Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

 Egy majdnem megírt dörgedelmes blogbejegyzés (2021)

Az egész azzal kezdődhetett, hogy lett valamikor egy kattanásom az ünnepekkel kapcsolatban. Mégpedig, hogy mindegy, ha nincs karácsonyfa, letojom, ha nem kapok ajándékot, tök jól elvagyok ünnepi menü nélkül, de egy valamihez ragaszkodom: Bejgli kő!

Nem kő kemény, hanem valamilyen, bármilyen. Ezt egy időben úriasan úgy oldottam meg, hogy a környezetemben fellelhető tapasztalt háziasszonyokat kértem meg, hogy némi baksisért süssenek nekem a klasszikus magyar édességből néhány rúddal. Többnyire sikerült is így elláttatnom magamat arra a kb. 2-3 hétre, amíg az év végi hacacáré tart. Oké, voltak érdekes kreálmányok is, pl. amikor az egyik hölgy a mákot nem porcukorral, hanem kristálycukorral keverte be és azután bár nem almát ettem, de ropogott a fogam alatt. Mondjuk, én nem teszem magasra a lécet a bejglivel kapcsolatban, így még az is ízlett.

Tehát, ha jön a karácsony, nekem bárhonnan is, de kell szereznem pár darab bejglit. Milyen fura ez, hogy az embernek amikor semmije sem marad szinte, amihez ragaszkodhatna, csak talál egy-egy kapaszkodót, amivel még igyekszik felszínen tartani önön emberségét.

Néhány éve azonban nem nagyon van kit fárasztanom a sütemény gyártásával, ezért a legalsó szintre is elmegyek, hogy megoldást találjak a legalsó polcon, ahova már tényleg térden csúszva érek el... Boltban veszek, olcsó bejgli szerű képződményt, amiben van mák vagy dió. Igen. Boltban. Természetesen úgy, hogy én is tudom, mennyire nincs köze ezeknek a klasszikus tésztához, mégis, halványan megidézik a számban a múltat, a gyermekkort és bizony, néha még mák is ragad a fogaim közé.

Idén pedig már ettem néhány bejgli(séget) és nem panaszkodom. Illetve, majdnem panaszkodtam. Az ALDI majdnem kapott tőlem egy dörgedelmes írást, mert...

Történt, hogy idén az ALDI megint sikeresen hirdette meg talán a legolcsóbb bejgli vásárát, amikor 299 forintért (nem pénz) kínálta az édességet. Legalábbis, a weboldalukon kitették az akció felhívó posztot és tudtam, hogy ebből vennem kell. Esélyem pedig volt is rá, hiszen munkahelyem és jelenlegi lakáshelyzetem között 2 ALDI is megtalálható.

Persze, minden nap sem időm, se pénzem nem volt a nagy bejgli kalandra. Azonban az első nap az Üllői út elején található, Kálvin téri ALDI-nál, pont, amikor ott voltam, csak az akciós táblácska árválkodott a hatalmas pékárus polc egyik keskeny tálaló részén, mindenféle meggyőző tartalom nélkül. Sem írmagja, sem morzsája nem látszott semminek, nemhogy akciós bejglinek. Node, mit izgassam magam, mikor megyek hazafelé (de nehéz ezt leírnom, hogy albérletben élek) és majd a másik, nagyobb ALDI-ban majd megszedem a kosaram.

A Tűzoltó utcai ALDI azonban magasabb szintre emelte a bejgli-nihilt, így bár itt kb. kétszer akkorának tűnik a pékárus polcrendszer, a bejglit nem találtam. A táblát sem, ami jelezné, hogy hol kellene keresnem. És ez bizony, csak felpiszkálta bennem a Grincset. Az akciós ígérettel felizgatnak oszt kettőből kettőben nincs az ígéret? Hát milyen cég ez az ALDI, kérdem én, a csóró bélpoklos meggyőződésével, hogy néhány mamutvállalatnak a hirdetési stratégiáit erősebben kellene szabályozni. Értem én, hogy van másféle bejgli (az egyikből egy rúd kettő ezer kemény forintba került, de gondolom, nem kell elmagyaráznom, mennyire messze van ez az ajánlat a háromszáz forintos hamis ígérettől!) de olvastunk már biztos cikkeket arról, hogy néha miféle botrány lesz abból, ha egy cég becsalogatja a vásárlóit valami ajánlattal, amit nem elégít ki.

És már láttam is a szalagcímet lelki szemeim előtt, ahogyan egy FB posztban kiöntöm vérző szívemet, amivel egyrészt elérem, hogy az ALDIra olyan nyomást gyakorlok, hogy a Magyarországi érdekeltségeit hátra hagyva menekülnek vissza a bárhová innen, illetve majd több ezres mama-anya seregek írnak rám privátban, hogy ők bizony nem átallanak megsütni nekem azt, amire szomorú szívem oly hőn vágyik.Ebben egészen biztos voltam. Gondolatban már fogalmaztam is a szóvirágokat és rám jellemző, felszínes körmondatokat.

Azután az akció utolsó napján megint betévedtem a Kálvin téri kisebb egységbe. A polc pedig, ahogyan két eset után már megszokhattam - az ember hamar képes megszokni a kellemetlen hatásokat is, amik érik - üresen tátongott az egyébként akciókra nem annyira jellemzően keskeny kijelölt sáv a polcon. A rosszindulatú vénember már morgott is bennem a maszk alatt, hogy nyilván 2-3 darabokat sütnek ki egyszerre, mert ha eladnának néhány rudacskával több bejglit naponta az eredeti ötszázas ár helyett, még végül tényleg lehúzhatja a rolót az egyébként keményen pörgő vállalat. Én pedig a pékárus polccal szemben rátapadtam a falra, hogy egyéb vásárlók kikerülhessenek, miközben a homályos szemüvegem lencséi mögül szuggeráltam a polcot, hogy ugyan csússzon már le rajta néhány finomság. Még egy nejlon-szatyrot is bekészítettem, mert tudtam, ha jön az áldás, gyorsnak kell lennem, hiszen Budapest világvárosában egészen biztos lehetek benne, nem egyedül fogom várni, hogy a háromszáz forintos bejgli megkímélje a pénztárcámat. Már készültem is a könyökömet emelgetve, hogyan fogom félretaszítani azt a kisnyugdíjast, akit pont akkor eszik majd oda a fene, amikor az első mákos vagy/és diós cucc leszánkázik oda, ahol már látom és medve mancsommal rányúlhatok. Még a karmaimat is kieresztettem, bár ezzel kicsit megrongáltam a szatyrot a kezemben. Hiába, nem arra találták ki ezeket, hogy az ember használja...

5 perc után azonban már eltűnt a pára a szemüvegemről és vitte magával az optimizmusomat is. Nem lesz itt tészta szánkázás egyhamar, ezért a legjobb, ha megkérdezek valakit. Lehetőleg egy ALDIs dolgozót. Lehetőleg úgy, hogy ne legyen ciki, hogy kispénzű átlagpolgár vagyok, bár, amennyire olvasom az FB politikai posztjait, ma belőlem van több az országban és nem azokból, akik pisztrángot és kaviárt öblítenek le valami drágább pezsgővel. Ettől még kicsit cikinek éreztem magamat, de a bejgli, az bejgli, főleg, ha olcsó. (Jézusom, ki gondolkodik így???)

Végül egy fiatalembert sikerült elcsípnem és már azt is tudtam, hogyha kérdésemre a válaszából arra kell következtetnem, amit korábban sejteni véltem - azaz, hogy az ALDI napi 5-6 rúd bejglivel igyekszik biztosítani az akció hátterét - akkor csúnyán beolvasok neki és egész évben összegyűlt frusztrációmat rajta vezetem le, ahogyan azt korábban a piacokon láttam a banyatankos harcos amazonoktól. Igen. Nem fog érdekelni, hogy ő csak egy közlegény a lakosság feneketlen bendőjének kielégítési cirkuszában. Rázúdítom mindazt, amit nyeltem egész évben. Természetesen ami nem bejgli!

- Elnézést. - szólítottam meg kedvesen, bár tudtam, hogy ez csak halvány, vékony máza már csak az udvariasságomnak. Válaszától függően azonnal képes leszek átmenni a harag harcmezejére és bár gondolatban 17 vagyok, biztos voltam benne, hogy a 47 éves megkeseredett trotty figurát is tudom majd hozni, ha arra lesz szükség. - Megtudná nézni nekem, hogy sül-e éppen bejgli bent, vagy ne várjak rá?

- Egy pillanat. - és besietett oda, ahova nem volt rálátásom, de sejtésem szerint több ezer mákos és diós tekercs várta takaros gúlákba rakva, hogy valaki kegyesen kiengedjen egyet-egyet a vásárló térbe, hogy azután Fekete Pénteket megszégyenítő habzsoló viselkedéssel fessük meg a mai magyar társadalomra rátelepedő negatív hozzáállást, azaz, egymás haját tépve kapkodjuk el egymás elől az utolsó morzsákat.

Azután csúszni kezdett az első mákos. Azután egy másik. Majd még egy. Hamarosan egy tucat, szemre kellemes bejgli külsővel ellátott péksütemény landolt szemem előtt, hevenyészett kuszaságban és mind csak azt akarta, hogy ujjaimmal finoman körbefogjam őket és beletegyem az előkészített nejlon-szatyromba. Még soha nem tartott olyan sokáig beszuszakolnom 6 darabot ebből a finomságból, miközben behúzott nyakkal rettegve vártam, hogy felcsattanjon mögöttem egy hetven év körüli, reszketeg hang, ami azt tudakolja intonáló falsettóban (ami egyébként inkább férfiakra jellemző), hogy vajon hagyok-e másnak is, vagy a dagadt picsámat mindenáron ezen délelőtt akarom duplájára növeszteni?

De senki nem volt kíváncsi a nyomoromra és így, belátom, a versenyszellem is hamar kiégett bennem, hiszen nem volt kivel megharcolnom a jutalmamért. Hirtelen úgy éreztem, az ALDI egyenesen nekem tette 300 forintos ajánlatát. Nekem, a csóró Feketének... Gyere, hülyegyerek, legyen egy jó napod. Ragadj el egy fél tucat bejglit és legyen szép karácsonyod. Az ALDI egész évben veled volt és te is velünk voltál, láttunk a kamerán. Fogd a kincseidet, húzz a kasszához, fizesd ki, majd szaladj haza, hogy hálakönnyeiddel puhítsd meg a tészta kemény kérgét, majd együtt nyeld el az egészet.

Nem kellett kényszer mondania a buta gondolataimnak. Fogtam és vittem és akkor már tudtam, hogy nem fogok én dörgedelmes leveleket posztolgatni az ALDI oldalának komment-szekciójában, hanem meghagyom azt azoknak, akik pl. utánam érkeztek 10-15 perccel és amikor a polc ismét olyan árván üres, mint amikor megálltam vele szemben és a kritikus írásomat kezdtem fogalmazni.

Szóval, végül csak sikerült teleraknom a hűtőt bejglivel (igen, nem merem nem hűteni, mert hátha hamarabb romlik meg, míg megeszem, bár, erre elenyésző az esély, hiszen BEJGLI) így téve a karácsonyomat kellemesebbé.

Ilyen kellemes karácsonyt kívánok hát mindenkinek és ne felejtsétek el, hogy a boldogság néha ott van előttünk, elbújva, és csak egy pici segítséget kell kérni hozzá, hogy kitöltsön minket! Ne félj hát kérni és ne félj boldognak lenni!

2021 nem bejgli mentes karácsonya!

Itt már kettőt megettem, de négy darab is bőven elég lesz...

Ezúton szeretném megköszönni az ALDInak, hogy gondolt a kispénzűekre és néhány napig adott rá módot, hogy ők is vehessenek maguknak bejglit.

És lehet, hogy a recept nem klasszikus, lehet, hogy a méret nem drabális és lehet, hogy a nagyi grimaszolva tolná el maga elől, mert még nem látott ilyet, de ki merem jelenteni, hogy az akciós bejgli ezért az összegért kifejezetten finom. Ha meg nem érzed így, csinálj mellé egy kakaót!

Most van akciós tej... igaz 1,5-ös...

Blog: Egy "halálosan fontos" beszélgetés (2021)

 Blog: Egy "halálosan fontos" beszélgetés (2021)

Egy ideje már terveztem írni a tapasztalataimról, amit tik tok tevékenységem alatt sikerült összegyűjtenem. Pl. hogy mennyire felületesek a tokkerek, hogy milyen zavaró, hogy 13 év az alsó korhatár, felső nincs és nem lehet átmenetet képezni az öreg papik, mamik és a kis taknyok között. Vagy, hogy mennyire mindegy, hogy 13 éves elmúlt-e az adott tokker, ha a tartalma csak az alatti gyerekek vidijeiből áll illetve, rendre regisztrálnak az oldalra 13 év alatti gyerekek is.

Miután regisztráltam, feszegetni is kezdtem a korlátaimat és a tik tok korlátait, aminek viszonylag sok tiltás lett a vége, mert a tartalmaim kérdésesek voltak. Megkaptam pl. a zaklató jelzőt is, ott, ahol nem éreztem, hogy zaklatok. Meg azután volt egy kis kálváriám is, amikor egy a pedofil törvényre respektálva készítettem egy vidit arról, hogy a belegyezési korhatár jelenleg nálunk 14 év! 18 évről levitték valamikor 14 évre! Ez azt jelenti, hogy valamilyen politikai érdekszövetség felterjesztette és megszavazták, hogy a szexuális aktusba gyerek és felnőtt között már beleegyezhet a gyerek, ha elmúlt 14 éves. Azaz, hogy világos legyen, törvényileg nem lehet elítélni a szexpartnerét, miközben a gyerek nem vásárolhat alkoholt, cigarettát, nem szavazhat, stb.

Mondanám, hogy ez egy vicc, ha nem lenne siralmas. Mert akár hogyan forgatom, csak oda lyukadok ki, hogy valamiért, valami kifacsart okból, felnőtt emberek úgy érezték, hogy a 18 év nem elég, le kell csökkenteni annyira alacsonyra, hogy a szülők még ne követeljenek fejeket. Persze biztosan voltak logikus érveik is, pl. az alacsonyan szocializált népesség védelme, ahol rendszeresebben fordul elő ilyesmi és talán nem akartak egy teljes generációt börtönbe juttatni belőlük, fene tudja. Nekem mindig valahogy egy-egy rohadt politikus jut eszembe, aki a saját vágyait igyekszik így védeni.

A tik tokon meg terjedt egy trend, amiben az emberek a fiatalabb énjüket megidézve folytattak le beszélgetést, amiben elmesélik, hova jutottak a gyermekkortól.

Na, én nagy okosan gondoltam, hogy megtöröm a trendet, csavarok is rajta egy nagyot, így csináltam egy fordítottat, ahol egy fiatal karakterként megszólítom az idősebb énemet, hogy miért kajtat fiatal lányok után, amikor az a beleegyezési korhatárra hivatkozva felemlegeti, hogy megteheti, hiszen 14 év a korhatár. Erre a jelenlegi énem meg visszakérdez és egy hatalmas sallert nyom le a másik oldalnak, aki értelem szerűen én lettem volna, csak képen kívül.

A tartalom persze necces volt és a felvett anyag is félreérthető. Mondjuk, ha nem sietek, hogy a nagy ötletem megvalósítsam ilyen gyorsan (mielőtt elfelejtem vagy más is megcsinálja valamilyen formában) politikussal játszottam volna el, de már késő volt.

A kiment vidi után kaptam hideget-meleget. Igaz, hogy többen értették, mint nem, de természetesen akik nem értették, igyekeztek vehemensen is hozzáállni. Voltam én ott minden. A vidit Instára is kitettem, ott is volt össz-vissz két reakció. Az egyik szerint dögöljek meg. Neki írtam is, hogy talán ismerni kellene a törvényt, pofázás előtt, és linkeltem a wikipédiát. Válasz persze már nem jött én meg fél nap után tiltottam az illetőt, mert nem érdemli meg, hogy magas minőségű tartalmaimat figyelemmel követhesse. (muhaha)

A másik egy ifjú hölgy volt, aki nagyon, de nagyon megszólított priviben és már akkor tudtam, hogy erre sem kellene reagálnom, mert nem mozgunk egy szinten (igen, gondolhatom azt, hogy bizonyos témákban nem érdemes eszmecserét folytatnom egy gyerekkel, mert teljesen más oldalról ismerjük a világot, illetve, adott témát ő nyilván egyáltalán nem ismeri) de gondoltam, hátha koraérett és érdekes kérdései lesznek. Teszem hozzá, húztam a számat, mert úgy éreztem, hogy sehova se fog jutni a párbeszéd.

Alább a gépelt változat.:

- Anyways. Kérlek válaszolj. (szomorú emoji, szív) Ha nem, abba belehalok. Nagy sírós emoji.

- Szia! Tessék?

- Csak be ne essek

- ?

- Csak tudod elbeszélgetnék veled az egyik tiktok videoddal kapcsolatban.

- Hát, nem sok van bennük, de kérdezz.

Itt fotón bevágva az említett pedofil témájú vidimből egy kép. Jól elkapott pillanat. 

- Erről lenne szó. Tehát. Elég sok kérdésem van.

- Beszélgessünk róla. De gondolom kérdezni akarsz valamit inkább.

- Igen.

- Mindenki erről faggat.

- Tehát tiktok miért nem tilt le. ilyen videók után. Én szégyellem magam.

- Mert nem pedofil tartalom.

- Nem hogy te. Értem. Bocsánat.

- Ez egy figyelemfelkeltő vidi.

- Értem.

- Egy szomorú törvényi szabályozásra. Írd be a gugliba, hogy beleegyezési korhatár.

Kidob valami olyasmit, amin elcsodálkoztam.

- Tudod mit. Akkor minek csinálsz róla videót?

- Figyelemfelkeltés.

- Ja bocs.

- Hogy tudjanak róla, hogy mik vannak.

- Mindegy. Attól még tiltalak. Na köszi. Szia.

- Valójában nem. Szerintem ez a törvény rossz.

Azért tiltasz, mert egy létező problémára irányítottam rá a figyelmet?

Erre már nem volt reakció, mert közben beszélgetőtársam tiltott, utána én is őt, hogyha visszavonná,

ne tudjon ismét beszélgetni.

Ezek után persze még erősebben szűröm majd, kivel kezdek beszélgetést, mert időrablónak érzem és nekem kellemetlen, hogy feltételeztem valamit a másikról, ami nem volt benne. Pl. az érettség. Mondjuk, ezt már a sírós emojinál sejtettem.

Annyit tanultam az esetből, hogy vannak témák, amiknél az elbagatellizálás és a szkeccsvideók nem igazán segítenek annak megértésében. A 14 év korhatár pl. kifejezetten nem pár száz karakteres és 3 perces vidik témája. Fontos párbeszédeket érdemel, fontos, a témában elismert emberekkel.

Én itt csak ugathatok a Holdra.

Annyit akartam csupán elmondani, hogy vannak témák, amiket akkor sem érdemes kiskorúval elkezdeni megbeszélni, ha úgy tűnik, a kiskorú érdeklődik. A továbbiakban én biztos ignorálni fogom, hogy kvázi "emberszámba" vegyem azt, aki "ha nem válaszolsz, belehalok" dumával fog megkeresni. Teátrális, gyerekes. Látszik itt is, hova vezetett. Abban sem vagyok biztos, hogy az illető betöltötte a 13-at. 

Feltételezem, már az elején az volt a cél, hogy a végén tudassa velem, hogy ő márpedig letilt. Ezt sikeresen megoldotta. A következő fontos ügyfélben direkt belefolytom majd ezt az információt azzal, hogy nem reagálok. Tudom mennyire zavaró lehet, ha valakivel közölni akarunk valamit, de a másik fél fittyet se ránt ránk.

Blog: Egy virtuális baráttal lett kevesebb (2021)

2021 október 14.-én a híradóból értesültünk, hogy az Európában nagyjából legfertőzőbb országból, Romániából hoznak át 50 beteget, magyar kórházakba.

Erről írtam egy posztot, amelyben ellenérzésemet fejtegettem ki. Még legjobb barátom is azt mondta, hogy ez egy bunkó poszt volt. Nyilván. De azt hiszem, nem kell szeretnem mindenkit. És azt hiszem, akikkel életem során nem volt túl pozitív az kölcsönhatás, azokat kifejezetten utálhatom is. És igaz, hogy ezt kivetíteni egy népre ostoba általánosítás, de az emberek sokan így működnek. Elmondom a példámat erről. - Ha egymás után van három román vendég asztalom és mindhárom suttyó velem, majd jön három olasz (nyelvük egy tőről fakad) és kedvesek, akkor, ha egyszerre érkezik egy román csapat és egy olasz, de csak egy asztalom van szabad az étteremben, egészen biztos, hogy az olaszokat hívom be.

Így működik az általánosítás. Sőt, lehet, hogy olasz csoport nem is szükséges ahhoz, hogy a román asztaltársaságot be se engedjem.

Alant a posztom, amit utána további sértődések miatt személyesre állítottam, így csak én látom.:

 "50 beteget exportálunk át Romániából, hogy itt segítsünk rajtuk.

Nagyon remélem, hogy mind az 50 beteg magyar érintettségű valamilyen formában, mert tűnjek egy köcsög szívtelen tahónak, de szerintem, az országunkon belül is van elég megoldandó probléma és nem hiszem, hogy pont Románia lenne méltó arra, hogy segítsünk rajtuk.

Szóval, remélem, hogy azok az érkező Román betegek inkább magyar betegek, akik eddig Romániában éltek.

Szerintem Románia és Magyarország között nincs olyan barátság, mint pl. Magyarország és Lengyelország között. Aki románnal találkoztam, azok közül nagyon kevés volt, akin éreztem volna, hogy nyitott irányomba.

Meg aztán nem Románián keresztül ömlött be a Dunába és azon keresztül hozzánk nem kevés méreganyag? Volt vagy 10-15 éve az a balhé is, de nem emlékszem, hogy az egy pozitív ügy lenne.

A hab a tortán, hogy a Románoknál az a gond, hogy 40% csak az átoltottság.

Nos, ez vagy azért van, mert náluk még szarabb az egészségügy, amin szerintem minden országnak magának kell dolgoznia leginkább és nem más országokat terhelni.

Vagy azért, mert bár oltás lenne - ezt nem tudom - de akkor meg a románok jóval oltásellenesebbek, mint mi, amikor meg megint csak azt mondom, hogy maradjál csak nyugodtan otthon és ott terjeszd a saját covidodat, ha már nálunk is kevesebbet tettél meg a megelőzésért.

Na, szerintem, most néhány ismerősömet el fogom veszíteni, de egyre kevésbé vagyok nyitott néhány nép és népcsoport problémájára, amíg itthon sincs rend.

Nem vagyok az az irgalmas szamaritánus, de valahogy úgy vagyok vele, hogy előbb legyen nálunk kielégítő az élet és majd utána, ha lesz kedvem, izgulok másokért is. gondolom, nem vagyok elég nagy humanista."

Igen, elolvasva tudom, hogy demagóg, de akkor, amikor írtam, úgy éreztem, ez a véleményem arról, hogy miképpen állok a románokhoz. Ez pedig 47 év, lassú tapasztalatának köszönhető. Ebből több, mint 30 év volt csak a vendéglátás, szóval, szerintem meg tudom ítélni, hogy akarok-e románokkal bratyizni, vagy tőlem mind maradjon magának a határokon túl.

Ezen az sem változtat, hogy teljesen logikus, hogyha körülöttünk mindenkin segítünk, azzal magunkon is segítünk. Jó logika, hogy a románoknál is elterjedjen a nyájimmunitás, hogy védettek legyenek, azonban egyelőre szerintem arra kellene törekednünk, hogy nálunk legyen ez meglépve és amikor már minden magyar védett, nyújtózkodjunk a takarónkon túl.

Nem használok nagy szavakat: nem szeretem a románokat, ha nem derült volna ki.

Akikkel találkoztam, nagy részük legalábbis, viselkedése alapján kb. pont úgy viszonyult hozzám, mint én hozzájuk.

Sőt, konkrétan emlékszem két fura esetre, amikor az egyik fél én voltam, a másik meg egy romániai magyar. Egyikük mondta, hogy Erdélyi, a másikat akcentusa árulta el.

A vendéglátásban ezer példa volt rá, hogy a vendég személyeskedni kezdett bármilyen okból és belekötött a személyzetbe. Sokan azt hiszik, hogy ha a szar az életük, akkor nálunk törleszthetnek érte. Nem tudom, hogyan alakul ki az ilyesmi, de mindennapos a kereskedelemben dolgozókkal szemben.

Azonban, igen hosszú pályafutásom alatt kétszer tapasztaltam, hogy a pulthoz ülő ember, kb. egy percen belül, elkezdett személyeskedve fitymálni engem, főleg akkor, amikor a kolléganő is hallótávolságon belül van. Ez a lefitymálás nem egy nagy dolog, de zavaró, ha nem adtál rá okot. És éppen csak annyira paraszt, hogy azért ne kelljen kiütnöd a gatyájából.

Nem tudom, találkoztatok-e ilyen esettel, de szerintem nem túl pozitív, aki mosolyogva tesz rá utalásokat, hogy mennyire nem vitted semmire, ha ott dolgozol, miközben kikacsint a kolléganőd felé. (Az más kérdés, hogy ha rólam azt gondolja, amit, akkor a kolléganőm miért lenne más a szemében, ha szintén ott dolgozik, ahol én. Vagy nőknél az már egy magasabb szint, ha vendéglátóznak? Fck logik, sose értettem.)

Egyik esetben a kolléganőm igen hamar helyre tette a pasast - idősebb volt nálam, akkor olyan negyvenes, amikor én olyan 25 - és elmagyarázta neki, hogy komoly szegénységi bizonyítvány, ha azt hiszi, hogy van nő, aki azért fog vele foglalkozni, mert azt a kollégáját pocskondiázza előtte, akivel minden nap együtt dolgozik. Ez nem is tetszett a csávónak, belém is kötött, és mikor kizavartuk, még egy ideig játszotta a fontos embert az üzlet előtt. Értsd, úgy csinált, mintha segítséget hívna telefonon, akikkel majd elveret engem.

A segítség nem érkezett meg, de emberünk elment a jó k**** anyjába. Többet se láttam.

A másik eset is hasonló volt, majdnem ilyen forgatókönyvvel, csak ott a kolléganő kevésbé volt értelmes és rafinált...

Ezeken kívül is számolatlan apró vagy nagyobb kellemetlenségem volt a romulán hordákkal.

Azonban azt nem gondoltam, hogy posztom pont egy olyan személyt fog vérig sérteni, akiről azt hittem, hogy erdélyi-magyar és azt is, hogy kedveljük egymást.

Azonban reakciója kvázi megerősítette bennem, azt az érzést, hogy nem vagyok bizonyos romániai magyarokra kíváncsi.

Udvariasságból nem nevezem meg az illetőt, de reakciója először megdöbbentett, azután csak egyfajta sztoikus fásultsággal vettem tudomásul, hogy gyakorlatilag megerősítette azt, amit korábban gondoltam.

Az úr, amikor arról értekezik, hogy a betegek lehet, hogy tettek valamit a társadalomért én meg nem, egyszerűen elfelejtette azt az apróságot, hogy amikor közel 20-25 éve itthon járt a kiköltözése után - utolsó infóm szerint szerelmével Írországba távozott és ott alapított családot - amikor haza látogatott, tőlem kért segítséget, hogy hol aludhatna és gondolkodás nélkül fel lett neki ajánlva, hogy nálunk nyugodtan éjszakázhat. Később erre azért nem volt lehetőség, mert amikor legközelebb jelentkezett ilyesmi miatt, vagy 10 évvel később, már nem volt lakásom és egy barátom laktam magam is. Szóval, hogy értsd, 20-25 év alatt ő kért tőlem kétszer segítséget, nem én tőle, és amikor módomban állt segíteni neki, mert egy jó fej embernek tartottam, akkor gondolkodás nélkül segítettem...

Oké, nem egy nagy dolog, de eleve több, mint amit ő tett pl. valaha értem, ha már itt tartunk.

Ezek után úgy fogalmaz, hogy:" kérj bocsánatot mind ezért még azért hogy létezel"

Nem tudom, voltam-e mérges valaha annyira, hogy a másiknak ilyesmiket vágjak a fejéhez, kb. olyan értelemben, hogy az minek is él.

Szóval, írtam neki egy választ és korábbi, számomra barátságnak képzelt kapcsolatunk miatt, egy viszonylag finom formát választottam:

Ezután távolságot állítottam be köztünk az FB oldalán, hogy új posztjaimat már ne láthassa többé, de tudtam, hogy ez itt nem lesz elég. Napokig gondolkodtam rajta, hogy mi lenne a helyes, de mivel ő sem keresett semmilyen formában, hogy tisztázzuk, ha nézeteltérésünk van, úgy gondoltam, hogy egy ilyen ember kapcsolatára nincs szükségem virtuálisan, hiszen, korábban is, ha néha hozzám szólt, azok a kommentjei is zömében froclizások voltak, ami a pultnál ülő beszólogatós formák egy finomabb, enyhébb verziója, de azért, ha más ismerősöd nem csinálja ezt, hamar kitűnik viselkedésével az az egy-egy ember. És teszem hozzá, hogy én nagyon ritkán írtam hozzá kommentet, és talán egyszer frocliztam meg, így úgy éreztem, inkább ő köt belém, mint én belé.

Tehát, ment a tiltás, mert zaklató kapcsolatra még ilyen formában sincs szükségem - köszi, volt már - és egyébként sem érzem, hogy pozitívan tett volna bármikor hozzá valamit az ismeretségünkhöz.

Gondolom, ő sem bánja, mert ha kicsit is kedvel, akkor talán finomabban fogalmaz, esetleg a szokásos kesernyés humorával, de kommentjében mindent éreztem, csak szimpátiát nem.

Egy "baráttal" kevesebb, da, ahogy más ismerőseim mondták, az ilyen amúgy sem barát és nincs rá szükség.