2016. március 26., szombat

Blog: Amikor a napod szarul indul

...vagy szarral.

Feri bácsi - vagy bárhogy hívták - sietve lépegetett be az étterembe. Voltak problémái. A székrekedés ellentéte. Elhaladt a pult előtt, köszönve a személyzetnek és haladt tovább a mellékhelyiség felé. Nem volt szerencsés napja. Bármit is kívánt eljuttatni a fajanszba, az valahogy már sokkal korábban kiszabadult belőle. Ahogy letolta a nadrágot, a kula nagy része menekülőre fogta és lepottyant a vécé előterében. A további adagot eljuttatta a végső helyére, ott még kissé megkenve a porcelán szélét, hiszen, ha már lúd, legyen kövér. Rendbe szedte magát, és kiment egy sörért. Arra azonban vigyázott, hogy kifele jövet ne lépjen bele a fekáliába.
A pultnál fogadta a pincérlány. Sört kért, kapott. Éppen az árát szurkolta le a pultra, amikor egy kisebb lány is előkerült, aki szintén az étteremben dolgozott. A kicsi elhúzta az orrát: - De furcsa szarszag van.
Feri bácsi - vagy bárhogy hívják - leejtette az utolsó érméket a pultra és anélkül, hogy belekortyolt volna a hideg pohár sörbe, menekülőre fogta.
A két lány pedig összenézett. A nagyobbik elsietett a vécé irányába. Belépett a mellékhelyiséget eltakaró függöny mögé és sikeresen belelépett a korábban oda pottyantott szarba. Hogy ne legyen boldog, tudni kell, hogy a cipő talpán már kezdett tönkremenni az anyag, így mondhatjuk, hogy a talp lyukas volt. A fekália margarinként terült szét a cipőtalpon. Kevés jutott a hasadékokba is. A nagyobbik lány megcsúszott és amikor kiszakadt belőle a "kurvaanyád", maga sem tudta, a csúszásnak vagy a lelépő Feribácsinak címezte. Talán úgy egyben.
Csak annyira blokkoltak le, hogy az öreg Feri bácsi el tudjon inalni.

Szerencsére a menün épp nem sokan voltak. Persze az sem jó.
Mire végre kitakarították a vécét, érkezett a boros fiú. A boros fiú jelen esetben azért jött, hogy a pultban pihenő, használaton kívüli hűtőrendszert kicserélje egy sokkal kisebb és olcsóbb, szódagépre. Úgy egyeztünk meg, hogy amíg tőlük jön a dobozos bor, addig biztosítják a fröccshöz a szódát. Neki is veselkedett.
Mire kivagdosta a beszerelt csöveket és lebontotta a falra erősített egyéb készségeket, rendesen pocsolyát gyártott a pultban. Miközben kivonszolta a kocsijához az egész leszerelt szart, sikeresen húzta maga után a vizes bor keverékét és eláztatta a bejáratnál a szőnyeget is. Az egész alsó szint ázott a trutyiban.
Kezdetnek a nagyját összeszedték, a többivel vártak, hogy ha megszáradt, lehessen söpörni is.

Laura a nagyobbik lány, megkért, hogy aznap, ha lehetséges, érkezzek tíz perccel korábban. Véletlenül harminc perccel előbb érkeztem, amit Laura azonnal lefordított arra, hogy nyilván, akkor nem tíz perccel, hanem mindjárt fél órával előbb akarom leváltani. Érdekes gondolkodása van...
Azért rábólintottam a cserére és gyorsabban távozott, mint Feri bácsi, szarás után. Kettesben maradtam Nikivel, a kisebb lánnyal.

Felszáradt a boros trutyi, így elkezdtem söprögetni. Ezért kell előbb bemenni fél órával! Tanuljatok ebből. Mit tanultunk ma, gyerekek? - Hogy mindig késsünk! - Pontosan!

Miután felsöpörtem közel három év szennyét, amelyet előhozott a boros készség leszerelése, Niki jelezte, hogy óvatosan mossak fel, mert a mop már kiszolgálta magát és eltüntette Feri bácsi szarát. A vérnyomásom megduplázódott az idegtől. Arra gondoltam, hogy Nikit és Laurát összekötöm és egy hatalmas, lávától fortyogó üstbe eresztem, hogy addig égjenek a tisztító tűzben, amíg rá nem döbbennek, hogy a szaros mopot ki kell baszni. Lehetőleg gyorsabban, mint ahogy Feri bácsi... de már tudjátok.
Azt hiszem, gyilkos indulattal fordulhattam Niki felé, mert riadtan hátra lépett egyet. Majd még kettőt.
- Akkor mi a faszért nem basztátok ki? - legkedvesebb útszéli kocsis stílusomban. - Máskor, ha egy hányást lehúztok az asztalról, azonnal kidobjátok a rongyot, most meg a szaros felmosót nem cserélitek le???
Elvileg a nőknek van logikája, de számomra az teljességgel megfoghatatlan. Pont, mint a farkam huszadik centije. Az pl. nincs is.


Niki elviharzott egy felmosó rongyért én pedig vettem pár mély lélegzetet. - Nyugi. Ne öld meg... azonnal. Még együtt kell zárnotok.
Megjelent a moppal, ami be volt csomagolva. Tehát volt még. Már kezdte kibontani, amikor erélyesen rászóltam: - Ne bontsd ki!
- Miért?
Igyekeztem olyan nyugodtan és érthetően fogalmazni, hogy még egy nagyra nőtt, harminc éves gyermek is megértse.: - Azért, mert a dzsuvás felmosófejet a frissről óvatosan leszedett neylonnal fogom lecsavarni és egyben kibaszni a kukába. - értette.
Megvolt a csere, a szarost kibasztam a kukába. Először féltem, hogy szarszagú lesz, ám ezt megúsztuk. Ennek ellenére összecsavartam az egész zsák száját és kivittem a picsába a szemetet. Felkészültem a felmosásra.
Felmosás közben vettem észre, hogy valami hibádzik a pénztárgéppel. Oldalt világít a sárga lámpa, a zöld és a kijelző nem. Mi a tököm már megint?
A sörhűtő sem égett.
A pénztárgép alatti alkoholos hűtő sem.
A fél pult kiment. Gondolom, a borkészség kiszerelése közben megsérült valami, ami nincs szem előtt és villamos energia hajtja. Hárman jöttek fizetni. Egyszerre. Mindenki, aki bent ült. Mivel tudták - tudniuk kellett - hogy nincs lehetőségem beütni a számlát. Csak erre vártak. Csak azt nem tudom, hogy beszéltek össze, hiszen nem is egy helyen ültek. Úgy éreztem, hogyha lett volna egy kard az oldalamon, egészen biztos leszúrok valakit. Nem azért, mert ideges vagyok. Azért, hogy ne legyek az.
- Egy pillanat. Niki, hozz egy olyan számlát, amit ki kell tölteni.
- A boros nem adott számlát.
30%-kal gyorsabban száguldott az ereimben a vér. Szinte éreztem, hogy a fülemen távozik a felesleg.
- Nem a boros számláját kértem, hanem amit olyankor adunk, ha nincs pénztárgép!
- Ja, az egyszerűsített számlatömböt. Akkor azt mondd.
Mondtam én volna, de nem azt. Inkább nem szóltam, csak visszanyeltem egy deci gyomorsavat. Ha kiköpöm, tuti leég a hely.

Megszabadultunk a vendégektől és telefonálni kezdtünk, mert éreztük, baj van. Közben felszóltunk a szakácsnak, hogy nézze meg a kapcsolótáblát. Biztos, ami biztos, Nikit is felküldtem, hogy együtt nézzék meg. Nem fogod kitalálni... Együtt sem vették észre, hol baszta le a biztosítékot a tábla. Pár perccel később kapcsoltam vissza, amikor a szakács legalább addig eljutott, hogy észrevette, hogy van egy panel, amit eddig figyelmen kívül hagyott. Persze, pont, mire felértem.
Felkapcsoltam.
Lent a Colás hűtő, ami a boros cuccos előtt pihent eddig, nem volt a helyén. Mikor finoman visszatoltam, sercent egy nagyot valami alatta, szikrázott is, ugyanott, és levágta a biztosítékot ott, ahol az előbb fent voltam.
Már Nikin is éreztem, hogy nem felhőtlenül boldog. Valamit mondott a tökéről, ami tele van, de ezt költői és asszonyi túlzásnak éreztem, lévén, neki töke nincs.

Nem volt egyszerű jelezni a főnökasszonynak is, hogy nekünk ide bizony elektron-man szükséges. Olyan, aki többet ért az elektromos rendszerhez, mint mi, akik fel tudjuk azt kapcsolni, amit lebaszott az áram. Telefonon Niki beszélt vele. Valamit mondott neki, hogy nézze meg, mi szikrázik pontosan. Niki tanácstalanul nézett rám, majd hirtelen robbant, mint pár órával korábban Feri bácsi bendője.
- Én ugyan nem nézegetem, mi szikrázik. Azért nem fizetnek, hogy megbaszassam magam az árammal. - Ebben igaza volt és akkor még nem is tudta, hogy ami a hűtő alatt szikrázott, az valószínűleg hozzáért a hűtőhöz. A hűtő borítása fémből van. Össze tudod rakni?
Nikinek nem szóltam, de finoman kilökdöstem a pultból, hogy lehetőleg ne támaszkodjon neki. Nem hiszem, hogy egy 220 voltos elektro-sokk felvillanyozná.

Engem sem.
Jött pár asztal. Köztük a következő érdekes páros. Kisfiú és apuka. Apuka torka nem közvetít hangot rendesen. A gyerek viszont állandóan elfutkározott a helységben. Apuka ilyenkor hangosan sziszegett. Nem mondanám, hogy idegesítő volt. Inkább azt, hogy ha van egy nyílpuskám, akkor...

Miközben Niki konyhán volt, ételért én meg kivittem valami italt a sarok asztalnak, a kiscsávó még a pultba is bepofátlankodott. Megyek vissza, látom, jön kifelé, velem szemben. A korábban 10%-ra visszaesett vérnyomásom megint feltornázta magát az épület tetejéig.
Azért még rá tudtam szólni: - Ezt még egyszer nem szeretném meglátni. a pultban nincs keresnivalód. - arra vigyáztam, hogy apu azért ne hallja, hogy ráförmedtem a kölyökre, mert a fizimiskája alapján neki viszont volt nyílpuskája. Szerintem kint a csomagtartóban.

Mikor kb. egy óra múlva végre távoztak - száz sziszegéssel és hangos csettegéssel később - apu még odaszólt korlátozott hangterjedelmével Nikinek, hogy nálunk ette életében a legrosszabb rántott gombát.
Akkor elgondolkodtam, hogy biztos mérges galócát kaphatott, mert a rántott gomba gyakorlatilag egy elbaszhatatlan étel. A receptje is ennyi: panírozott gomba, kisütöd, míg aranysárga lesz a panír. Kész. A konyhán a szakács dolgozott, így el nem tudom képzelni, hogy sikerült a tányérra tenni a világ legrosszabb rántott gombáját. Sokkal inkább arra merek gondolni, hogy nem kívánt borravalót adni, arra meg jó, ha belekötünk valamibe. De miért a gombába??? Rántott gomba. Még nyersen, panír nélkül sem tudod elrontani a rántott gombát, olyan egyszerű, profán étel.
Jó, lenyeltük a békát és a harmincöt forintot. Jó üzlet volt, ha belegondolok, mert cserébe nem csak az asztalukat kellett letörölnünk, hanem fel is söpörtünk alatta, mert az, amit nem ettek meg és nem hagytak a tányéron, azt az asztal alatt gyűjtötték össze.
Jöjjenek máskor is.

Megérkezett a villanyszerelő.
És még azt hittem, hogy el van átkozva a napunk.
Azért amíg bemászott a dzsuvába és kábel rengetegbe, én is, Niki is kimentünk a pult széléig. Biztonsági okokból.
Hamar végeztek, kb. fél óra alatt. Végre történt valami jó is.

Az órák lassan peregtek. Végre éjfél. Takarítás után, zártunk. A vacsorás tányéromat még bevittem a kenyeres polc alá. Betettem a sarokba, miközben a kabátomért siettem. A tányér felejthetetlenné akarta tenni számomra a napot. Valahogy az ott tartott egyéb tányérok, amik már nem jutottak fel a konyhára, lejtőt képeztek. Miközben én a kabátot vettem magamhoz és a táskámat, hallottam, ahogyan a tányér lassan és lágyan csúszni kezd. Nem is hagyta abba a mozgást, míg a fél méteres távot a sarokból a mélységig meg nem tette. Két másik tányér és pár evőeszköz elég volt ahhoz, hogy ne maradjon ott, ahová tettem. Ha esküvőn ennyi felé töröm a poharat, ezer évig élek együtt kedvesemmel. A tányér sikeresen beterítette a lépcső előtti térség két négyzetméterét. Ránézésre három tányérnyi apró szilánkot láttam. A kabátomat felakasztottam egy fogasra, de a táskámat már csak simán földhöz basztam.
Ha nem sietünk, a tányér nem esik le. De a tárgyak nem azért léteznek, hogy neked jó legyen. A tárgyak titokban összeesküdtek, hogy elbasszák a napodat.
Azért nagyjából felsöpörtem.
Nikivel ellentétben nekem már tele volt a tököm, mire a napnak vége lett.

Pedig a szarról még le is csúsztam.


1 megjegyzés: