2018. július 4., szerda

Fekete Tamás Jerryco: Az interjú


Egyedül ültem be a terembe, amelyet a protokoll-osztály vezetője rendelkezésemre bocsátott. Csupán két kérése volt az interjúalanyommal és az elkészült anyaggal kapcsolatban; Ne fárasszam ki a hölgyet, mert bár jelenleg egészségi állapota megfelel egy kora ötvenesnek, ettől még egy hajlott korú hölggyel van dolgom. A másik, hogy nem kerülhet adásba egy holnapra időzített bejelentésig. Az első része tőlem függött és természetesen egyetértettem vele. A második részét pedig a megbízóm, a szerkesztőm vállalta magára, megígérve, hogy a kész felvétel csak a bejelentés után kerül fel az oldalukra.

Csodálatosan rendezték be a termet. Lehet, hogy Anglia a sznob viselkedés melegágya, de stílusuk az volt.
A terem padlóját faltól-falig szőnyeggel burkolták. Nem holmi olcsó áru, hanem igazi, finom szőttes.
A helyiségben több tárlót állítottak fel, amivel az egész egy múzeum hatását keltette. A falakon régi fegyverek, de ragyogó állapotban. A négy sarokban egymástól eltérő lovagi páncélok, fényesek, csillogóak. Ez a gazdagság kicsit ellentmondott a Schwarz család puritán hozzáállásának, bár úgy gondoltam, ezt a véleményemet megtartom inkább magamnak. Tisztában voltam vele, hogy van, amit nem hánytorgathatok fel interjúalanyomnak. Nem pusztán udvariasságból, vagy tekintettel a korára. Egyszerűen tisztában voltam vele, milyen szolgálatot tett világunknak, közvetve, közvetlenül nekem is.
Nem kötözködni jöttem, hanem ünnepelni. Néhány meredekebb kérdés talán belefér. Van, ami nem.

A kamerát úgy állítottam fel, hogy látószöge befogja mindkettőnket, mikor majd a fotelekben ülünk. Előttünk egy üveglapos dohányzóasztal. Mögötte a fotelek. Bőr, talán vadból kikészítve. Kényelmes. Nem olyan, mint a megszokott, tapadós bőrgarnitúrák. Ez az anyag finoman fekszik a fenekem alatt.

A kamerát sikerül a fényviszonyokhoz mérten tökéletesen beállítani, habár jelen esetben inkább a mondandó a lényeg, nem annyira a látvány.

Mire elkészülök, nyílik a terem egyik ajtaja. Niki Mama egyedül lép be, rugalmas, energikus léptekkel. Ahogy belép, már látja, hova kell ülnie, szólnom sem kell. Amíg azon gondolkodom, hogy nem illene-e kezemet nyújtanom felé és az ülőalkalmatosságba segíteni, már helyet is foglalt.
Mosolyog.

- Kezdhetjük, Steven!

Tudja a nevemet. Hát persze! Sosem kerülhettem volna ide, ha nem informálnak le előtte és ő nem bólint rá.
Úgy érzem, nem szükséges tökölnöm. Köszönök neki, elindítom a felvevőmet. A korábban leadott kérdéseimet idézem fel.

Nicholette Schwarz 100 éves!

Kedves nézőink, 2097. december 4-ét írunk és abból az apropóból tartózkodunk ebben a csodálatos angliai palotában, hogy Nicholette Schwarz, születési nevén Fekete Nikolett betöltötte a századik életévét. A Föld bolygó Nikikéje, ha úgy jobban tetszik.

A világhírű író, költő, festő és szobrász. Egy világ matriarchája. Az életművész. Jelenleg távol a családjától, a gyökereitől, egy angol megyében tengeti mindennapjait, a még mindig fitt üknagymama. Eredetileg egy vendéglátós család sarjaként, már nagyon fiatalon a művészetek felé kacsintgatott. Első iskolájában találkozott a kézművességgel, amit ugyan húsz évre félretett az iskola után, ám ma már jól megél belőle. Nagyon kevesen vannak a felső tízezerben olyanok, akik ne dicsekedhetnének egy eredeti Schwarz-cal az otthonukban.

Nikolett mama negyven éves koráig építgette képzőművészeti birodalmát, hogy azután egy személyben felvegye a kesztyűt, a világot még ma is meg-megkeserítő szenvedések ellen. Nikolett mama volt az Unesco nagykövete, ellátott nővéri teendőket a földbolygó legelmaradottabb szegleteiben, miközben tudatosan építgette karrierjét. Első vásárlói között megtalálhatóak voltak ugyanúgy ismert művészek, mint egyperces celebek, politikusok, kereskedők, milliárdosok.

A Schwarz-birodalom mostanra magába foglal huszonkettő egészségügyi központot, több tucatnyi iskolát, mindenféle oktatási intézményeket és kereskedelmi központokat.

Megszámlálhatatlan mindaz a pozitív tevékenység, amelyekkel jobbá tette életünket. Részt vett a Mars feltérképezésében, segítette a túlvilági élet bizonyítását és így elsők között tudott kommunikálni korábban elhalt rokonaival. Áldásos munkájának köszönhetően sikerült visszaszorítani az éhezést Afrika majdnem nyolcvan százalékán. Temérdek pénzt és diplomáciai kapcsolatot ölt bele abba, hogy sikeresen visszafordítsuk a Földön kialakuló üvegházhatást. Megmentett három állatfajt a teljes kihalástól.

És mindezt azoknak az apró szobrocskáknak köszönhetjük, amelyeket gyermekkorában készített, majd évekre elhagyott.

A még mai napig is aktív életet élő Fekete Nikolett minden alkalmat megragad, hogy világnézetét propagálja, ezért adott nekünk interjút még a születésnapján is, miközben odalent a családja egy része már felkészült az ünneplésére.

Nem is tartanánk fel Niki mamát, egyenesen belevágnék.

- Fiatalember, az én bőrömnek igen rosszat tenne, ha bármivel belevágna.

 - Szóval igaz, hogy szereti a szójátékokat.

- Nem minden pletyka igaz velem kapcsolatban, de, hogy még ma is ámulattal tölt el a világ csodálatossága, az igaz.

- Mikor eszmélt rá, hogy önnek tudatosan ennek kell szentelnie az életét? Úgy értem, a bolygónk megmentésének.

- Amikor az iskola végeztével angolul tanultam és kezdtem megismerni a világot, illetve tudatosult bennem, hogy sosem fogom tökéletesen megismerni a világ valamennyi titkát, el kellett döntenem, hogy mihez kezdek magammal. Vagy tanulok életem végéig és még akkor sem leszek kész, hogy ezt az egykor divatos szót használjam rá, vagy nem csak tanulom a világot, hanem egyenesen teszek érte. Megváltoztatom. Ehhez azonban pénzre volt szükségem.

- Első vásárlói amolyan tanítványai is lettek a későbbiekben.

- Igen, volt rá példa. Kezdetben gondolatokat akartam ébreszteni az emberekben. Olyan gondolatokat, amelyeket én már igaznak véltem. Hosszú utat jártam be, míg végül a gondolataim célba értek, és csak nagyon kevesek kérdőjelezték meg ezeket.

- Elmondhatjuk, hogy mostanra már több követővel rendelkezik, mint mondjuk a keresztény egyház, a pápa, vagy egyes politikai vezetők. Ennek ellenére a vagyonának nagy részét támogatásokra ajánlja fel, nem halmozva azt.

- Mert nincs rá szükség. Amikor már a szavaidra figyelnek, akkor nem feltétlenül van szükséged pénzre.

- Nem a pénz irányít mindent?

- Talán nem a legjobb megfogalmazás, de ha én tudom "irányítani" azt, akinél a pénz van, akkor a pénzre nekem nincs már szükségem. Természetesen, ezeket az életigazságokat is fel kellett előbb ismernem, hogy mostanra beérjem azzal, ami nekem és családomnak elég. Azon kívül, minden anyagi javunkat és támogatói bázisunkat arra használjuk fel, hogy élhetővé tegyük ezt a bolygót.

- Tudna neveket mondani, akik első lépéseiben segítették?

- Egyik bátyám, nagyon bízott bennem. Úgy gondolta, szobrásznak kellene lennem. Már akkor ezt mondta, amikor az még számomra csupán szórakozás volt. Persze, ez nem konkrét segítség volt, amire talán ön gondolt, viszont mindenképpen említésre méltó.

- Ki volt az első befolyásos ember, akinek a támogatására emlékszik?

- Már jócskán elmúltam negyven, amikor egy arab kultúrkörben ismert olajmilliárdos, Ali Moyad-Haffar felkeresett, mert néhány gondolatom megragadt az elméjében. Mindezt úgy, hogy ahonnan ő jött, a nők véleménye tökéletesen süket fülekre talál. Haffar később sok támogatót szerzett ügyeimhez, a világ minden tájáról.

- Ez mennyire volt akkoriban lehetetlennek tűnő vállalás?

- Nézze, gondoljon bele, hogy szinte minden ismerősöm, akikkel kapcsolatba léptem akkor, mind vallási, mind egyéb, de egymástól teljesen elkülönülő területről érkeztek. Egyetlen közös volt bennük: a gondolatok, amelyek engem is mozgattak, bennük is elvetették a magjukat. Rám csupán annyiban volt szükség, hogy vízzel locsoljam meg e magokat és azok kikeljenek.

- Szóval, Ali Moyad-Haffar minden hátsó szándék nélkül kereste önnel a kapcsolatot...

- Haffar, aki nagyon jó barátom lett, és sajnos néhány éve itt hagyott minket, gondolkodásában megelőzte a korát. A szerepem annyi volt, hogy erre ráébresszem. És nem csak őt.

- Kérdezhetem a magánéletéről? Tudja, nézőink főleg a pletykákra vannak kiéhezve. Az ember már csak ilyen.

- Szerintem, az emberek lassan, de változnak. Higgye el, magam is tapasztaltam, hogy volt egy időszak, amikor a médiát csupán az érdekelte, hogy eladhassa magát. Mostanra azonban ez nagyon sokat változott. Ma már a média legnagyobb területei mind egy célt szolgálnak: a fejlődésünket. Ez pedig szükséges. Minden nappal közelebb és közelebb, még nagyon sokáig. Ezt még meg akarom élni: hogy a civil emberek tömegével lépnek ki a világűrbe!

- Erről évek óta hallunk híradásokat.

- És bekövetkezik. Hamarosan. És ne úgy képzelje el, hogy csak meglátogatjuk a Holdat, vagy néhány közeli bolygót. Ami száz éve csupán fantazmagória volt, mostanra a jelen. Ki fogunk lépni a hideg űrbe és melegséget viszünk belé. Részese vagyok annak a csoportnak, amelyik a hat kontinenst átfogó konzorciumként kitűzte céljának a világűr meghódítását. Olyan gépekkel, amelyek képesek generációkat életben tartani, miközben átszelik a galaxist.

- Erről is hallunk híreket. Megerősíti állításait, Niki mama?

- Minden szavamért felelősséget vállalok. Az, amit most készülünk véghezvinni, nem titkoljuk. Közös a célunk. Bolygónk elfáradt. Hamarosan magára kell hagynunk, hogy gyógyuljanak sebei. Amire most készülünk, sokaknak persze nem több, mint mese, ám nem az.

- Ez az oka, hogy a születésnapjára érkezett annyi külföldi delegáció? Neveket egyelőre nem mondhatunk, de láttunk itt olyan embereket, akik korábban sosem ültek le tárgyalni egy asztalhoz.

- Ez lett az én feladatom. Hidat képezni két gondolat között. Alig pár apró lépés van hátra. Ha megbocsát, várnak a vendégeim. Viszont itt folytathatjuk, holnap, akár az önnek foglalt hotelben is. Biztosan vannak még kérdései.

- Igen. Milliónyi kérdésem lenne. De szívesen veszem, ha innen folytatjuk legközelebb...

- Köszönöm, hogy meglátogatott, és engedje meg, hogy mindjárt meghívjam a nagy eseményre. A titkárom ad önnek egy belépőt a kettes sátorba. Ezt tartjuk fenn a médiának és más hivatalos érdeklődőknek. Természetesen a szűkebb kör sem elég szűk, hogy egyetlen sátorban bonyolítsuk le az egész ünnepséget, de önökhöz is át fogok menni. Kérem, Steven, ne említse senkinek az exkluzív interjút előre. Ráérnek megtudni, ha már leadta a csatornájuk.

- Ezt kérnie sem kell. Csak ledöntök néhány szendvicset és megeszem pár sört.

- Steven, magam is ezt fogom tenni, csak fordítva.

Még ülve maradok, ahogy a vékony hölgyet kikíséri egy megtermett fickó, aki nyilván jártas néhány harcmodorban. A titkár mosolyogva adja át a belépőmet, ezekkel a szavakkal: - Napokon belül történelmet írunk. Maga is.

A helyiség utána kiürül, és én azon gondolkodom, hogy mennyi erő van ebben a száz éves hölgyben...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése