2017. február 8., szerda

Blog: Miért ősi magyar ünnep a Bálint nap?

Mi sem egyszerűbb, mint elmesélnem ezeket az ősi meséket:

Habár a történelemkönyvekben néhány homályos folt maradt, népünk születéséről - magyarokról beszélek - egészen a hét vezérig kell visszautaznunk az időben. Valójában nem heten voltak, hanem tizenegyen, elkülöníthető tulajdonságokkal és a törzseiken belül is változó törvényekkel, szokásokkal. A legkisebb törzs, a cserháncsok vezetője volt Baál, mai írásmódban Bál, aki szigorú hierarchia alapján házasíttatta ki törzsének tagjait, amikor beléptek a felnőtt korba - tizenhárom évesen - kivétel a tél leghidegebb hónapjában, amikor is a szívekbe és a világ szürkeségébe úgy akart egy kis melegséget varázsolni, hogy február hónap közepén (ma 14.-e) engedélyezett egy napot, amikor a törzs tagjai azt választhatták, akit megszerettek, miközben felnőttek. Mondani sem kell, hogy ezek a házasságok sokkal erősebbeknek bizonyultak, mint amiket Bál saját feje után kötettett meg.

Később ezért is hagyták el ezt a fölösleges szokást és megmaradt a tisztán a szerelemről szóló választási ceremónia. Annak valahogy nagyobb volt a sikere...

Bálint napja helyesen írva sem Bálint, hanem kis szünettel vagy kötőjellel lenne írandó, hiszen a kialakult szokásról nevezték el.: Bál-int.
A falu szerelmesei körbeállták a tüzet, a többiek bőven hagytak nekik helyet. Amikor felsorakoztak a szerencsések - hiszen választhattak, sokukkal ellentétben - ünneplő bőrbe és szőrbe öltözve megjelent Bál és eléjük cammogott. A rengeteg lóhústól és kumisztól voltak köszvény problémái. Felszólította az ünneplőket, hogy kívánjanak boldogságot a szerelmeseknek, majd a szerelmeseket, hogy kezdjenek kurjongatva a tűz körül futkározni, ugrálni. A kurjongatás lényege a gonosz szellemek elüldözése, hogy ne mételyezhessék meg a boldogságot. A férfiak ügyesebbek voltak, a nők bizony, néha megégették magukat - innen ered a tűzrőlpattant menyecske kifejezésünk is, bár nem is hitted volna, igaz? - Azután Bál felemelte a kezeit, mire mindenki üvöltött, kiabált, igyekezett megzavarni a másikat, a szerelmeseket, hogy megtörjék a figyelmüket. (Ebben szerepet játszott az is, hogy a többi törzstagban volt némi irigység azokkal szemben, akik maguk választhattak.)


A szokás szerint, amikor Bál jelet adott, akkor szinte azonnal mindenkinek a szerelméhez kellett ugrania és jól megragadnia a kezét, ezzel is jelezve az eltéphetetlen köteléküket. Ha Bál, néhány másodperc múlva ismét jelzett a kezével, akkor a szertartás véget ért és akik túl messzire voltak egymástól a tűz körüli lökdösődésben, azok nem léphettek frigyre.

Bál két jelzése volt az intés, amit röviden úgy neveztek: Bál-int. Ebből lett a Bál-int nap kifejezés.

Még meg kell jegyezni, hogy kezdetben ilyenkor a szerelmesek a szertartás után nem egymásnak, hanem a törzs vezetőjének, Bálnak adtak saját készítésű ajándékot, pl. csontból, fából faragott figurákat, bőrből és kőből készített szúró fegyvereket, szőtt, varrt ruhákat, hogy Bál minél tovább megtartsa ezt a kis szokását.

A csoki és virág ajándékozása sokkal később alakult ki és már nem a törzsfőnöknek adózunk vele - vagy szüleinknek, mert sokáig ez is idomult a szokáshoz - hanem egymásnak, hiszen a szerelem drága kincs és még az ajándékok sem képesek kifejezni azt, amit a másik iránt érzünk, de azért szeretnénk.

Csak ennyit akartam elmesélni ma neked!
Ha nem hiszed, amit írtam, akkor járj utána!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése