Sirám, persze, hisz sír ám a szám azokért a finomságokért, amikre gyerekkoromból ismerős ízzel a számban, szívesen emlékszem, hogy ahogy felnövék, lassan kiszoruljanak étrendemből, azon egyszerű oknál fogva, hogy mára, alig 20-30 évvel később, nem azt a minőséget jelentik, mint emlékeimben.
Biztos, hogy gyerekkoromban minden jobb volt? - teszem fel a kérdést, amit már annak idején a chio chips reklámban hallgattam, pedig anyám megjegyezte, hogy Karcagon, ahol ő volt gyerek, nem ismerték a chips-et, szóval utálta is a reklámot.
Én sok étel ízére emlékszem... nagyjából. Van, amire halványan, van, amit fel kell idéznie valakinek, hogy a homlokomra csapjak; Tényleg, az de finom/rossz volt!
És van néhány olyan étel, ami egyelőre még - ki tudja, húsz év múlva mi lesz? - beleégtek az ízlelőbimbóimba.
Az egyik ilyen a "bélszínroló".
 |
| http://kemenytojas.com |
Gyerekként sokat nem tudtam a minőségi ételekről, hiszen nem nyugati országban növekedtem, hanem csak itt, Európa szívében. Mit tudtam én, hogy Amerikában olyan feneségeket kapni, mint kóla és steak?
Persze, kólánk volt, igaz, több ismerősöm megjegyezte, köszönő viszonyban sincs az USA style-jal. Bélszínünk meg nem tudom, mennyire volt, ám amennyire emlékszem, nálunk sosem került asztalra. Apám talán látott párszor, hiszen az akkoriban igen nívósnak számító Budai Arany Szarvas étteremben pincérkedett. Ő, talán tudta, milyen étek az a bélszín, de nekem sokat kellett rá várnom, hogy ezt a tudást magamba szívja. És meglettem volna nélküle. Akárcsak a kacsacomb vagy a homár, a bélszín sem lett a kedvenc ételem.
Amennyire emlékszem, ezt az ételt szinte csak így tudtuk az átlagember közelébe vinni, hiszen akkoriban úri huncutságnak számított otthonra bélszínt venni. Talán, csak ha Tatár Beefsteak készült, akkor látta átlagpolgár konyhája e húst.
Ellenben a bélszínrolóval, amely egy kb. 15 centi hosszú kis csoda volt, amelyet bő olajban sütött ki anyánk és szinte jutalomfalatként kaptuk meg, nagy ritkán, amikor vett egy-egy csomaggal. Többnyire a négy darabos változatra emlékszem, amiből persze sosem volt elég a kis családnak egy tasak. Legalább négyet ki kellett sütni, hogy azután kenyérrel és néha különböző szószokkal vagy hasábburgonyával elégedetten falatorrunk, míg megtelt a bendő.
7-8 percig is sült talán ez a rudacska, amely aranysárgán került ki a szalvétával takart tányérra, hogy azután, ha nem ettük meg azon melegében, szépen sötétbarnára hűljön.
Hogy szerettem az ízét! Pedig gondolhatod, hogy az összetétele inkább kenyérre és nyesedékre hajazott, ám hol voltam még akkor az a tudatos vásárló, aki forgatja a csomagolást és százalékokat meg idegen szavakat vizslat?
Azután kezdtem felnőni és a bélszínroló elkezdett kimaradni. Már több cég gyártotta - korábban azt hiszem egy foglalkozott vele, a Mirelit, de nem emlékszem - és a minősége kezdett komoly kívánni valókat hagyni maga után.
Már a neve is megváltozott, gondolom, különböző törvényi előírásoknak megfelelően.
Kikopott a csomagolásról, hogy bélszínroló, melyet felváltott egy sokkal tágabb fogalom: bélszínes!
Szóval, ha nyelvtanilag értékelném, akkor eddig bélszín volt, mostantól meg már csak amolyan bélszínes... Ami így olvasva kissé gyengébb minőséget feltételez számomra.
 |
| http://malackaraj.reblog.hu |
Végül, egyszer vettem egy kilós csodát, talán a Metro nagykereskedésben. Amolyan saját terméket.
Aztán, mikor sütés közben kezdett a rudacska szétnyílni, már kezdett sötét felleg gyülekezni a fejem felett, pedig nem is égett le az olaj. Utána, a színe is inkább emlékeztetett a Müncheni vásárban kapható kolbászkák fakóságára és ezen az sem segített, hogy az étel kihűlt. Mert nem igazán barnult be ekkor sem.
Az igazi saller akkor ért, mikor végül enni kezdtem. Az semmi, hogy a kenyértartalma mintha hatványozottan lett volna jelen - elfogyott a fűszer, vagy mi? - és végül sikerült egy akkor mocsingra futnom, amilyet sem korábban, sem azóta nem vettem számba, kivétel abban a pár esetben, amikor még megpróbálkoztam több gyártó "bélszínes rudacskájával".
Volt, amelyiknek minden egyes darabja egy mócsingos rúd volt, hogy - amit ritkán teszek meg - kidobtam a terméket.
Az viszont könnyen meglehet, hogy neked jelenleg az egyik kedvenc falatod egy jó kis bélszínes roló, ketchuppal, friss, szinte meleg kenyérrel. Imádod és tömöd, miközben neked még nincs emléked arról, hogy gyerekkoromban - amikor te talán meg sem születtél - volt egy étel, a bélszínroló, amely tényleg egy igazi csemege volt.
Valami, ami mostanra puszta kellemes emlék, ami nem ér többet, mint egy unalmas blogbejegyzést.
A bélszínrolóról egy remek cikk: Retró gasztró: bélszínroló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése