2016. október 14., péntek

Blog: A fogyasztókúra

- Kérem, jöjjön be hozzánk. Láttam ám, hogy a kirakatunkat nézegeti, de, mint észrevehette, nem tettünk ki izgalmas képeket a termékünkről, hiszen, a legtöbb ember nincs rá felkészülve...
- Igen, kissé furcsának találtam, hogy csupán négy fotó van kint, "előtte-utána" állapotokról, bár, bevallom, azok is meggyőzőek.
- És, ami fontosabb, hitelesek. Nem azok a félrevezető hirdetmények, amikkel pár évvel korábban találkozhatott a közösségi média oldalain, amiket hivatásos modellekről készítettek és megphotoshoppolták. Mind a négy fénykép, amit kitettünk, valódi embereket mutat meg. Hármójuk még azt is vállalta, hogy megfelelő juttatásért találkozik leendő ügyfeleinkkel és megosztják velük a tapasztalataikat.
- A negyedik...?
- A negyedik jelenleg is a cégnél dolgozik, mint személyi edző.
- Ááá, azt hittem, nem vállalta.
- Dehogynem, kérem. Sőt. Olyannyira elégedett volt, hogy ő elfogadta a tanácsadói állásunkat és ezért a nap bármely órájában, természetesen, mikor nyitva vagyunk, ráér, ha lennének kérdései, amit inkább olyasvalakinek tenne fel, aki már túl van az egész programon.
- Hihetetlen. Akkor a másik három...
- Nekik előtte is elég jó munkájuk volt, így nem volt szükségük rá, hogy alkalmazzuk őket. Egyikük eleve milliomos csemete volt, aki mostanra egyben playboy is.
- Igen, felismertem. Mostanában tele vele a világháló.
- Csak, mert korábban szégyellte korpulens külsejét. Most már nekünk és persze a sportnak köszönhetően elég jó formában van és ezt tudatni akarja az egész világgal.
- Nekem is fogynom kell. Ezért vagyok itt.
- Hát, ránézésre nem vagyok benne biztos, hogy mi vagyunk ebben a megfelelő partner. Nem cégünk ellen akarok beszélni, de ügyfeleink tényleg főleg olyan emberekből állnak, akiknek már nem volt más lehetőségük.
- Higgye el, jómagam is kipróbáltam ezerféle módszert. Nem lennék itt, ha nem lennék biztos benne, hogy gyakorlatilag nincs más lehetőségem.
- Részt kell venni természetesen egy előzetes felmérésen, amin minimum kilencven százalékos eredményt kell hoznia. Fele részben pszichológiai teszt, fele részben fiziológiai.
- Igen, nincs akadálya.
- Természetesen nincs, hiszen ez feltétel, nem akadály, ha nem veszi sértésnek.
- Nem. Nem vettem annak. Ha megfelelek...?
- Akkor köszönteni fogjuk önt a "családunkban".
- Szeretném.
- Kövessen. Hagyjuk hátra ezt a csöndes aulát és vágjunk hát bele. Az eredményeket kiértékelés után, ami nagyjából egy hónap, személyesen fogom önnel közölni, ugyanitt. Időpontot egyeztetni fogunk. Kész rá, hogy most belevágjon? Az egész procedúra úgy körülbelül három óra. Gondolom, nem akar tétovázni... elbizonytalanodni, ilyesmi.
- Nem. Nem szeretnék. Kicsit izgatott vagyok.
- Valójában ezen nem csodálkozom. Ön egy új élet hajnalán ébredt. Kérem kövessen. Első körben jön a fürdő. Kap tiszta ruhaneműt, amelyben elvégzik az erőnléti teszteket és az egészségét is megvizsgálják. Miután már gyakorlatilag kizsigereltük fizikálisan, kezdődik a mentális része a tesztelésnek. Nem hagyhatunk persze pihenőt, hiszen a válaszainak minősége erőnlététől is függhet. Nagyon sokat tanulhatunk abból, hogy terhelés után, hogyan válaszol kérdéseinkre. Mindez azért, hogy mikor elkezdődik a kúra, lehetőleg semmilyen komplikáció ne léphessen fel.
- Nos, kezdhetjük akkor!
- Kérem kövessen!

Egy hónappal később:
- Mr. Forge, várjuk, hogy személyesen befáradjon irodánkba.
- Jók a leleteim?
- Pontosan tudja, hogy semmilyen információt nem közölhetek önnel telefonon. Holnap, délután várjuk irodánkban, ha önnek megfelel, négy órakor. Nem jelent ez gondot?
- Nem. Egyáltalán nem. Négy óra. Megyek.
- Köszönjük, hogy cégünket választotta.

- Mr. Forge, üdvözlöm nálunk. Hogyan telt ez az egy hónap, amíg várta, hogy jelentkezzünk?
- Izgatottan. Pokoli jól csinálják ezt a marketinges részt. Beszéltem a hölggyel, akinek megadta a számát és nagyon jó dolgokat mesélt az életéről, miután elkezdte a fogyasztó kúrát, amelyet önök ajánlanak. A playboy-t egyszerűen nem mertem felhívni. Túl ismert. Nem akartam ezzel alkalmatlankodni nála.
- Higgye el, Mr. Forge, szerződésünk értelmében, ha a titkárjával beszél, hogy milyen ügyben keresi, még aznap visszahívják.
- Köszönöm, de valójában nekem bőven elég volt a hölggyel beszélnem. A tesztjeim gondolom nem lettek túl rosszak, hiszen akkor talán be sem hívnak, nem igaz?
- Minden esetben behívjuk a leendő ügyfeleinket, még akkor is, ha nem volt pozitív a kiértékelés eredménye, Mr. Forge. Cégünk és én, mint a vezetője, megkövetelem magamtól, hogy a rossz hírt ugyanúgy közöljük leendő ügyfeleinkkel, mint a jót. Ez üzletileg így fair. Meg, ha esetleg valaki nem felelet meg, akkor ezer kérdése lenne, hogy miért nem. Néhányra egyébként is csak személyesen tudunk válaszolni, hiszen ez nem telefontéma. Másrészt, ha valaki a kúrára nem is felel meg, attól még szüksége lehet segítségre. Ezt pedig igyekszünk nekik megadni, alternatív lehetőségek felvázolásával.
- Milyen alternatív lehetőségek?
- Nos, azt hiszem, felesleges lenne a szócséplés jelen esetben, mivel ön, Mr. Forge, tökéletesen megfelelt a teszteken, így akár már ma megkezdhetjük a kúráját.
- Atyaisten. Ezt csak így! Hú, nagyon megijesztett először. Nem tudom elmondani...
- Ne haragudjon, de szakmánkban néha fontos a jó időzítés. Meg a gyorsaság is. Minek raboljuk az idejét, ha már tudjuk, hogy ön tökéletes lesz egy következő "előtte-utána" poszter elkészítésére. Az engedélyt eleve megadta, mikor kitöltötte a papírokat. Gondolom, olvasta a 34. pontot.
- Igen. Jól átolvastam minden pontot és nincs kifogásom ellene, hogy poszterre tegyenek engem is, ha működik a kúra.
- Ó, afelől semmi kétségem nincs. Eredményességünk rátája pontosan száz százalék. Elégedettségi diagramunk szintén. Kérem, kövessen a "terembe", ahol elkezdjük a kúrát. Lifttel fogunk felmenni. A liftben persze elkészülnek önről a fotók is, amelyeket a poszterre teszünk.

A huszonkettedik emeleten:
- A fülesben megkaptam az infót, hogy remek fotók készültek önről. Kérem, kövessen ebbe a terembe.
- Igen.
- Tessék, oda öljön le, kérem.
- Nagyon fel vagyok pörögve.
- Tessék, itt az ön személyre szóló kúrája.
- Ez egy kapszula.
- Pontosan, Mr. Forge. Ez történetesen egy kapszula, amelyben az ön teljes fogyási struktúrája van elhelyezve egy bionikus bélféregben, amelyet ön egy korty vízzel fog lenyelni. A kapszula feloldódik, a különleges félig élőlény, félig mesterséges szerkezet pedig dolgozni kezd önben.
- Mi a franc?
- Néha valóban ez az első reakció, amit a kúrával kapcsolatban kapunk a megrendelőktől. De ne gondoljon...
- A kúra egy darab kapszula, amiben egy bélféreg van?
- Pontosan!
- Egy bélféreg, amivel már a múltban is fogytak emberek, majd, miután elérték a céljaikat, kihajtották azt egy gyógyszer segítségével?
- Pontosan!
- Egy gusztustalan élősködő, amelytől állandóan zabálni fogok, mert éhes leszek, ellenben nem hízom tovább.
- Kezdi kapiskálni, igen.
- Nekem ez nem kell. Ez nem kúra, hanem egy féreg a belemben.
- Nem véletlen, hogy nem tesszük ki a kúrát direkt poszterekre. De lenne egy kérdésem.
- Igen?
- Amikor a hölggyel beszélt, Lucy Belterrel, érezte rajta, hogy undorodna ettől az egész kúrától?
- Nem.
- Amikor elmesélte önnek, hogyan változott meg az élete, előnyére, remegett a hangja vagy el volt ragadtatva?
- Hát, eléggé boldognak tűnt.
- Mr. Forge. Önnek abban igaza van, hogy amit ebben a kis vörös kapszulában tárolunk, az egyrészt egy féreg.
- Igen. Az.
- De még tudja mi ez itt a kapszulában, Mr. Forge?
- Nem is merem ezek után elképzelni, Mr. Kiyozu.
- Ez, kérem a jövő szelete. Ez egy mesterségesen generált gépezet, amely viseli egy létező féreg biológiai tulajdonságait. Félig, ön egy a szervezetre semmilyen káros hatással nem lévő gépezetet fog lenyelni. Nem a zsírját szívjuk le, amely megterheli a bőrt és hónapokig fájdalmas, néha elviselhetetlenül.
- Folytassa.
- Nem is egy gyomorgyűrű, amely az esetek nem elhanyagolható részében betokozódik a szervezetbe és egyéb módon is megterheli a szervezetet. Még a mai napig is történnek miatta halálesetek. Nem rossz módszer, de ez sem fájdalom és rizikómentes.
- Igen?
- Ellenben az, amit a kapszulába tettünk, az valami olyasmi, amin évekig dolgoztunk és ami végül csupán azért nem kerül ki a polcokra a boltokban, mert nem akarjuk, hogy a konkurencia silány anyagok felhasználásával lekoppintsa és ezzel minden lehetséges módon ártson ennek a módszernek, másrészt, mert használatát, nem véletlenül megfelelő kondícióhoz kötöttük.
- Miért is?
- Mivel ez nem egy pusztán a polcról levett tabletta. Ez az ön saját tablettája, egyenesen önnek kódolva. Ez az ön kúrája.
- Nem nagyon értem.
- Mint említettem, félig ez az apróság: gép! Tökéletesen be van állítva. Személyesen önnek szól! Ez az ön személyes kúrája, Mr. Forge. Bárki más veszi be, nem történik semmi. Egy nap múlva, anyagcserétől függően persze, távozik a szervezetből.
- Aha, kezdem felfogni...
- Az megkönnyíti a továbbiakat, Mr. Forge! Engedje meg, hogy kicsit derüljek ezen. Ha ön beveszi ezt a kapszulát, az személyesen önért fog dolgozni a továbbiakban. A benne található gépesített féreg, ha gondolja, hívhatjuk így is, bár a neve mechapill, szimbiózisba kerül a testével, akár az ön által említett bélférgek, de van egy óriási előnye azokkal szemben.
- Igen, figyelek.
- Azok pusztán paraziták. Ez a kis apróság azonban a legjobb barátja lesz. Szervezetébe jutva bizonyos funkciókat fel fog önben javítani. Anyagcsere főleg. Számításaink szerint önnek kialakuló cukorbetegsége lett volna öt éven belül. Ez már a múlté. Az érfalak a továbbiakban rendszeresen tiszták maradnak. Meszesedés szintén a múlté. A vérét is tisztítja ez a kis csoda. Javulni fog az erőnléte, az állóképessége, ott is, ahol igazán számít, nekem elhiheti, megerősödik a látása. Gyakorlatilag tíz-tizenöt évet kap az ön kis férgétől ajándékba. Legalább ennyivel fogja azt meghosszabbítani, mint amikor belépett hozzánk az utcáról.
- Kezdem érteni, miért olyan drága ez az egész.
- Igen. Nem is gondolta, hogy egy egyszerű fogyókúráért az áraink kissé, hmm, magasak?
- De, de mindent megpróbáltam.
- Azért, azt tisztázzuk, benne van a szerződésben, hogy nem örök életet adunk. Véletlenül sem. Viszont a személyes férge beállítja az ön ideális súlyát is, amelyet ön megálmodott magának.
- Honnan tudhatnák...
- Mr. Forge, nem véletlenül faggatta önt másfél óráig egy pszichológusunk. Volt egy hónapunk, hogy a kapott adatok alapján kiszámítsunk mindent. A kapszula dolgozni fog és a megfelelő idő után ön eléri azt a súlyt, amivel boldog lehet.
- Mennyi időt vesz ez igénybe.
- Amennyi egészségesen szükséges. A mechapill nem fogja megterhelni a szervezetét, hiszen azért létezik, hogy támogassa azt. Az ön esetében kb. hat hónap múlva pont az az ember fog visszanézni önre a tükörből, akit látni szeretne.
- Azt hiszem, mégis be fogom venni, habár, először megijedtem.
- Mr. Forge. Ennek a cégnek az az érdeke, hogy a termékünk tökéletesen legyen és vele a felhasználók, fogyasztóink elégedettségi szintje is.
- Adja kérem ide.
- Tessék, Mr. Forge.
- Kérhetek még valami, mielőtt beveszem?
- Igen.
- Azt a pohár vizet szeretném, amit korábban említett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése