Szerintem a világ legnagyobb lehúzása, ha valamire egyszer pénzt áldozol - előfizeted - majd az az előfizetés lejárta után automatikusan ismét frissül, lehetőleg anyagilag megterhelve téged, és csak akkor tudsz kilépni ebből az elvileg végtelenségig tartó pénzmegszabadítástól, ha te, azaz TE teszel lépéseket érte, pont, mint amikor te tettél lépést, hogy befizesd.
Pedig szerintem pont a szolgáltatás minőségének kellene olyan magasnak lennie, hogy ne automatikus legyen, hanem annyira hiánypótló, hogy te akard ismételten kifizetni. Magadtól. Kényszer nélkül.
Márpedig a megújuló előfizetés egyszerű kényszer, ami üzletpolitikailag szerintem erősen kifogásolható.
Ez ellen pedig törvényileg kellene fellépni, ha már olyan sok mindent rendszabályokhoz kötnek. Amivel pedig egy-egy vállalkozás visszaél, azt igenis rendszabályozni kell.
Talán te kimaradtál belőle, de vagy húsz éve, amikor a mobilok betörtek a mindennapokba - lehet inkább 15 év - sorra jelentek meg a csengőhangot árusító szolgáltatások, amelyek között hamarosan bevett szokássá vált, hogy ha egyszer befizettél, akkor szipoly áldozata lettél. A szolgáltatás ugyanis pofátlanul nem egyszer húzott le téged a csengőhangért, hanem automatikusan hetente vagy havonta terhelte a számládat, küldve egy általad nem kért másik csengőhangot, mondván, neked az kellhet és most akciósan megkapod.
A szolgáltatók persze hirdetéseikben - ami maga egy reklám - nem verték nagy dobra sem azt, hogy újra és újra lehúzzák előfizetésed vagy feltöltő egyenleged, sem azt, hogy mit kell tenned, ha te nem kívánsz folyamatosan pénzt "adományozni" nekik. Néha komoly utánajárást - nem egyszer a telefonszámod szolgáltatóját bevonva - kellett eszközölnöd, hogy megtudd, a gyerek telefonjáért miért fizetsz havonta horribilis összegeket, miközben a gyerek sírva mondja, hogy alig használja.
Mert elég volt egyszer rendelni...
...a többi ment magától.
Manapság ez a bevett és szerintem etikátlan gyakorlat felnőtt és egyenesen a bankszámlákat kezdte ki. Egyes Internetes szolgáltatók úgy gondolják, hogy ha te akarsz tőlük valamit, az feljogosítja őket, hogy számládat kifogyhatatlan kincses barlangként kezeljék, és megkerüljék az egyszeri díjfizetést. Mert ha az egyszeri előfizetésed automatikusan megterhelve bankszámládat megújul, akkor nem beszélhetünk egyszeri alkalomról, nem igaz?
Márpedig, mivel a pénz a mozgatórúgója az életünknek, szerintem joggal várható el, hogy az üzleti tranzakciós szolgáltatású oldalak kiemelten kezeljék a fogyasztó felvilágosítását, ami azt jelentené, hogy nem elrejteni kell az Általános Szerződési Feltételek között, vagy ahhoz közel, apró-betűsen, esetleg más optikai vagy marketinges trükkel meggátolva az értelmezését, könnyű azonosítását, hanem a fizetési oldalakon, ahol meg kell adnod az adataidat, nagy, figyelem felkeltő feliratokkal kell figyelmeztetni a fogyasztót, hogy mire is vállalkozik.
Természetesen ma ez nincs így és mivel nap, mint nap botlani olyan oldalakba, amelyik bevett szokásként használja ezt az üzleti lehetőséget, feltételezem, hogy semmilyen megfelelő jogszabály nincs még kidolgozva, amely kordában tartaná ezt az üzletpolitikát.
Hogy csak egy erős példát hozzak, a Be2 oldal és társai - mert több "társkereső" tartozik egy lehúzós csoportba - kifejezetten abból él, hogy jóhiszemű felhasználóknak olcsón kínál szolgáltatást, amelynek minősége silány, hatásfoka nagyjából elhanyagolható, viszont ha egyszer előfizettél rá, akkor egy adósság-csapdába kerülsz, mert az olcsó belépést igen drága havidíjak követik, amiket ráadásul figyelmeztetés nélkül emelnek le a bankkártyád adatait felhasználva, és ami szomorú, ezen tranzakcióban a legtöbb bank egyelőre partner is velük, mondván, te szerződést kötöttél.
Ami igaz is lenne, ha az előfizetés nem egy akciós, egyszeri befizetést tolna az arcodba. Amire ráugrassz.
Minden más, jogi kiskapu és csűrés-csavarás.
Bizonyos jelek egyelőre arra engednek következtetni, hogy ezek ellen a cégek ellen globális törvények elfogadtatásával lehet csak fellépni, egyénileg csatát lehet nyerni ellenük, de ez háború.
Magam is tagja vagyok egy zárt csoportú fórumnak, amely céljának tűzte ki, hogy felszámolja a Be2-t, mint társkeresőt, ugyanakkor, magasabb szinteken lenne szükséges törvényeket módosítani, létrehozni, hogy magát a jelenséget, az etikátlan szerződést irtsuk ki a kereskedelemből.
Azt mondom, hogy ha már társkeresőt használnál, akkor vagy olyat válassz, amelyik komolyabb múltra tekint vissza, vagy olyat, amelyik nem kíván minden áron a pénztárcádban nyúlkálni.
Persze, a társkeresők pénzbe kerülnek, az nem kérdés, hiszen egy ilyen oldal létrehozása komoly háttérmunkát és fejlesztési időt igényel, amelynek meg kell térülnie. Másrészt, tudjuk, hogy semmi sincs ingyen. Ugyanakkor, kritikus szemmel kell figyelni, hogy egy-egy oldal milyen szolgáltatásokat nyújt, mennyire "szavahihető".
Ha például csak fizetés után tudsz egyáltalán betekinteni az oldalba, hogy lásd, milyen panelekből rakták össze, akkor gyanakodhatsz. Az sem ad bizalomra okot, ha túl erőszakos a marketing, vagy a megtekinthető adatlapokon modell forma emberek mosolyognak rád.
A legújabb, amelyik egyelőre bizalmatlanságra adott okot számomra, a DatingVip Magyarország elnevezésű oldal, amelyik nem szerényen magát 2018. legmenőbb társkeresőjeként aposztrofálta.
Ahhoz, hogy kerekebb véleményem legyen, facebook oldalamon keresztül kell regisztrálnom.
Szóval még visszatérünk.
Vannak azonban fenntartásaim, alá is húzom, miért:
Tehát, nem elég, hogy nekem regisztrálnom kell, de ha esetleg abbahagynám, akkor ismét nekem kell lépéseket tennem érte, ami időrabló tevékenység és még garancia sincs rá, hogy minden klappolva működik az oldalon, nem nehezítve meg a szolgáltatás felmondását.
A Be2-nél például van olyan menüpont, ami eleve nem hívható "életre", illetve az oldal mindent elfogad, amikor előfizetsz rá, mert kell a pénz, de a lemondást már fizikailag meg kell támogatnod egy fax-szal is, ami nonszensz annak fényében, hogy az oldal szempontjából maga a bankkártya használata a legkényesebb pont, ott viszont nem olyan finnyásak, elég bepötyögni az adatokat.
Ellenben ha kilépnél, akkor nem elég, ha csak ülsz és pötyögsz valamit. Ez szintén egy olyan apróság, amit törvényileg szankcionálnék.
Pl.: Ha egy oldalra regisztrálásnál az életedből elrabolnak 10 percet, akkor az oldalról való tökéletes törlődés esetén ez az idő nem haladhatná ezt meg, sőt, fele annyinak kellene lennie.
Ez lehetne az Internetes Szabadulási Törvény, azaz ISZT.
Bárhogy is döntesz amikor Neten vásárolsz szolgáltatást, legyél körültekintő, amíg ilyen módszerekkel becsaphatnak téged!
De addig is erősen kerüld a Be2 és aloldalainak használatát!
Témájában olyasmi, amiről szeretek beszélni, megérint vagy érdekel. Az oldalon olvasható tartalom nem minden esetben tükrözi a valóságot vagy a vágyaimat, álmaimat. Egyszerűen, csak gondolatok, amik jönnek valahonnan és ha elég erősen csimpaszkodnak elmém kútjának kávájába, néha bizony kimásznak közénk. (Az oldalon olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására lehetnek alkalmasak! Az FPS leírások nem jelentik automatikusan, hogy a leírt tartalmak valóságosak, ezért ezeket kezeljék a helyükön!)
2018. július 11., szerda
2018. július 4., szerda
Fekete Tamás Jerryco: Az interjú
Egyedül ültem be a terembe, amelyet a protokoll-osztály
vezetője rendelkezésemre bocsátott. Csupán két kérése volt az interjúalanyommal
és az elkészült anyaggal kapcsolatban; Ne fárasszam ki a hölgyet, mert bár jelenleg
egészségi állapota megfelel egy kora ötvenesnek, ettől még egy hajlott korú
hölggyel van dolgom. A másik, hogy nem kerülhet adásba egy holnapra időzített
bejelentésig. Az első része tőlem függött és természetesen egyetértettem vele.
A második részét pedig a megbízóm, a szerkesztőm vállalta magára, megígérve,
hogy a kész felvétel csak a bejelentés után kerül fel az oldalukra.
Csodálatosan rendezték be a termet. Lehet, hogy Anglia a
sznob viselkedés melegágya, de stílusuk az volt.
A terem padlóját faltól-falig szőnyeggel burkolták. Nem
holmi olcsó áru, hanem igazi, finom szőttes.
A helyiségben több tárlót állítottak fel, amivel az egész
egy múzeum hatását keltette. A falakon régi fegyverek, de ragyogó állapotban. A
négy sarokban egymástól eltérő lovagi páncélok, fényesek, csillogóak. Ez a
gazdagság kicsit ellentmondott a Schwarz család puritán hozzáállásának, bár úgy
gondoltam, ezt a véleményemet megtartom inkább magamnak. Tisztában voltam vele,
hogy van, amit nem hánytorgathatok fel interjúalanyomnak. Nem pusztán
udvariasságból, vagy tekintettel a korára. Egyszerűen tisztában voltam vele,
milyen szolgálatot tett világunknak, közvetve, közvetlenül nekem is.
Nem kötözködni jöttem, hanem ünnepelni. Néhány meredekebb
kérdés talán belefér. Van, ami nem.
A kamerát úgy állítottam fel, hogy látószöge befogja
mindkettőnket, mikor majd a fotelekben ülünk. Előttünk egy üveglapos
dohányzóasztal. Mögötte a fotelek. Bőr, talán vadból kikészítve. Kényelmes. Nem
olyan, mint a megszokott, tapadós bőrgarnitúrák. Ez az anyag finoman fekszik a
fenekem alatt.
A kamerát sikerül a fényviszonyokhoz mérten tökéletesen
beállítani, habár jelen esetben inkább a mondandó a lényeg, nem annyira a
látvány.
Mire elkészülök, nyílik a terem egyik ajtaja. Niki Mama
egyedül lép be, rugalmas, energikus léptekkel. Ahogy belép, már látja, hova
kell ülnie, szólnom sem kell. Amíg azon gondolkodom, hogy nem illene-e kezemet
nyújtanom felé és az ülőalkalmatosságba segíteni, már helyet is foglalt.
Mosolyog.
- Kezdhetjük, Steven!
Tudja a nevemet. Hát persze! Sosem kerülhettem volna ide, ha
nem informálnak le előtte és ő nem bólint rá.
Úgy érzem, nem szükséges tökölnöm. Köszönök neki, elindítom
a felvevőmet. A korábban leadott kérdéseimet idézem fel.
Nicholette Schwarz 100 éves!
Kedves nézőink, 2097. december 4-ét írunk és abból az
apropóból tartózkodunk ebben a csodálatos angliai palotában, hogy Nicholette
Schwarz, születési nevén Fekete Nikolett betöltötte a századik életévét. A Föld
bolygó Nikikéje, ha úgy jobban tetszik.
A világhírű író, költő, festő és szobrász. Egy világ
matriarchája. Az életművész. Jelenleg távol a családjától, a gyökereitől, egy
angol megyében tengeti mindennapjait, a még mindig fitt üknagymama. Eredetileg
egy vendéglátós család sarjaként, már nagyon fiatalon a művészetek felé
kacsintgatott. Első iskolájában találkozott a kézművességgel, amit ugyan húsz
évre félretett az iskola után, ám ma már jól megél belőle. Nagyon kevesen
vannak a felső tízezerben olyanok, akik ne dicsekedhetnének egy eredeti
Schwarz-cal az otthonukban.
Nikolett mama negyven éves koráig építgette képzőművészeti
birodalmát, hogy azután egy személyben felvegye a kesztyűt, a világot még ma is
meg-megkeserítő szenvedések ellen. Nikolett mama volt az Unesco nagykövete,
ellátott nővéri teendőket a földbolygó legelmaradottabb szegleteiben, miközben
tudatosan építgette karrierjét. Első vásárlói között megtalálhatóak voltak
ugyanúgy ismert művészek, mint egyperces celebek, politikusok, kereskedők,
milliárdosok.
A Schwarz-birodalom mostanra magába foglal huszonkettő
egészségügyi központot, több tucatnyi iskolát, mindenféle oktatási
intézményeket és kereskedelmi központokat.
Megszámlálhatatlan mindaz a pozitív tevékenység, amelyekkel
jobbá tette életünket. Részt vett a Mars feltérképezésében, segítette a túlvilági
élet bizonyítását és így elsők között tudott kommunikálni korábban elhalt
rokonaival. Áldásos munkájának köszönhetően sikerült visszaszorítani az éhezést
Afrika majdnem nyolcvan százalékán. Temérdek pénzt és diplomáciai kapcsolatot
ölt bele abba, hogy sikeresen visszafordítsuk a Földön kialakuló üvegházhatást.
Megmentett három állatfajt a teljes kihalástól.
És mindezt azoknak az apró szobrocskáknak köszönhetjük,
amelyeket gyermekkorában készített, majd évekre elhagyott.
A még mai napig is aktív életet élő Fekete Nikolett minden
alkalmat megragad, hogy világnézetét propagálja, ezért adott nekünk interjút
még a születésnapján is, miközben odalent a családja egy része már felkészült
az ünneplésére.
Nem is tartanánk fel Niki mamát, egyenesen belevágnék.
- Fiatalember, az én bőrömnek igen rosszat tenne, ha
bármivel belevágna.
- Szóval igaz, hogy
szereti a szójátékokat.
- Nem minden pletyka igaz velem kapcsolatban, de, hogy még
ma is ámulattal tölt el a világ csodálatossága, az igaz.
- Mikor eszmélt rá, hogy önnek tudatosan ennek kell
szentelnie az életét? Úgy értem, a bolygónk megmentésének.
- Amikor az iskola végeztével angolul tanultam és kezdtem
megismerni a világot, illetve tudatosult bennem, hogy sosem fogom tökéletesen
megismerni a világ valamennyi titkát, el kellett döntenem, hogy mihez kezdek
magammal. Vagy tanulok életem végéig és még akkor sem leszek kész, hogy ezt az
egykor divatos szót használjam rá, vagy nem csak tanulom a világot, hanem
egyenesen teszek érte. Megváltoztatom. Ehhez azonban pénzre volt szükségem.
- Első vásárlói amolyan tanítványai is lettek a
későbbiekben.
- Igen, volt rá példa. Kezdetben gondolatokat akartam
ébreszteni az emberekben. Olyan gondolatokat, amelyeket én már igaznak véltem.
Hosszú utat jártam be, míg végül a gondolataim célba értek, és csak nagyon
kevesek kérdőjelezték meg ezeket.
- Elmondhatjuk, hogy mostanra már több követővel
rendelkezik, mint mondjuk a keresztény egyház, a pápa, vagy egyes politikai
vezetők. Ennek ellenére a vagyonának nagy részét támogatásokra ajánlja fel, nem
halmozva azt.
- Mert nincs rá szükség. Amikor már a szavaidra figyelnek,
akkor nem feltétlenül van szükséged pénzre.
- Nem a pénz irányít mindent?
- Talán nem a legjobb megfogalmazás, de ha én tudom
"irányítani" azt, akinél a pénz van, akkor a pénzre nekem nincs már
szükségem. Természetesen, ezeket az életigazságokat is fel kellett előbb
ismernem, hogy mostanra beérjem azzal, ami nekem és családomnak elég. Azon
kívül, minden anyagi javunkat és támogatói bázisunkat arra használjuk fel, hogy
élhetővé tegyük ezt a bolygót.
- Tudna neveket mondani, akik első lépéseiben segítették?
- Egyik bátyám, nagyon bízott bennem. Úgy gondolta,
szobrásznak kellene lennem. Már akkor ezt mondta, amikor az még számomra csupán
szórakozás volt. Persze, ez nem konkrét segítség volt, amire talán ön gondolt,
viszont mindenképpen említésre méltó.
- Ki volt az első befolyásos ember, akinek a támogatására
emlékszik?
- Már jócskán elmúltam negyven, amikor egy arab kultúrkörben
ismert olajmilliárdos, Ali Moyad-Haffar felkeresett, mert néhány gondolatom
megragadt az elméjében. Mindezt úgy, hogy ahonnan ő jött, a nők véleménye
tökéletesen süket fülekre talál. Haffar később sok támogatót szerzett
ügyeimhez, a világ minden tájáról.
- Ez mennyire volt akkoriban lehetetlennek tűnő vállalás?
- Nézze, gondoljon bele, hogy szinte minden ismerősöm, akikkel
kapcsolatba léptem akkor, mind vallási, mind egyéb, de egymástól teljesen
elkülönülő területről érkeztek. Egyetlen közös volt bennük: a gondolatok,
amelyek engem is mozgattak, bennük is elvetették a magjukat. Rám csupán
annyiban volt szükség, hogy vízzel locsoljam meg e magokat és azok kikeljenek.
- Szóval, Ali Moyad-Haffar minden hátsó szándék nélkül
kereste önnel a kapcsolatot...
- Haffar, aki nagyon jó barátom lett, és sajnos néhány éve
itt hagyott minket, gondolkodásában megelőzte a korát. A szerepem annyi volt,
hogy erre ráébresszem. És nem csak őt.
- Kérdezhetem a magánéletéről? Tudja, nézőink főleg a
pletykákra vannak kiéhezve. Az ember már csak ilyen.
- Szerintem, az emberek lassan, de változnak. Higgye el,
magam is tapasztaltam, hogy volt egy időszak, amikor a médiát csupán az
érdekelte, hogy eladhassa magát. Mostanra azonban ez nagyon sokat változott. Ma
már a média legnagyobb területei mind egy célt szolgálnak: a fejlődésünket. Ez
pedig szükséges. Minden nappal közelebb és közelebb, még nagyon sokáig. Ezt még
meg akarom élni: hogy a civil emberek tömegével lépnek ki a világűrbe!
- Erről évek óta hallunk híradásokat.
- És bekövetkezik. Hamarosan. És ne úgy képzelje el, hogy
csak meglátogatjuk a Holdat, vagy néhány közeli bolygót. Ami száz éve csupán
fantazmagória volt, mostanra a jelen. Ki fogunk lépni a hideg űrbe és
melegséget viszünk belé. Részese vagyok annak a csoportnak, amelyik a hat
kontinenst átfogó konzorciumként kitűzte céljának a világűr meghódítását. Olyan
gépekkel, amelyek képesek generációkat életben tartani, miközben átszelik a
galaxist.
- Erről is hallunk híreket. Megerősíti állításait, Niki
mama?
- Minden szavamért felelősséget vállalok. Az, amit most
készülünk véghezvinni, nem titkoljuk. Közös a célunk. Bolygónk elfáradt.
Hamarosan magára kell hagynunk, hogy gyógyuljanak sebei. Amire most készülünk,
sokaknak persze nem több, mint mese, ám nem az.
- Ez az oka, hogy a születésnapjára érkezett annyi külföldi
delegáció? Neveket egyelőre nem mondhatunk, de láttunk itt olyan embereket,
akik korábban sosem ültek le tárgyalni egy asztalhoz.
- Ez lett az én feladatom. Hidat képezni két gondolat
között. Alig pár apró lépés van hátra. Ha megbocsát, várnak a vendégeim.
Viszont itt folytathatjuk, holnap, akár az önnek foglalt hotelben is. Biztosan
vannak még kérdései.
- Igen. Milliónyi kérdésem lenne. De szívesen veszem, ha
innen folytatjuk legközelebb...
- Köszönöm, hogy meglátogatott, és engedje meg, hogy
mindjárt meghívjam a nagy eseményre. A titkárom ad önnek egy belépőt a kettes
sátorba. Ezt tartjuk fenn a médiának és más hivatalos érdeklődőknek.
Természetesen a szűkebb kör sem elég szűk, hogy egyetlen sátorban bonyolítsuk
le az egész ünnepséget, de önökhöz is át fogok menni. Kérem, Steven, ne említse
senkinek az exkluzív interjút előre. Ráérnek megtudni, ha már leadta a
csatornájuk.
- Ezt kérnie sem kell. Csak ledöntök néhány szendvicset és
megeszem pár sört.
- Steven, magam is ezt fogom tenni, csak fordítva.
Még ülve maradok, ahogy a vékony hölgyet kikíséri egy
megtermett fickó, aki nyilván jártas néhány harcmodorban. A titkár mosolyogva
adja át a belépőmet, ezekkel a szavakkal: - Napokon belül történelmet írunk.
Maga is.
A helyiség utána kiürül, és én azon gondolkodom, hogy mennyi
erő van ebben a száz éves hölgyben...
Fekete Tamás Jerryco: A nem megírt novella
Egész nap futottál. Volt miért. Dolgozol, tanulsz, létezel,
élsz.
Te is, ő is, melletted. Ő is, aki ül.
Kell néha egy perc sóhaj. Kiengeded a gőzt.
Tedd csak meg. Csukd be a szemed és olvass tovább…
Bocsáss meg nekem, hiszen hogyan is tehetnéd meg mindkettőt?
Pedig olyan egyszerű.
Van még rám egy perced?
Még messze van a buszod, villamosod, trolid?
Kezedet nem húzza egy szatyor?
A telefonod nem rezeg a zsebedben, hogy fontosságával
lehengereljen?
Képzeld el a jövőt!
Látod kicsit? Tátsd nagyra a szemed!
Hogy csak a szájad tátható?
Nem vitatkozom veled, hiszen te itt állsz előttem én meg…?
Nem is emlékszem…
Csak egy novellát kellene írnom. Egy olyan rövid kis
szösszenetet. Eskü’ meg is írom, ha több időm van, de egyrészt mindig közbejön
valami, másrészt, nem vagyok egy kapkodós típus.
Miközben nem jön az ihlet sem. Mert az úgy berobban.
Homloklebeny mögé, hogy fitogtassam, mennyire intelizsent vagyok.
De valami mindig közbejön.
Nem zavarlak? Tényleg nem rabolnám az időd, ha nem tudnám,
hogy még mindig velem vagy…
Mondjuk úgy, hogy idejében tudtam róla, hogy írnom kell majd
valamit. Ezt nem tagadhatom le, hiszen a barátnőm tett róla, hogy megkapjam a
pályázati felhívást.
Én meg, bár nem rajongok a költészetért, tiszta Pató Pál
voltam: - Ejj, ráérek arra még!
Most meg kiszaladok az időből, elúszik a remek lehetőség,
hogy megismerjenek azok, akik valamiért még képesek szánni az olvasásra egy…
kettő,,, kb., öt percet.
Mert valami mindig közbejön, én meg jól ráfogom.
Szobatárssal élek egy rövid ideje. Mióta elúszott az anyai
örökségem, egy kis lakás. Mondanám, hogy az én hibám, de sajnos, nem teljesen.
Szerencsére vannak barátok, akik a bajban segítettek és
segítenek.
Neked vannak barátaid? Nézz körül és szerezz, ha nincs… Jó
lesz az, hidd el!
Csak hálával tudok az enyémekre gondolni. Az egyiküknél
lakom, mert amúgy, nincs rá jobb szó; egyelőre hajléktalan vagyok.
Viszont van olyan barátom, akinél aludhatok, fürödhetek,
élhetek. Ezúton is köszönöm!
Kiderült pár éve, hogy van egy „kis leukémiám”. Én így
hívom. Szedek rá gyógyszert.
Repült a lakás, repült az egészség, de köszönöm, a humorom
az még megvan. Az valahogy nem akar szabadulni tőlem…
Itt vagy még?
Mit írhatok amúgy neked, ami nem untat, miközben rohanunk
mind a céljaink felé?
Egy remek kis történetet? Egy olyat, aminek eleje és vége is
van, esetleg csattanója és tanulsága?
Sokat kívánsz tőlem.
Írni csak akkor tudok, ha épp a lakótársam nincs itthon.
Egyértelmű, hogyha itthon van, akkor inkább azt csináljuk, amit ő akar. Mégse
verhetem egész nap a gépet, csendre kárhoztatva őt…
A héten egyébként is kevés szabadnapom volt irodalmárságom
foganatosítására. Vendéglátós vagyok. Ezzel elárultam mindent. A szabadnap az
nekünk olyan füstszerű: megfoghatatlan. Írunk mi beosztást, hogy esetleg
tervezhessek valamit akkor, ha nem dolgozom, de képlékenyebb ez, mint a gyurma.
Kérdezd a barátnőmet!
Mert első a munka!
Abba is kezdek beleöregedni. Már a térdem sem hajlik ahogyan
szeretném.
Figyelsz még rám? Gondoltam, rákérdezek, hiszen nekem egy
történetet kellene írnom, de helyette a butaságaimmal traktállak.
Elnézést is kérek!
Néha már úgy érzem, magam vagyok a gátja annak, hogy írjak.
Bármi mást szívesebben csinálnék, minthogy üljek a gép előtt és kopogjak a
gombokon.
Most is inkább elvittem mindkét munkás nadrágomat a
szabóhoz, hogy kicsit javítsunk rajtuk. Az egyiken gombot varrtunk – illetve ők
– a másikra két folt került az ülep alá. Mert már ott is lyukas volt, ahol
eredetileg nem kellene…
Még mindig olvasol? Nem jön az a fránya jármű?
Szóval, csak azt szerettem volna mondani, hogy legyenek
szebb és nyugalmasabb napjaid, mint nekem, amikor nem írtam meg azt a novellát!
Mert végül azt nem írtam meg…
Hoppá, közben megérkezett, amire vártál!
Búcsúzom tőled és ne felejtsd, csengetés után nem ugrálunk
fel a járműre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)