Novella: Az utolsó simítás

Az utolsó simítás

-         Valójában a kérdésére válaszolva azt kell mondanom, amit a törvény is előír, azaz, ha történt haláleset az ingatlanban, akkor azt nekem kötelességem önnel közölni, Mindazonáltal, Frank, az ön által leopciózott házban az elmúlt száz évben nem történt ilyesmi.

-         Akkor meg tudná nekem mondani, Dennis, hogy miért olyan elutasítóak a szomszédok, akikkel eddig találkoztam, miközben körbenéztem a környéken.

-         Természetesen. Az tény, hogy a Palmer házban nem történtek gyilkosságok és még természetes halálesetre sem volt korábban példa, ami egy ilyen korú épületnél, főleg, amelyiknek ennyi tulajdonosa volt, komolyan hozzátenne az értékéhez. Az ok, amiért áron alul kínáljuk az épületet, hogy eltűnések azonban voltak, amelyek kapcsolatban állnak a házzal és az abból eredő pletykák erősen lerontották az ingatlan és a rajta fekvő ház piaci értékét. Gyakorlatilag akkor lett tarthatatlan a helyzet, amikor az az oknyomozó műsor, az Amerika homály oldala negyven perces műsorban taglalta a Palmer ház történetét. Ha nincs az a dokumentum műsor és Carlos Rivera, az a nézőhajhász zugfirkász, most ön nem tudna egy közel ötmilliós ingatlant, tokkal-vonóval megvásárolni százhetven ezer dollárért.

-         De amennyire hallottam itt a városkában, ami a dokumentumfilmben elhangzik, az mind valós információ.

-         Ezt nem is tudnám cáfolni, Frank. Rivera egy igazi kis tenyérbe mászó figura, ám amit a műsorában elhangzik, az minden igaz az utolsó szóig.

-         Dennis, ugye tudja, hogy a kellemetlen pletykák ellenére is hajlandó vagyok megvásárolni az ingatlant?

-         Ennek a cégünk nagyon örül, és mivel úgy éreztük a telefonja után, hogy nyílt lapokkal játszunk, sikerült megszereznem Carlos Rivera-tól egy példányt DVD-n a Palmer házról készült filmjéből. Rivera boldogan küldött belőle egy tucatot és előre jelezte, hogy miután beköltözött, szeretne önnel is készíteni még további anyagokat, hogy mik a tapasztalatai a szerinte elátkozott Palmer házban. Erre természetesen nemet mondhat. A lemezt itt hagynám önnek megtekintésre. Ha gondolja, előbb nézze meg és ha nem ment el a kedve, kérem hívjon fel a papírok miatt.

-         Erre nincs szükség Dennis. A papírokat már most hajlandó vagyok aláírni. Semmi nem tud eltántorítani attól, hogy megvegyem a házat. És maga mondta, hogy haláleset nem történt benne.

Frank Grusin a válás után egy új városban kezdett új életet. Bár üzletéből kiforgatta asszonykája, az ügyvédje segített megtartani elég pénzt, hogy Grusin megvegyen egy közel kétszázezres házat, és egy New Yorktól igen távoli városban telepedjen le. A nagyváros „árulása” után szomjazta a vidéki életet. Egyelőre kapcsolattal sem tervezett. Az eladott cégből idejében szálltak ki, megtakarítása a felezés után még bőven fejedelmi életet biztosított neki. Mostanra Frank úgy érezte, hogy ötven felett akár a hobbijának is szentelhetne némi időt; az írásnak.

A Palmer ház pedig ebben akár partnere is lehet. Rivera filmjét félretette a vásárlás és beköltözés után. Végül nem halogatta tovább és megnézte.

Rivera tényleg elég hatásvadász riporter benyomását keltette. A negyven perces filmecskébe sikeresen belesűrítette a közel száz éves Palmer házi történelmet.

A lényeg, hogy a pletykák a film szerint mind igaznak bizonyultak az eltűnt lakókról. Holttestet ugyan sosem találtak, sem az épületben, sem a házhoz tartozó földterületen, de eddig valamennyi tulajdonosa eltűnt a háznak.

Hat emberről volt a filmben szó. Száz év alatt hat ember elég volt, hogy az álmos Trenthud városban elterjedjen a buta pletyka arról, hogy a ház éhes és az éhségét a tulajdonosokkal csillapítja.

Frank szórakozott ezen. Egy percig sem vette komolyan. Hogyan is vehette volna, amikor a Palmer ház sem külsejében, sem belsejében nem emlékeztetett azokra a szellemházakra, amiket rossz horrorfilmekben húztak fel a filmek készítői.

A Palmer ház egy emeletes, masszív alapra épített téglával és fával kombinált épület volt, hatalmas terasszal a ház mögött és egy télikerttel az oldalában. Hatalmas ablakai voltak, így állandóan áradt belé a napfény. Az épület legsötétebb pontja a pince volt, de onnan meg Frank elvitetett szinte minden vackot.

A ház építtetője, Palmer szinte minden luxusról gondoskodott, hogy otthonossá tegye otthonát. A fiatal feleségének építette fel. Mikor kész lett, Palmer megfogadta, hogy sosem fog változtatni az épületen, mert úgy tökéletes, ahogy van.

Ekkor az asszonyka elkészítetett vele egy csodálatos télikertet.

Mikor az oldalsó toldás elkészült, akkor az asszonyka eltűnt. Palmer beleőrült abba, hogy a feleségét kerestette. Végül a tanácstalan magánnyomozó nehezen meggyőzte róla, hogy bizonyára az egyik építő munkással oldott kereket az uránál majdnem harminc évvel fiatalabb asszonyka.

A szerelemféltésbe beleőrült Palmer ekkor ásatta ki az épület mögötti medencét, mert ígéretet kapott rá, hogy egy üzletember akkor átveszi tőle az egészet, hogy elfelejthesse házasságának csúfos végét.

Rivera ironikusan ecsetelte, hogy bár Palmer megfogadta, hogy soha többé nem épít az épülethez semmit, mert tökéletes lett, végül belefogott a medence elkészítésébe. A terve az volt, hogy miután elkészül vele, átadja az egészet és elköltözik egy csendesebb helyre.

Frank ezen mosolygott, hiszen ő meg pont ezért költözött a házba. Mert egy csendesebb hely. Hát nem vicces az élet?

Rivera komolyabb hangvételre tért át, miután Palmer is eltűnt. A papírokat aláírták a milliomos üzletemberrel és Palmer utolsó éjszakáját a házban tölthette, hogy végleg leszámoljon keserű csalódásával.

Másnap, mikor Curt Lowyer, az új tulaj megérkezett, Palmer hűlt helyét találta a házban. Búcsúlevelet nem hagyott, ellenben összekészített csomagjai, amiket vinni kívánt, érintetlenül álltak takaros rendben a konyhában, a hátsó kerthez közel nyíló ajtóhoz, hogy ha akarja, Palmer kivihesse őket a hátul parkoló kocsijához.

Lowyer első körben, mivel gyakorlatias ember volt, megnéztem, hogy Palmer teste esetleg nem lebeg e kissé felfújódva a medence vizében.

Nem találta ott a testet.

Következő körben behajtott Trenthud apró rendőr-kapitányságára, hogy jelentse a férfi eltűnését.

Palmert egy hónapig keresték, azután az aktája lejjebb került bizonyos asztalokon. Mivel Lowyer tulajdonos volt, előbb-utóbb beköltözhetett az egyébként még szinte lezárás alatt álló épületbe.

Palmer többé nem került elő.

Lowyer és családja élvezte az új házukat. Trenthud befogadta őket. A milliomos rengeteg pénzzel támogatta a város kulturális életét.

Aztán Lowyer kitalálta, hogy egy fedett parkoló csak kellene a télikerttel átellenben a ház másik oldalára, hogy a kocsija ne csak a salakon álljon. Bár, korábban Lowyer tökéletesen elégedett volt a szabadban parkolással, egy új autó vásárlása és a környéken elszabaduló madárcsapatok rossz keveréke meggyőzte, hogy dukál már neki egy kis épület, ha nem akar naponta a madár ürülékkel viaskodni.

Lowyer akkor tűnt el, amikor kifizette az elkészült garázst és a munkások elmentek. Gyakorlatilag másnapra hűlt helyét találta a családja. A felesége arra gyanakodott, hogy talán az egyik munkás kevesellhette a kialkudott fizetést és esetleg később ebből származhatott vitája a férjével, aminek következtében a férje holtteste valahol most a ház körül hever, félig elásva, avarral takarva.

Trenthud serrifje bár nevetségesnek tartotta a feltevést, és az asszony ugyancsak élénk fantáziájának tudta be, a rengeteg anyagi támogatás után a lehető legkomolyabban feküdt neki a Lowyer ügynek. Ahogyan várható volt, a pletykák felröppentek, a Palmer úgy ismét előkerült és a környékre rávetült a ház sötét árnyéka.

Azután Lowyer hiányában elfogyott a család pénze és a feleségnek és gyermekeinek költöznie kellett. További sorsuk mindegy számunkra.

Frank végignézte a filmet és szórakozottan konstatálta, hogy akik bármilyen formában a ház bővítéséhez járultak, azok mind eltűntek alig negyvennyolc órán belül. A negyedik egy Trenthud-i autókereskedő volt, aki úgy vélte, remek játék lesz a kölykeinek egy Cadillac formájú játszó ház felépítve a medence mögött álló hatalmas duglászfenyő oldalára. Rengeteg pénzt fektetett a tervébe, hogy a ház autó formájú legyen, és lehetőleg ne szakadjon le amikor a gyerekek odabent püfölik egymást.

A Trenthud-i autókereskedő ugyanis imádta a kölykeit és imádta a Cadillac-et, ami gazdaggá tette.

A gyerekek sosem vették birtokukba a fenyő törzsére precízen felszerelt vörös színű, autót formázó kis épületet.

Mielőtt az autókereskedő leleplezhette volna számukra a karácsonyi ajándékot, nyomtalanul eltűnt.

A felesége hallott a pusmogásról és a Palmer ház átkáról, ezért gyorsabban költözött ki az épületből, mint a rendőrség lezárta volna az eltűnési ügyet. A január már Oregonban érte a kereskedő családját és az asszony ügyvéden keresztül adott el minden további ingatlant, beleértve a Palmer rezidenciát, amely Trenthud-hoz kötötte őket.

Frank türelmesen nézte végig, ahogy a film az utolsó eltűnt személyhez érkezett el, aki egy híres szakács volt és azután tűnt el, hogy a konyhába eredetileg beépített sütőt lecserélte egy modernebb darabra.

Innentől kezdve a Palmer ház lepecsételve várta további sorsát, míg az ingatlan felett a város vette át gondoskodást és rábízta Dennis Hays ingatlankezelő cégére. Közel tíz év után végül elkelt a Palmer ház, de ez a fontos adalék nem volt benne a filmben. Frank azonban tudta, hiszen ő volt az a vevő.

Frank pedig teljesen elégedett volt a Palmer házzal. A télikertben szeretett olvasni, mikor leesett a hó. Nyáron szívesen koktélozott a medencéjében, amibe meghívott néhány szomszédot is, akikkel közelebbi kapcsolatba, barátságba került.

Úgy tűnt, a házon ülő átok lassan felmorzsolódik.

Frank pedig kedvelt tagja lett Trenthud közösségének.

Megjelent első könyve, amely egy Alaszkai aranyásóról mesélt, aki végül kígyómarás miatt elveszíti az egyik karját, ugyanakkor felleli a környék egyik leggazdagabb aranybányáját. A regény a karakter belső őrlődésére koncentrált, amely egyrészt a karja elvesztése feletti fájdalomról, másrészt pedig a mérhetetlen vagyon élvezetéről szólt.

A könyv jól fogyott, annak ellenére, hogy Frank valójában semmit nem tudott az Alaszkai aranyásókról. Néhány kritikusa a szemére is vetette ezt, de az eladások, interjúk és az olvasói estek Franket igazolták.

2018 nyara a szokottnál is melegebben csapott le Trenthud-ra. A Palmer ház közel száz éve úgy lett megépítve, hogy a szellőzése és hűtése ne igényeljen külön gépet. Elég volt csupán megnyitni két ablakot és a kellemes szellő lehűtötte az épületet. Mostanra azonban Frank kicsit megöregedett és már nem bírta ki a kutya meleget. A kellemes szellő is, mintha sokkal nehezebben jutott volna el a ház megfelelő szegleteibe.

Frank ekkor már közel tíz éve élt boldogan Trenthud-ban és a Palmer házra nehezedő átok elveszett a múltban.

-         Azt hiszem, akkor megrendelném azt a klímát, amiről pár napja beszélgettünk, Alfie.

-         Rendben, Frank. Jövő héten, ha neked jó a kedd, kimegyünk a fiúkkal és felszereljük az egész miskulanciát. Ha nem akarsz, el sem kell menned otthonról. Hat óra alatt feltesszük a három dobozt, a csöveket és eltakarítunk magunk után.

-         Rendben Alfie! A pénzt még ma utalom, és ha kész vagytok a klímával és beállítottátok, akkor este a medence mellett hamburgert sütünk és sörözünk egy nagyot, szóval szólj a srácaidnak, hogy estére a barátnőket is hívják át!

-         Frank, ebben az esetben lebeszélek Pete-tel egy tíz kiló hamburger húst és hozatok a Hamvas barackba egy hordó mobil sört.

-         Remek ötlet. És a számlát küldd majd át, mert azt is fizetem.

-         Ezek szerint beütött a negyedik könyved sikere?

-         Be ám! A kritika megint lehúzta, de eladtam a filmjogokat… A klímával ezt is ünneplem.

-         Rendben Frank, akkor kedden viszünk mindent a platóssal. Amíg mi szerelünk, faragunk, addig előkészítheted a hamit.

-         Szevasz.

Alfie Grey klíma csapata, vagy ahogyan ő hívta őket, a jégkirályok, öt órán belül végeztek a teljes beszereléssel és beállítással. Frank főleg azért őket bízta meg, mert a cégről mindenki ódákat zenget Trenthud-ban. Alfie meg egyébként is egy igen jó cimborája lett Franknek, mióta itt élt. Alfie falta a kortárs regényeket és egyik kedvenc írója Frank lett. Frank komoly kedvezményt kapott Alfie cégétől. Frank pedig cserébe a megjelenése napján adott egy tucat példányt a barátjának a frissen megjelent könyvéből. Egyszer kicsit össze is vesztek, mert Alfie nem mindennel értett egyet, amiről Frank írt a harmadik könyvében. Azonban a vita épp a kedvenc sörözőjükben kezdődött, a Hamvas barackban, és ott is ért véget egy üveg whiskey elfogyasztása után. Meg némi sör.

Szóval, Frank-nek nem kellett valójában ötleteket adni, hogy kivel dolgoztasson a házában, ha szeretne kissé hideget varázsolni a falak közé.

A bulinak hajnalban lett vége. Utolsónak Alfie köszönt el. Másnap szabadnapot adott a fiúknak, ami belefért a cég büdzséjébe, hiszen Frank még az engedmény ellenére is jól fizetett. Mikor távozóban kezet ráztak a Palmer ház bejáratánál, Alfie megígérte Frank-nek, hogy amit felébredt a másnapból, átjön csekkolni, hogy tényleg rendesen hűt e a rendszer és segít összetakarítani, amit a kertben szétdobáltak. Frank hátba veregette és visszavonult a kis világába.

Mikor egyedül maradt, lezöttyent az előtérben a kedvenc foteljába.

Kellemes hűvös lengte körbe csapzott, alkoholtól átmelegedett testét. Már félálomban volt, amikor arra gondolt, fel kellene mennie az emeletre és bebújnia az ágyába, hiszen a rendszer a hálószobában is kellemesen hűvöst biztosított, ám a tett helyett elnyomta a buzgóság.

Csengetésre ébredt. Furán érezte magát. Halványan emlékezett, hogy a fotelbe vetette magát, azután elaludt. Most kifejezetten fázott és mintha a falon függött volna. Vagy nem, inkább, mintha benne lett volna, magában a falban. A feje egy pillanat alatt kitisztult, mikor meghallotta Alfie kiabálását.: - Frank, hétalvó, ideje kelned! Megcsinálnám a klímán az esetleges utolsó simításokat!

Válaszolni akart, de szinte néma zizegés hagyta el a… Frank nem érezte a száját. Frank nem érezte a kezeit. Semmijét nem érezte úgy, mint ahogy korábbi közel hatvan évében megszokta. Úgy érezte magát, mintha egy nagyon bonyolult szerkezet lenne, amelyiket beépítettek a háza falába. Közel három méter magasból nézett le a szobára. Szemei elé, mintha egy rácsos műanyag lapot helyezett volna valaki. Látta a fotelt, vagy inkább érzékelte. Üresen állt a fal mellett.

Frank pedig átlényegült valami mássá. Érezte, hogy gondolkodni próbál és kiáltani, de hang nem jött ki nem létező torkán és a gondolatai is olyan távolinak tűntek.

Azt érezte, hogy része a háznak. Érezte, ahogy átlényegülve csövein keresztül kellemes hideg tölti be a teret. Nem létező ajkai közül igen halk sziszegéssel tört elő némi légmozgás. Tudta, hogy most már kész van. Ő és a ház is. Ő lett az utolsó simítás.

Egyek lettek.

Frank, az író nem létezett többé.

Ellenben létezett Frank, a klímaberendezés…