Mi sem egyszerűbb, mint elmesélnem ezeket az ősi meséket:
Habár a történelemkönyvekben néhány homályos folt maradt, népünk születéséről - magyarokról beszélek - egészen a hét vezérig kell visszautaznunk az időben. Valójában nem heten voltak, hanem tizenegyen, elkülöníthető tulajdonságokkal és a törzseiken belül is változó törvényekkel, szokásokkal. A legkisebb törzs, a cserháncsok vezetője volt Baál, mai írásmódban Bál, aki szigorú hierarchia alapján házasíttatta ki törzsének tagjait, amikor beléptek a felnőtt korba - tizenhárom évesen - kivétel a tél leghidegebb hónapjában, amikor is a szívekbe és a világ szürkeségébe úgy akart egy kis melegséget varázsolni, hogy február hónap közepén (ma 14.-e) engedélyezett egy napot, amikor a törzs tagjai azt választhatták, akit megszerettek, miközben felnőttek. Mondani sem kell, hogy ezek a házasságok sokkal erősebbeknek bizonyultak, mint amiket Bál saját feje után kötettett meg.
Később ezért is hagyták el ezt a fölösleges szokást és megmaradt a tisztán a szerelemről szóló választási ceremónia. Annak valahogy nagyobb volt a sikere...
Bálint napja helyesen írva sem Bálint, hanem kis szünettel vagy kötőjellel lenne írandó, hiszen a kialakult szokásról nevezték el.: Bál-int.
A falu szerelmesei körbeállták a tüzet, a többiek bőven hagytak nekik helyet. Amikor felsorakoztak a szerencsések - hiszen választhattak, sokukkal ellentétben - ünneplő bőrbe és szőrbe öltözve megjelent Bál és eléjük cammogott. A rengeteg lóhústól és kumisztól voltak köszvény problémái. Felszólította az ünneplőket, hogy kívánjanak boldogságot a szerelmeseknek, majd a szerelmeseket, hogy kezdjenek kurjongatva a tűz körül futkározni, ugrálni. A kurjongatás lényege a gonosz szellemek elüldözése, hogy ne mételyezhessék meg a boldogságot. A férfiak ügyesebbek voltak, a nők bizony, néha megégették magukat - innen ered a tűzrőlpattant menyecske kifejezésünk is, bár nem is hitted volna, igaz? - Azután Bál felemelte a kezeit, mire mindenki üvöltött, kiabált, igyekezett megzavarni a másikat, a szerelmeseket, hogy megtörjék a figyelmüket. (Ebben szerepet játszott az is, hogy a többi törzstagban volt némi irigység azokkal szemben, akik maguk választhattak.)
A szokás szerint, amikor Bál jelet adott, akkor szinte azonnal mindenkinek a szerelméhez kellett ugrania és jól megragadnia a kezét, ezzel is jelezve az eltéphetetlen köteléküket. Ha Bál, néhány másodperc múlva ismét jelzett a kezével, akkor a szertartás véget ért és akik túl messzire voltak egymástól a tűz körüli lökdösődésben, azok nem léphettek frigyre.
Bál két jelzése volt az intés, amit röviden úgy neveztek: Bál-int. Ebből lett a Bál-int nap kifejezés.
Még meg kell jegyezni, hogy kezdetben ilyenkor a szerelmesek a szertartás után nem egymásnak, hanem a törzs vezetőjének, Bálnak adtak saját készítésű ajándékot, pl. csontból, fából faragott figurákat, bőrből és kőből készített szúró fegyvereket, szőtt, varrt ruhákat, hogy Bál minél tovább megtartsa ezt a kis szokását.
A csoki és virág ajándékozása sokkal később alakult ki és már nem a törzsfőnöknek adózunk vele - vagy szüleinknek, mert sokáig ez is idomult a szokáshoz - hanem egymásnak, hiszen a szerelem drága kincs és még az ajándékok sem képesek kifejezni azt, amit a másik iránt érzünk, de azért szeretnénk.
Csak ennyit akartam elmesélni ma neked!
Ha nem hiszed, amit írtam, akkor járj utána!
Témájában olyasmi, amiről szeretek beszélni, megérint vagy érdekel. Az oldalon olvasható tartalom nem minden esetben tükrözi a valóságot vagy a vágyaimat, álmaimat. Egyszerűen, csak gondolatok, amik jönnek valahonnan és ha elég erősen csimpaszkodnak elmém kútjának kávájába, néha bizony kimásznak közénk. (Az oldalon olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására lehetnek alkalmasak! Az FPS leírások nem jelentik automatikusan, hogy a leírt tartalmak valóságosak, ezért ezeket kezeljék a helyükön!)
2017. február 8., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése