2022. május 1., vasárnap

Blog: Csak egy cikk a termékkopintásról (2022)

 A történet még februárban esett meg. Lustaságból ültem eddig rajta. 

Van egy igen pörgős csoport a FB oldalán, amely magyar termékek reklámozásával foglalkozik, magyar gyártóktól. Főleg. Néha becsúszik egy kis gikszer - pl. valaki saját termékként árul olyasmit, amit fillérekért lehet megrendelni Wish-ről, csak az illető esetleg még változtat valamit a holmin, esetleg átcsomagolja - de többnyire úgy tűnik, jól működik a kommentelők önkényuralmi rendszere és vigyáznak rá, hogy a minőség ne menjen a mennyiség rovására illetve fordítva. Ami annyit jelent, hogy igen élesen kritizálnak szinte bármit, főleg, ha egy-egy hirdetés tárgyáról vélelmezhető, hogy nem a határokon belül készült.

Februárban egy úr bemutatta a termékeit. Mentettem az akkori posztot és fogalmam sincs, hogy fent van-e még.

A cég hirdetése után azonban többen jelezték a komment szekcióban, hogy az a 100%-os magyar gyártás illetve a piacra kerülő vadi új termék nem feltétlenül az első megjelenése ezeknek a holmiknak.

Finoman és kevésbé finoman arra céloztak egyesek, hogy Németh Gábor olyan terméket emelt a magyar piacba, aminek van már eredeti kitalálója és gyártója, de külföldön.. Pillanatok alatt parázs vita alakult ki, hogy vajon egy plágiumról van-e szó, vagy véletlenről, de a külföldi cég repertoárjába pillantva azonnal kiderül, hogy ez több lehet, mint puszta véletlen.

pohár, becsapódó lőszerrel

pohár, golflabdával


sör lövéssel, árral. Azért 6ezer forint nem kis pénz egy dekor holmiért, mert használni ennyiért nem merném, az biztos.

Az oldal egyik tagja, Orbán Cali rávilágított, hogy ezt a fajta termékcsaládot 2015 óta már gyártja egy amerikai családi vállalkozás. Benshot.com-on megtekinthetőek a termékeik.

A hasnlóság döbbenetes és ki merem jelenteni, hogy jelen esetben egy ügyes koppintásról beszélhetünk. Miért? Mert a termékek lefedettsége túl nagy és eleve egy inkább amerikai piacra szánt termékről beszélünk, hiszen Magyarországon a fegyvertartás és a golfozás még az úri huncutságok között is viszonylag ritka. Mondjuk, akik golfoznak és vadásznak, azok megengedhetik maguknak a 6ezer forintos poharakat.

Néhány pohár az "anyavállalattól". Az áruk kb. ugyanannyi, így feltételezhetjük, hogy a magyar cégnek nem érné meg kintről megrendelni, hanem le kell gyártania, azzal jobban jár. 





Egy kicsit még ment a cicaharc a kommentek között, de utána részemről elengedtem, egészen mostanáig.
Most sem azért írtam meg, mert érdekelne, hogy jogilag rendbe legyen itt téve az ügy, ha plágium lenne, mert részemről nem érdekel. Inkább érdekességként hoztam fel, hogy a plagizálás bárhol előfordulhat. Azonban, ha itt tényleg nem történt ilyesmi - leszögezem, szerintem nem ez a helyzet, de nem rosszindulatból, csak logikai okokból - akkor meg mennyire hihetetlen, hogy kvázi egyforma ötletek juthatnak eszébe embereknek a világ különböző pontjain.

Itt tudod megtekinteni az amerikai oldalt: benshot.com - csak másold be a linket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése