Blog: Egy virtuális baráttal lett kevesebb (2021)

2021 október 14.-én a híradóból értesültünk, hogy az Európában nagyjából legfertőzőbb országból, Romániából hoznak át 50 beteget, magyar kórházakba.

Erről írtam egy posztot, amelyben ellenérzésemet fejtegettem ki. Még legjobb barátom is azt mondta, hogy ez egy bunkó poszt volt. Nyilván. De azt hiszem, nem kell szeretnem mindenkit. És azt hiszem, akikkel életem során nem volt túl pozitív az kölcsönhatás, azokat kifejezetten utálhatom is. És igaz, hogy ezt kivetíteni egy népre ostoba általánosítás, de az emberek sokan így működnek. Elmondom a példámat erről. - Ha egymás után van három román vendég asztalom és mindhárom suttyó velem, majd jön három olasz (nyelvük egy tőről fakad) és kedvesek, akkor, ha egyszerre érkezik egy román csapat és egy olasz, de csak egy asztalom van szabad az étteremben, egészen biztos, hogy az olaszokat hívom be.

Így működik az általánosítás. Sőt, lehet, hogy olasz csoport nem is szükséges ahhoz, hogy a román asztaltársaságot be se engedjem.

Alant a posztom, amit utána további sértődések miatt személyesre állítottam, így csak én látom.:

 "50 beteget exportálunk át Romániából, hogy itt segítsünk rajtuk.

Nagyon remélem, hogy mind az 50 beteg magyar érintettségű valamilyen formában, mert tűnjek egy köcsög szívtelen tahónak, de szerintem, az országunkon belül is van elég megoldandó probléma és nem hiszem, hogy pont Románia lenne méltó arra, hogy segítsünk rajtuk.

Szóval, remélem, hogy azok az érkező Román betegek inkább magyar betegek, akik eddig Romániában éltek.

Szerintem Románia és Magyarország között nincs olyan barátság, mint pl. Magyarország és Lengyelország között. Aki románnal találkoztam, azok közül nagyon kevés volt, akin éreztem volna, hogy nyitott irányomba.

Meg aztán nem Románián keresztül ömlött be a Dunába és azon keresztül hozzánk nem kevés méreganyag? Volt vagy 10-15 éve az a balhé is, de nem emlékszem, hogy az egy pozitív ügy lenne.

A hab a tortán, hogy a Románoknál az a gond, hogy 40% csak az átoltottság.

Nos, ez vagy azért van, mert náluk még szarabb az egészségügy, amin szerintem minden országnak magának kell dolgoznia leginkább és nem más országokat terhelni.

Vagy azért, mert bár oltás lenne - ezt nem tudom - de akkor meg a románok jóval oltásellenesebbek, mint mi, amikor meg megint csak azt mondom, hogy maradjál csak nyugodtan otthon és ott terjeszd a saját covidodat, ha már nálunk is kevesebbet tettél meg a megelőzésért.

Na, szerintem, most néhány ismerősömet el fogom veszíteni, de egyre kevésbé vagyok nyitott néhány nép és népcsoport problémájára, amíg itthon sincs rend.

Nem vagyok az az irgalmas szamaritánus, de valahogy úgy vagyok vele, hogy előbb legyen nálunk kielégítő az élet és majd utána, ha lesz kedvem, izgulok másokért is. gondolom, nem vagyok elég nagy humanista."

Igen, elolvasva tudom, hogy demagóg, de akkor, amikor írtam, úgy éreztem, ez a véleményem arról, hogy miképpen állok a románokhoz. Ez pedig 47 év, lassú tapasztalatának köszönhető. Ebből több, mint 30 év volt csak a vendéglátás, szóval, szerintem meg tudom ítélni, hogy akarok-e románokkal bratyizni, vagy tőlem mind maradjon magának a határokon túl.

Ezen az sem változtat, hogy teljesen logikus, hogyha körülöttünk mindenkin segítünk, azzal magunkon is segítünk. Jó logika, hogy a románoknál is elterjedjen a nyájimmunitás, hogy védettek legyenek, azonban egyelőre szerintem arra kellene törekednünk, hogy nálunk legyen ez meglépve és amikor már minden magyar védett, nyújtózkodjunk a takarónkon túl.

Nem használok nagy szavakat: nem szeretem a románokat, ha nem derült volna ki.

Akikkel találkoztam, nagy részük legalábbis, viselkedése alapján kb. pont úgy viszonyult hozzám, mint én hozzájuk.

Sőt, konkrétan emlékszem két fura esetre, amikor az egyik fél én voltam, a másik meg egy romániai magyar. Egyikük mondta, hogy Erdélyi, a másikat akcentusa árulta el.

A vendéglátásban ezer példa volt rá, hogy a vendég személyeskedni kezdett bármilyen okból és belekötött a személyzetbe. Sokan azt hiszik, hogy ha a szar az életük, akkor nálunk törleszthetnek érte. Nem tudom, hogyan alakul ki az ilyesmi, de mindennapos a kereskedelemben dolgozókkal szemben.

Azonban, igen hosszú pályafutásom alatt kétszer tapasztaltam, hogy a pulthoz ülő ember, kb. egy percen belül, elkezdett személyeskedve fitymálni engem, főleg akkor, amikor a kolléganő is hallótávolságon belül van. Ez a lefitymálás nem egy nagy dolog, de zavaró, ha nem adtál rá okot. És éppen csak annyira paraszt, hogy azért ne kelljen kiütnöd a gatyájából.

Nem tudom, találkoztatok-e ilyen esettel, de szerintem nem túl pozitív, aki mosolyogva tesz rá utalásokat, hogy mennyire nem vitted semmire, ha ott dolgozol, miközben kikacsint a kolléganőd felé. (Az más kérdés, hogy ha rólam azt gondolja, amit, akkor a kolléganőm miért lenne más a szemében, ha szintén ott dolgozik, ahol én. Vagy nőknél az már egy magasabb szint, ha vendéglátóznak? Fck logik, sose értettem.)

Egyik esetben a kolléganőm igen hamar helyre tette a pasast - idősebb volt nálam, akkor olyan negyvenes, amikor én olyan 25 - és elmagyarázta neki, hogy komoly szegénységi bizonyítvány, ha azt hiszi, hogy van nő, aki azért fog vele foglalkozni, mert azt a kollégáját pocskondiázza előtte, akivel minden nap együtt dolgozik. Ez nem is tetszett a csávónak, belém is kötött, és mikor kizavartuk, még egy ideig játszotta a fontos embert az üzlet előtt. Értsd, úgy csinált, mintha segítséget hívna telefonon, akikkel majd elveret engem.

A segítség nem érkezett meg, de emberünk elment a jó k**** anyjába. Többet se láttam.

A másik eset is hasonló volt, majdnem ilyen forgatókönyvvel, csak ott a kolléganő kevésbé volt értelmes és rafinált...

Ezeken kívül is számolatlan apró vagy nagyobb kellemetlenségem volt a romulán hordákkal.

Azonban azt nem gondoltam, hogy posztom pont egy olyan személyt fog vérig sérteni, akiről azt hittem, hogy erdélyi-magyar és azt is, hogy kedveljük egymást.

Azonban reakciója kvázi megerősítette bennem, azt az érzést, hogy nem vagyok bizonyos romániai magyarokra kíváncsi.

Udvariasságból nem nevezem meg az illetőt, de reakciója először megdöbbentett, azután csak egyfajta sztoikus fásultsággal vettem tudomásul, hogy gyakorlatilag megerősítette azt, amit korábban gondoltam.

Az úr, amikor arról értekezik, hogy a betegek lehet, hogy tettek valamit a társadalomért én meg nem, egyszerűen elfelejtette azt az apróságot, hogy amikor közel 20-25 éve itthon járt a kiköltözése után - utolsó infóm szerint szerelmével Írországba távozott és ott alapított családot - amikor haza látogatott, tőlem kért segítséget, hogy hol aludhatna és gondolkodás nélkül fel lett neki ajánlva, hogy nálunk nyugodtan éjszakázhat. Később erre azért nem volt lehetőség, mert amikor legközelebb jelentkezett ilyesmi miatt, vagy 10 évvel később, már nem volt lakásom és egy barátom laktam magam is. Szóval, hogy értsd, 20-25 év alatt ő kért tőlem kétszer segítséget, nem én tőle, és amikor módomban állt segíteni neki, mert egy jó fej embernek tartottam, akkor gondolkodás nélkül segítettem...

Oké, nem egy nagy dolog, de eleve több, mint amit ő tett pl. valaha értem, ha már itt tartunk.

Ezek után úgy fogalmaz, hogy:" kérj bocsánatot mind ezért még azért hogy létezel"

Nem tudom, voltam-e mérges valaha annyira, hogy a másiknak ilyesmiket vágjak a fejéhez, kb. olyan értelemben, hogy az minek is él.

Szóval, írtam neki egy választ és korábbi, számomra barátságnak képzelt kapcsolatunk miatt, egy viszonylag finom formát választottam:

Ezután távolságot állítottam be köztünk az FB oldalán, hogy új posztjaimat már ne láthassa többé, de tudtam, hogy ez itt nem lesz elég. Napokig gondolkodtam rajta, hogy mi lenne a helyes, de mivel ő sem keresett semmilyen formában, hogy tisztázzuk, ha nézeteltérésünk van, úgy gondoltam, hogy egy ilyen ember kapcsolatára nincs szükségem virtuálisan, hiszen, korábban is, ha néha hozzám szólt, azok a kommentjei is zömében froclizások voltak, ami a pultnál ülő beszólogatós formák egy finomabb, enyhébb verziója, de azért, ha más ismerősöd nem csinálja ezt, hamar kitűnik viselkedésével az az egy-egy ember. És teszem hozzá, hogy én nagyon ritkán írtam hozzá kommentet, és talán egyszer frocliztam meg, így úgy éreztem, inkább ő köt belém, mint én belé.

Tehát, ment a tiltás, mert zaklató kapcsolatra még ilyen formában sincs szükségem - köszi, volt már - és egyébként sem érzem, hogy pozitívan tett volna bármikor hozzá valamit az ismeretségünkhöz.

Gondolom, ő sem bánja, mert ha kicsit is kedvel, akkor talán finomabban fogalmaz, esetleg a szokásos kesernyés humorával, de kommentjében mindent éreztem, csak szimpátiát nem.

Egy "baráttal" kevesebb, da, ahogy más ismerőseim mondták, az ilyen amúgy sem barát és nincs rá szükség.