Valójában igazán nem akarom bánti őket - a nyanyákat - de életem során nem egyszer sikerült belefutnom tolakodó idős polgárokba és sokukkal kapcsolatban olyan szavak jutottak akkor és most is eszembe, mint pl. pofátlanok.
Mert ha valaki tudatosan bearaszol melléd és mikor rászólsz finom, még ő akar meggyőzni, hogy te tévedsz, azt sok kifejezéssel illethetjük, aminek nagyja nem feltétlenül szívesen visszaolvasandó.
Egyik legutóbbi esetem roppant friss. Két napja elmentem lakóhelyem közelében található egyik menüztető étterembe, kb. akkor, amikor tudtam, a forgalom lefutott, a maradék ételeket meg féláron adják el az utolsó harminc percben. Ez igazi lutri, mert van aki tucatnyi dobozzal érkezik, te meg kettővel mögötte azon izgulsz - csak kicsit, mert nem az életed függ tőle - hogy vajon elkéri-e azt a három fasírtot, ami a polcon bújkál egy fém lavorban.
Néhányszor tehát - fogtechnika okán értsd: csövesség van - igyekeztem érkezésemet az órájukhoz igazítani és megvenni, ami maradt, és esetleg ízlene is.
Két napja - vagy három - pedig olyasmit tapasztaltam, amit egyre nehezebben tolerálok. Vártam a soromra, előttem négyen, lépésben haladunk. A pulton belül hárman vannak ugyan, ám mégis az egyetlen pultos kislány szolgál ki, hiszen a szakács és feltehetőleg főnökasszony végzett, illetve talán oda sem férne illetve a gépet sem tudják ketten egyszerre használni. (Mosdatom őket kicsit...)
Szóval, az első egy idősebb barna nő, bevásárló táska, tucat doboz, pakolnak is bele mindenből. Ez nem gond, mert egységesen fogy mindenből. Végez, félreül, vár még valamire. A következő egy szöszi kiscsaj. Azt hinném, valami egyetemista, aki esténként sörözik, bár ennek ellentmond, hogy ide háziasszonyokat megszégyenítő tudatossággal készült. Ő is előszedeget vagy tíz dobozt és megcsapolja a maradékot. Előttem a srác topog. Én mögötte topogok. Azért a percek lassan telnek, a sóhajokba pedig neheztelés elegyedik.
Mögém érkezik egy roma család és nem vagyok túl boldog, mert hangosak, tolakodóak, de nem annyira, mint az öregasszony, aki most sétál be, nyakát nyújtogatva elém kezd mászni és már mantrázza, hogy ő már itt volt csak...
A húsz perc már inkább 25, ezért a dumáját nem veszem jó néven.
- Ne haragudjon, de vagy húsz perce itt vagyok, maga meg sehol sem. Gondolom nem foglalásos a sorban állás.
Előttem a srác sem örül a vénasszonynak, szeretne megszabadulni tőle és a pultos hölgy is jelzi, hogy ne engedjük be, mert mindig ezt csinálja.
Az öregasszony mostanra csak befurakszik elém és ráfekszik a fémpultra, amit a tálcáknak szereltek fel és közben nyögi, hogy mindjárt összeesik és a dereka sem bírja, meg a háta sem.
Nos, azt, hogy kinek mije fáj, feltételezem, kivülről nem látni, ha nem akarom. Fel is baszom magam, mert a gerincem, derekam és hátam nekeim fáj lassan egy hete, néha beszarok, annyira, szóval nem érzem úgy, hogy jogos, hogy más erre hivatkozva beelőzzön, hiszen a 25 perc nekem is pont 25 perc, ráadásul én itt voltam, időben. Tényleg azért engedjek be valakit, aki tolakodik, hogy ha nincs szerencsém megvegye azt az ételt, amit eddig más nem és már gondolatban épp mikrózom?
Egy lófaszt!
Azonban nem löktem félre, mert volt gyerekszobám és a két program - tolerancia az idős nyanyákkal kapcsolatban illetve a nehogy más fontosabb legyen mint tenmagad - kezd összeakaszkodni.
A pultos lány is menti, amit lehet. Többször rászól a mamira, hogy nyugodtan üljön le, mert nem fogja előbb kiszolgálni azoknál, akik már a sorban álltak.
És én is itt hasonlok majdnem meg, mert tényleg kellemetlen a szitu, habár, alapból nem nekem kellene ezt éreznem.
Tehát, adott a kérdés: Engedjem előre a mamit, hiszen nyomorult, meg lehet, tényleg beteg, meg anyám ha látna.... vagy nem, mert parasztság, ahogy betolakszik és minek lennék én tekintettel rá, ha ő sincs rám. Mivel egyikünk sem fontosabb a másiknál, kötelező nekem alárendelt helyzetbe hozni magam? Hagyjam az erőszakot?
Mennyiben változna meg a szitu, ha az öregasszony például nem tolakszik, hanem hozzám fordul és megkérdezi, előreengdeném-e, állapotára való tekintettel.
Tehát, ha adna rá lehetőséget, hogy én legyek a nagyvonalú, amit természetesen illek megköszönni, helyette marad az, hogy fogjam be és az legyen, amit a másik akar?
Mennyire tudatos a paraszt hozzáállás a mamitól? Esetleg nem demencia van a háttérben, hogy elfelejtett viselkedni???
Szóval azt veszi észre az ember, hogy ha a saját értékét nem kívánja csorbítani, akkor sehogy nem tud jól kijönni a szituból.
Mert sokan szeretjük, ha legalább halványan beleszólhatunk a kibontakozó eseménybe és nem csak benyeljük a békát.
Nem nagy dolog ez, nehogy azt hidd, épp csak a mindennapokban betöltött helyed igazítod magadra. Szóval úgy voltam vele, hogy ugyan nem rúgom ki a lábát, de a szimpátiámat nem fogja elnyerni ez az öregasszony. (Amiért én is egy paraszt vagyok, hiszen miért nem csókolok kezet neki, nem igaz, hiszen ki tudja, mit élt már át, stb...) Csak épp nem érzem, hogy a negatív hozzáálláshoz nekem kötelező pozitívan viszonyulnom.
Végül rábíztam a pultos kislányra aki az öregasszonyt ignorálva engem kérdezett meg, mit szeretnék. Csak valahogy már elment a kedvem, ami nem az ő hibája.
Neked volt már hasonló eseted (Nem kérdezem, kijelentem!!!) amit mesélj el nekem!
Lehet ám az egy tolakodó bácsi is... Olyat is láttam párat.
Te hogyan kezeled az ilyesmit?
Mit gondolsz róla, kinek kell engednie?
Kell-e engedni egyáltalán?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése