlékszem az ellenszél oldal tevékenységére, de a hangzatos címet nem ördöngősség beírnom a gugliba, hogy azután egyenesen a forrást találjam meg:

Aha! Tehát beírtam, hogy ellenszel.hu hiszen elvileg onnan a cikk, azután meg a cikk címét. Azt hiszem nem árulok el titkot, hogy ilyenkor elvileg azonnal a kérdéses cikkhez vinne minket a gugli, mert így lett kitalálva. Jelen esetben azonban érdemes megtekinte az első három találatot:

- Egy anyuka beolvasott Orbánnak
- Beszólós duma a Fidesz-rezsimről
- Valami Bucher dührohamot kapott

Nem tartom magamat egy lángésznek, de úgy gondolom, hogy ez nagyon nem stimmel.
Ezek után a cikkhez mellékelt fényképet kerestem meg a gugli segítségével és tovább is vitt egy hírre, ami már egészen megközelítette a címben olvasható horrort:
Egy nő valóban megölte kiskorú gyermekét, azonban szó sincs sem több gyerekről a hírben, sem kannibalizmusról!

Link a cikkhez: Gyilkos anyuka!

Azt mondanom sem kell, hogy közben a megosztó emberünk kommentjei között azonnal megkezdődött a magyar gyalázás és mellé amit még el tudsz képzelni. Minden hatalmas nagy szeretettel és halmozott helyesírási hibákkal tarkítva.

A probléma nem az, hogy a technikának köszönhetően megoszthatunk egymással fontos dolgokat.
A probléma az, hogy sokkal nagyobb vehemenciával osztjuk meg a faszságot és hazugságot!

Alig telt el azonban a cikk megírása után és kedves megosztónk, Bigyi-csi vagy megszűnt, vagy csak simán tiltott engem, mert miután rákerestem volna, ezt láttam:



Szeretném azt gondolni, hogy vagy az oldalt tiltották le, vagy ők szűntették meg a "megosztó" tevékenységet, de sajnos, úgy vélem, egyszerűbb megoldásként csak engem zártak ki magyargyülőlő életükből.
Kár, mert érdekelt volna, hogy mikkel izgatják még ott egymást?

Közben pedig még az is kiderülhet, hogy maga a hír kísérleti jeleggel készült el, hogy az emberek hiszékenységét és reakcióját monitorozza...

És még én is elbasztam. A trollkodás nyomait nem is a gugliban kellett volna keresnem, hanem egyenesen a Facebookon, mert a cikk már 2016-ban felkerült oda és osztogatták is rendesen. Valahogy akkor kimaradtam belőle vagy nem fogott meg. Biztos sokat segített az is, hogy néhány cigány felhasználónak jó ürügyet adott az ellenségeskedésre.

Szóval, így egy órával kb. azután, hogy belebotlottam, sikerült arra is rájönnöm, hogy a hír nem is friss!
Szeretem az Internetet. Olyan szórakoztató!

2019. április 19., péntek

A rajongás határa


A rajongás határa

Vajon van jogunk arra, hogy mások rajongásának tárgyát és metódusát megkritizáljuk. Szerintem nincs, mégis megteszem.

Körbejárta a netet egy felvétel, amelyen egy felnőtt férfi, Eric Butts, először tekinti meg a Star Wars IX., záró epizódjának a trailerét, amely túl sokat ugyan nem mutat, mégis olyan érzelemhullámot indít el a férfiban, ami, egyszeri nézőként, már engem taszított. Ez egy „reakció” videó, amelyet néhányan kitaláltak – igyekeztek levédeni a műfajt, azonban a náluk okosabb – vagy előrelátóbb - bíróság nem engedélyezte, megelőzvén ezzel rengeteg felesleges papírmunkát – hiszen akik levédték volna, biztos vagyok benne, hogy további megélhetésüket abból biztosították volna, hogy boldog-boldogtalant beperelnek, aki hasonló videót készített volna, mindezt egyszeri idő ás ötletráfordítással, azonban úgy vélem, a kreativitásnak és önkifejezésnek ne lehessen ily módon gátat szabni. Most komolyan úgy gondolod, hogy aki időt fektetne abba, hogy „találmányát” levédetné – néz valamit és felveszi a saját reakcióját, miközben nézte – az később nem élne vissza a megszerzett „hatalmával”?


Precedens értékű lett volna az ítélet, ha nyernek ám így sem kevésbé fontos, történelmi pillanat a videómegosztó platformok történetében. Ugyanakkor, bár magam is láttam olyan felvételeket, amelyek természetesen mosolyt csaltak orcámra, mégis azt merem állítani, hogy egy egyperces reakcióvideó az önkifejezés egyik legolcsóbb, legócskább módja. Minimális kreativitással maximálisan hatást elérni jó reklám is lehet, egyben hatásvadász megnyilvánulás.*

* Fine Brothers és egy cikk a témáról!  - állítólag visszanyalt a fagyi...

Tényleg nem emlékszem, ki volt az a két fiatalember, akik a youtubeon először készítettek ilyen felvételt, keress rá, azonban a műfaj kinőtte magát és mindenféle formában találkozhattunk már vele.
Volt valódi, megjátszott, rövid és akár teljes epizódot felölelő. Kinőtt belőle a gamer világ gameplay leágazása, illetve a sorozatok cliffhangereit felölelő válogatások is. Értéke nem feltétlenül van – főleg, mikor érzed, hogy a reakció nem igazi, hanem egy elripacskodott valami – mégis, lassan eljutott oda, hogy van aki ilyen tartalom gyártásából keresi meg a betevőjét.

És akkor visszatérnék jelen emberünkre, aki megtekintette a Star Wars aktuális bemutatóját és úgy érezte, ezt megosztja velünk is, ezért vette a fáradtságot, hogy bekamerázza az arcát, megmutatva a világnak, hogy mennyire rajongó... vagy infantilis fasz. Persze, még mielőtt elindítja a „műsort”, megerősít minket, hogy a sorozat legnagyobb rajongója és megelőlegezi, hogy a reakciója talán túl impulzív lesz.

Nézem a felvételt és nekem kellemetlen, hogy azt látom, elvileg felnőtt ember képes 2 percnyi hamis illúziót úgy megtekinteni, hogy gyakorlatilag végig nyálaskodja az egészet, mint egy csecsemő, aki anyját hallja énekelni.

Ez nem egészséges. Viccesnek lehet, hogy az, azonban úgy érzem, aki érzelmileg ennyire megnyílik egy egyértelműen művi világtól, azzal komoly gondok lehetnek mentálisan. Vagy gondolod, emberünk a mindennapi életben is ennyire impulzív? Az sem lehet könnyű akkor a környezetének.
- Szívem, a főtt tojás túl kemény lett! Ne hara...gudj... hüpp-hüpp.

Emberünk már attól rendesen orgazmus közeli állapotba kerül, hogy a főhősnő a kardjához nyúl és leemeli az övéről. Nem mintha ilyen jelenet ne lett volna a korábbi nyolc részben... azután a kamera átvált a sivatagra és kis reakciósunk felhüppög. A sivatag látványától, mert akkor mást még nem látsz.

Normális?

Mire gondolt, vajon, milyen irányba vitte el őt a képzelete a sivatagban???
Mi lenne ezzel, ha kitennéd a Szaharában? Komolyan. Összeomlana a sírástól fuldokolva, hogy mekkora feeling?

Szóval készült ez a remek reakcióvideó és ami röhej, hogy abból is készültek reakcióvideók, amelyben mások ugyanúgy a kétségeiket mesélték el, emberünk viselkedésével kapcsolatban. Mame is született már belőle, pedig a trailer alig pár napja van kint... Meg én sem bírtam elmenni a jelenség mellett, hiszen akkor most nem olvasnád soraimat.

Ha ez a srác tényleg így élte meg már magát csak a trailert is, nem szeretnék mellette ülni a moziban, amikor először és századszor is megnézi. Mert beteg. Mert felnőtt ember, így nem viselkedik.

Persze, belőlem is felszakadt egy reszketeg sóhaj, mikor a hetedik részben ismét repült a millenium falcon. Megkönnyeztem Solo és Luke halálát, igen, mert gyerekkorom hősei voltak. De ez?
Látom magam előtt, ahogy emberünk beül a filmre és két órán keresztül, vagy amíg a film tart, könnyel és spermával teríti be maga alatt az ülés, a gyönyörtől. Azért rákötnék egy gépet, ami méri a pulzusát, meg azt, hogy érzelmileg mik nála a film csúcspontjai. A Disney helyében ezzel a sráccal tesztelném a filmet. Bár, ez nem csak akkor sírna, ha kell, hanem mikor feltűnik a logo...

Vagy, eszembe jutott az is, hogy már megint Jimmy Kimmel vagy valamelyik főműsoridős humor Herold szórakozik az Internet népével és napokon belül kiderül, a síró srác csupán remek színész, a könnyeket ammóniummal csalták elő és a vörös pattanás szerű folt a bal arcán sminkes munka, ezzel a rajongók orra alá dörgölvén, hogy milyen röhejes már a rajongásnak ez a beteges foka. A figura kinézete amúgy tökéletesen megfelel annak a magamban kialakított geek képének, aminek a legtöbb hasonló fanatikust elképzelem. Hát nem is egy The Rock vagy Jason Momoa a srác.

Aztán, hogy érdekesebb legyen a történet, Mark Hamill, aki valahogy még hatvan évesen is követi a Star Wars világ körüli univerzum összes halk pukkanását, kiállt a fiatalember mellett és megköszönte neki, mert ha olyanok, mint Eric, nincsenek, akkor a Star Wars, sőt, semmilyen másik filmes munka nem érne semmit. Mert kell néha a megerősítés, hogy szükség van arra, amit csinálsz. (Nem mintha Luke ne tudná, mit vittek véghez a sorozattal.)

Mark Hamill twitter site

Ez egy kedves gesztus és egyben sokat tompított az Eric videóján fanyalgók hozzáállásán is.
Részemről tartom, amit mondtam és tovább boncolgatnám.

Vajon, azok a rajongók milyen fokán álltak a rajongásnak, akikről néha olvasod, hogy sztárokhoz törnek be? Követik őket. Tárgyakat lopnak el tőlük vagy hagynak hátra nekik.

Igaz, a Star Wars nem személy, hanem egy franchise, de vajon, aki rajongó, mennyire választja külön a fantáziavilágot a színészektől, akik arcukat adják az univerzumot betöltő karakterekhez?
Mennyire volt rajongója John Lennon-nak, Mark David Chapman, hogy végül lelőtte?
Mert rajongás és rajongás között is vannak árnyalatok. Amit viszont a videón látunk, az nem az egészséges formája egy harminc feletti, felnőtt ember esetében.

2019. március 19., kedd

Blog: Van koffeinmentes... szénsavmentes... füstmentes... gyerekmentes...

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190318-nemetorszag-gyerekellenesseg-kitiltas.html?fbclid=IwAR0oIPkGHiidPBDkOOCk6MKqxcbv5E1Hwj9KIQxG7kKWXggeIE5UvUz3S7M

Németországban megnyílt egy kávézó, amely házirendjében kitiltotta a gyerekeket a területérül, a kutyákkal ellentétben. Mi sem természetesebb, hogy tucatnyi jogvédő azonnal támadni kezdte a vezetőséget, hogy ugyan ezt hogyan?
Csak azok a jogvédők elfelejtenek egy apróságot: az üzletvezetőnek nincsenek jogai tán, hogy megszűrje vendégei körét?
Tudom, gyermekgyűlöletnek tűnhet véleményem, ám tökéletesen igazat adok az illetőnek, aki ezzel védekezett: "A Moki's Goodies nem adományokból finanszírozott, demokratikus anya-gyermek projekt, hanem egy étterem, aminek én találtam ki a koncepcióját és én invesztáltam bele a saját pénzemet. Mert a saját döntéseimet szeretném megvalósítani anélkül, hogy azokat igazolnom kellene."
Tökéletes!
El kell fogadnunk, hogy ha valaki egy vállalkozást vezet és arculatot tervez, felépít valamit, azt is megteheti, hogy kit tart célközönségnek és kivel osztja meg a helyet, amit egyedül ő finanszíroz. Miért szólhatna bele bárki az üzlet profiljába, akinek nincs benne tőkéje? Miért érzik emberek feljogosítva magukat, hogy olyan emberkék érdekében támadjanak egy intézményt, akik egyedül még a számlájukat sem tudják rendezni... Sőt, ne felejtsük, egy gyerek nem is szavazhat! Akkor az állam is kapja be, mert miért nem? Vagy miért nem szavazhat helyette a szülő? Stb.

Nyilván, egy adott városon belül tucatnyi olyan hely van, amely szívesen fogad kisgyerekes szülőket. Nyilván, van egy olyan fogyasztói réteg, aki pedig nem keveredik szívesen ezzel a vendégkörrel.
Miért?
Mert sokan kikapcsolódni járnak az ilyen helyekre, kifújni magukat. A gyerekes is, biztosan. Viszont vannak, akik pont az olyan stresszes dolgokat kerülik, mint például a kisgyerekes családok.
Magam is elvagyok a gyerekekkel egy házibuli alatt, ha a szülők is ott vannak, de nem szeretem, ha erről szól az egész este, hiszen a kikapcsolódást nem mindenki úgy képzeli el, hogy homoktortát akar süti.
Ha teszem azt első randi alkalmával beülök egy helyre, még felülemelkedem rajta, ha hangos a zene, de talán az már kifejezetten zavar a beszélgetésben, ha egy kisgyerek bőgni kezd két asztallal odébb. Talán, mert úgy van az ember összedrótozva, hogy automatikusan a síró gyerekre figyeljen, mert zsigerileg bennünk van a kód, hogy fajfenntartás, gyermekvédelem, viszont, akkor és ott nem ezért vagyunk jelen és idegen gyermekei miatt sem szeretjük, ha fő a fejünk.
Arról nem is beszélve, hogy egyes gyerekek nevelése bőven hagy kívánni valót maga után és a szülők is néha úgy gondolják, hogy azzal hogy egy helyet választottak a szükségleteik kielégítésére, azzal megvásárolták adott időre a személyzetet, akinek kutya kötelessége átvenni a gardedám szerepét. Persze nem szólhat rá a gyerekre, nem véleményezheti, viszont takaríthat utána, pakolhatja vissza mindazt, amit a gyerek szétrámol.
Láttam én már olyat, hogy a gyerek kiöntötte a terítőre a fogvájót és miután rákérdeztem, hogy ez szerintük higiénikus-e meg egyáltalán, normális dolog, vonogatták a vállukat.
Részemről támogatom, hogy legyenek ilyen helyek.
Manapság egy étterembe sem olcsó beülni és az ember szeretné azt nyugodtan megtenni.
Nem tehetnek róla sokan, hogy egyszerűen nem kedvelik a gyerekek jelenlétét ilyen helyeken, mert van akinek igenis megnyugtató beülni valahová, enni egy tányér nem olcsó ételt, lezárni az egészet egy jó itallal és azon elmélkedni, milyen nyugis az élet. Gyerekkel nem az.

Persze, a ló túloldalára se essünk át, nem lehet mindenhonnan kitiltani a gyerekeket, viszont az sem várható el, hogy egyfajta aduászként, megnyissanak minden ajtót. Mert van aki nem akar vagy nem tud ilyen "kártyát" húzni.



2019. március 13., szerda

Blog: Andy Vajna mellőzése

kép: ujkor.hu


Ha nem számolom a főbb díjakat az Oscar gálán, akkor az, ami miatt várom az egész francot, kövezzetek meg, de a szomorú kisfilm, amelyben melankolikus zenére átfutják az elmúlt év filmes hírességeit, akik ezután az égi filmpalotában szórakoztatják a nagyérdeműt. Egyfajta morbid kíváncsiság lehet ez tőlem, vagy csak egy pár perces megemlékezés azokról, akiket kedveltem, hisz a film világának fontos tagjai voltak és sokat bizony ismertem is és egyet-egyet megkönnyeztem.
2019 februárjában pedig tudtam, hogy minket, magyarokat érintő híresség is érintett lett, hiszen a filmművészet egyik fontos pápája és papája hagyott itt minket, a megosztó személyű Andy Vajna.

És én tudtam, hogy egy magyar embert fogok látni a kisfilmben. Olyan valakit, aki életében munkásságával nem egy remek pillanatot okozott nekem és több millió filmkedvelőnek. Összeszámolni sem tudnám, hogy a kezei között átfolyt filmes munkák megtekintésére mennyit órát áldoztam fel életemben, de ha csak néhány cím ugrik be hirtelen - Rambo sorozat, Vörös zsaru, Emlékmás, 13. harcos - már akkor is hetekről beszélhetek, nem csupán néhány napról. Csak a 13. harcost láttam vagy 25-30 alkalommal...

Felvételről néztem meg először a kisfilmet, egy youtube videón, ami gyakorlatilag ki lett emelve a gálából és nem hittem a szememnek. Rögtön utána letöltöttem a rendezvényről készült felvételt és megkerestem az aktuális rést, hogy újra nézzem. Nem hittem el!
Andrew G. Vajna egyszerűen ki lett hagyva/felejtve a kisfilmből!

Tudom, én vagyok a hülye, de személyes sértésnek vettem, még úgy is, hogy a politikai nézetemet nem keverem bele. Mellesleg nem vagyok olyan piti, hogy pont azt belekeverve érezzek kielégülést, mint oly sokan, hogy a "magyar mikulás" becenévvel is illetett filmes kimaradt egy filmes körökben igenis fontos pillanatból, legyen az poszthumusz akár. Igen, nem vagyok olyan piti, mint azok az emberek, akik pl. nem szavaztak meg díszpolgárságot egy Bálint gazdának, mondván, nem párt-közeli.
Mint filmbarát és filmkedvelő, vagyok egyben olyan nacionalista is, hogy úgy érezzem, ha valakinek helye lett volna a filmeseinket képviselni abban a rövid búcsúztatóban, az igenis Andy Vajna.
Gondolhatod, hogy egy majom vagyok, de állítólag olyan nevek is felszólaltak nemtetszésüknek ezzel kapcsolatban hangot adva, mint Schwarzenegger, szóval, ha szerinted csak kaffogok ez ügyben, akkor ugyanezt gondolod magáról a Terminátorról is, márpedig, legyél bárki is, hozzá képest egy kis senki vagy, ezt tudjad! :)
Ha itt megkérdeznéd, hogy ki az a Schwarzenegger, akkor ki is állítottad a saját szegénységi bizonyítványodat... Akkor is ha Vajnáról kérdezed ugyanezt. Mondjuk, akkor nem is értem, miért olvasod ezt a blogot...?

Szóval, lement a pár perc, Vajna kimaradt és igen sok filmes értetlenül állt az eset előtt, sokan hangot is adva nemtetszésüknek. Az Oscar gálát lebonyolító szervezet igyekezett mosakodni, ám úgy érzem, ezt a csorbát nem lehet kiköszörülni azzal a közleménnyel, hogy valójában nincs ám elfelejtve a magyar emigráns filmes, hiszen megtalálható mindjárt harmadikként a fotó-összeállításban, melyben a legfontosabb elhunytakat sorakoztatták fel, a filmes eseménnyel kapcsolatos adatlapon.

Most nem akarok persze arra utalni, hogy a montázsba kerültek olyan nevek is, akik közel sem tettek annyit a filmművészetért, mint Vajna, mert pofátlanság lenne, mások kárára becsúsztatni az urat, azonban úgy vélem, ki kellett írnom magamból csalódottságomat.

Nem akarok tippelni, hogy valaki figyelmetlen volt a videó összekészítése közben, vagy tudatos döntés áll a háttérben, ha tudjuk, hogy Andy Vajnának komoly köze volt ahhoz, hogy a sztárrendszert kiterjessze Hollywood a színészeken túl másokra is az iparban, hiszen pont Vajna cége volt az, ami néha horror összegeket fizetett ki akár forgatókönyvíróknak is, lásd. Joe Eszterhas, bár, fontos hozzátenni, hogy a Carolco cégből még a kilencvenes évek előtt kivált, hogy saját filmkészítő céget alapítson és a cége - Cinergi Pictures - készített olyan mozit is, amelynek stáblistáján nem jelent meg a neve, azért elég szövevényes kinyomozni, miben is volt benne a keze és miben nem.

Részemről ezúton is köszönöm neki azt a rengeteg kellemes percet, amelyet filmjeinek megtekintésével töltöttem. Sajnálom, hogy már nem lesz több filmje!
Isten vele!

Oscar gála, te pedig ne csodálkozz, ha ezek után a magyar nézők még kevésbé lesznek rád kíváncsiak. Én egészen biztos nem várok meg veled több hajnalt.

life.hu

2019. február 21., csütörtök

Blog: Coca cuccoló tata



2019 februárjában sokkolta a közvéleményt a hír, hogy egy 75 éves férfi (írhatjuk, hogy öregember, ezzel is kategorizálva az elkövetőt minimálisan?) Dunaharaszti nyugodt házai között az udvarán egy felvétel által lelepleződött, hogy disznójával fajtalankodik, illetve arra próbál lépéseket tenni.
Nem kívánok most belinkelni ide ezer cikket - nem a reklámjuk elmismásolása miatt, hanem mert lusta vagyok kibogarászni a leginformációdúsabbakat - hanem pusztán azt mesélem el, amire emlékszem és amit gondolok.

Először is, nem kívánom felmenteni az urat; amit tett az nem normális szexualitásra valló cselekedet. Malacokkal szexelni pont olyan mint kutyával, sügérrel, tintahallal vagy bálnával. Erkölcsileg is elítélendő, pszichikusan is kérdéseket vet fel, a mindennapi normákat is felrúgja, és ami most eszembe sem jut. Az állattal való szexualizáció sok kérdést vet, sőt, filozofálgatásra is adhat okot.

- Vajon nem egy mindennapos esemény-e? Nem az öregnél, hanem úgy általában...
Nem kecskebaszónak hívunk bizonyos népcsoportokat rassz vagy vallási háttér alapján. (Ki, miért.)
Nem lehetséges, hogy amiért az öregembert most elítéli a közvélemény, annak bizony néhány változatát akár az újságosnál is megvásárolhattuk korábban, lásd amatőr pornófilmes kutyás epizódokat...

Nem volt egyszer egy Mónika show, amelyben az igen korlátozott értelmi képességű és mindemellett terhes - nála még véletlenül sem az áldott állapot jelzőt használnám - fiatal nőről derült ki, hogy egy ideig állatok szopásával kereste a kenyerét, azaz "filmsztár" volt egy igen szűk réteg érdeklődésére számító műfajban?

Nem ismerünk sokan adomákat, városi legendákat, amelyben kiskutyákról - konkrétan én Fifikével hallottam - mesélik el, hogyan részesítik hölgy gazdijukat nyalás kiváltásával okozott gyönyörben? (Például az eset, amikor a srác a barátnője szülinapján annak szekrényébe bújik, hogy jól meglepje, ám a barátnő lepi meg azzal, hogy alig ér haza, ledobálja magáról a korábbi futás alatt összeizzadt holmi, majd egy marék mézzel megédesítve kelyhét, felkínálja magát a futás alatt kissé elpilledt kutyusnak, aki ezzel új szintre emeli a lehetséges kapcsolati háló bővítését a fiatal srác előtt...)

Aztán mintha az ember egyébként is hajlamos lenne romantikusan közelíteni a kérdéshez, hiszen ott van mindjárt a mítoszok, regék és mondák világa. Zeusz nem hattyú képében nemzette a kis Héraklészt? (Oké, mondjuk ők pont nem tettek különbséget a hetero- és homoszexualitás között.) Gyűjtsek még példákat legközelebbre, vagy maradjunk annyiban, hogy az egyetemes kultúránk fontos része, állat és ember közötti kötelék.

Vagy ott vannak azok a fórumok, felvilágosító könyvek, amelyekhez néha hozzájutva érdekes, de nem egyedi esetekkel találkoztam, melyben férfiak és nők, sok, eltérő pszichés okból, állataikkal folytattak szexuális viszonyt. (Menj csak fel a netre, írd be a keresőszavakat, és nem elképzelhetetlen, hogy percek alatt magad is találsz a témában enyhébb vagy erősebb formában ezekről az esetekről képi vagy szöveges anyagot, beleértve fiktív történeteket is.)

Tudom, hogy mi csak ferde szemmel nézzük őket, ám a keleti kultúrában is erősen jelen van a nem emberi szeretők szexuális élvezetek okozására, mint pl. a Japán anime és manga világ csápos polipjaival szeretkező leányzói, és amiről itt találsz egy cikket, amit viszont egyszerűbb volt megmutatnom, hiszen remek blogról maradhatnál le: http://doufukuai.blogspot.com
Náluk van egy cikk a témáról: csáperotika!

Szóval, mielőtt pálcát törnénk az úr felett, ne felejtsük el, hogy amit tett nem az ördögtől való. Épp, csak akiket nem érint ez a elvileg zárt világ, egyértelműen undorodnak tőle. Ezen nincs mit vitatni. Egészséges szexualitású, lelkületű emberben talán egész életében nem fogalmazódnak meg ilyen irányú kérdések és ez jól is van így!

Ettől függetlenül, ha egyetérteni nem is kell vele, el kell fogadni, hogy ez létező "probléma" és sajnos, vannak, akik élnek ezzel a lehetőséggel; mármint azzal, hogy nem megfelelő lyukba dugják a micsodájukat vagy nem megfelelő dolgokat dugnak a micsodájukba. (Mert ne felejtsük el, hogy hallani kutyás-csajos történeteket is, akár a közvetlen környezetedben is. Nálunk is volt ilyen pletyka a szomszéd kislányról és kedvencéről, aminek lehetett valóságalapja...)

Szóval, akasztani nem kellene rögtön az embert, csak mert emberi viszonylatban szélsőséges módon kereste a gyönyört.
Sőt, az sem kizárt, hogy emberünk nem is teljesen tudatosan teszi, amit tesz, hiszen 75 évesen nem mindenki olyan szerencsés, hogy kristálytisztán lássa a körülöttünk morajló világot. Nem elképzelhetetlen, hogy emberünk, legyen Lacibácsi, így egyben, demenciában vagy más elmére ható neurotikus problémában szenved. Talán olyan erősen tör rá a vágy, hogy malacba dugva végezzen párzó mozdulatokat, hogy képtelen legyűrni azokat. Talán küzd is ellene, nem túl vehemense, de az is elképzelhető, hogy maga sincs oda ezért. Ez megmagyarázná, hogy miért nem harcolt a malaccal, hogy sokáig tartó ölelkezést csikarjon ki belőle.

Nem akarom elviccelni a dolgot, bár túl nagy kárt nem tehet a disznóba(n) az öreg.
Most mégis elveszik az állatait és ha nem lenne elég, pénzbüntetésre is számíthat, mintha nem lenne elég büntetés az, hogy a.) szeretett állatait elveszik tőle, ezzel például megélhetését is veszélybe sorolva - ki tudja, nem levágás előtti búcsú szexet akart foganatosítani Lacibácsi. Mert ha teszem azt, levágja, és a vérző, sikítozó állat haláltusája sokkal kellemesebb a szomszédnak és annak gyerekeinek, mint egy kis néma entyem-pentyem. Jó, egyértelmű, hogy a vidéki élet mindennapos örömünnepe a disznóvágás, míg az állatszex általában a pajtában marad. Kivétel, ha a szomszéd telefonjával nem rögzíti az eseményt, hogy azután az kikerüljön a világhálóra.

Itt jutottunk el a b.)-hez, ami, szerintem a büntetés egy másik része, tudniillik a fél világ tudja most már a szégyenét Lacibácsinak, aki ezután nem tud majd úgy elmenni a közértbe, templomba, kocsmába, hogy legalább egy "disznóbaszó" felkiáltás ne kísérje vagy néhány undorba csavarodó grimasz.
Bár, az is lehet, hogy ezeken az öreg már rég túl és pletyka szinten Dunaharaszti közössége elkönyvelte már a perverz tatának, aki meghajtja a cucit.

Azután a videó felvételt megnézve, melyben tucatnyi rendvédelmi erő szállta meg Lacibácsi kis tanyáját, sajnos nőket is láttam. Rendben, hogy most az úr egy közellenség, de, ha egy motozást nem végezhet el női rabon férfi őr - hivatalosan nem tudom, nálunk ez, hogyan működik, hiszen amerikai filmeken szocializálódtam - akkor nem lehetett volna hasonló kegyeleti okokból, udvariassági formaként a női rendőröket az ügyből? Tényleg egy ötven körüli hölgynek kellett elbeszélgetnie az öreggel, akinél szemlátomást a női nem, mint olyan, simán felcserélhető egy malackára? És nem feltétlenül azért, mert a nőket nem kedveli, csak talán elég ideje nem álltak meg neki... Ami azt illeti a coca is arrébb lépkedett, így felmerül a kérdés, mennyire nincs vonzereje az öregnek...

Szóval tényleg tovább kell az embert azzal alázni, hogy egy nő szembesíti tettének súlyával? Egy nő, akiknek illatát ki tudja mióta nem érezte már? Egy nő.
Miért nem egy pasas, aki kevésbé lehet feszélyező az öregnek?
Vagy aki malaccal cuccol az megérdemel minden szart már? Le kell nyelnie a békát, még akkor is, ha ez megint egy állatos hasonlat és pont a nőkkel kapcsolatos? (Vagy ez nem az, amikor teherbe esnek?)

Részemről sajnáltam az öreg Lacibácsi meghurcolását. Tudom, kell a szenzáció, mert a média éhes kurva, akinek naponta friss vérre van szüksége, de ez a hadjárat az öreg ellen és a fórumok mocskolódása, miközben az öreg ott rontotta el, amit sokan titokban csinálnak, hogy tanú előtt rosszalkodott. Kövezzenek meg, de ezt a cselekedetet egyszerűen nem tudom olyan csoportba illeszteni, mint mondjuk a pedofíliát, ami normális esetben sokkal komolyabb szexuális vétség, mint az, amikor az amúgy érzelmi téren elég nehezen kimozdítható malackát a gazdája abajgatja. Már nem azért, de ez fáj annak az állatnak jobban, vagy amikor hajnali ötkor kirángatják az udvarra, majd nyakon szúrják egy késsel, hogy utolsó perceit pokoli félelemben, túlvilági sivalkodással töltse el?

Másrészt, ha komolyabb szexuális vétség a gyermekek megrontása, akkor ha feltérképeznék kis országunkat, hány, most nagy hangú ökölrázó bukna be?
Vagy mi lesz Michael Jacksonnal, akit mostanában szeretnének exhumálni, hogy közel tíz évvel a halála után megválaszoljon kérdéseket?

Arra akartam kilyukadni, hogy ez az eset tipikus példája annak, hogyan kell egy amúgy is szerencsétlen embert eltörölni a földről, miközben amit tett valójában pusztán önmagának - és a malacnak - okoz törést.

Pedig az öreg Lacibá csak malackodott egy kicsit.

Már megint egy szavunk a szexre, amiben állat van...

2018. december 17., hétfő

Blog: Egy hazug ráncreklám


Megfejtés: - Ne mosolyogj, vazzeg!

Még én, aki nem nagyon jártas a sminkelés nőuralta világában, tudom, hogy a mosolygás ráncokat varázsol az arcra. Erre itt egy reklám, amely annyira hülyének nézi a lehetséges vásárlót, hogy a pofám leszakad...

2018. február 13., kedd

Blog: Allergiások kontra SONY stúdió

Bár egyenesen utálok közhelyekkel dobálózni, néha automatikusan ilyesmik jutnak az ember eszébe, ha valami olyasmiről olvas, amin fennakad a szeme és az agya.

Az angliai Sam Rose - tök mindegy, ki az - klaviatúrát ragadott és csalódottságának adott hangot, miután gyermekével megtekintették a Péter nyuszi kalandjainak előzetesét, mert abban az egyik emberi karaktert a nyuszik úgy teszik ártalmatlanná, hogy tudva az ételallergiájáról, egy szem szedret lőnek csúzlival a szájába és a karakter, akit Brendan Gleeson fia, Domhnall Gleeson játszik, elájul.

Történetesen Sam Rose gyermeke is ételallergiával küzd. Ettől még megkockáztatom, hogy erősen túlreagálták az olcsó poént egy butuska mesefilmben. (Az előzetes alapján én például pont ugyanúgy ki fogom hagyni a Péter nyuszit, mint tettem sok hasonló animált karakteres-élőszereplős film esetében, mert egyszerűen túl ostobának tartom őket, hogy időmet pazaroljam rájuk. A Roger nyúl a pácban üdítő kivétel!) Sam Rose arra hivatkozott, hogy az allergia túlságosan kockázatos betegség, amellyel ilyetén viccelni minimum felelőtlenség.
A SONY pedig nem kívánt belemenni a vitába, ezért inkább bocsánatot kértek és igyekezték abba az irányba terelni az észrevételt, hogy bár viccesen, de egy komoly problémára kívánták ráirányítani a közösség figyelmét.

Persze Sam Rose unatkozó mozinéző nem egyedül ugrott a cégnek, mert közben az amerikai Kenneth Mendez is megtekintette a filmet, aki meg történetesen az Amerikai Asztmások Allergiások Alapítványának az elnök-vezérigazgatója. Szintén nem volt elragadtatva tőle, hogy a mesefilmben a nyuszik szinte meggyilkolják az egyik karaktert.

Nos, innen Magyarországról írnám akkor nektek, ha a mérgezéses likvidálás kényes a gyomrotoknak egy mesefilmben, akkor igenis menjünk képmutató módon vissza a gyökerekhez - habár meglátásom szerint jelen esetben a nehezményező fél a gyökér... - és az összes olyan gyermekmesét tegyük indexre, sőt, égessük el, hogy ír(ói)magja sem maradjon, amelyben bármilyen módon megmérgeznek szereplőket.

Kezdeném mindjárt egy 80 éves klasszikussal, az 1937-ben bemutatott "Hófehérke és a hét türpével", mert abban gyakorlatilag egy almát használnak fel mérgezéses gyilkossághoz. Igaz, ott a szereplő magára a méregre allergiás, nem a gyümölcsre, de a nyúl Péternél sem a szedertermesztők emelték fel a hangjukat, amiért egy igen egészséges gyümölcsöt lehetetlenít el a film, hanem azok, akiknek a szervezetébe kerülve, károkat okoz.

- Meggyilkoltunk egy embert? Ugyan kérem, az csak egy színész...

Csodálkozom, hogy 1937-ben nem tiltották be ezt a remek mesét, hiszen borzalmasan prűd volt még akkor Amerika - ma is - és csak egy alig tini lakik együtt benne egy csapatnyi törpével. A végén meg egy feltehetően felnőtt herceg smárolja le a kiskorú hősnőt.
Csoda, hogy az almatermesztők nem égették el a mester-kópiákat, hiszen milyen rossz reklám már, hogy egy gyönyörű, piros alma legyen az oka a főszereplő halálának, még akkor is, ha kicsit szélsőségesen rásegítenek, némi mérges folyadékkal.

Szóval, egyesek szerint nem vicces asztmás emberekkel humorizálni.
Ezt is megértem, de azt hiszem, akkor a paródia filmek nagyját is törölhetjük, hiszen a legtöbben valamelyik kisebbséget biztosan fekete humor tárgyává teszik.
Azonnal eszembe jutott pl. a Horrorra akadva első része, amikor a gyilkos utoléri a szöszi menekülő lányt és mellbe szúrja, de a leányzó nem hal még meg, hiszen a kés csupán a mellébe telepített szilikont lyuggatta ki.
Nem emlékszem, de akkor felszólaltak a szilikon mellű nők érdek-képviseletétől bárkik, hogy mennyire nem vicces ilyen nőkből gúnyt űzni?
Vagy ott vannak a számomra szinte értékelhetetlen Adam Sandler filmek, amelyekben sokszor rossz szemű karaktereket tesznek meg humoros relief karakternek. Az Amerikai vakok és csökkent látású személyek szervezete nem szokott tiltakozni az ellen, hogy ezzel a fogyatékkal élő emberekkel nem viccelünk?

Ha minden filmben azt nézném, hogy egy humorosnak szánt jelenettel kit sértek meg, akkor nem lehetséges, hogy hamarosan nem készülhetnek vígjátékok - amelyek, valljuk be, sokszor használnak bármilyen szélsőséges emberi tényezőt humorforrásként, beleértve bőrszínt, nemet, politikai vagy vallási hovatartozást...

A nytimes oldalának linkje: Nyúl Péter nem elég jó a nyúl béláknak.

Persze vitázhatunk napestig, hogy mennyire nem vicces amikor a semmirekellő, élősködő nyulak gyakorlatilag lenulláznak egy a földjét védő embert, de nehogy már egy gyerekmesén kérjünk számon bármit is, mert akkor ismét kukázhatjuk a fél gyermekkorunkat, hiszen a legtöbb Disney hercegnő gyakorlatilag aranyásó kategória, arról nem is beszélve, hogy az ábrázolásuk is milyen szexista már.
Arról nem is beszélve, hogy oké, hogy a nyulak a gyökér élősködők, de mennyi és mennyi ember él a földön, akik meg úgy gondolják, hogy az állatok mennyivel tisztább lelkű lények a gyarló emberekkel szemben. Akkor most őket sértsem meg???

Konklúzió: Lassan a gyerekmesék sem lesznek biztonságban.
Szerintem, lassan újra kell forgatni a "Reszkessetek, betörőket!", mert milyen példát mutat már az egyszeri gyereknézőnek az Amerikai átlagcsaládról, akik otthon hagyják egyik csemetéjüket?
Hát mennyire nem vicces már!
Arról nem is beszélve, hogy a kis pszichopata gyakorlatilag meggyilkol két felnőttet, csak túl puhára vágták a kész filmet és nem merték megmutatni, hogy a két betörő az első tíz percben feldobta volna a pacskert.
Videodrome itt vesézi ki ezt a megközelítést:

Itt egy trailer volt, de a youtube megszüntette!


2018. január 25., csütörtök

Blog: A baszatlanok Társasága (2018)

Ez a bejegyzésem kifejezetten sértő lesz, de akinek nem inge, ne vegye magára, akiknek meg szól, azok meg már rég elbaszottak, meg baszatlanok, így ők, ebből (sem) fognak tanulni.

Alapjában véve az ember egy roppant bonyolult számítógép, vagy mondjuk élőlény, amely annyira szerteágazó, nem csak a spirituális belsőjének vagy a spirális DNS-láncnak köszönhetően, hogy nincs rá elvileg egyszavas melléknév. Persze, vannak kategóriába szorítható emberek is, akik simán lehetnek tök pozitív személyiségek (Na persze!), simán nincs velük semmi gond a mindennapokban, azonban bizonyos helyzetekben, megnyilvánulásuk, egy az egyben negatív és kellő rosszindulattal rendelkezik - kb. mint amit ők is képviselnek - ezért leírhatóak egyetlen szóban: Baszatlanok!

Te is találkoztál velük. Ők azok, akik a sorban véletlenül mögéd kerültek, és ciccegnek, rád tolják a kocsit, hogy észrevedd, náluk csupán egy termék van, neked viszont tele a kosarad, ezért előre kellene engedned őket. Persze, fordított helyzetben ő nem fogja megtenni.
Ők azok, akiket az utcán félreállva elengedsz, mert az a szakasz túl szűk, mire ők megacélozva lépteiket, királynői fensőbbséggel elhaladnak melletted, rád sem pillantva és még csak annyit sem mormognak, hogy köszike. De, ha te tolakodsz be elé, akkor tud nézni a szemeivel, hogy szinte már öl.
Ők azok, akik Internetes fórumokon egy sorral képesek bebizonyítani, hogy úgy általában nincs semmi humorérzékük, és ennek láthatóan véleményt is adnak. Nem érik be, hogy egy már meglévő negatív kommentnél odabiggyesszenek egy lájkot. Dehogy!
Hülye vagy te?
Ők is tudják, hogy azt az emberek többsége meg sem nézi, ezért nem számít...
Nem!
A baszatlan magvas gondolatait ki kell, hogy fejezze, leírva, kereken, karakán mondatban, még akkor is, ha ugyanazt már egy sorstársa megfogalmazta közvetlenül előtte.
A baszatlan - szitokszó és valójában nem azt jelenti, hogy az illető szexuálisan kielégítetlen, habár, ki tudja, de valamiért a kifejezés csak létre jött, nem igaz? - bele is pusztulna, ha nem mutatná meg a világnak, vagy csak a többi fórumozónak, hogy egy adott téma, amihez hozzászólt, mennyire nem érdekes, szórakoztató, fontos, stb.
Majd ő az ízlésére formája a többiek gondolatiságát, hiszen pontosan tudja, hogy mi az amit elbír az emberi psziché, etikett, morál, jó ízlés és hasonló nagy szavak. Ő tudja, hogy mi az, amin még lehet nevetni és mi az, ami már kívül esik a humor kategóriáján.
A baj csupán az, hogy ezeknek az embereknek az életvitele, környezete, hozzáállása a világhoz és úgy egyben, minden porcikája túl szűkösen méri a befogadást, mint lehetőséget, ezért nekik szinte senki sem tud megfelelni, aki még rajtuk kívül a világhálóra nyomakodott.
(Leszámítva azt, amikor az unoka szarik egyet, mert arra meg rányomnak egy kis tejszínhabot és mohón bekanalazzák, hiszen az nekik a gyermeküknek a gyereke!!! Saját termés.)

Ellenben, ha te mondjuk írsz egy olyat, hogy:
- Ne legyél már olyan paraszt!
akkor érkezik a Baszatlan, és jól elmondja neked, hogy a parasztokat te ne sértegesd a bejegyzéseddel, hiszen ők termelik meg számodra a betevőt.
Az sem zavarja őket, hogy egy egyszerű szólásba, szófordulatba kötnek bele, amit nap, mint nap használ az ember, hiszen nekik jogosultságuk van felülírni akár az anyanyelvet is, belekontárkodni egy szólás gyűjteménybe, átírni a történelmet és kitépni oldalakat a bibliából, hiszen, elmúlt kb. ötven, háziasszony, szar frizurával, egy férjjel, aki nem figyel rá, gyerekekkel, akik kirepültek és annyi felesleges szabadidővel, amit még Buddha is megirigyelt volna. Vagy két vásárlás között rányomnak a következő témára a facebookon, és már ontják is magukból a keserűséget.
Ahelyett, hogy tortát sütne.

Mert a Baszatlant már nem elégíti ki, ha véleményét a szomszéd Magdikával osztja meg. Régen kiültek a ház elé a padra, kezeiket tördelve és egész nap ment a lepetye arról, hogy ki, kivel, mikor, hol, miért, meddig, jajj!
Most azonban haladnak a korral. Technikailag.
Nem ám gondolatban. Azt azért még nem.

Legfrissebb találatom a magyar Gundel T. Gabi oldalán való eltévelyedésnek köszönhető.
Gundi - ez a beceneve - kitett egy fényképes posztot magáról, amelyben beilleszthető és legalább ezer éves "poénnak" felérő műfogsort villantott. Ártalmatlan játék és nehezen hiszem, hogy ha ezek a Baszatlanok a saját unokáik szájában látnának meg hasonló készséget, rögtön ugyanígy reagálnának, bár, mit is várok tőlük, ha nem "túl sokat"?

Gundi kitette és érkeztek is a viccesnek szánt vagy tényleg szellemes beszólások. Pont, amire egy ilyen fotó leginkább érdemes. Mert komolyan venni lehetetlen.

És jönnek a Baszatlanok is.
Nem egy-egy, hanem több. Nem túl sok, de elég sok ahhoz, hogy rendszert találj bennük.
Ugyan nem tudom, hogy van e magyar lexikon, amely definiálta valaha a baszatlan szó lekicsinylő használatát, de nagyjából szerintem, róluk lehet szó, akik magát a negatív kommenteket jegyzik.

Kigyűjtöttem egy fotóra a véleményem, mert abban benne van minden. Kinagyítva a kommentelők orcája is láthatóvá válik, hogy szó szerint képet kapjunk róla, hogy ki ma Fide... ki ma az, akinek egy ennyire habkönnyű bejegyzés nem volt ínyére.

El tudod képzelni, hogy mennyire sötét szűrőn keresztül látják ezek az emberek a világot???




2018. január 14., vasárnap

Blog: A Pécsi öregek otthona féle fotó balhé


Az ember egy olyan állatfaj, amelyik sokkal összetettebb "poénokkal" szórakoztatja el magát, mint mondjuk egy kutya, amelyik mondjuk a saját farkát kergeti.
Az egyik ilyen, hogy vicces, szexuális töltésű fényképeket készítenek magukról, lehetőlég szokatlan környezetben.

2017 első hónapjában felpezsdült a magyar facebook, amikor néhány illetlen fénykép kezdett keringeni a közösségen belül, amelyen két ápoló - egy szöszi cica és egy fekete sármőr - egy idős néni ágya mellett imitál szexet.
Nem tudom, hogy a két komikus mire számított, hogy mi történik, ha kikerül a netre akciójuk, azt sem sejtem, miért találták poénosnak, ha szinte magatehetetlen idős emberek mellett teszik azt, amit, de, hogy a jó-ízlésnek a csírája sincs bennük, az legalább annyira biztos, mint ahogy azokban a kommentekben sem volt, amiket kaptak közvetett módon, mások bejegyzései alatt.

Az eset, mint hamar kiderült, a Pécsi Malomvölgyi szeretet otthonban történt. (Szemfüles olvasók felismerték az ápoló fiú ruháján az emblémát.) A helyi vezetőség rövid úton számon kérő leveleket kapott és állítólag olyan szinten sértette őket is a kiszivárgott fiaskó, hogy rövid úton menesztették a két ápolót,sőt, azt a társukat is, aki a felvételeket készítette.

Később, többen jelezték, hogy a kikerült fotókat innen-onnan leszedették emberek - nem derült ki, hogy esetleg pont a két humorista volt az - és erre a facebook közösség vérszemet kapott és komoly nyomozásba és lejárató kampányba kezdett, pl. a fotókon szereplő, mellesleg anyuka, Kóródi Andrea Timea - ő írta így a nevét a facebook oldalán, - ami, amikor a cikket írom (2018.01.15. 00:15) még elérhető volt, de nem biztos, hogy a népharag után ez így is marad. Nos, talán más közegben a két fénykép tényleg viccesnek minősíthető, az aktuális helyszín azonban inkább abszurd, vagy morbid, hogy két fiatal ember ilyesmiket csináljanak ott unalmukban. Most is az volt a probléma, hogy jó dolgukban megörökítették a baromságaikat, ahelyett, hogy megtartották volna maguknak, az elszálló pillanatot.

Ehelyett sikeresen kirúgatták magukat és egy komoly komment-cunamit zúdítottak magukra, amelyikben mellettük nem nagyon szólalt fel senki.
Az ügy folytatása feltehetően - ahogy ilyenkor lenni szokott - töredelmes és könnyes elnézést kéréssel fog zárulni, ahogyan már megszokhattuk. Mert a média be fog kopogni a megfelelő ajtókon, hatalmas mikrofonokkal, kamerákkal és meg fogj kérdezni, hogy a kedves Kóródi hölgy és bájos kollégája, vajon miért nem az apja faszával szórakozik... csak talán kedvesebb szavakkal.


Minden fényképet a facebook oldalakról töltöttem le, nyilvános forrásokból!

2016. augusztus 12., péntek

Blog: Kamu diéta a Lives?

 Mindig is szerettem az Internetnek azt a szegmensét, amely csodaszereket hirdet, amelyek szebbé, egészségesebbé teszik az életünket. Persze, számomra furcsa, ha valaki nagy szavakat használ és mindenféle orvosokkal, közemberekkel támogatja meg eredményeit, hiszen manapság ezeket a véleményeket egy perc alatt lehet ellenőrizni a világhálón. Pl. ha egy pirulát valami kedves arcú doki reklámoz, hogy az nekünk mennyire jó a vérkeringésünkre, nehezen hiszem el a jótékony hatást, ha a doki és a pirula nevét beírom a keresőbe és alig néhány oldalt dob ki találatnak. Csodaszer esetében ez eleve kizárt. A csodákat az emberek megosztják egymással, nem igaz?
Ha valaki feltalál egy tablettát vagy vitaminkoktélt, amellyel egy hónap - máskor 3 nap alatt - eltűnnek a visszereink és a mellékelt fotókon egy joviális doktor mosolyog, névvel - legyen Dr. Huba Töhötöm - akkor ha beírom az illető nevét a gugliba, ugyan dobjon már ki számomra bármilyen értékelhető szakmai múltat, mert ellenkező esetben úgy vélem, a reklám kimeríti a törvénytelen piaci jelenlét fogalmát. Ha nincs Dr. Huba Töhötöm, akkor akivel az adott terméket reklámozzák ugyanolyan fiktív, mint az adott termék hatékonysága. Ha viszont ez áll fenn, akkor azt törvényi úton kell azonnal szabályozni, hiszen aki ilyen hazugsággal reklámozza termékét, az erősen veszélyezteti az egészségünket, annak ellenére, hogy éppen gyógyulni vágyunk.

Internetes szenzáció, üvölt a szalagcím, de kezeljük ezt helyén.

http://imprssng.pro/rndr/Dr_Toth_Lives_Pectin_HU_N/?esub=-3AnVzAhEEAcoEEWdSBgABAAEAAcACYRcCgAIBmwGIBCHIbXs
 A fent látható oldal például simán egy hasonlóan felvázolt átverés része. Miért az? Először is, ha megnyitod a linket, találsz rajta olyan fontosnak és hivatalosnak tűnő fejlécet, ami egyenesen visszaélés az RTL klub logójával. Nyomkodtam én mindenre, de semmi nem történt.
Be is teszem a fotót, amit kimentettem:

- Hoppácska! Nem tudom, ki ez a Dr. Tóth, meg, hogy milyen műsorról beszélünk, de az, hogy Dr. Tóth, szerintem az egyik legtöbbet használt magyar családnév, másrészt az oldalon látható olyan fülekre, mint "RTL Klub" vagy "Hírek" eleve rá sem tudunk nyomni, mert vakfoltok a képen. A Sarka Katás frissre meg miután sikerült rányomnom, átvitt egy hirdetési oldalra. Köszi.



Azon se lepődjünk meg, hogy a termék neve simán felcserélhető, hiszen, míg pár napja úgy írtak róla a cikkben, hogy Chocolate Slim, addig mostanra már a kevésbé fellengzős - aha - Lives nevet kapta, ami, amennyire angolul tudok, kb. annyit tesz; Életek!

Nézzük csak meg, hogy a cikk alig változott:
Egyik nap Chocolate Slim, másik nap már Lives. ember legyen a talpán, aki tudja, hogy mitől is fogyunk így valójában.

A fotó annyira tetszett Kiss Alizról, hogy rá is kerestem, ahogy társkereső oldalak esetében is szoktam. Ezt találtam:

Egyértelműen kamu, de aztán a beszélgetéshez mellékeltek egy fotót is az ifjú hölgyről, aki sokat fogyott, csak az a baj, hogy a fotót, ha rákeresünk a gugli fényképkeresőjével, egy szovjet vagy orosz utódállam Tatyanaját dobja ki a kép alapján. Most akkor Kiss Aliznak van egy megszólalásig egyforma ruszki ikertestvére vagy a Tatyana Rybakova magyarul annyit tesz: Kiss Aliz?

Az egyetlen, amiben a fotó szovjet vagy mi hölgye hasonló, hogy ő is valamilyen hihetetlen fogyókúrával házal az Interneten. Azért tegyük hozzá, hogy ha egy személy - főleg egy filigrán hölgy - kb. 3 hónap alatt, mint ahogyan a cikk állítja, megszabadul 54 kilótól, De vannak benne egyéb finomságok, mint pl. amikor megkérdezik a szakértőket - egy embert, csak valahogy a nyelvtan sem erőssége a cikknek - akit Banga Péternek hívnak, és létező személy, csak egy baj van vele, hogy érsebész specialista, így a fogyással kapcsolatban vajmi kevés hitele lehet annak, amit állít. Dr. Banga Péter úr, önnek szerintem visszaélnek a nevével!

Részlet:
Kérdezzük meg a szakértőinket erről. Dr. Banga Péter, Ön hallott már a Lives?

Üdv, igen, már hallottam erről az étrend-kiegészítőről. Én úgy tudom, hogy a klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyes fogyasztók 2 vagy 3-szor annyi súlyt képesek leadni a Lives ital rendszeres fogyasztásával. A Lives javítja az anyagcserét és elégeti a zsírt.
Részlet vége.

Aztán megemlítik a Dukan diétát is, mint egyet a sok közül, amely nem volt alkalmas szenvedő alanyunk súlyfeleslegét kordában tartani. Ez meg, ha úgy tekintünk a cikk-re, aminek tűnik, azaz, hogy egy fércmű és hamis állításokkal van tele, akkor rágalom a Dukan diéta ellen és annak kifejlesztőjének szintén van miért jogorvoslattal élnie a kamu lehetőséget megszellőztető oldallal szemben, ami mögött el nem tudom képzelni, milyen cég, magánszemély vagy szervezet állhat.


Azért, amennyire tudom, fiziológiailag sem marad nyom nélkül egy három hónapos, közel félmázsás fogyás, hiszen a testen lévő, kifeszült bőr, ennyi idő alatt nem tud rugalmasan visszaszűkülni, ezért ha a hölgy tényleg ezzel a módszerrel fogyott volna le, nem fotókat készítene a finom kis alakjáról, hanem korrekciós bőrműtétekre járna, hogy a felesleges bőrt eltávolítsák a karjáról, combjairól, hasáról és ahol még található belőle.

Nos, nem vagyok oda érte, hogy ismerőseim ilyesmiket posztolgatnak az Interneten és azok valóságtartalmáról semmilyen módon nem tudnak meggyőződni. Mondjuk, be kell látnom, hogy erre sok esetben nincs is módjuk.
Csak annyit kérek, ha egy lehetséges csodálatos gyógymódba futsz bele a továbbiakban, azt kezeld nyugodtan fenntartással - Hidd el, ha megtalálják a rák ellenszerét, azt már este fogod látni a világ valamennyi híradójában.

Azt is nehezményezem, hogy a termék facebook oldalán hivatkoznak egy Pál Júlia nevű dietetikusra, de ha az ő nevét keresnéd meg a gugliban, akkor csak a Lives-szel kapcsolatban találsz róla utalást, a tevékenységének egyéb nyomát nem leled meg hatalmas betűkkel. Úgy vélem, ha valaki elismert dietetikus és szakmai fronton kiemelkedő hitele van - így ajánlására az egyszeri termék fogyasztó odafigyelhetne - annak sokkal nagyobb hírének kellene lennie az Interneten. Nem két-három cikkben, hanem oldalakon keresztül, hiszen ha nem vagy fent a keresőben, akkor szinte nem is létezel - bár, ez erős sarkítás.

Ja és ezek után ezt a Lives nevű terméket nem merem jó szívvel senkinek sem ajánlani. Természetesen elképzelhető, hogy ártalmatlan, sőt, akár jótékony hatása is igazolt lehet, holmi teszteknek köszönhetően, de ha így van, akkor miért van ilyen talmi promóciós anyagokra szükség a népszerűsítésének érdekében???

A Lives facebook oldala: L I V E S

A Lives reklám oldala: L I V E S

Ha esetleg lenne kérdésed, tedd fel nekik!

2016. augusztus 7., vasárnap

Blog: Baszd meg az anyád-kupon


Az origo és a life oldala magas szinten műveli azt, amit nem újságírásnak hívunk, hanem klikkvadászatnak. A lényeg, hogy van egy szar, sokszor semmiről sem szóló cikked - nem feltétlenül bulvár, hanem valahol egy az alatti szint - és ahhoz olyan címet kreálsz, ami után az egyszeri olvasó - verjem abba is, meg magamba is, hiszen én is bedőlök néha - megnyitja azt a szart, amit elvileg létező emberek cikként aposztrofálnak az oldalra.
Ha esetleg az olvasottság visszaesik vagy eleve nem volt túl magas, akkor kreálnak egy másik féle fogalmazványt a cím helyére, hogy aki esetleg elsőre nem nyitotta meg az oldalt - és legtöbbször nincs is miért - az is odatévelyedjen.

Jelen esetben megint sikerült hányingerkeltően elkapni az olvasó farkát és megrángatni a hálószoba felé ezzel a címmel. Gyengébbek kedvéért bekereteztem. Ez kérem, egy határozott kijelentés, nem igaz?
Miután ráklikkelünk, azonnal életbe lép a varázslat, amely a kijelentést - annak ellenére akként lehet értelmezni, hogy nincs mögötte írásjel - azonnal megváltoztatja a labilisabb kérdésre és találgatásra:


Azért ez így már kifejezetten a "kurva anyja" nem igaz?
Itt már kérdésként veszik elő, meg feltételezésbe bocsátkoznak.
Szerintem, egy ilyen erőszakos marketing után nem sértő, ha az oldal szerkesztőinek adunk egy virtuális baszd meg az anyádat kupont.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nincs nekünk olyan szerencsénk, hogy ettől a buflák fejű majomtól megszabaduljunk. Hajdú Petya a magyar bulvár és kamu rákfenéje.

2016. június 26., vasárnap

Blog: Egy eltévedt címerállat margójára...

...avagy a Mizse ásványvíz nem feltétlenül átgondolt kabalafigurája.

A Magyarvíz Kft. gondolt egy merészet és 2016-ban, ha már úgy is olyan jól fogy az általuk forgalmazott, szerintem is remek természetes ásványvíz, kitaláltak hozzá egy kabala figurát, amellyel a legjobban lehet promotálni a terméküket.
Az egyetlen bajom ezzel, mint egyszeri és rendszeres vásárló, hogy a Mizse márkanévhez olyan vízi életformát igyekeztek hozzákötni, amely nálunk nem jellemzően előforduló élőlény.


Egy krokodil, egy rozmár vagy egy polip. Egyik sem olyan állat, amelyhez a magyarságot kapcsolnám, vagy amelyikkel kis hazánkban természetes közegben találkozhatnák.
Miért nem gólya?
Oké, hosszú a csőre és ezért ivásképtelen.
Akkor miért nem mondjuk egy puli vagy kuvasz? Esetleg egy vizsla, amelyik mosolyogva - kutya nem tesz ilyet, csak mesékben, lásd Frakk - lefetyeli fel az éltető nedűt az elé kitett alumínium edénykéből.

Rájuk is kérdeztem, de egy rövid szundikálás után még nem kaptam érdemi választ tőlük, igaz, teszem hozzá, hogy vasárnap a weboldal gazdája is inkább a terméküket szopogatja valahol, ahol víz van, ameddig a szem ellát és ez alatt nem egy raktárra gondolok...


Azért remélem, elárulják később, miért is e három állatfajtából (krokodil, rozmár és polip) lehetett választani, nem mintha ettől kevésbé vásárolnám majd a terméküket, hiszen kedvelem.

(a folytatás)

Aztán vasárnap este - miközben már a Magyar-Belga meccs a második félidőnél tartott - megjött a válasz is, amelytől okosabb nem lettem, de fogadjuk el:


2016. május 29., vasárnap

Blog: Bulvár sztárrá avatás

Angela Paton kedves színésznő volt és 2016-ban, 86 évesen elhunyt szegény. Az éhes bulvár - az oldal nevét nem írom most ki - persze kattintásvadászatot tartott ezért szokás szerint egy hangzatos címmel főoldalukon megreklámozták a hölgy halálát. (Ezt a két soros reklámot tudatosan naponta cserélik kb. egy héten keresztül, hogy újra és újra bevonzzák az olvasókat.

A vasárnapi ez:


Persze, elismerem, hogy néhány filmjének okán és jogán az egész világon voltak emberek, akik ismerték. Arcát én magam is, hiszen egyik tucatszor látott kedvenc filmemben is benne volt: Idétlen időkig.

A cikk is kicsit ferdít címben, hiszen a hölgy nem lehet sztárja egy filmnek, hogy csupán mellékszereplő. Sokadik. Az Amerikai pitéből konkrétan nem is emlékszem rá...


Tudtommal a film sztárja az, aki vagy a.) főszereplő b.) valamelyik epizódszerepben olyan emlékezeteset nyújt, hogy attól kezdve kezdik felemlegetni a nevét filmes körökben.
Angela Paton ezért nehezen lehet az Amerikai pite sztárja. (Főleg, hogy nem is játszott a filmben, csak a harmadik részben jelenik meg.)

Ez nem újságírás. Ez valami más.
Véleményemnek hangot adtam a komment szekcióban, de nem hiszem, hogy lesz foganatja.


Mindezt úgy, hogy sajnálom a művésznőt és isten legyen vele, ahol most van.

2016. február 26., péntek

Blog: A női kivetítés a férfira egy egyszerű teszttel

Képzeld el, hogy nő vagy és van barátod. Érkezik Valentin nap és a barátod eléd áll, hogy fontosat kérdezne. Te elhallgatsz és figyelni kezded, mert a Valentin nap és a fontos szó megpendít benned valamit. Ezek után a fiú letérdel és elővesz egy apró dobozt. Neked eláll a szavad, pedig még nem is bontottad ki a dobozkát. Akár egy Pavlovi reflex, a szíved hevesebben kezd verni. Még akkor is, ha magát a gesztust élőben sosem tapasztaltad, hiszen, amikor esetleg a szüleid megtették, te még meg sem születtél, illetve, amikor fiatal voltál és szocializálódtál, akkor sem nagyon találkoztál ezzel, hiszen ezt jobb esetben két ember egymás között teszi meg. Hogy manapság mégis ismered a jelenetet, az annak köszönhető, hogy filmek és Internetes videók idealizálták számodra, kódolták a fejedbe, hogy az esemény fontos pillanat az életedben és semmi nem lesz ugyanaz utána, ezért szinte azonnal, ha azt látod, hogy a férfi eléd térdel és a zsebébe nyúl, te felfokozott állapotba kerülsz, elvárásokkal, melyeket számon fogsz a férfin kérni.

Azután a férfi elmondja, amit szeretne és kiderül, hogy szeret téged és mivel fontos vagy neki, azt szeretné, ha megfőznéd neki azt a teás filtert, amelyet a dobozkában átnyújt számodra.
Te pedig ezt megalázónak érzed, hiszen a gondolataidat kivetítetted a férfira és azok egyáltalán nem egyeznek azzal, ami történt.
Ez a férfi hibája?
Igen, ha úgy gondoljuk, hogy szándékosan alakította a környezetet és eseménysort úgy, hogy egy idealizált jelenetet idézzen meg számodra, amely a nők életében fontos pillanat.
Ettől jogos a sértődés és támadás felé?
Ebben már nem vagyok biztos.
Megsértődni valamiért, ami a mi fejünkben alakul ki, megerősítés nélkül -  a filter nem az - eléggé szélsőséges kapcsolati magatartás.

Valentin napi átverés! - cikk, a témában.

Olvasd el és érdemes utána a reakciókat is, mert a magyar hölgyek elég vehemensen reagálnának a felvázolt szituációban.

Néhányukat ki is emelem ide, mert tanulságos a jövődre nézve!
Csak a facebook nyilvános adatlapi fényképeit használtam fel! A feltett adatok nyilvánosak és szabadon felhasználhatóak. Én csak kimentettem az elsőket, mert tanulságos, mennyire másképpen gondolkodik nő és nő, vagy nő és férfi.


Érdemes megfigyelni, hogy néhányan nem ódzkodnak a smiley jelek alkalmazásától, ezért úgy érzem, hogy van még remény. Azért néhány hölgyben, a felrobbanó indulat mellett megjelenik a humor csírája is, amire eleve szükség van szerintem egy partnerkapcsolatban. Úgy vélem, akik kategorikusan ki merik jelenteni, hogy dobnák a fiatalembert, azoknak még nem volt normális kapcsolatuk vagy nem képesek objektíven gondolkodni. Egy kapcsolat nem fekete vagy fehér. Ha valakihez ragaszkodsz, akkor nem egy ilyen tréfa fogja bevégezni a kapcsolatodat, vagy ha mégis, sosem voltál benne abban a kapcsolatban. (Kivétel, ha együtt vagytok vagy 8-10 éve és megígérte, hogy megkéri a kezed, mert a biológiai órád már veszettül ketyeg... Abban az esetben tényleg váltanod kell.)
Katalin Erdélyi véleménye szimpatikus, mert benne van a nőies bosszú és humor keveréke, amitől egy nő szexi lehet.
Szabadosné szabados véleménye már irritálóbb. Mondjuk könnyen dobálódzik valaki ilyen profán kijelentésekkel, aki, mivel már háztartásbeli, kívül áll ezen a poénforráson.


Válaszlépésként megjelenik az erőszak, amely persze erőszakosabb lesz - forró teát öntene a "pofájába" - mint maga a poénforrás. Csak remélni tudom, hogy ezek a hölgyek a valóságban képesek érzékelni a humort, szeretik a barátjukat és nem ennyire erőszakosak. Vagy, ha egy férfi elsüt egy számukra kellemetlen poént, azt csak fizikai erőszakkal lehet megtorolni? Monika Denke véleménye például azért szomorú, mert teljesen véletlenül a hölgy amúgy olyasmiket oszt meg idővonalán, ami amúgy azt sejteti az emberrel, hogy érettebben kezelné a helyzetet, nem hirtelen támadt érzelmi alapon. Alant a bizonyíték:
Aki hisz ebben, az sokkal okosabb kell legyen, mint, hogy egyértelműen kukázná a fiatalembert. Vagy most képzeljem azt, hogy ha ez megtörténik vele, akkor megfordul, összeszedi a holmiját és eltűnik örökre? Azért az tényleg megkoronázná ezt a poént. És mindez miért? Mert egy gesztushoz hozzákapcsolt egy számára rosszul dekódolt befejezést. Ahelyett, hogy szépen kivárta volna, mi történik, előre reagált valamire és rosszul. Ilyenkor persze a másik a kuka, ez egyértelmű.

 Van, aki csak végleges megoldást ismer: A gesztusért és annak hamis levezetéséért pofon jár és elhagyás. Godó Dorina már sokkal pozitívabb személyiség. Bár, neki is eljárna a keze. Mi a nőknél ez az erőszakos magatartás??? Miért akarja mindenki pofán vágni a pasiját?

 Klaudia Koncz-nak van humorérzéke. Szerintem ez elfogadható válaszlépés. :) Ha Tóth Petra Vivien meg komolyan írta mindazt, amit sikerült neki, akkor ott komoly gondok lehetnek.


Dóra Csápai szerintem viccelt, csak kimaradt a mosoly... :) Ezt a g*ci-be elhelyezett csillag jelzi, hiszen átgondoltan használta a csúnya szót, de javította, hogy szalonképes legyen. Ilyen nőket kell elvenni! :) Csak azután meghúzni a humor határát.

Néhány hölgy később nem vállalva véleményét, inkább törölte a kommentjét.