2019. november 4., hétfő

Blog: Érzéketlen vagy, ha nem segítesz egy idegennek?

Nem tartom magamat szociálisan teljesen érzéketlen, azonban részben rajtam kívül és belül álló okok miatt annyira lágyszívű sem vagyok, ha polgártársaimat látom néha kényelmetlen helyzetben.

A következő történetet magam sem tudom teljesen kielemezni, csak érdekességképp írom le.

Van egy kedves, valóban vajszívű ismerősöm, aki férfi létére, ki tudja milyen okból, elindított a Facebookon egy csoportot, amelynek Vajna Tímea kedvelés lenne a fő orientációja. Ehhez képes az oldalnak, funkciójának megfelelően, van kb. 20 követője, beleértve engem is, miután kíváncsiságból elfogadtam a meghívását.

Nem tudom mire számíthattam...
Fényképekre a gold-digger girl pályafutásából. Esetleg érdekes kis-esszékre, melyben a megfelelő párválasztást promotálja. Tényleg nem volt lövésem se.

azután egy nappal később belefutottam az oldal, általam egyetlen látható bejegyzésébe, amit még egy nálam is nagyjából frissebb csatlakozó tett közzé.
Beillesztem ide, tanulságos olvasmány:


Nem tudom, hol kezdjem!
A hölgy, bizonyára tényleg elkeseredésében keresi különböző módjait annak, hogy valakitől segítséget kapjon.
Ha innen közelítem meg, akkor sajnálom őt, hogy közvetlen környezete nem képes támogatni, sem a családján belül, sem a helyen/városkán belül, szociális módon.

Ugyanakkor másik oldalról rengeteg aggályos kérdés jutott eszembe.
Ezek egy részét inkább megtartom magamnak - fogalmazás és helyesírás teljes hiányának elemzése - és azt írom le, amit gondolok erről az egészről:

Szerintem, hogy hol kérünk segítséget, az nincs ugyan korlátozva, de jó lenne azért bizonyos határokat betartani. Csodák persze történhetnek...

Ha már segítséget kérünk, legalább tájékozódjunk arról, hogy ahol ezt megtesszük, az tényleg megfelelő erre. Itt például szerintem a hölgy azt gondolta, hogy V. T. ezen a 20 embert magába foglaló csoportban minimum heti vendég és elolvassa, amit róla összehordanak a tagok.

Ha kizárom a diszlexiát és, hogy a kérésben említett autó-balesetben komoly trauma érhette a sérült agyát, befolyásolva a gondolkodásért felelős területeket, akkor elvárnám, hogy maga a megfogalmazott segítségkérés legyen összeszedett, érthető, stb. (Mintha lenne egy etikett arról, hogy a bajban, hogyan is kérjünk segítséget! :D)

Teszem azt, elfogadom, hogy (ha az elhiszem szót használnám elfogadom helyett, akkor negatívabbnak lehetne érezni amit írok, ezért választottam ezt a szót) a hölgy tényleg rászorul a segítségre és alig él. Tényleg Vajna Tímeát kell ezzel "terhelni"?
Miért?
Mert ismereteink szerint neki "sok a pénze"?
És, ha teszem azt, ezt a segítséget megtagadja, akkor ő ezért "rossz" ember lesz?
Komment írónk akkor majd visszavonja mindazt a szépet, amit néhány mondatában egymásra hányt?
Tényleg személyesen megszólíthatok celebeket, hogy ha már támogattak másokat, akkor velem is tegyék ezt meg?

Hirtelen annyira nem odavalónak éreztem a hölgy bejegyzését a csoport üzenőfalára, hogy csípőből reagáltam rá, annak ellenére is, hogy egy kis részem meg sajnálja őt a nehézségei miatt:



Tudom, hogy támadásom nem ildomos és nem is tesz népszerűvé, azonban, ha valaki ezek alapján úgy gondolja, hogy népszerűségre törekednék, az nem ismer eléggé.
A hölgy persze válaszolt nekem, amely válaszában ismét elmesélte, milyen problémás az élete, rokonok hátat fordítottak vagy messze vannak és a készülék, amit használ, ajándék, meg a baleset, meg járni nem tud, meg csak segítséget kér.
Erre is írtam valamit, azonban ezek után a beszélgetésünket ő vagy a csoport vezetője törölte az oldalról.

Azután, kb. egy napja, látom, hogy a hölgy megint írt valamit a közösségnek.
Ezt se hagyd ki, ha eddig eljutottál:


Kezd is elgurulni a gyógyszerem!
Tehát, bár a második neki írt és törölt levelemben céloztam rá, hogy szimpatikusabb, ha privátban intézi ezeket a tarhálásokat, semmit nem tanult belőle és most úgy panaszkodik rám, hogy megint láthassam. Vagy nagyon okos és így mutatja, mennyire elesett ő és milyen szemét vagyok én, vagy B.

B. - Totál alul iskolázott, végtelenül egyszerű ember. Aki persze, lehet imádni való és minden segítséget megérdemlő.

Hosszú évek alatt a vendéglátásban megtanultam, hogy vannak olyan tulajdonságú emberek, akiket saját boldogulásunk érdekében kerülni kell.

Az egyik, azok, akik mindent ígérgetnek, hogy pozitívabban tűnjenek fel a másik szemében. Tehát, úgy akarják elfogadtatni magukat, hogy olyasmikkel kecsegtetik az embert, amit majd a jövőben fognak megtenni.
De ha valaki ilyesmit ígér, azt helyén kell kezelni.

És bár nem teljesen ugyanaz, az ígérgetés bokrának tövén megtalálhatóak azok is, akik állandóan a szeretetükről biztosítanak úgy, hogy valójában nem is ismernek.
Ágnes például nagyon kedveli Tímeát is és ami még fontosabb, az oldal elindítóját, Tamást is (névrokonom, de már megszoktam, hogy a kígyó a beceneve, amit Tamásom nem bírt megjegyezni, ezért átnevezte magát Kobrának, nekem meg az is tetszik!) nagyon kedveli.
Azt a Tamást, akit a belépésig, azaz talán három nappal ezelőttig, nem is ismert!
Ráadásul, mivel Tamás nem is posztolgat, és gyakorlatilag semmilyen tartalmat nem tett fel V. T.-vel kapcsolatban, még csak megismerni sem lehet. (Én legalább személyesen ismerem és egy kedvelhető embernek tartom...)

Szóval Ágnes azért nem ír, mert én "megtámadtam".

És akkor bumm, még berobbant az is a fejembe, hogy egészen pontosan mit is nem ír???
Mi az amit azért nem ír ebbe a haszontalan csoportba, mert én megtámadtam?

Ismét egy segélykérést, hogy nincs egy forintja se?
Mert nyilván mint csoport tag, ha Tímeával kapcsolatban osztana meg valamit, nem "támadnám" meg!

De a tarhálás az nem releváns semmilyen formában a csoporton belül.

Végül, ez a fajta áldozatvállalás, amit a hölgy csinál, leginkább kisgyerekekre jellemző passzív-agresszív támadás, amelyben arra célozgat, hogy mennyire áldozata mindennek én meg egy vagyok a többi támadója közül.
Tapasztalatom szerint a következő lépés ilyenkor az ultimátum, amelyben előkerül az a zsarolási szint, hogy Tamás válasszon: vagy ő, vagy én! :)

Oké, már így is többet szántam a témára, mint kellett volna.
És ismétlem, belőlem is hiányzik már némi empátia, de ezt meg az életem előző éveinek köszönhetem.

Kobra, kérdezz már rá, de tényleg, hogy mit szeretne még írni a csoportban, aminek köze van Tímeához! :) Tényleg érdekelne!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése