A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. április 11., vasárnap

Blog: A Stand Up nem való mindenkinek (2021)

 Nézd meg a videót és gondoljuk végig.


Németh Szilárd politikus. Csak remélni merem, hogy jobb abban, mint viccmesélésben.

Nem kedvelem Németh Szilárdot, mint politikai jelenséget. Nem kedvelem, mert úgy érzem, hogy ahol most ő megtalálható a politikai élet piramisjátékában, oda nem érdemei és csillogó kvalitásai miatt kerül be, hanem, mert a jelenlegi HATALOM gyakorlatilag egy gittegylet, melynek ő is tagja lett a kezdetekben vagy korán és mostanra azzal együtt emelkedett.

Azonban ez a megnyilvánulása szerintem nem mutatja azt meg, hogy ő egy megfelelő ember. Illetve valamire biztos jó ő is, de, hogy a retorikai érzéke pont annyira nulla, mint a humora, az nem kérdés.

Először is, szerintem, ha valaki vezető és nyilvános beszédben vicceket süt el, fontos, legalábbis nem ártana, ha valamennyire polkorrekt lenne és nem sértene meg különböző népcsoportokat. Nem mondom, hogy nem lehet nevetgélni az ostoba, kirekesztő és rasszista poénokon, sőt, az vicces, amire az ember önkéntelenül mosollyal reagál, de azért, ha valaki odakerül, hogy százezreket szólíthat meg a kérpenyők előtt, van felelőssége abban, hogyan teszi azt.

Másodszor, Szilárd egy felnőtt ember. Ez a poén meg már az iskolás koromban is gyengus viccnek számított, kb. harminc éve. Ez az ember tényleg csak ilyen szakállas, aszfaltig koptatott poénokkal igyekszik valamiféle pozitív hozzáállást kicsikarni ahhoz, amit mikrofonba mondott? És rendben van, hogy egy régi vicc is új egy újszülöttnek, de szerintem ezen a beszéden nem voltak csecsemők, sőt, akik ott voltak, talán mind ismerik ezt a poént és kétszer elfelejtették már.

Harmadszor minek akarunk viccet mesélni, ha képtelenek vagyunk azt legalább a minimális humor-szintet megütve előadni, arról nem beszélve, hogy a videó tanulsága szerint Németh Szilárdnak papírból kellett felidéznie, hogy a magyar gasztronómia védelmében előadott egyszerű gondolkodását megtámogathassa egy poénnal? Ráadásul, amennyire emlékszem, az arab nyelvet a kemény r hangokkal már gyerekként jobban utánoztuk, mint Szilárd a nem túl szellemes vagy tanult emberekre jellemző haba-haba-hablattyával. Van rá egy fogadásom, hogy ezt a viccet a teremben rajta kívül bárki jobban előadta volna.

Nincs bajom azzal, ha egy politikus demagóg nézeteket vall, mert képmutató vagyok és ha egyezik az én demagóg nézeteimmel, elfogadom vagy nem ellenzem körmöm-szakadtáig. Azzal egyetértek, hogy míg az igényesebb ételeket felszolgáló és ezáltal drágább magyaros stílusú éttermek lassan eltűnnek, addig az olcsó és városi legendák szerint borzalmas boszorkánykonyhákat működtető idegen kultúrák ételei kiszorítják azt a kevés próbálkozást, amit a hazai vendéglátás igyekszik üzemeltetni. Mondjuk, messze van ez attól, hogy eltűnjenek a jó lacikonyhák, azonban az is tény, hogyha a forgalmasabb közterületeken átsétál az ember, előbb fog gyrosost, pizzást vagy kínai éttermet találni, mint egy kifejezetten és eltévesztethetetlenül magyaros üzletet.

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy szomorú, hogy bár a kormány néha patikamérleg pontosságával képes egy-egy döntését meghozni és érvényre juttatni a lakosság felé, addig arra még mindig nincs figyelmük, hogy olyan emberek képviseljék a kormány apró részeit a nyilvánosság előtt, akik ha megjelenésükkel talán nem túl bizalomgerjesztőek, legalább a mondanivalójukkal és annak az előadásának a stílusával ne emlékeztessenek a kocsmában, a szomszéd asztalnál részegen hőzöngő kapatos társaság szószolójának a pulpitusra átemelt verziójára.

Ha nem adsz nekem igazat, nézd meg újra a videót és próbálj meg objektív lenni: Szerinted ilyen emberek kell, hogy az érdekeinket képviseljék a világ előtt? Amikor a tömeg összedugja a fejét, hogy kit emeljen a pajzsra, hogy az azzal felemelt ember zengő hanggal, hitelesen és meggyőzően szóljon az általa választott tömeghez, feltüzelve, érdekeltté téve őket a hasznos hozzáálláshoz, akkor egy ilyen szószólóra gondolnak?

Egészen biztosan nem.

Szerintem az antik korok ismert filozófusai, politikusai, Platón vagy Seneca páros lábbal rúgták volna le Szilárdot a hordó tetejéről, ha felkaptat rá és szólásra nyitja száját. Szégyen mindenre, ami az ékesszóláshoz, tömegek megszólításához, retorikához köthető.

Németh Szilárd, ahogyan így látjuk, inkább emlékeztet a hatvanas, hetvenes évekből itt maradt, diktátorok által felemelt kishivatalnokra, aki megrészegülve önön fontosságától, képtelen felfogni, mi a diplomácia és mi a felelősség, hogy azután, ha hirtelen nincs mit mondania, pocsék humorú vicceskedéssel oldja a feszültséget, ami inkább az ő feszültsége. Legalábbis, amíg el nem süti a viccet, ami után nem meglepő, ha a tömeg is feszült lesz.

Hogy ki fog ezek után éljenezni ilyen embereknek? Nyilván az a pártkatona, akinek már az iskolában is úgy tetszett ez a vicc, hogy a kakaó az orrán folyt vissza és ezt az emléket megőrizve a gyermekkorából, maga is elsüti néha ezt a viccet társaságban, de csak miután kicsit bebaszott, mert józanul még ő is tudja, hogy ma már ez a vicc vállalhatatlan.

Ha van szövegírója Németh Szilárdnak és kiengedték ezt a poénbombát, ezzel az előadásmóddal, az viszont meg a stábot minősíti. Kezdem érteni, hogy miért lesz több humoristából politikai felszólaló és nem fordítva. Rossz retorikájú, alkalmatlan politikusból nem lesz jó Stand Upos.

Még akkor is, ha némelyik politikus már önmagában egy vicc.

2019. november 18., hétfő

Blog: Etikus-e kizárni gyerekeket egy étteremből, bármilyen okra hivatkozva?

A Binz városában történt esetet taglaló cikket itt találod. Olvasd el, ha ezt is elolvasnád. Nem kötelező, de jobban összeáll a kép és a véleményedre is kihatással lehet.
De nem az enyémre! :)

Nem kell kölyök este a vacsoraasztalhoz! (kattints a szélsőségesen fogalmazó mondatra)

Ez nem egyedi eset és innen-onnan már hallani/olvasni lehet, hogy egyes vállalkozások vezetői döntenek úgy, hogy gyermekek jelenléte, a felnőtt társaság nyugalmának megőrzése miatt, nem elfogadott.
Leszögezném, hogy ezzel a döntéssel tökéletesen egyetértek, mint szingli, embergyűlölő mizantróp. (Ez csupán hangzatos szóismétlés... ezzel kívánom mutatni, milyen magas szinte dolgozik szellemem koponyám börtönében!)

Utálnám a gyerekeket?
Nem hiszem, mert ismerősök gyerekeivel elszórakozom, ha arról van szó. Sőt, nekem is van egy helyes és okos fiam, akinek bár nem lettem jó apja, de emlékszem, milyen kellemes pillanatokat okozott amikor megcsillogtatta humorát, amely, ha jól használja, az enyémet is kenterbe veri. (Ne felejtsek el utánanézni, mi a tököm az a kenter...)

De...
Igen, jól olvasod, hogy de...

Szóval, egy facebook csoporton belül a komment-szekció  erősen felbolydult a téma láttán és hangoztak el érvek pro illetve kontra, hogy végül rádöbbenjek, hogyha világhírű objektivitásomat szeretném megtartani, akkor át kell értékelnem a hozzáállásomat, mert jogilag és sok egyéb okból, eg étterem ilyen döntése rendkívül aggályos.
Ugyanis, az egyik legtöbbet felhozott érv mind arra mutatott, hogy egy gyermek mennyire nem tud beilleszkedni abba a közegbe, amit egy étterem nyújt.
Értjük ezalatt, hogy hangoskodhat, futkározhat, tönkre tehet ezt-azt, stb. mivel gyerekként nem érzi át a súlyát, amit egy közösségi hely használata, az ott alkalmazott viselkedés jelent.
Igen, de akármit is mondunk a gyerekekre, az mind igaz a felnőttekre is. Ahogy van renitens gyerek, pont ugyanilyen felnőttek is előfordulnak.
Hangoskodnak, kellemetlenkednek, sőt, szélsőséges esetekben erőszakosak lehetnek a személyzettel is, amit egy gyerek olyan mértékben már nem is tud produkálni.
Tehát ebből az irányból nem is lehet logikusan levezetni ezt a kérdést.

Nem mennék bele abba, hogy egy felnőttel szemben a személyzet sokkal erősebb szankciókat alkalmazhat, mint egy gyerekkel (a szemtelen, erőszakos vendéget úgy kidobják, hogy lába sem éri a földet) mert egy gyerekkel szemben nincs is szükség erősebb szankciókra.
Legrosszabb esetben még mindig felszólíthatjuk a családot, hogy fogják meg neveletlen kölykük kezét és együtt távozzanak, hivatkozva az okozott felfordulásra amit viselkedése/viselkedésük okozott.
Azonban ez azután történhet meg, miután vendégként bejuthattak a helyre. Mivel, egyértelműen kizárni, prekoncepcióként, vitatott eljárni.

Persze, hivatkozhat az étterem továbbra is "házszabályokra", de ezek nagyját mint írtam, maguk a felnőttek is megszeghetik.

A tiltás és annak elfogadása pedig felvetett számomra egy másik, kényes problémát:
Tudniillik, ha valaki egy drága vállalkozást épített fel, akkor, én úgy gondoltam, hogy teljesen jogosan, védve saját üzleti érdekeit, kategorikusan kizárhatja a gyerekes családokat, személyeket adott üzleti területről.
Nos, nem biztos, hogy hosszas mérlegelés után erre egyetlen bíró is rábólintana...
Mert ha valaki létrehoz egy ilyen helyet, megnyeri az esetleges kirekesztésből adódó pert, azzal utat engedne további vállalkozásoknak, hogy hasonlóan eljárjanak.
Ez pedig egyenesen oda vezetne, hogy egy-egy üzlet ajtaján megjelenhetnek azok a degradáló feliratok, amelyekkel pl. a zsidók a harmincas-negyvenes években szembesültek Európa közepén, vagy az afroamerikai lakosság vagy száz évig, főleg a déli államokban: Itt nem kívánt személyek vagytok!

Ez azonban ebben a formában nem vezetne semmi jóra.
Mert egyetértek azzal, hogyha valaki pénz áldoz az álmára, megnyit egy boltot, akkor az álmát védendő, eldönthesse azt, hogy kivel osztja meg az álom "megosztását". Mert ehhez neki joga van!
Ha innen nézzük, de ez csupán egy filozófiai megközelítés.
Morálisan azonban igen hamar kellemetlen kérdések társulhatnak úgy az egész témához, mindezt azért, mert néhány gyermek összetört valamit egy étteremben.

Szóval, ha csűröm, ha csavarom, összességében kitiltani gyerekeket egy étteremből, nem biztos, hogy egy működő megoldás, de ne felejtsük el azt sem, hogy bizonyos mozifilmeket sem tanácsolnak kiskorúaknak megtekintésre, ennek ellenére, a liberális szeleknek, amelyek kéretlenül is befurakodtak a közösségi életbe, ma már a szülő döntheti el, hogy gyerekét milyen filmre viszi be és a mozi személyzetének nincs joga ezt felülbírálni, hiszen arra nincs egységes törvény, hogy egy gyerek kizárható egy horrorfilm vetítéséről és az ember olyan, hogy amire nincs törvény, azt akkor szabad.

https://www.mentalfloss.com/article/81229/16-devilish-facts-about-problem-child

Éttermek esetében is az adott intézmény a korábban említett "ház szabályra" hivatkozhat, amelyben esetleg utalhatnak rá, hogy adott intézmény falain belül olyan tevékenység történik, ami nem kisgyereknek való.
De milyen az ember?

Cigarettabolt esetében nálunk jelenleg kénytelen elfogadni ezt, mert van rá törvény és a bolt nem kíván büntetést fizetni, ha vizsgálat közben kiderül, kiskorú is tartózkodott az adott helyen.

A szexboltoknál már nem biztos, hogy egyértelműen van tiltó törvény ilyesmire, azonban pont a kényes téma miatt, a szülők nem hordják ilyen helyekre a gyerekeket, mert a család- és gyermekjogi törvények és intézkedések között rosszul veszi ki magát, ha a szomszéd Sárika négy kölykét azért szakították volna el az anyjuktól, mert az velük járt dildót vásárolni...

Egy étterem azonban nincs ezek ellen védve. (Bár, ha belegondolok, hogy a kocsmákban is ki van írva, hogy kiskorút nem szolgálhatnak/szolgálnak ki, az már nem igazán jelenik meg a feliratokon, hogy esetleg nem is tartózkodhat a gyerek a vendégtérben. (Amíg apu iszik...))
Egy étteremnek nagyon minimális jogköre van, hogy szankcionáljon szituációkat és ezek általában törvényileg meghatározott esetek. Egyéb kéréseket az adott hely feliratokkal jelezhet a vendégeknek, hogy ne legyen kifogás az ellen, hogy "NINCS KIÍRVA!"
Pl. Konkrétan tudom, hogy egy étteremben kitették a "A padlóra köpni tilos!" feliratot, mert a "vendég", nem nagyon akart ennek a szóban elhangzó felszólításnak eleget tenni.

Nos, törvényileg tehát nincs szerintem jogi támogatás az mellett, hogy egy adott hely, amely nem esik törvényi elbírálás hatálya alá, tilthassa gyermekek fogadását, bár, nem tudom, hogy pl. hogy a kifüggesztett "házszabályzat" és egyéb ilyen figyelmeztetések milyen elbírálási csoportba esnek.

A szülő tehát úgy van vele, hogy egy étterem az étterem és nincs egyértelmű törvénnyel támogatott joga kizárni pusztán korhatár miatt egyes vendégeket!
Ezt pedig el kell fogadnom.

Itt jön azonban az, hogy ha ez így is van, egy szülő mennyire lehet/legyen toleráns egy ilyen hellyel? Érdemes "háborúzni" egy étteremmel a döntése ellen, vagy legyintve tovább kell sétálni a következő étterembe?
Rájuk kell/szabad-e hagyni, vagy még azelőtt le kell fektetni bizonyos törvényeket, mielőtt ez a normatíva elfogadott, sőt, többségben lesz?
Érdekvédelmi szervezeteknek van joga ezt a kérdést már most vizsgálni, megforgatva minden oldalról?
Mert a kérdéssel érdemes foglalkozni, hiszen a kommentek áradata az adott FB csoporton belül is erre enged következtetni!

Gyakorlatilag mindkét oldalnak van igazsága ilyen-olyan okokból, azonban nálam okosabb emberek dönthetik el, hogy ebben az esetben mi is az egyértelmű válasz, ha van ilyen.

Egy biztos!
Én sem szeretnék egy nem feltétlenül olcsó vacsorát elkölteni úgy, hogy a nyugalmamat mások gyerekeinek viselkedése befolyásolja akár negatív irányba, (mert lehet, hogy szerencsém van és egy édes baba büfizik a mellettem lévő asztalnál) pedig sokkal kellemetlenebb ha a zavarást esetleg egy ittas személy okozza, amire talán még többször volt példa életemben, mint gyerekzsivajra!
Ebből kifolyólag úgy érzem, nem feltétlenül a viselkedés ami zavaró tényező a felnőttek egy részének, hanem inkább a viselkedést okozó kora.
Mert szerintem az ilyen helyek bár a gyermekek negatív viselkedési normáira hivatkoznak, sokkal inkább az érezhetik, hogy a gyermekek jelenléte gátolhatja esetleg a felnőtt felhasználók viselkedését, szórakozási minőségét.

Ha azonban ez az ok, akkor hibás a gyermekek viselkedésére fogni a kialakult szituáció megoldását!

Konklúzió:
Azért nem akarunk gyerekeket bizonyos helyeken, mert nem akarunk tekintettel lenni rájuk a viselkedésünkkel!

A nagy Freud is azt mondani, hogy ebben a formában saját problémáinkat vetítjük ki a gyermekekre. Rájuk fogtunk valamit, amit mi képzelünk bele...

Jó, valahol megértem, ha valaki szeretne szamarasan bebaszni, mert épp kirúgták valahonnan, ne kelljen már este nyolckor a szomszéd asztaltól apukától vagy anyukától azt hallgatni, hogy: - Legyen szíves, kicsit fogja vissza magát! - mert az egyszeri felnőtt, alkoholfogyasztó vendég nem véletlenül választott egy alkoholfogyasztást támogató intézményt a lealjasodáshoz. Márpedig, ha egy italt forgalmazó helyen sem rúghatok be, mint állat, akkor minek járjak szórakozóhelyekre, étterembe, bárba, hogy drágán fogyasszak, de csak annyit, amennyi nem árt meg.
Akkor nem marad más hátra, pusztán a négy fal otthon, vagy a baráti sörözgetés a kertben, kizárólag, ha ott sincs gyerek, aki kerülget minket.

Azonban itt meg az jut eszembe, hogy ne keverjük össze az éttermet egy kocsmával, a falatozót egy bárral. Szóval, még a vendéglátós egységek között is lehet szeparálni.
Nyilván még én is érzem a különbséget, hogy miért viszek inkább étterembe egy gyereket és nem egy sarki söntésbe.

Végkövetkeztetés 2.:
Kedves étterem!
Az önök döntése jogilag és emberileg vitatható!
Amennyiben ragaszkodnak a továbbiakban is, hogy esti órákban nem fogadnak gyermek vendégeket, akkor tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy délután hat után az éttermet felnőttbirodalommá tegyék, ahol még véletlenül se akarjon egy átlagos, normális család vacsorázni!
Első körben, a falra tegyenek megfordítható képeket. Nappal egyik oldalukon csodálatos tájképekkel, helyi művészek festményeivel, esetleg a hellyel kapcsolatos poszterekkel.
Este ezeket a képeket fordítsák meg. A képeken ilyenkor elriasztó szexuális tartalmú fotókat lehessen látni.
A felszolgáló személyzet női tagjainak felső ruházata estére kikapcsolható legyen mellterületen. Így, miután elment az utolsó gyerekes vendég, csak feltépik a ruhát és kibuggyanhat a mell. (Mondjuk, szoptatós anyáknál ez nem jön be...)
Ha ez sem elég, a bejárat fölé helyezzenek olyan hangszórót, amelyik gyermekek számára kellemetlen zenét játszanak. Bizonyára vannak ilyen irányú kísérletek is, amelyekben olyan zenei darabokat tesztelnek, amik a gyerekek viselkedését erősen befolyásolják. Azonban vigyázva kell ezeket a zenéket kiválasztani, mert sok felnőttet is zavarhatnak a halálhörgéses finn deathacidanálorálmetál zenekarok nótái.
Bár dohányozni már nem lehet sok szórakoztatóhelyen, azonban az nincs tiltva, hogy dohányfüst szagú illatosítót és füstölőket használjunk. Ezeket szintén a bejárat közelében kell aktiválni, hogy a szag az agyban olyan kémiai folyamatokat indukáljon, melyek kellemetlen érzetet keltenek mind a gyermek, mind szüleik agyában.
Az étlapra csupa olyan ételt kell tenni, amit gyerekek nem esznek meg! Ez sokszor csupán annyit jelent, hogy levesszük a repertoárból a rántott hús-hasábburgonya kombót és kidobjuk a pizzasütőt is!
A lényeg, törekedni kell rá, hogy szankció és tiltás nélkül elérjük, hogy a gyerekes polgárok ne nálunk akarjanak vacsorázni!

Tudom... Az én anyámat!


https://www.todaysparent.com/family/parenting/8-tips-for-teaching-your-child-table-manners-2/

2019. június 25., kedd

Blog: Hét főbűn a kifőzdében

Nem vagyok egy vallásos ember, ezért nem gondoltam volna, hogy egyik nap a hét főbűn fog megkörnyékezni, amikor vacsorát vennék egy helyi kis falatozóban. Pedig, így történt.:

Tudni kell, hogy nem mindig főzöm magamra, mert agglegényes életmódomba bőven belefér, hogy itt-ott hódoljak a kulináris élvezeteknek. Ez azt jelenti, hogy csóróként körbejárogatom a környékemet és feltérképezem azokat az élelemelosztókat, amelyek kiesnek a migráns témából (gyrosos, kínai) és a pénztárcát is megkímélik (kizárva puccos Michelin-csillagos látványos dinning guide helyek). Végül a Lacikonyha szerűségek maradnak, a falatozók és azok a kis kajáldák, amelyek menüztetnek, de délutánra már bezárnak.
Az egyik az Üllői úton található, közel a Klinikákhoz. A nevét a helynek még most sem tudom, ellenben a pultos-lányról annál több...

Ha ide betérsz fél négykor, az aznapi ételekből, ami még megmaradt, fél áron mazsolázhatsz. Viszont, ezt mások is tudják, ezért ha csak tíz perccel később érkezel, a választék lenullázódik és jó, ha üres rizs marad. Többen szatyornyi dobozzal érkeznek, hogy azután kétezer forint alatt megoldják a család élelmezését. Én általában a ropogósra égetett fasírtra ugrom be, bár marhahúslevest is vettem párszor.
Ma sincs kedvem főzni, péntek is van, agy, ha akarok olyasmit enni, amit nem én készítettem el, akkor itt az idő, hogy gyorsan lecsapjak.
Nem vagyok túl gyors léptű, ezért meglepődöm, hogy belépve az üzletbe azt látom a faliórán - szinte pont szemben van az ajtóval, hogy hozzá lehessen igazodni - hogy még van kb. 4 percem, a helyiségben pedig 4-5 nő ül és várnak rá, hogy támadhassanak. Igen, jó cserkész módra ülve és nyálat csorgatva várják ki, míg ráugorhatnak a maradékra. Arcuk bizalmatlanságot sugároz felém, mivel érezhetik, hogy ha vásárolni kezdek, talán közben letelik az a pár perc és csalárd módon beelőzöm őket.

Első gondolatom, amikor meglátom a pultban dolgozó csinos és törékeny leányzót, hogy ha ketten lennénk az üzletben, megragadom a derekát és felcsapom az egyik barátságos, kockás abroszos asztalra, hogy ott egyesüljek vele össze... (Bujaság, azaz luxuria)
Természetesen ezt azonban több okból sem tehetem meg és ebből csak egy, hogy a cerkám alkalmatlan arra, hogy másodpercek alatt keményedjen 5 perces tojás állagúra.
Ja, meg valójában nem hiszem, hogy lenne mód arra is, hogy ketten legyünk benn ebben az időpontban, hiszen vagy négyen dolgoznak a létesítményben és minimum ennyien érkeznek zárás előtt egy kis olcsó faladékra, mint magam.
Oké, nézzük meg azt a kínálatot, ha már nem akarok magamra főzni! (Restség, azaz acedia)
Hát, nem mondhatom, hogy sok minden maradt. Most megint ezért siettem ide, hogy ebből a három ételből...? (Harag, azaz ira)
A pultoslányka csendesen megkérdezi, hogy nem várom-e ki azt keveset, ami a kedvezményig maradt? Azután együtt döbbenünk rá, hogy ha így teszek, akkor nem valószínű, hogy bármit is tudok majd venni a 4-5 nő vásárlása után, ezért kicsit kevélyen (Kevélység, azaz superbia) végignézek a rám függesztett arcokon - amiben a harag bűne már megjelent náluk is - és egyetlen pillanatig szívom a fogam, hogy amit veszek, nem lesz olcsóbb (Fösvénység, azaz avaritia) de mohóságom (Torkosság, azaz gula) győz felettem, ezért belekezdek a felvásárlásba.

És azon agyalok, hogy lehet, hogy teljes árat kell majd fizetnem a végén, de legalább ez a néhány pöffeszkedő asszonyság majd megtanulja, hogy az, hogy várnak, mint éhes farkas az ősember barlangjánál, az egyfelől élelmesség, másrészt viszont egy roppant irritáló emberi szokás. Azonban ma nincs szerencséjük, mert érkeztem én és felvásároltam előlük a finomabb falatokat, hogy nehogy már ők kapják meg! (Irigység, azaz invidia)

Kifizettem végül az egyébként sem egy túl nagy összeget és zsákmányommal síri csendtől kísérve elhagytam az objektumot.

Nyolcadik főbűnöm lehetne a parasztság! (Parasztság, azaz malitiae)


2019. május 21., kedd

Blog: A tolakodó öreg nénik kérdésköre

Valójában igazán nem akarom bánti őket - a nyanyákat - de életem során nem egyszer sikerült belefutnom tolakodó idős polgárokba és sokukkal kapcsolatban olyan szavak jutottak akkor és most is eszembe, mint pl. pofátlanok.
Mert ha valaki tudatosan bearaszol melléd és mikor rászólsz finom, még ő akar meggyőzni, hogy te tévedsz, azt sok kifejezéssel illethetjük, aminek nagyja nem feltétlenül szívesen visszaolvasandó.

Egyik legutóbbi esetem roppant friss. Két napja elmentem lakóhelyem közelében található egyik menüztető étterembe, kb. akkor, amikor tudtam, a forgalom lefutott, a maradék ételeket meg féláron adják el az utolsó harminc percben. Ez igazi lutri, mert van aki tucatnyi dobozzal érkezik, te meg kettővel mögötte azon izgulsz - csak kicsit, mert nem az életed függ tőle - hogy vajon elkéri-e azt a három fasírtot, ami a polcon bújkál egy fém lavorban.

Néhányszor tehát - fogtechnika okán értsd: csövesség van - igyekeztem érkezésemet az órájukhoz igazítani és megvenni, ami maradt, és esetleg ízlene is.

Két napja - vagy három - pedig olyasmit tapasztaltam, amit egyre nehezebben tolerálok. Vártam a soromra, előttem négyen, lépésben haladunk. A pulton belül hárman vannak ugyan, ám mégis az egyetlen pultos kislány szolgál ki, hiszen a szakács és feltehetőleg főnökasszony végzett, illetve talán oda sem férne illetve a gépet sem tudják ketten egyszerre használni. (Mosdatom őket kicsit...)
Szóval, az első egy idősebb barna nő, bevásárló táska, tucat doboz, pakolnak is bele mindenből. Ez nem gond, mert egységesen fogy mindenből. Végez, félreül, vár még valamire. A következő egy szöszi kiscsaj. Azt hinném, valami egyetemista, aki esténként sörözik, bár ennek ellentmond, hogy ide háziasszonyokat megszégyenítő tudatossággal készült. Ő is előszedeget vagy tíz dobozt és megcsapolja a maradékot. Előttem a srác topog. Én mögötte topogok. Azért a percek lassan telnek, a sóhajokba pedig neheztelés elegyedik.

Mögém érkezik egy roma család és nem vagyok túl boldog, mert hangosak, tolakodóak, de nem annyira, mint az öregasszony, aki most sétál be, nyakát nyújtogatva elém kezd mászni és már mantrázza, hogy ő már itt volt csak...

A húsz perc már inkább 25, ezért a dumáját nem veszem jó néven.
- Ne haragudjon, de vagy húsz perce itt vagyok, maga meg sehol sem. Gondolom nem foglalásos a sorban állás.

Előttem a srác sem örül a vénasszonynak, szeretne megszabadulni tőle és a pultos hölgy is jelzi, hogy ne engedjük be, mert mindig ezt csinálja.

Az öregasszony mostanra csak befurakszik elém és ráfekszik a fémpultra, amit a tálcáknak szereltek fel és közben nyögi, hogy mindjárt összeesik és a dereka sem bírja, meg a háta sem.
Nos, azt, hogy kinek mije fáj, feltételezem, kivülről nem látni, ha nem akarom. Fel is baszom magam, mert a gerincem, derekam és hátam nekeim fáj lassan egy hete, néha beszarok, annyira, szóval nem érzem úgy, hogy jogos, hogy más erre hivatkozva beelőzzön, hiszen a 25 perc nekem is pont 25 perc, ráadásul én itt voltam, időben. Tényleg azért engedjek be valakit, aki tolakodik, hogy ha nincs szerencsém megvegye azt az ételt, amit eddig más nem és már gondolatban épp mikrózom?
Egy lófaszt!
Azonban nem löktem félre, mert volt gyerekszobám és a két program - tolerancia az idős nyanyákkal kapcsolatban illetve a nehogy más fontosabb legyen mint tenmagad - kezd összeakaszkodni.

A pultos lány is menti, amit lehet. Többször rászól a mamira, hogy nyugodtan üljön le, mert nem fogja előbb kiszolgálni azoknál, akik már a sorban álltak.

És én is itt hasonlok majdnem meg, mert tényleg kellemetlen a szitu, habár, alapból nem nekem kellene ezt éreznem.

Tehát, adott a kérdés: Engedjem előre a mamit, hiszen nyomorult, meg lehet, tényleg beteg, meg anyám ha látna.... vagy nem, mert parasztság, ahogy betolakszik és minek lennék én tekintettel rá, ha ő sincs rám. Mivel egyikünk sem fontosabb a másiknál, kötelező nekem alárendelt helyzetbe hozni magam? Hagyjam az erőszakot?

Mennyiben változna meg a szitu, ha az öregasszony például nem tolakszik, hanem hozzám fordul és megkérdezi, előreengdeném-e, állapotára való tekintettel.

Tehát, ha adna rá lehetőséget, hogy én legyek a nagyvonalú, amit természetesen illek megköszönni, helyette marad az, hogy fogjam be és az legyen, amit a másik akar?

Mennyire tudatos a paraszt hozzáállás a mamitól? Esetleg nem demencia van a háttérben, hogy elfelejtett viselkedni???

Szóval azt veszi észre az ember, hogy ha a saját értékét nem kívánja csorbítani, akkor sehogy nem tud jól kijönni a szituból.
Mert sokan szeretjük, ha legalább halványan beleszólhatunk a kibontakozó eseménybe és nem csak benyeljük a békát.

Nem nagy dolog ez, nehogy azt hidd, épp csak a mindennapokban betöltött helyed igazítod magadra. Szóval úgy voltam vele, hogy ugyan nem rúgom ki a lábát, de a szimpátiámat nem fogja elnyerni ez az öregasszony. (Amiért én is egy paraszt vagyok, hiszen miért nem csókolok kezet neki, nem igaz, hiszen ki tudja, mit élt már át, stb...) Csak épp nem érzem, hogy a negatív hozzáálláshoz nekem kötelező pozitívan viszonyulnom.

Végül rábíztam a pultos kislányra aki az öregasszonyt ignorálva engem kérdezett meg, mit szeretnék. Csak valahogy már elment a kedvem, ami nem az ő hibája.

Neked volt már hasonló eseted (Nem kérdezem, kijelentem!!!) amit mesélj el nekem!
Lehet ám az egy tolakodó bácsi is... Olyat is láttam párat.

Te hogyan kezeled az ilyesmit?
Mit gondolsz róla, kinek kell engednie?
Kell-e engedni egyáltalán?

2019. március 19., kedd

Blog: Van koffeinmentes... szénsavmentes... füstmentes... gyerekmentes...

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190318-nemetorszag-gyerekellenesseg-kitiltas.html?fbclid=IwAR0oIPkGHiidPBDkOOCk6MKqxcbv5E1Hwj9KIQxG7kKWXggeIE5UvUz3S7M

Németországban megnyílt egy kávézó, amely házirendjében kitiltotta a gyerekeket a területérül, a kutyákkal ellentétben. Mi sem természetesebb, hogy tucatnyi jogvédő azonnal támadni kezdte a vezetőséget, hogy ugyan ezt hogyan?
Csak azok a jogvédők elfelejtenek egy apróságot: az üzletvezetőnek nincsenek jogai tán, hogy megszűrje vendégei körét?
Tudom, gyermekgyűlöletnek tűnhet véleményem, ám tökéletesen igazat adok az illetőnek, aki ezzel védekezett: "A Moki's Goodies nem adományokból finanszírozott, demokratikus anya-gyermek projekt, hanem egy étterem, aminek én találtam ki a koncepcióját és én invesztáltam bele a saját pénzemet. Mert a saját döntéseimet szeretném megvalósítani anélkül, hogy azokat igazolnom kellene."
Tökéletes!
El kell fogadnunk, hogy ha valaki egy vállalkozást vezet és arculatot tervez, felépít valamit, azt is megteheti, hogy kit tart célközönségnek és kivel osztja meg a helyet, amit egyedül ő finanszíroz. Miért szólhatna bele bárki az üzlet profiljába, akinek nincs benne tőkéje? Miért érzik emberek feljogosítva magukat, hogy olyan emberkék érdekében támadjanak egy intézményt, akik egyedül még a számlájukat sem tudják rendezni... Sőt, ne felejtsük, egy gyerek nem is szavazhat! Akkor az állam is kapja be, mert miért nem? Vagy miért nem szavazhat helyette a szülő? Stb.

Nyilván, egy adott városon belül tucatnyi olyan hely van, amely szívesen fogad kisgyerekes szülőket. Nyilván, van egy olyan fogyasztói réteg, aki pedig nem keveredik szívesen ezzel a vendégkörrel.
Miért?
Mert sokan kikapcsolódni járnak az ilyen helyekre, kifújni magukat. A gyerekes is, biztosan. Viszont vannak, akik pont az olyan stresszes dolgokat kerülik, mint például a kisgyerekes családok.
Magam is elvagyok a gyerekekkel egy házibuli alatt, ha a szülők is ott vannak, de nem szeretem, ha erről szól az egész este, hiszen a kikapcsolódást nem mindenki úgy képzeli el, hogy homoktortát akar süti.
Ha teszem azt első randi alkalmával beülök egy helyre, még felülemelkedem rajta, ha hangos a zene, de talán az már kifejezetten zavar a beszélgetésben, ha egy kisgyerek bőgni kezd két asztallal odébb. Talán, mert úgy van az ember összedrótozva, hogy automatikusan a síró gyerekre figyeljen, mert zsigerileg bennünk van a kód, hogy fajfenntartás, gyermekvédelem, viszont, akkor és ott nem ezért vagyunk jelen és idegen gyermekei miatt sem szeretjük, ha fő a fejünk.
Arról nem is beszélve, hogy egyes gyerekek nevelése bőven hagy kívánni valót maga után és a szülők is néha úgy gondolják, hogy azzal hogy egy helyet választottak a szükségleteik kielégítésére, azzal megvásárolták adott időre a személyzetet, akinek kutya kötelessége átvenni a gardedám szerepét. Persze nem szólhat rá a gyerekre, nem véleményezheti, viszont takaríthat utána, pakolhatja vissza mindazt, amit a gyerek szétrámol.
Láttam én már olyat, hogy a gyerek kiöntötte a terítőre a fogvájót és miután rákérdeztem, hogy ez szerintük higiénikus-e meg egyáltalán, normális dolog, vonogatták a vállukat.
Részemről támogatom, hogy legyenek ilyen helyek.
Manapság egy étterembe sem olcsó beülni és az ember szeretné azt nyugodtan megtenni.
Nem tehetnek róla sokan, hogy egyszerűen nem kedvelik a gyerekek jelenlétét ilyen helyeken, mert van akinek igenis megnyugtató beülni valahová, enni egy tányér nem olcsó ételt, lezárni az egészet egy jó itallal és azon elmélkedni, milyen nyugis az élet. Gyerekkel nem az.

Persze, a ló túloldalára se essünk át, nem lehet mindenhonnan kitiltani a gyerekeket, viszont az sem várható el, hogy egyfajta aduászként, megnyissanak minden ajtót. Mert van aki nem akar vagy nem tud ilyen "kártyát" húzni.



2018. április 5., csütörtök

Blog: Az elhasznált kabát (2018)

Az elhasznált kabát az étterem sarkában lógott, egy fa akasztón, ami a falra volt fúrva. Már vége volt a svédasztalos ebédnek, sehol senki. A gazdája is elment, viszonylag régen. Magam is későn vettem észre a rongyos kabátot, sőt, inkább dzsekit. Már elrámoltam a délelőtti és ebédidős készségeket. Véletlenül vettem észre a rongyos, koszos holmit, amikor a saját felsőmet néztem meg. Mellette lógott.
Szemlátomást megviselt darab. Valamikor élénk színű lehetett, mostanra több helyen megkopott, elszakadt.
Nem nyúltam hozzá. Majd jönnek érte.

Elfelejtettem és vagy két hétig lógott, várva a gazdáját. Nem igazán volt útban és annyi munkás járt hozzánk ebédelni, hogy csak idő kérdése volt, mikor jönnek érte. A közeli szállóról és építkezésről rengeteg tanulatlan és elhasznált élet látogatott be hozzánk az olcsó ebédre. Úgy is visszajönnek a kabátért. Egy kabátért vissza szoktak.

Azután már arról beszéltünk, miközben takarítottunk az étteremben, hogy ideje kidobni. Kivittem a teraszra és felakasztottam a sarok egy apró beugrójában, ahol gyakorlatilag a megállító tábla kapott helyet és egy négy ágas fali fogas, a vendégek kabátjainak. Talán, aki itt hagyta, így könnyebben veszi észre és veszi magához. Vagy egy kevésbé korrekt melós gondol egyet és meglovasítja. Végül-is mindegy, csak ne maradjon bent az üzletben. Nem volt egy bizalomgerjesztő darab. Még vagy két hétig lógott a sarokban. Mikor felsöpörtem a teraszt, rá-ránéztem és megfogadtam, hogy kidobom. Majd holnap...

Azután  egy nap megtettem. Leakasztottam a viharvert holmit és kivittem az ház zárt udvarán keresztül a kukába, egy szemeteszsákkal egyetemben.
A zsákot tettem alulra, rá pedig a dzsekit. Elsüllyesztettem egy ruhát, ami mesélhetett volna, története volt.
Elkezdődött az ebéd, jöttek a vendégek, lassan elmúlt a roham. Kezdtünk a végére érni.
Bejött egy vidéki úr. Munkásnak tűnt, de szimpatikus fickónak.
- Elnézést, nem hagytam véletlenül önöknél a kabátomat? - fordult hozzám.
Azonnal sejtettem, hogy a kidobott holmi gazdája az. Az elmúlt hónapban nem hagytak hátra másik felsőruhát.
Az arcomon végigfutott egy hitetlenkedő grimasz.
- Tudja, vagy egy hónapja voltam itt, akkor felejtettem maguknál. Tulajdonképpen nem is hiszem, hogy megvan még, meg nem is olyan fontos. Megviselt dzseki volt. Abban mentem a disznók közé...
- Van egy rossz hírem, meg egy jó.
Kérdőn nézett rám.
- A rossz, hogy kidobtam.
- Jaj. -sóhajtott fel.
- A jó, hogy ma, és lehet, hogy... - elgondolkodtam, vajon volt e ma szemétszállítás, majd elindultam a házba. - Jöjjön velem.
Követett.
Közben mondtam neki, hogy egészen a mai napig vártuk a dzseki gazdáját, míg végül elszántuk magunkat rá, hogy megszabadulunk tőle. Ki gondolta volna, hogy még előkerül egy gazdi. Én biztosan nem.
A férfi pedig mesélt róla, milyen szerencse lenne, ha mégis meglenne. A fia Pesten jár egyetemre, őt látogatta meg egy hónapja, de ritkán tud feljönni vidékről, vagy háromszáz kilométerről.

A szeméttárolóban egyenesen a konténerhez vittem. Felemeltük a fedelet. Pont aznap nem égett a világítás a helyiségben. A telefonommal igyekeztem a kukába világítani. Nem pont az a látvány fogadott, mint amit otthagytam. Valaki már beledobott valamit. Nem csoda, eltelt pár óra, nagy a ház.
- Az lesz az, mutatott egy kilógó szövetdarabra az úr. Közelebb voltam, ezért én nyúltam a ruháért és kihúztam.
- Jaj, de jó, hogy még megvan! Köszönöm szépen! Nagyon szeretem ezt a dzsekit!
Végig hálálkodott, míg visszaértünk a bejárathoz. Nem győztem hárítani, hiszen a kincsét gyakorlatilag a szemétből emeltük ki.
- Mikor lesz benn? A fiammal küldök önnek egy üveg pezsgőt!
- A pénzt adja a fiának inkább, a dzsekire meg vigyázzon, mert ritka az ilyen szerencse.
- Köszönöm! Viszontlátásra!
Boldogan vitte magával a szakadt, kopott, elnyűtt holmit, akár egy kincset.
Egy kincset, ami egy hónapig várta a gazdáját és kitartott, egészen a végsőkig.

Vajon ha él az a dzseki, mire gondolt, amikor megmenekült a halál torkából és kiemeltük a kukából?
Vajon, ha él, sírva zokog vagy csak hálásan csaholja körbe a gazdit, akár egy kölyökkutya régen látott tulajdonosát?
Vajon korholná e az urat, amiért ilyen hosszú időre magára hagyta?
Vajon ha lenne lelke, most hálás lenne?
Egy öreg, szakadt, tépett, elhordott, elhasznált kabát.


2018. március 3., szombat

Blog: Vendéglátós rákfene - A kisgyerekes szülő

Vannak különböző vendégtípusok, amelyek azért léteznek, hogy újra és újra teszteljék az egyszeri vendéglátós szakmai szeretetét. Ilyen többek között a kisgyerekes szülő.

A kisgyerekes szülő, ha csemetéjével ellátogat egy vendéglátós egységbe, sok esetben úgy véli, hogy megjelenésével kiszélesítheti azt a hatáskőrt, amelyben a vendéglátós személyzet tevékenykedhet. Ezt úgy kell értened, hogy gyermekükkel foglalkoznod kell. Ez, mondjuk hangosan nincs kimondva, ám a jelekből hamar észreveheted te is, ha éppen belecsöppentél.
Az ilyen szülő ugyanis csöppség-vakságban kezd szenvedni.
A csöppség-vakság jelei, hogy amíg a menüt böngészi a szülő, addig a gyerek elkóvályoghat az étterem legtávolabbi sarkába is, a papa és mama úgy sem veszi (periférikus látása beszűkül) észre, amíg meg nem rendelték az ételt, italt. Tudni kell, hogy ha véletlenül kiszabadul a négy fal fogságából a szülőknek nevezett rabszolgakülönítmény, igyekeznek minden pillanatot kihasználni, amelyet nem a gyermekre kell fordítani, de a kis taknyos még ne érezze úgy, hogy akár le is passzolnák őt, ha megtehetnék azt büntetlenül.
Tehát a gyermeknek kellő szabadságot biztosítanak és közben magukat is megpróbálják felszabadítani.
Bármilyen elítélendő, a papa és mama úgy véli, hogy a lepasszolás pillanataiban - többet nem mernek megkockáztatni, félve a későbbi bosszútól, amely ajándékok követelésétől kezdve akár hajnal három órai sírásos ébresztőben is kulminálhat - te, a vendéglátós, partnere vagy abban, hogy addig figyelsz a kölyökre.
Eddig nem vetted észre, hogy a menübe temetkező anyu és apu mennyire nehezen szakad ki annak a pár gépelt sornak a bűvköréből? Nem azért, mert diszlexiásak, hanem szimplán húzzák az időt.
Ha idejekorán feltekintenének, még esetleg olyasmit láthatnának, amivel meg kellene birkózniuk, azonban ez igen nehéz idegen környezetben, lévén emberi sajátosság, hogy a síró és hisztiző gyerek szüleit mennyire elítéli a társadalom többi része, akik szintén ugyanott kívánnak elkölteni egy ebédet vagy vacsorát, azonban ők maguk vagy nem rendelkeznek gyermekkel, vagy éppen lepasszolták azt a vendéglátósok helyett egy másik eléggé alkalmas népcsoportnak; a nagyszülőknek.

Ha tehát nincs szerencséd, amíg anyu és apu vizslatja a lapot, neked a gyerek nyomában kell járnod, nehogy az a zsebébe tömködje a fogpiszkálókat - sokat segít ezen az ügyön, ha eleve ki sem teszed azokat az asztalra, mert az apró makramé darabokkal a felnőttek is előszeretettel képesek múlatni az időt - vagy maszatos (Minden gyerek keze baktériumtelep) mancsával összefogdossa a kihelyezett "repülőkön" a szalvétát és evőeszközt, vagy csak azért lépegetsz utána, mert Huba (Legyen most írásunkban a kisfiú neve) már otthon megunt minden nyomógombos készséget és a következő szintre lépéshez a pénztárgépet kívánja használni, te viszont nem akarsz egy milliós számlát visszasztornózni, mert a NAV arra azonnal ugrik, még akkor is, ha természetellenes egy milliós számla egy olyan étteremben, mint ahol dolgozol. (Kivétel Liszt Ferenc tér és környéke!)

Szóval, anyáék nagyvonalúan nem látnak, nem hallanak, míg a kis Huba csattogó lepkéjével és idegesítő kántálásával bebizonyítja neked és a többi vendégnek, hogy az abortusz az jó!
Csak, miután ki lett választva az étel és a nasi - Huba miközben a terítőt huzigálja, még visszaszól az asztalukhoz, hogy palacsinta és ha nem volna egyértelmű, akkor PALACSINTA lesz az ebéd vagy vacsora lezárása - akkor szólnak elhaló hangon a gyerek után, hogy ne... csináld... kicsim... és gyere vissza.
Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy Huba reakciója a passzívtól a hangos katatónig terjed és ezen a skálán nincs olyan opció, amelyikben visszatér az asztalukhoz, majd némán, vagy csak csendben leül, oszt vár.
Soha!
Huba barátkozik, aminek a lényege, hogy akár a kölyökmacska, úgy ő is a lábaid között szeretne leírni egy nyolcast.
Neked viszont van valami a kezedben, ami vagy számla, vagy, kevésbé szerencsés esetben, egy tálca ital.
Te igyekszel szemrehányóan a szülőkre nézni, aminek normális esetben és egy logikus világban az eredménye, hogy a gyermeket maguk mellé parancsolják, ám ne felejtsd el, hogy pontosan azért léptek le otthonról, hogy a gyermek Huba, a jövőnk záloga, szemünk csillogó fénye néhány pillanatra, percre leszakadjon róluk, ezért a te szemrehányó pillantásodat igyekeznek még akkor sem észrevenni, ha egyenesen a szemedbe néznek véletlenül. Azért, mert igazából mögéd néznek. Abba a szebb jövőbe, ami csak gondolatban létezik és akkor lesz esedékes, amikor kicsi Huba felnőtt Huba lesz és elhagyja a családi fészket.

Neked viszont nem szabad felrúgnod a kölyköt. Esetleg, ha a szülők tényleg elbambulnak, finoman, lábsöpréssel terelheted a kicsit az asztaluk irányába. Sok éves gyakorlattal már képes vagy úgy fájdalmat okozni a kicsinek, hogy az ne legyen szemmel látható, se miközben történik, sem később a gyermek testén, lila folt, véraláfutás formájában. Ilyesmire csak tényleg a legjobb vendéglátósok vetemedhetnek és képesek. Talán azért, mert amíg Huba virul és kárt okoz a környezetében csapkodásával, addig a szülő benne marad a csöppség-vakságban, ám abban a pillanatban, hogy te a gyermek testének territóriumát megszentségteleníted, a szülő már lát! Mindent!
Az orrodból kikandikáló szőrszálat is.
Ha a kölyköt bántod, az vörös posztó. A jatt, mint olyan, azonnal megy a levesbe, akkor is, ha nem is rendeltek olyat.
Rosszabb esetben háromszoros sebességgel, súllyal és elánnal adják vissza azt, amit te adtál a gyermeknek.
Szóval, ezzel óvatosan.
Máskülönben a gyerekes családoknál többnyire anyu viseli a nadrágot, osztja be a kosztpénzt és ezért nagyon sok esetben eleve kizárt a borravaló, mint lehetséges plusz juttatás számodra, holott Huba és családja kettős figyelmet érdem... harcol ki magának.
Tehát simán benne van a pakliban, hogy törött poharat, leöntött terítőt, kiborogatott ételt kell feltakarítanod, ami után a jussod, mai, átlagkeresetű család esetében egy "örök hálám" mondat lesz, felkerekítés nélkül.
Nem is a kisgyerekes szülő a célcsoportja a vendéglátásnak.
Sőt!
Ha tehetném, direkt bevezetnék olyan éttermeket, ahová gyerek be sem teheti a lábát.
Sarkítok, de minek jönne be, ha úgy sem ő fizet?
Ha már valakinek a kívánságait kell lesnem, legyen már olyan, aki képes a zsebébe nyúlni és önálló keresetből honorálja azt.

A fizetés egyébként egy faramuci esemény. Néha a szülő úgy gondolja, hogy csimotájának felelős neveléséhez hozzátartozik, hogy engedi a kicsinek, hogy ő fizessen. Azonban ez a tanítás roppant hanyag, hiszen alig találkoztam harminc év alatt olyan szülővel, aki a pénz átnyújtásakor még azt is oda röffentené a hatéves gyerkőcének, hogy: - És adjál tíz százalék borravalót, Huba!
Ezt már csak azért sem teszik, mert tudják, hogy bár Huba hangos és gyors, azonban a tíz százalék kiszámolásához értelmi képessége rendkívül szűk területen mozog.
Máskor azért nem teszik, mert maguk sem képesek kiszámolni a tíz a százalékot, vagy mert szüleik őket is csak a fizetés instrukciójával látták el, azaz hozott anyagból dolgoznak, és maguk sem hagynának egy kis forintban mért kedvességet.

Én már kifejlesztettem egy többé-kevésbé kedves mosolyt, amelyet kifejezetten akkor alkalmazom, ha gyerek jön hozzám fizetni, nagy címlettel. Ebben a mosolyban vegyül némi keserű irónia, kevés blazírt hányavetiség és egy csipetnyi lemondó báj.
A vendéglátós tehát nem kívánja, hogy gyermekes családdal hozza össze a sors, bár elfogadja, hogy a természet rendje, hogy néha szülők jönnek, gyermekkel.
Elfogadja... de ellenzi!

A legrosszabb kisgyerek pedig az, aki végig izgalmi állapotban van.
Dőlj hátra és olvasd el nyugodtan, amit írtam. Nagyjából érted minden sorát.
Most dőlj hátra ismét és úgy olvasd, hogy közben arra gondolsz, hogy Huba melletted áll, és a csattogó lepkét lecserélte a dobhártyádra.
Bum-bum-bum.

Nos, a legtöbb gyerek képes egy hetven perces vacsorázást kétszáz perc kínná tenni a viselkedésével. Ehhez mást sem kell tennie, mint üvöltöznie.
A gyermek üvöltése meghajlítja a téridő-kontinuumot és képes elérni azt, hogy egy órát kettőnek érzékeljünk.
Mert ilyen csodálatos az emberi szervezet. Rögtön azután a csoda után, amit úgy neveznek, gyerek szülés...

Köszönjünk el Hubától és családjától. Tegyük vissza a kártyaolvasót a helyére és vegyük csendben tudomásul, hogy a számlára nem kaptunk egy forintot sem.
Csoda, ha a vendéglátósok nagy százaléka indul el az alkoholizmus rögös útján?

Következőkben megmutatok három speciális találmány, amivel gyerekes családok ezreit tudjuk kissé hozzásegíteni, hogy fellélegezzenek:

Következzen:

Találmányok, amelyek lenyugtatják a kicsi Hubát!

(Hamarosan... folyt. köv.)