"Le kéne géppuskázni mindet!ˇ" - blog (2022)

 "Le kéne géppuskázni mindet!ˇ" - blog (2022)

Volt egy kitérőm a Népligetbe, és mikor visszafelé sétáltam az albérletbe, át kellett haladnom az aluljárón is. Alig léptem lefelé néhányat, amikor a lépcső túloldalán egy mogorva hang szabadult ki valaki szájából és berontott a hallójáratomba: - Le kéne géppuskázni mindet!

Nem mertem teljes figyelmemmel a hang irányába fordulni, hiszen nem tudhatom, ha tanúja vagyok a nem nekem szánt vallomásnak, mit szán majd nekem az illető, aki mondta. A szemem sarkából is láttam azonban, hogy a hetvenes éveiben ténfereghet az úr. 

Mentem is lefelé a dolgomra és azon gondolkodtam, hogy milyen hetven évet kell ahhoz az embernek leélnie, hogy most, amikor a közért polcain mindenféle megtalálható, amikor a nők szabadon szexelhetnek akivel akarnak és nem a konyhába vannak kikötve, hogy amikor az Internet hatalmas szabadságot ad nekünk, hogy bármit kimondhassunk - igaz, néha a letiltásunk előtt - akkor miért léteznek még olyan emberek, akiknél a probléma megoldása egy erőszakos cselekedetben csúcsosodik ki?

Hetven év persze hosszú idő és feltételezem, még akkor is magadba szívsz ennyi év alatt némi élet-ismeretet és bölcsességet, hogy tudj dönteni rossz és jó között. Azután eszembe jut, hogy néha mi történik a politikai bejegyzések komment-szekcióiban, így ezt vissza kell szívnom. Azonban elhatalmasodott bennem a sajnálat is, amiért itt egy megkeseredett ember, akit még annak ellenére sem hallgat meg senki, hogy gondolatait kéretlenül kiáltja, de legalábbis kimondja a világba. Sétál a saját útján, eltemetkezve gondolataiba és sérelme vagy csalódottsága olyan hatalmas, hogy az apró vágtató gondolat-ménesként kikívánkozik agyának karámjából, hogy véletlenül az gázolják le, aki éppen arra tévedt, jelen esetben engem.

Sosem kedveltem különösebben a világ kéretlen megmondó embereit. Rendszeresen össze is vitatkozom velük a posztok véleményei között, miközben magam is csak egy lettem ezen megmondó emberek közül. Azt is mondhatnám, hogy épp ezért a magam szerepével sem vagyok elégedett, amikor úgy érzem, megmondom a tutit. Boldogabb lennék, ha nem lenne a megmondásomra szükség.

Biztos voltam benne, hogy az idős férfi jogosnak véli kifakadásának igazságát, de nem voltam benne biztos, hogy ez az igazság egyetemes lenne. Sőt. Úgy gondoltam, hogy már megint egy megkeseredett nyugdíjas kifakadásának vagyok avatatlan elszenvedője, akinek nem jött be az élet, vagy inkább mostanra elsuhant mellette. Szerintem, amikor valaki le akar másokat géppuskázni, abból soha, a történelem folyamán nem lett pozitív végeredményű folyamat. Ott igenis csorbultak egyesek jogai, míg mások, felvértezték magukat ál ideológiákkal és az igazságtalanságot propagálták.

Nem csak szántam már a vén embert a megcsömörlött lelkéért, de egyenesen megharagudtam rá. Megint egy olyan megmondó ember, aki csak ugat a világba, miközben tenni érte nem képes. Csak pusztítana és rombolna. Budapest, sőt, Magyarország... az egész Világ hemzseg az ilyen emberektől.

Közben leértem a lépcső aljára.

A fotót a hvg oldaláról emeltem át ide. Cikk helye: hvg

A fal melletti egyik bemélyedésben egy hajléktalan feküdt, kényelmetlen pózban, egyik kezével mintha hívogatott volna. De az is lehetett, hogy egyfajta korlátozott helyzetű tánckoreográfiát látok, amire csak olyan ember képes, akit a hidegben már letompított a kannás bor. 

A csöves nem csak hajléktalan volt, hanem az ezzel a léttel járó függőséggel is mindennapi harcot vívott. Azaz az alkoholizmussal is megküzdött, hogy minden nap alulmaradjon. Most egy csinos nő ment el mellette, sietve, hogy ne kelljen véletlen közösséget vállalnia ezzel az emberrel, értve ez alatt, hogy ne is hallja, ne is lássa és ha lehetséges, a szagát se kelljen megéreznie, amit az árasztott magából. Azonban a hajléktalan bár az élet legyűrte, érzékszervei még működtek és érzékelte a sikeresebb élet által kisugárzott aurát, ezért a már egyébként is emelgetett karjával a nő felé nyúlt - természetesen nem érhette el, ám szerintem ezt nem fogta fel - és kieresztette a hangját, melyben megfogalmazta mindazt, amit a nőről gondolt.

- Eeeeeejjjjjjjjjaaaaaaaaaaaaaaaaa! - szólt a borral és cigarettával edzett zengő hangszál, nekem pedig miközben egy kis undor könyökölt ki az arcomra egyetlen gondolat változott halk szavakká az ajkamon, amiket akaratlanul is kimondtam, magam elé, fogaim között szűrve meg hangerejét:

- Le kéne géppuskázni mindet!

Ekkor értettem meg, hogy mire gondolt az öreg a lépcső tetején, hogy hamarosan én leszek az az öreg és, hogy az ember világlátása annyi idő alatt is képes megfordulni, amíg leereszkedik egy lépcsőn.