2016. január 9., szombat

Blog: Köln-i balhé folyománya, avagy mit gondolok a migráns kérdésről

Azt a hírt kellett megemésztenünk szilveszter után, hogy Köln-ben, ami azért csak itt van a szomszédban szinte, szilveszter éjjelén, nem csak a hó esett, hanem nagyon csúnya dolgok estek meg. Mondjuk, induljunk ki abból, hogy a média ferdít, meg a politikai érdekek miatt sem biztos, hogy minden információ hitelesen jut el hozzánk, viszont, amit olvashattunk pár nappal az éjszaka után, az nagyjából ugyanarról szólt, legyen annak fellelési helye komolytalan lájkvadász oldal, vagy hitelesebb média platform:
Kölb-ben éjjel sok nőt ért szexuális indíttatású támadás egy közel ezer fős (nem kicsi számról beszélünk) külső jelleget tekintve leginkább arab forma emberek részéről.
Most nem megyek bele, hogy hol voltak közben a tetterős Köln-i férfiak illetve a rendőrség, mert azért folyamatosan árnyalódik az összkép.
(Voltak férfiak, így inkább azokat a nőket támadták, akik körül nem mozgott férfi kísérő, illetve a rendőrség kapott információkat, de nem volt felkészülve erre a fajta szituációra, ezért nem megfelelően léptek fel.) (Többek között, előfordult, hogy egyes elkövetőket ugyan leellenőriztek, de mivel macerás volt fogdába juttatni őket - tele volt a közeli rabomobil - inkább szélnek eresztették egyiket, másikat.

A lényeg, hogy a városban élő nők rettegve ébredtek az újévre.

Azután jött az újabb pofon:
A Köln-i polgármesteri hivatal, sőt, maga a polgármesternő olyan módon fogalmazta meg jó-tanácsait, ami az Európai szemlélettel ma már homlokegyenest ellentmond: Bővebben itt!

Burkoltan tehát kb. ezt mondta: Magadnak kerested!!!
Sarkítás?
Bulvárosan pongyola módon az...
De attól még igaz!

Szóval, eljutottunk ma, 2016 hajnalán, Európa közepe táján, hogy egy nő, szilveszterkor, ha jól érzi magát és ünnepel, előfordulhat, hogy idegen férfiak támadásától kell tartania és a végén még, akár kis százalékban is, de a nő lesz a hiba egyik forrása.

Nem a támadó, száz százalékban.

Röhejes ez?
Az!

Tehát, a Köln-i nők ne öltözzenek kurvásan, mert az támadásra adhat okot.

Nos, úgy vélem, hogy ha buksi simogatósan akarjuk csecsünkre szoktatni a bevándorló, menekült, migráns, beszivárgó népcsoportokat, akiknek kultúrája nem, hogy ellenkezik mindennel, amit mi már magunkévá tettünk, de még felül is írná azt, akkor a mi asszonyaink alkalmazkodjanak a fennálló helyzethez.

Ezzel nem értek egyet. Egy csepp mértékben sem!

Először is, úgy gondolom, mivel ez a mi hazánk, itt nem nekünk kell alkalmazkodnunk. Egy picit sem. Elég legyen az, hogy befogadóak vagyunk és semmi több!
Alkalmazkodtunk mi már eleget, harcoltunk is. Csiszolódtunk, kompromisszumokat kerestünk és végül igyekeztünk az alapjait lefektetni egy olyan közösségnek, amely egymást támogatja, akik itt, együtt élnek.
Ez a mi házunk, mi látjuk az idegent vendégül és elvárom, hogy a vendég, úgy érezze jól magát, hogy közben a házban bevetett szabályokat nem rúgja fel és nem kérdőjelezi meg.
Magyarul: Azért, mert ő idejön és igyekszik jól érezni magát, nekem az ne legyen kellemetlen.

Másrészt, ha bárki arra hivatkozik, hogy csak azokat a nőket érte bármilyen támadás, akik "kurvásan" vagy kihívóan voltak öltözve, akkor is úgy gondolom, hogy bár a kurva egy fizetős szolgáltatás, de joga van eldönteni, hogy a testét kinek bocsájtja áruba. Így, ha netalántán tök véletlenül Köln-ben a támadó férfiak csak csupa olyan nőt támadtak volna meg, akik testükkel keresik a kenyerüket, akkor is elítélem, hogy bármilyen hitre, istenre, ideára vagy seggbe kúrt horoszkóp sugallatra hivatkozva erőszakkal illessék ezeket az asszonyokat.
Mert nem érdekel, vallásuk és hitük mit mond, ha a ház szabályai szerint idegen nőket nem szégyeníthetünk meg csak, mert úgy gondoljuk, azt lehet és azért, mert kurva lenne valaki, még nekem nincs jogom megerőszakolni, mert a kurvaság is egy üzlet és az üzlet megköttetése két fél kölcsönös megegyezésén alapszik.

Tehát, egy részről, aki nőket támadott meg akkor éjjel, azok mind, egytől-egyik bűnözők, akik büntetést érdemelnek, mivel üzleti szempontból ha úgy tetszik loptak illetve sikkasztottak. És egyáltalán. Azok a nők mások női, lányai, anyái, feleségei.
Hogy mernek ahhoz idegenek, akik lehet, hogy egyetlen percig nem voltak a közösség hasznos polgárai korábban, csak esetlegesen élősködtek annak szociális hálójában, hogy mocskos kezüket olyan testre tegyék, ami felett nem rendelkeznek?

Leszarom, hogy mit mondd a vallásuk. Ezt ott gyakorolják, ahonnan elmenekültek, szöktek, jöttek. A vallásuk, hitük, otthon lehet, hogy nekik megfelel, de mi, itt, köszönjük, nem kérünk belőle.
Az sem érdekelne, ha egymás feleségeit vonszolnák a szénakazalba, mert úgy látszik, náluk az belefér.
Mondjuk mindig meglep, amikor azt olvasom, hogy iszlám férfiak hogyan bánnak a nőikkel, hiszen ha ezek a nők nem lennének, nem születnének iszlám férfiak. Vagy baszhatnák egymást és a kecskéket seggbe éjjt nappallá téve.

Most meg, hogy kicsit visszakanyarodjak, gyakorlatilag a Köln-i polgármester azt javasolja, hogy az elkerülendő atrocitások miatt a fehér, katolikus vallású nők akár elkezdhetnek csadort is hordani, azt nem veszi be a gyomrom.
Nem és soha!

Ha egy csinos lány úgy érzi magát jól, hogy a fél segge kilóg a gatyájából, akkor mehessen úgy végig az utcán és a legtöbb, amit egy férfi ellene elkövethet, az az, hogy elismerően füttyent. (Vagy megjegyzi, hogy előnyösebb lenne a kibuggyanó hájpárnán egy slankító fekete pulóvert keresztbe tekerni. Ennyi és nem több.

Nehogy már egy Európai nő azért rettegjen az utcán és dugja el a testét, mert mindenféle jött-ment kecskebaszó suttyók istenükre hivatkozva nem tudnak viselkedni!
Nehogy már olyanok miatt kelljen a nőinknek félniük, akik még egy szalmaszálat nem tettek keresztbe a földrészünkön, hogy esetleg jobb legyen itt az élet.
Olyanoktól meneküljünk a szobánk négy fala közé, akik nem, hogy nem tettek hozzá a kultúránkhoz, ideáinkhoz, stb, de csak visszaéltek azokkal a jogokkal, amelyeket mi magunk találtunk ki, botor módon a segíteni akarásunk közben!


Európa válaszút előtt áll.
Vagy behúzza a fülét farkát, eltakarja a szemét és a villámok elől az akol sarkában összegömbölyödve várja, hogy elvonuljon a vihar, vagy megvadult musztángként kitörünk a kerítésünk falai közül és felrúgunk bárkit, aki veszélyezteti a kiérdemelt, kiharcolt szabadságunkat.

Folyni fog a vér?
Lehet.
De ahhoz, amit eddig elértünk, már így is elég vért folyattunk el és egy kicsivel több, nem oszt, nem szoroz.
Főleg, ha nem a mi vérünk az!

2 megjegyzés:

  1. Kiváncsi lszek, arra amikor majd kitörsz és elkezdessz felrugdosni arabs fiúkákat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nevedet is vállalhatnád és elvárom, hogy akkor, amikor kimegyek, odaállj és gyere velem.

      Törlés