2017. június 19., hétfő

Blog: Átszállási tudatos...

photo: static3.businessinsider.com


Keszthelyre utaztam le, barátokhoz, autóbusszal.
Persze előre megnéztem a menetidőt - sikerült is elnéznem 10 perccel - és jeleztem sms-ben, hogy kb. mikorra érkezem meg.
A városka határánál már éreztem, hogy lesz "csúszás", bár én is lehettem figyelmetlen, nem feltétlenül a busz késett. Kiderült hamar, hogy elnéztem valamit, de ezzel nem voltam egyedül.
A busz hátuljából egyre méltatlanabb sopánkodás ütötte meg a fülem. Egy hatvan körüli nő csörtetett előre, miközben fehér nyuszit játszva mondogatta, hogy elkésik... elkésik... lekési a csatlakozást.
A sofőr jelezte neki, hogy a menetidő mennyi és, hogy mikorra érünk be.
A sopánkodásból kiderült, hogy így a nő biztosan lekési a csatlakozását.

Nos, tény, hogy a magyarországi buszok és vonatok koordinációja finoman szólva is nem szerencsés. Annak idején feltűnt például, hogy ha Zánkára érkeztem bizonyos vonatokkal a pályaudvarra, akkor a helyi buszjárat a vonat érkezése előtt 5-10 perccel indult neki Balaton északi részének. köszi, csak ezt így én nem értem el és sokszor majd' egy órás várakozásra voltam kényszerítve, amit a közeli fagyizóban kellett elsöröznöm. (Mert volt sörük is, szerencsére.)

Kezdett is felidegesíteni az asszony hangoskodása, mert zavart a pihenésben.
Hölgyem, ön tényleg először utazott ezen a vonalon?
Hölgyem, ön tényleg sikeresen kiválasztott egy olyan busz-vonat csatlakozást, amelynél öt perc késés is számíthat?
Hát, hölgyem, most tényleg, hol él maga?
Eleve országunkban jellemző, hogy nem tudjuk mindig tartani a menetidőt. Miért? Mert a csatlakozásokat és a menetidőket is olyanok tervezhették meg, mint ön.
Olyanok, akik képesek inkább a két pont metszésénél - átszállási helyen, más néven - futva leküzdeni az akadályokat, hogy így spóroljanak időt maguknak és egyik járműből átszállva a másikba.

Oké, értem én, hogy van, amikor 5-6 órát is kell utaznia az embernek, hogy elérje a végcélt, de tényleg az a normális, ha azon kell izgulnom, hogy az aktuális járművem ne kapjon defektet?
Tényleg ennyire ki kell ezt centizni? (Arról nem beszélve, hogy ha már van 5-6 óra az út, akkor tényleg számít, az a plusz negyven perc, a kényelmünkért???)
Tényleg az kell, hogy amikor beér a busz, mi tolakodva kényszerüljünk kiszaladni belőle és lehetőleg gátfutókat megszégyenítő teljesítménnyel odaérjünk a másik járműhöz?
Nem lehet hagyni inkább - akár útvonalunk áttervezésével - mondjuk kb. 40-45 percet a váltás között?
Tényleg csak azért, hogy ne kelljen annyira izgulni, az előttem ülő utas székének támláját markolni.
Tényleg csak azért, hogy egy jót nyújtózhassak, esetleg elmenjek a mellékhelységbe, vagy megigyak egy kávét, míg jön a járatom.

És mivel tudom, hogy minden megoldásra van egy probléma, ilyenkor jön az ellen-válasz: - De hát ha nem érem el, akkor csak hat óra múlva jön a következő - vagy valami hasonló időintervallum, hogy becsukjam a számat és megértően bólogassak, hogy "Akkor tökéletesen igaza van, hölgyem, hogy lóhalál!"
De nem gondolom így.
Úgy vélem, van arra mód, hogy olyan utazást tervezzünk, amelyiknek nem része a sportesemény belekalkulálása.
Főleg, hogy a világháló tele van már az utazásokat megkönnyítő alkalmazásokkal és a személyszállítást végző cégek Internetes oldalaival.

Úgy érzem, előre tervezéssel - nem úgy, mint sokszor én: kapkodva, eszetlenül - sikerülhetne kiküszöbölni azt a fránya nyavalygós sopánkodást.
Ezzel megkönnyítjük a vezető és utastársaink utazását. Lehet, hogy pont csak mi szívunk valamennyit miatta, de tömegközlekedésen tanuljuk már meg, hogy nem mi vagyunk a központ, nem lehet hozzánk igazodni.
Ha szánunk rá időt, akkor is nekünk kell igazodni.
De nem, mert mi szeretünk... sopánkodni és futni.

photo: gendersociety.wordpress.com

2017. június 6., kedd

Blog: Jelenidő: Egy "hajótörött" naplójából.

Körbenéz a parkolóban. Valakitől azt a tanácsot kapta, hogy majd itt talál magának pilótát egy kis túrázáshoz.
Peter mielőtt belépne a kocsmába ellenőrzi a zsebei tartalmát. Tudja, mennyire számít itt, ha az ember bőkezűen meghívja a másikat egy italra. Tartós érdekszövetségek köttethetnek.
Belép az ajtón. Azonnal megcsapja orrát a füst. Van benne cigaretta is, de főleg fű. Itt biztosan kevésbé figyel a törvény a tudatmódosításra.
Köhint egy halkat, mert nem akarja felhívni magára nagyon a figyelmet. Még azt hinnék, teljesen idegen és nem szív füvet.
Elsétál a pultig. A csapos hányavetien felé fordul.
- Mivel szolgálhatok? - angolja kissé döcögős.
Peter igyekszik barátságosan viseltetni iránta, habár nem nyerte el a tetszését a férfi.
- Egy sört kérek. Valami helyi italt.
A sör aranyszínben pompázik. A korsó falán lassan végigaraszol a mellé csorduló hab.
Peter megemeli a korsót és iszik. A kesernyés íz azonnal körbenyalja a száját és torkát. Kellemes.
- Turista vagyok. - indítja a beszélgetést.
A csapos bólint.
- Az nagyon látszik.
- Keresek valakit, aki elvinne egy kis nézelődésre.
- Céllal vagy cél nélkül?
Peter megrántja a vállát.
- Cél nélkül.
A csapos kétszer is végigméri. Végül megbízhatónak találhatja, mert hajlandó tanáccsal ellátni.
- Nézzen a sarokba, ahol az a férfi szivarozik.
Peter elnéz a sarokba.
A csapos hamar a végére ér a mondandójának.
- Ő lesz a maga embere.
- Köszönöm. Adjon nekem kettő abból, amit az a férfi iszik.
- Hank rajong a rumért.
- Töltsön nekünk kettőt.
Peter óvatosan egy kézbe fogja az italokat, hogy ujjai beleérnek a pohárba. Senkinek nem tűnik fel, mert errefelé így szokták.
Odakacsázik a hátsó bokszokhoz, egészen a szivarozó férfiig. Az gyanakodva néz fel rá.
- Leülhetek az asztalához? - kérdezi a férfit. A választ sem várja meg, mert leteszi a poharakat.
- Miért tenne ilyet? - kérdezi a férfi, de szeme már megállapodik az italos poharakon.
- Fuvarra lenne szükségem és azt mondják, ön erre a megfelelő ember.
A férfi oldalra köp.
- Jól mondják. Ha repülne, abban tudok segíteni.
- Erre akár ihatunk is.
Mindketten felemelik a poharakat és lenyelik a tartalmát.

Blog: Egy "hajótörött" naplójából - Első rész, más stílusban

Peter Wherehow életét arra tette fel, hogy körbeutazza a világot és tapasztalatokat gyűjtsön. A tapasztalatok összegyűjtése pedig nem mindig zökkenőmentes. A karib térségben elkövetett turistáskodása különösen fontos tapasztalatokkal bővítette ki tudását, mert amit ott átélt, az sokkal magasabb szintre emelte túlélő ösztöneit.
Lassan egy éve már, hogy belekezdett ebbe az őrült vállalkozásba. Igyekezett gerilla módon gyűjteni az élményeket, lehetőleg minél olcsóbb módját választva a kalandoknak. Valaki azt tanácsolta neki, hogy így lesz igazán autentikus a világjárása. Később, mikor tapasztalatait megosztotta előadásain, mindig mosolygott, amikor ezt a részt elevenítette fel.
Három hónapig tengődött egy alig ismert apró szigeten, mire végül ráakadtak és szinte teljesen új emberré vált. Egyedül a töretlen optimizmusa volt az, ami semmit sem változott.
Betért Blossom-ban egy kocsmába. Olyan embert keresett, aki turistákat visz olcsón A.-ból B.-be. Egy Hank nevű férfi volt erre az egyetlen lehetősége a kocsmában. Hank tapasztalt pilóta képében igyekezett tetszelegni és Peter hamar rábízta magát a férfira. Lehet, hogy elhamarkodta ezt a döntését, és az alkohol is befolyásolta benne, mégis belement, hogy beüljön Hank kissé megkopott gépébe. A gép papírjai rendben voltak és Hank sem kért túl sokat.
Peter pedig korábban sosem ült még kétszemélyes repülőben. Volt benne valami intim, hogy összekuporodik két ember egy apró gépben és életüket szinte felkínálják istennek. Mert mi a repülés, ha nem egy főhajtás isten hatalma előtt és annak megkísértése: - Nézd, mi emberek is képesek vagyunk olyasmit tenni, amit épp ésszel felfoghatatlan!

A kis gép egyenletesen emelkedett fel a felhők közé. A szigetvilág időjárás előrejelzése kissé felületes volt. A vihar hamar utolérte a kis gépet. Peter Wherehow idegei pattanásig feszültek, ahogyan görcsösen igyekezett gondolataival a levegőben tartani a törékeny gépet. A természet ereje végül felülemelkedett a masinán és utasaival együtt a földre teremtette azt. A pilóta zuhanás közben szörnyethalt, míg Peter összetörve, de élve ébredt fel a roncs mellett. Kétségbeesetten igyekezett a gondolatai között kikutatni azokat az információkat, amelyekkel majd túlélheti azt az időszakot, amelyet a lakatlannak tűnő szigeten fog tölteni. Legyen az bármennyire is hosszú.

Blog: Egy "hajótörött" naplójából 2.

Volt idő, amikor kinyomtam száz fekvőtámaszt, reggeli előtt. Most a földről alig tudtam összekaparni magamat.
Első óráimat szemgolyó izmaim erőltetésével töltöttem. És elhiheted, az is kimerítő volt. Tíz perc után döbbentem rá, hogy a bal szememre mégsem vakultam meg. Egyszerűen csak nem éreztem a véres arcomon a hatalmas levelet a szememre tapadva.

Miután csak sikerült leemelnem a takarást és a fény ismét képes volt a retinámat bombázni, úgy ahogy körbetekintettem. A gép roncsaiból nem láttam mindent magam körül. Sem a gép orra, sem a farka nem látszódott onnan, ahol feküdtem.
Mikor végre feltérdeltem, azért kiszúrtam magam mögött a parton a gép farkának darabjait. Azt gondolnád, hogy becsapódáskor az ilyesmit a fák szokták letépni a gépekről. A parton nem voltak fák, ezért feltételezhető, hogy Hank gépének üzembe helyezési állapota sokkal rosszabb volt, mint a számomra mutogatott szervizpapír, amivel meggyőzött, hogy beüljek a gépébe. Csak napvilágnál kellett volna ezt megtennem, nem sötétedéskor, fél részegen, de késő bánat. Meggyőződésem, hogy ezért itatott meg velem a helyi rumból vagy fél litert. Talán ezért szaggatott a fejem ébredés után és nem a balesettől.

Miután képes voltam felállni is, akkor már láttam a gép elejét is, beljebb a buja növényzetben, vagy harminc méterre. A parttól befelé nőtt érzéki bokrokat és cserjést legalább ennyire ritkította meg a széthulló masina.
Hank-et ekkor még nem láttam.
De csak alig fél órát nyertem ezzel.

A harminc perc megtételéhez, a repülőnk orráig, kb. ötven percre volt szükségem. Teljesen elvesztettem ugyanis az időérzékemet.

Hank teste valahol a szélvédő előtt hevert, kicsavarodva, de nagyon kevés vérrel szennyezve. Ebből feltételezem, hogy nyugodalmas halála volt. Persze, az is lehet, hogy szörnyet halt, vagy eltört a nyaka.
Más körülmények között, úgy vélem, hogy ha valaki kizuhan egy lezuhanó repülőgépből, az biztos cafrangosra szakad, szétterítve testének darabkáit maga körül.
Másrészt viszont én is egyben voltam.
Na, most, akkor vagy Hank is él, csak sokkal lustább, mint én, vagy én vagyok az átlagnál virgoncabb halott.

Blog: Egy "hajótörött" naplójából.

Nem gondoltam volna, hogy van a világnak olyan szeglete még, ahová az ember nem megy önszántából, oda csak úgy "kerülni" lehet.
Azt sem gondoltam volna, hogy egy öreg kétszemélyes kisgép kapitányára senki nem kíváncsi a környezetében, legalábbis annyira nem, hogy kutassanak utána.
Ezeknek a hiányos információknak köszönhettem, hogy a kajmán szigeteki túrám végén temérdek olyasmivel is megbirkóztam, amivel korábban nem szándékoztam.

Hozzátenném, hogy magam is láttam az indulás előtt a térképet.
Azt is hozzátenném, hogy köszönő viszonyban sincs azzal, amit tapasztaltam. Vagy a kis gép kurvára el tudott tévedni.
Ha belegondolok, a vihar alatt, ha hátulról kapjuk a szelet... akkor lehetséges, hogy akár komolyabb távolságra kerüljünk attól a ponttól, ahol számítottak ránk és később keresni kezdtek.

A pilóta, Hank, nem is sejtem, mikor halhatott meg és mivel nem vagyok az orvostudományban jártas személy, azt sem tippelném meg, hogy mi végzett vele, aközött, hogy a felhők a hátukra kaptak és aközött, hogy a roncsok mellett ébredtem egy amúgy bársonyos, füves, lombos erdőben, a vízparttól alig húsz méterre.
Ha mégis mondanom kellene valamit, Hank még letette a gépet.
Én meg szerintem az ajtóban csimpaszkodtam, hogy kiugorjak, ha elég közel a víz - mert azt remélni sem mertem, hogy partot fogunk találni.

Turista voltam, homályos múlttal, kevés élő rokonnal. Nem kárhoztatok senkit amiatt, hogy nem kerestettek.
Hank életviteléről is csak halvány fogalmaim voltak: amikor pilótát kerestem, némi sétarepülésre, a pultos a sarokban ülő férfi felé - Hank - biccentett és hozzátette: - Segít majd önnek kalandoznia kis országunkban. - és sokat sejtetően elmosolyodott. Ebből tudtam, hogy a sarokban szivarozó ipse az én emberem.
"Szabadulásom" után megtudtam, hogy őérte sem törték magukat a helyiek.

Az előrejelzés szerint nem várhattunk vihart.
Az előrejelzést egyetlen szóval jellemezném: - Fos.

Folyt. köv.