Tik tok troll 001: albertfil (2021)

 

Néhány hete azzal szórakoztatom magam, hogy tik tokozom. Szórakoznék is, de az app gyorsabban tiltja le a videóimat, mint ahogy a mikróban kipattan a virslim. Most már majd egy hetes bann-t kaptam egy duett videóért, amit a csodálatos app kezelői zaklatásnak aposztrofáltak, pedig nem csináltam benne semmit, azon kívül, hogy hülye fejet vágok és nyalogatom a szám. Sebaj, majd távolról fikázom ezt a szart és titkon reménykedem, hogy előbb-utóbb jön egy európai tesó, aki kiüti ezt a vackot, amit kifejezetten részrehajló brigád (Egész Kína???) terelget. Nem mondom, van jó oldala is, de ahogyan a bejelentéseket kezelik, az tipikusan jellemző az ázsiai országra: az van, amit mi mondunk, az sem baj, ha részrehajló, és fellebbezésnek helye nincs. 

Cserébe, akkor gondoltam, cikkeket szentelek a gyökér felhasználóknak és itt, blogspot terepen, a tik tok nem tud megfékezni, mivel ez nem a saját platformjuk. Igen! Tik tok, itt kinyalhatod a seggem. Bő nyállal!

Első találatom, pusztán a véletlen miatt, albertfil.

Tisztázni kell, hogy az oldal felhasználóinak személyazonossága teljesen lenyomozhatatlan más tagok számára, így, egy-egy név mögött épp úgy rejtőzhet egy 12 éves kismajom, mint egy ötvenes, unatkozó háziasszony.

Albertfil tipikus példája a troll kommentelőnek. A legrosszabb újságírási technika, amit sok riportalany ki is kér magának, hogy a kérdező állít valamit, majd a választ meg sem várva, már levonja a következtetést, ami téves lehet ugyan, de egészen biztos, hogy negatív és rosszindulatú.

Itt sem várja ki a tokker válaszát egy lehetséges kommentben. Miután rákérdez a fogak jellegére, következő mondatával már meg is támogatná a kérdésben felvetett gondolatot. Persze, a suttyó fogyasztóknak ez felér egy igen válasszal, hiszen, a kommentelő írja is, hogy "látszik".

Zseniális!

A tik tok rákfenéje, hogy a képet már a kommentre adott válaszvideóból ollóztam ki.

Igen! A tik tok jellegzetes tünete, hogy a beszólós kommentek a tartalom részévé válnak azzal, hogy a megszólított fektet annyi energiát a troll létezésének legitimálásába, hogy készít egy névre szóló választ. Ezzel kvázi eteti a trollt és mit érhetünk el ezzel egyedül?

- Hogy más trollok is írjanak nekünk valami sértőt, mert akkor minimális ráfordított idővel képesek lehetnek egy személyes választ kicsikarni. Ez akár egy trend is lehet. Vagy titkos verseny, amiben egy-egy troll kommenter azt tekinti megsüvegelendő eredménynek, hogy mennyi tokkert tud megszólaltatni.

Teszem hozzá, én már első videóimban kategorikusan kijelentettem, hogy senkit nem fogok reklámozni és még több videóban szólítottam fel ugyanerre másokat is, de ez teljesen hiábavaló tevékenység tőlem, hiszen, sok tokker, ha nem válaszolgatna szolgai alázattal ezekre a sértésekre, gyakorlatilag lehúzhatná a rolót. Mert, sokuknak nincs egy épkézláb, saját ötlete. Ez pedig szomorú.

Azaz, sok felhasználó igényli, hogy foglalkozzanak velük és ha nincs más, akkor a negatív kommentek azok, amik kiváltják belőlük a tartalmat.

Még szerencse, hogy némelyik válaszvideó szellemes és kedves. Ezeket jobban is kedvelem, mint az odamondó, keménykedő tokkereket, akik lealacsonyodnak a troll szintjére.

Albertfil pedig addig fog trollkodni, amíg vagy az app nem kap elég jelentést zaklató tevékenységéről és letiltja az adatlapot és gazdáját, vagy, míg ki nem nő ebből a szerepből és élete olyan fordulatot vesz, amikor nem ilyen módon kell a felesleges stresszt feldolgoznia. Mert véleményem szerint, az életében sikeres ember nem kezd el idegeneket trollkodni. Aki tisztában van magával és alapból a lelki beállítottsága nem patkány, az nem akar idegeneknek kellemetlen perceket és fájdalmat okozni azzal, hogy személyeskedő hangvételű szurkálódásokkal sértegessen vadidegeneket, névtelenül a világhálón.

Blog: A közösségi térdelésről (2021)

 Aki ismer, pontosan tudja, mennyire vagyok demagóg, és mennyire szemellenzős néhány dologban.

Van most ez a térdeléses történet.

Nos, ha azért térdelünk, mert Amerikában a rabszolgatartás kultúrája a mai napig nem lett a kollektív társadalmi tudatban feldolgozva, miközben a hatalom a feketéket néha aránytalanul nagyobb erővel nyomja el, mint a fehéreket, úgy felvetődik bennem a kérdés, hogy ezzel a mostanra forrpontra kerülő problémával hol és mikor kell osztoznom magamnak is.

Ha arra gondolok, hogy sosem voltam rabszolgatartó, akkor úgy vélem, mint gesztust, elfogadhatom, azonban, ha úgy gondolok rá, hogy ez most egy késői kompenzálás, kvázi vezeklés, akkor köszönöm, de tisztelettel kihagynám, mert vezekelni nem szeretnék mások hibái miatt, amíg a papíromban nem az áll névként bejegyezve, hogy Jézus Krisztus.

Amerika, ha vezekel, eleve megosztott lesz a társadalmuk, mivel maga a társadalmuk is egy igazi katyvasz. Oké, hogy most mindenki harsogja, hogy a fekete élet is élet és tisztelet nekik is, de közben mind a fehér társadalom, mint a fekete társadalom elfelejti: ahhoz, hogy ez a Világrész az otthonuk legyen, elnyomtak és kiirtottak egy harmadik rasszt, az őslakosokat, az ingyánokat.

Persze, az amerikai államok tettek olyan engedményeket, hogy nem kell adózniuk, még a szerencsejátékokból szerzett jövedelmeik után sem, de ehhez hozzátartozik az is, hogy az írmagjukat (nyelvtani szempontból itt kérek elnézést az írektől, bár biztos, nem róluk van szó ebben a közhelyben) meg rezervátumokba terelték össze, amely, nem kell hozzá túl nagy képzelő erő, de nem más, mint a szitokszónak számító, gettó.

Márpedig, akármivel kapcsolatban a gettó szó előkerül, az minden, csak nem pozitív.

Volt most ez a focimeccs, ahol a vendégjátékosok tettek egy olyan gesztus, mely gesztussal a hazai szurkolók nem értettek egyet. Ehhez megvan a joguk, nem látunk minden eseményt ugyanúgy. Nem térdeltek le, nehezményezi most a fél világ. Gondolom, nekünk magyaroknak, volt már annyi térdelni valónk történelmünk során, hogy tényleg csak akkor tesszük meg ezt a gesztust, ha az egyértelműen összefonódik velünk és mindazzal, amit képviselünk a világban.

Mások miatt nem térdelünk.

Csak, mert mások úgy érzik, térdelniük kell, nekünk nem kell ezt éreznünk.

Azonban, az már a mi megítélésünkön ront, ha a passzív viselkedést megtámogatjuk egy agresszív viselkedéssel, ami viszont mások tiszteletadását sértheti. Ez az, amikor nem tiszteljük mások hitét és kifütyüljük azt.

Szerintem, nem letérdelni és csendben megvárni, míg a másik fél kitisztelgeti magát, az lett volna a normális.

Az idegen játékosok Himnuszát sem fütyülöm ki, pusztán mert nem értek egyet az adott ország történelmi múltjával vagy jelenlegi politikájával, pedig ha belegondolok pl. Anglia korábbi gyarmatpolitikájába, még ma is köpködhetnék rájuk és a belterjes sznob kisugárzásukra.

Csendben végighallgatom. Pont annyit teszek, mint hasonló helyzetben elvárnék!

Én sem kívánom, hogy amikor a mi Himnuszunkat hallgatja a másik fél, mereven vigyázzban álljon és fogadja el érzéseimet, hiszen nem az ő értékrendjét dicsőítjük.

Pusztán annyit kérek, várják ki azt a néhány percet, amíg én megélem a magam hitét, hazafiságát, véremben keringő magyarságtudatomat, hogy utána mehessen a játék, teret engedve egy olyan közösségi kapcsolatnak, amelyben mindkét fél örömét leli.

Ehelyett az udvariassági gesztus most elmaradt és nem biztos, hogy jó hírét viszi kicsiny népünknek a bolygó többi népei felé. Márpedig, ahhoz, hogy elfogadjanak minket, nekünk is el kell fogadni a többieket.

Még egyszer: Nem kell letérdelnünk, ha nem érezzük magunkénak azt, amit a másik érez, de illik adni neki időt, hogy ő megadhassa a tiszteletét, lehetőleg úgy, hogy nem török pálcát a hite felett.

#feketetamasjerryco #jerrycovilaga #azénanyámat

Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)

 Blog: Szükséges egy gyereknek szerepelnie? (2021)

Amiről most fogok pár gondolatot összehordani, azt témája miatt nem ismerem pszichológiai mélységeiben, így, amiket leírok, zömében saját meglátásaimra alapozódnak. Nem feltétlenül lesz tehát igazam, így, vedd úgy, hogy amolyan gondolatjátékot játszom csupán.

A kölyök-Instagrammal kapcsolatban ugyan nagyjából elmondtam a rövid véleményemet, de azt gondolom, sokkal több van a témában, mint az a korábbi bejegyzés. Ebben a posztban kicsit tovább mennék azon a vonalon, amit a gyermekek és a hírnév köré építek. Mindezt úgy, hogy a kölyök-Instagram nyilván nem azért jön létre, hogy celebeket gyártson, azonban az világos lehet, hogyha valakit mégis felkap ez a média, akkor óhatatlanul belekerülhet az adott gyerek egy olyan miliőbe, amelyre egyszerűen nem tud felkészülni.

Mint írtam, minden kiegyensúlyozottan felcseperedő gyereksztárra jut egy olyan, amelyik nem képes megbirkózni a hirtelen rá szakadt teherrel, amit az ismertség okozhat.

Ennél fogva kell kezelnünk egy gyerekek számára készült közösségi platformot, mert nem tudhatjuk, ha gyermekünk képviseli magát rajta, vajon csak egy lesz a millió fogyasztóból, vagy egy lesz, aki a millió fogyasztó közül kiemelkedik. Az előbbire van nagyobb esély, azonban, ezek ellenére is rejt veszélyt magában ez a fórum.

A gyerekek szeretik, ha foglalkoznak velük. Vannak srácok, akik jól elvannak magukban, ám az ember társas lény, így még többen szeretik a társaságot, mert az nem unalmas. A gyerekek az unalmat kifejezetten utálják. Ha van kivel megosztani az idejüket, akkor sokkal izgalmasabb a közös kalandozás, mint amikor bezárkóznak a szobájukba és csak nyomják a tabletet.

Ha egy gyerek közösségbe kerül, egy részük kicsit visszahúzódik, míg mások szeretnek szerepelni. Mindkettő gyerek könnyen kizökkenthető: A kicsit csendes gyerek nem szeret pl. verset szavalni a többiek előtt, míg a stréber meg azt nem szereti, ha nem őt kérdezi a tanár, miközben jelentkezett.

Az Insta egy kifejezetten olyan platform, amin az ember megmutathatja magát, vagy azt, ami érdekli. Egy gyerek, ha regisztrál egy ilyen oldalon, akkor van benne közlésvágy, akkor nyitni szeretne a világra. Ezt vagy az általa készített fotókkal, tartalmakkal éri el, vagy azzal, hogy ő maga lesz a tartalom. Ilyenkor kerülnek ki a táncos, divatos videók. A sminktesztek, dalolások, vagy játszótéri kunsztok. Bármi, ami a többi használó figyelmére igényt tarthat.

A többi felhasználó pedig ízléstől vagy kapcsolati hálótól függően "díjazza" a tevékenységet. Lájkol. A lájkok beérkezése pedig nagyon hamar függőségi viszonyt alakít ki, amit egy gyermek sokkal rosszabbul kezelhet, mint egy felnőtt. Teszem azt, kiteszel egy challenge videót, amin eldarálsz egy bonyolult Rap-szöveget. De a kutyát nem érdekli. Majd másnap egy másik gyerek feltesz egy videót, amelyikben ugyanazt a szöveget adja elő, szerinted rosszabb változatban, azonban, annyi követője van, hogy hirtelen sokkal nézettebb lesz, mint a te próbálkozásod, ami - szerinted - még jobb is.

Egy ilyen esemény képes negatív irányba terelni a felhasználót, amely az ego sérüléséhez, az önbecsülés átértékeléséhez vezethet.

A gyermek amit lát, azt dolgozza fel, nem képes elemezni a az esemény komplexitását, így viselkedésére, közérzetére kihathat, hogyha nem kap elég és megfelelő pozitív visszacsatolást. Ráadásul, sok vélemény lehet pusztán azért is negatív, mert a gyerekekben dolgozó versenyszellem tudatosan és tudat alatt is befolyásolhatja egy-egy produktumra adott lehetséges válaszainkat. Ez kb. annyit tesz, hogy aki szimpatikusabb, azt hajlamosabbak vagyunk feljebb értékelni, míg aki nem annyira, azt meg alá pontozni, még akkor is, ha objektív esetben a produkció esetleg jobb, mint azé, akit kedvelünk.

Ebből könnyen kitalálható, hogy maga a pontozás rendszere hamis és befolyásolható.

A gyerek ebből azonban csak annyit lát, hogy kapott lájkot, vagy nem.

A többi fejtegetést rád bízom.

2. rész:

A siker, mint gátló tényező.

Amikor egy gyerek valamiben jó és a szülők támogatóan egyengetik a karrierjét - gyerek esetében is mondhatjuk ezt - néha elmosódik a határ az között, hogy mit akar a gyerek és mit akar a szülő. Nem véletlen, hogy családterapeuták, gyermekpszichológusok foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel hosszú évtizedek óta és a megítélése a gyerekek efféle áruba bocsátására, inkább negatív reakciókat vált ki, mind a szakemberek, mind a szélesebb tömegek körében.

Azonban azt sem lehet kizárni, hogy sok gyermek akad, aki valóban nagyon jó valamiben, valóban élvezettel csinálja azt és tényleg tudatosan építi magát benne. Nem véletlen, hogy mennyi tehetségkutató létezik a világban és az indulók között legalább annyi gyermek van, mint felnőtt, csoport vagy család.

Azonban, ha az összes szereplésre, önkifejezésre vágyó gyereket egy térbe gyűjtöd össze, a versengés olyan méreteket ölthet, ami egészségtelen légkört alakíthat ki. Olyat, amelyben egyesek magányosan, mások csoportosan igyekeznek előrébb jutni, olykor véd és dacszövetséget kötve, mely kérlelhetetlenül vezet oda, hogy egyesek kirekesztődnek, lelkileg sérülnek, támadásnak lesznek kitéve.

"Az erősebb kutya" elve alapján.

Mi pedig annyit látunk ebből, ha nem osztozunk gyermekünk virtuális kalandozásaiból, hogy a csemete esetleg agresszív lesz, visszahúzódó, esetleg pont alaptalanul felpörgetett, kiszámíthatatlanul impulzív. 

Tehát, sokan, ha nem érik be pusztán a fogyasztással, nagyon hamar egy képletes darálóba kerülnek, ahol a verseny legalább olyan könyörtelen, sőt, mint a felnőttek világában.

Felépíteni egy skálát, hogy mi a rosszabb, állandóan lemaradni az élbolytól, vagy a középpontba kerülni, hogy egy ideig sikeresek legyünk, majd, ha nem kufárkodtunk jól vele, visszasüllyedjünk a középszerbe, vagy ismeretlenségbe, eldönteni sem tudom.

Az biztos, hogy egy ilyen applikáció olyan mesterséges versenyhelyzetet tud generálni, ami erősen és destruktívan is tudja befolyásolni egy fiatal lélek fejlődését. Ennél fogva, ebben a közegben nem biztos, hogy szükséges a gyereknek szerepelnie, hiszen túl nagy halmazban elaprózódik a valódi tehetség. A virtuális világ így tud személytelen lenni.

A gyereknek ezért nagyon korán, de legalábbis akkor, amikor ismerkedni kezd az Internettel, sokszor és kimerítően el kell magyarázni, hogyan működik a nagy egész, mi számít igazán, mi fontos és mi nem. Azonban, ezt a szülők sem mind tudják, ezért érdemes szakemberek véleményét kikérni.

Azt ugyanis meg tudja tanítani egy szülő, hogy a gyerek ne keveredjen esetleg szexuális tartalmú virtuális kapcsolatba senkivel, a veszélyek miatt - nem mindig sikerül, ha a szülő nincs jelen - de arra már sokkal nehezebben készítenek fel anyu és apu bárkit, hogy hogyan dolgozzuk fel a vélt sikertelenséget, vagy a hirtelen jött sikert.

Ha van véleményed, oszd meg velünk kommentben!

Mit gondolsz a híres gyerekekről?

Mit gondolsz arról, ha egy gyerek hirtelen reflektorfénybe kerül?