- 25 Forintom van...
- Az itt sajnos kevés lesz. Ha nem fogyasztani jöttél, akkor viszlát.
A lány kicsit ül még, majd távozik, egészen a mellettünk nyíló ház kapujáig.
- Mi volt vele a baj? - kérdem.
- Nincs pénze és szét van szívva.
Látom, a lány összegörnyed a kapu előtt. Mintha sírna.
Csak kimegyek, hogy segíthessek. Első gondolatom, hogy ha már sír és magányra van szüksége, akkor beengedem a házba, van bent egy pad, majd azon elücsörög.
A ház kapuja egyébként is nyitva volt, valaki baszta behúzni korábban. Azután meg a beszivárgó egységek ellopnak valamit és megy a mutogatás, hogy ki a hibás.
Odalépek az arcát fogó, síró lányhoz, aki a földön ül. Megtolom a kaput, hogy kinyíljon. Közben belekezdek:
- Ha gondolod, menj be a házba. Az udvaron van egy pad és ott elücsöröghetsz.
A lány feláll, arcát eltorzítja a düh: - Hagyjál már békén!
Oké, hogy a fizimiskám már nem olyan, mint tizenhét évesen. Leginkább egy tagbaszakadt, kövér kidobóra emlékeztetek, de ez...
Nekem is van önérzetem és ezen az sem tompított, hogy a csajnak gondjai vannak.
- Ja, bocs, hogy csak segíteni akartam.
Ezzel behúztam a kaput, hogy kattanjon az elektromos zár és megfordultam, faképnél hagyva.
A lány pedig ment tovább a maga útján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése