Nem gondoltam volna, hogy van a világnak olyan szeglete még, ahová az ember nem megy önszántából, oda csak úgy "kerülni" lehet.
Azt sem gondoltam volna, hogy egy öreg kétszemélyes kisgép kapitányára senki nem kíváncsi a környezetében, legalábbis annyira nem, hogy kutassanak utána.
Ezeknek a hiányos információknak köszönhettem, hogy a kajmán szigeteki túrám végén temérdek olyasmivel is megbirkóztam, amivel korábban nem szándékoztam.
Hozzátenném, hogy magam is láttam az indulás előtt a térképet.
Azt is hozzátenném, hogy köszönő viszonyban sincs azzal, amit tapasztaltam. Vagy a kis gép kurvára el tudott tévedni.
Ha belegondolok, a vihar alatt, ha hátulról kapjuk a szelet... akkor lehetséges, hogy akár komolyabb távolságra kerüljünk attól a ponttól, ahol számítottak ránk és később keresni kezdtek.
A pilóta, Hank, nem is sejtem, mikor halhatott meg és mivel nem vagyok az orvostudományban jártas személy, azt sem tippelném meg, hogy mi végzett vele, aközött, hogy a felhők a hátukra kaptak és aközött, hogy a roncsok mellett ébredtem egy amúgy bársonyos, füves, lombos erdőben, a vízparttól alig húsz méterre.
Ha mégis mondanom kellene valamit, Hank még letette a gépet.
Én meg szerintem az ajtóban csimpaszkodtam, hogy kiugorjak, ha elég közel a víz - mert azt remélni sem mertem, hogy partot fogunk találni.
Turista voltam, homályos múlttal, kevés élő rokonnal. Nem kárhoztatok senkit amiatt, hogy nem kerestettek.
Hank életviteléről is csak halvány fogalmaim voltak: amikor pilótát kerestem, némi sétarepülésre, a pultos a sarokban ülő férfi felé - Hank - biccentett és hozzátette: - Segít majd önnek kalandoznia kis országunkban. - és sokat sejtetően elmosolyodott. Ebből tudtam, hogy a sarokban szivarozó ipse az én emberem.
"Szabadulásom" után megtudtam, hogy őérte sem törték magukat a helyiek.
Az előrejelzés szerint nem várhattunk vihart.
Az előrejelzést egyetlen szóval jellemezném: - Fos.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése