Mikor idősebb lettem, már volt fogalmam róla. Néztem a tévében az ismeretterjesztő filmeket a rákhalászokról, bányászokról, hegyi favágókról, tűzoltókról...
Top listákat a világ legveszélyesebb, legnehezebb munkáiról.
Azután vendéglátóztam 25 évet és az sem volt piskóta, ezért sejteni kezdtem, hogy mindegy, mit dolgozol, az nehéz.
Azután váltottam és egy könnyű munkát találtam.
Hittem én.
Azonban kiderült, hogy kifejezetten nehéz. Megterheli a testet és főképp az agyat.
A könyvpakolás dobozba.
Igen, jól olvastad.
Ma már úgy vélem, hogy nincs nehezebb, mint banános kartonba könyveket rámolni.
Mert a tetris ehhez képest kutyatöke.
Vigyázni kell, hogy ha alul nagy könyv van, felül ne legyen nagyobb. Ha alul kis könyv van, felül ne legyen nagyobb.
Ha jobbra fordítod, balra kellene. Ha balra forgatod, jobb lenne a jobb.
Ha szellősen hagyod, nincs tele!
Ha megpakolod, nehéz is lesz és még kivenni sem tudod.
Ha vegyesen rakod, piramis lesz belőle.
Ha egyfajtát raksz... olyan gyakorlatilag nincs, mert lehetetlen egy doboznyi könyvet teljesen egyformát, egyen méretben összeszedni, amiket feltehetnél a netre.
Eddig kb. 100-120 dobozt raktam tele könyvekkel és még egyet nem sikerült maradéktalanul, hibátlanul elkészítenem.
Az iskolában ezt kellett volna tanítani: Könyvpakolás dobozba!
Akkor ma nem érezném ilyen hülyén magamat.
Tanultam sok csintalanságot, de ez valahogy kimaradt.
Mondjuk, amit tanultam, azokra sem nagyon emlékszem, szóval, ha ezt tanulom akkor, lehet ugyanott vagyok, mint most.
Lassan nekem kellemetlen, hogy amire azt hiszem, hogy megfelelő - nekem nagyjából az is, ha a dobozba nézek, az munkáltatóm szerint nem jó.
Azt mondta, csinál hozzá egy folyamatábrát, hogyan kell pakolászni.
Elképzelem, ahogy lerajzolva milyen frankó, azután meg szedegeted a könyveket, sorba rendezed a gép szerint, erre kiderül, hogy az a dobozhoz viszonyítva nem az igazi.
Tegnap hajnalban már majdnem kész volt egy doboz.
Ó, mondom, csak fél tucat kisebb könyvet kell rendszereznem és megvagyok vele és még talán elfogadható is lesz. Csak 6-8 kisebb könyv azok közül, amiket beáraztak és mehet a megrendelhetők közé.
Nem nagy dolog.
Találtam is egy kupacban pont annyit.
Elkezdeném felvinni a rendszerbe, hogy azután dobozban várja sorsát, a következő olvasót, amikor az elsőről kiderült, hogy a boltban marad. Mert benne volt a megkülönböztető jel.
Jó, nem baj, még van pár, majd azok.
Nem.
Mind boltban maradó. Persze, hiszen olyan kellett volna, amit a dobozba kell tenni...
Nézem a két tornyot, amelyből a megfelelő nagyságot kellene kivadászni és akkor kissé tele lett a faszom.
Gondolom, egyfajta 3D gondolkodás sem ártana, meg előre tudni, hogy amihez nyúlok, az hova kerül. Meg az sem ártana, ha látva a jövőt, tudnám, hogy ha hat helyen hat könyv van egy írótól, azt össze kéne egy dobozba tenni.
Persze ehhez végig kellene nézni még pakolás előtt 200-300 könyvet, ami időben nem fér bele.
De úgy látszik, az sem járható út, hogy elkezded valahol és lesz ami lesz.
Mert a könyvek olyanok, mint kis élő rohadékok.
Már abban is biztos vagyok, hogy képesek a beléjük írt jeleket megváltoztatni.
Ez egészen biztos. Más magyarázat nincs rá, hogy pont a kiválasztott, elvileg dobozba szánt toronyból leemelsz 6-8 könyvet és mind, kivétel nélkül boltban maradó.
Ilyen nincs!
Ezt mondtam a könyveknek is!
Meg anyáztam őket!
Hosszú percekig!
Beszéltem hozzájuk, szapulva formájukat, sorsukat. Még az írókat is, akik papírra vetették őket.
A bolt falai nem tudom, mennyit őriznek meg kitörésemből, gondolom, semmit. Ami azért kár, mert mondandóm nem nagyon akart elapadni. Figyelmemmel ellentétben.
Végül megadtam magamat a sorsnak, találtam valami nagyot, kiszedegettem amit eddig betettem, a nagyot alá és lezártam a dobozt.
De nem volt lelkierőm újat nyitni.
Mert hirtelen, a könyvek, amiket előkészítettem a következő adagra, formájukat veszítették. Nagyságuk okán már nem tudtam, jobbra vagy balra tegyem őket alulra.
A könyvek pedig nem segítettek.
A polcok felől mintha lapok zizegését hallottam volna, ami távoli kuncogásnak tetszett.
Ezek a könyvek gúnyt űznek belőlem.
És akkor már láttam, hogy az dzsekim, amit az egyik állványra fektettem, míg dolgoztam, lassan csúszni kezd a padlóra. Eddig elvolt a helyén, ám mostanra a könyvek, amik alatta bujkáltak, úgy érezték, teher a nyakukon, illetve szakszóval a gerincükön a ruhám, ezért hullámzó mozgással leterelték magukról.
Egy másik torony felől is mozgást hallottam. Talán egy borító nyílt ki majd csapódott vissza. Nehéz, kellemetlen hangja volt. Bőrből készülhetett, ez egészen biztos. Nem puha fedeles, hanem egy öblös, kopott kódex vagy szótár.
És akkor már csak szabadulni akartam.
Lekapcsoltam a számítógépet, miután bezártam minden ablakot.
A dzsekimet felvettem a földről és a szeme sarkából láttam, hogy ahol korábban feküdt, most több tucat könyv lélegzett fel. - Ide ne tedd többet! - Zizegték a résnyire nyitott lapok, legalábbis így éreztem.
Nem néztem fel. Nem akartam látni, hogy vádoljanak apró szamárfüleikkel. Vagy valami rémisztő rajzzal a borítón.
Lekapcsoltam a világítást és elmenekültem.
A kirakatban lévő albumok helyeslően szóltak utánam: - Jól van! Menj haza! Te csak ne pakolássz minket össze, mint a szardíniákat.
Bicegve mentem a metró lejárat felé, elhaladva még néhány antikvárium előtt és mindegyikből kihallatszott számomra érthetetlen fenyegetésük.: - Itt megy a könyves! Akit nem tudja a könyveket a dobozba tenni! Hejj, ha tudná, hogy mi szoktunk átrendezni magunkat! Sosem jön rá.
Nem értek könyvül.
Csak azt tudom, hogy könyveket dobozba rakosgatni egy nehéz munka.
 |
| http://enslenenterprises.storenvy.com - Egy biztos: Ez így nincs jól berámolva! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése