Blog: Ha rám se nézel, fizess!

A Svédasztalos ebédeltetés egyik komoly hátulütője, hogy rendesen kimeríti az embert, hogy megpróbál talpon maradni, olcsó árakkal, miközben a vendégek egy része simán hülyének nézi az embert és igyekszik még az árak alatt is maradni, spórolni.

Négy tagú család, apuka, anyuka, két gyerek.
Az egyik két éves.
Külön műsor, még végighallgatni is fárasztó, hogy mit ne szedjen apu a gyereknek, mert azt a kicsi nem fogja megenni.
Persze senki nem eszik mást, csak rántott szeletet. Néha nem is értem, miért nem csak azt adunk, meg köretet.
Segítünk a babakocsit is "elszállásolni", amíg esznek. Viszem a szörpöket, persze négyet, mert négyen vannak.

Azután fizetésre kerül a sor.
A rend, hogy a menü úgy értendő, hogy egy leves, egy második az alap, ez 990 Ft, természetesen nem lehet kiszámolgatni falatra, ki, mennyit tol az arcába, de ha négyen esznek, akkor kb. négy személyre kell visszaszámolni.
Ők is jól laktak, mi is keressünk. Szerintem úgy fair, ha kölcsönös.
Jelen esetben három menü ára.
Kettő a szülőknek, egy a két gyereknek.
Lehet, hogy nem falt a két kölyök annyit, mint egy buszsofőr - mert nem - de azért az 500 forint egy evésre, fejenként korrekt, hiszen van evőeszköz és tányér mosogatás, szalvéta, plusz hallgatni a nyavalygást, stb.

Beütöm a három menü árát: 2970 Ft, ami négy fős család esetében, önkiszolgáló menünél, amiben leves és második mellett van savanyú vagy saláta, mellé egy szörp, szerintem nem érvágás, ha valaki úgy érzi, mégis, akkor még mindig főzhet otthon ebből az összegből...
Nekünk is fenn kell tartanunk magunkat, mert ők még mindig mehetnek máshova is enni, de nekünk nyitva kell tartani a boltot.

A pénztárgépnél állok.Velem szemben az apuka. mondom, mennyi. gondolkodik.
Anyu bejön. Nyújtja a pénzt. Nem igazán nekem, inkább apu felé, hogy fizessen. Rám sem néz. Szeme csak apun.: - Fizess!
- 2970 Ft.-
- Csak két menü volt. - jelenti anyuka, de továbbra sem néz rám. Felém sem fordul. Mintha ott sem lennék, vagy csak egy kellemetlen mellékalak lennék, akit elkerülhet tekintettel, akkor nem zavarja meg az auráját, életét.
- Csak két menü volt. - ismétli.
- Két felnőttnek az kettő, plusz a gyerekeknek egy felet szoktunk számolni, az egy harmadik.

Nem tetszik neki, de kénytelen fizetni.
Látom, nem örül.
Vagy sajnálja rá a pénzt, hogy mindenki evett, vagy tényleg meggyőződése, hogy ők kettőt ettek. Ezt mondjuk elég egzakt lenne kiszámolni, hiszen mindenkinek más a gyomortérf... szóval ne menjünk bele.
Végül fizettek és távoztak.
De éreztem, nem érzik ezt át megfelelően.
Ha kettőt fizetnek, azt meg mi nem. Mert egy négytagú család után, ha nem is falnak fel mindent, azért ugyanannyi munka rendet rakni - kollégámnak még söpörnie is kellett az asztal alatt - mintha nem szégyellősek.

Nem feltétlenül az zavart, hogy alkudoznak és ők igyekeznek megszabni az árat, mert azt megszoktuk már.
Sokkal jobban zavart, hogy rám sem nézett, miközben kifogásai voltak.
Mintha azzal, hogy nem kerülök a látóterébe, semmissé tehet engem és az ellenkező véleményemet.
Ebben az esetben meg, igenis, fizess.
Ha nem vagy képes rám nézni, annak ára van.

Nem tudom, jönnek e még?