Blog: Mari + Pisti

Az 1-es villamossal araszoltam hazafelé. Az egyik állomáson, valahol a Hungária krt. 15. és a Lurdy ház között kiszúrtam egy "tag"-et az egyik oszlopra fújva, a megállóban: Mari + Pisti

Mary and Steve

Mary and Steve gyermekkoruk óta ismerték egymást. Együtt cseperedtek, együtt növögettek és együtt tépték ki a legyek szárnyát a hűvös kisszobában, Tarjánrecegőn, egy poros falucska tisztaszobájában, miközben anya és nagyi a konyhában tüsténkedett. Anya fia volt a Steve, míg a szomszéd Bori néni lánya az alig fél évvel fiatalabb Mary.
Nagyon sok időt töltöttek együtt. Kivétel, mikor Steve egy időre az apjához került, aki katonatiszt volt és nem bírt a vérével. Ezért is költözött el anyától egy olyan korban, amikor az egyedülálló nő szitokszónak számított.
De Steve nem bírta az apai vasszigort. Minden nap tett rossz fát a tűzre és minden nap kapott a szíjjal. Végül apa megelégelte - négy kemény hónapot bírt ki az öreg hadnagy úr - és visszavitte a síró, de boldog gyermeket a síró, de szintén boldog anyához.
Aztán egyszer két hétig nem találkozhattak, mert Mary bekapta a kanyarót és kiütéseket és anya félt, hogy elkapja Steve is. elkapta. Akkor meg már minden mindegy alapon, egy kórterembe kerültek. Igaz az is, hogy Mary-t rá két napra hazaengedték, Steve-nek még maradnia kellett egy hetet.

Nagyjából ezek voltak a leghosszabb időszakok, amit külön töltöttek.
Egy osztályba jártak - Mary korához képest kicsit nagyobb, érettebb lányként járhatott Steve osztályában, Huhogókredencen egyébként is kevés volt az iskolai tanerő és az osztálynak használható szabad önkormányzati épület, ezért sok diák került úgy egy osztályba, hogy valójában nem lehetett volna. Vidéki élet.

Az elemi után felköltöztek Pestre. Együtt, egy rokonhoz, kis szobába. Steve dolgozni kezdett, Mary a tanulmányait folytatta. Steve a munka után loholt haza a lányhoz. Mary sokat tanult. Steve sokat dolgozott. Hiába igyekeztek sokat együtt lenni, a közös időt lassan a szerelmetes pillanatok helyett felváltotta a közös alvás és bágyadt elindulás, kora reggel. Egyikük sem érezte jól magát, abban a sorsban, amelyet az élet rendelt nekik. Steve elemelt egy festék spray-t a munkahelyéről, hogy meglepje szerelmét, mert érezte, ahogyan Mary napról-napra eltávolodik tőle. Vissza akarta rángatni a közös életükbe, erőszak nélkül, pusztán a szívére hatva.
A spray-vel lefújta a frissen készült megálló oszlopát. Késő este csinálta, amikor már alig robogott el jármű a megálló mellett és a környéken egy lelket sem látott. Igyekezett ugyan gondosan dolgozni a palackkal, de ez a fajta "művészi munka" távol állt tőle.
Végül elkészült a mű és elégedetten hajtotta jobbra a fejét, hogy még egyszer megnézze, sikerült-e úgy felvinnie a betonszerkezetre, ahogyan kigondolta. Majdnem.
A majdnem az megfelelő.
Izgatottan hazasietett.
Mary már aludt, de a leves a tűzhelyen meleg volt és ízletes.

Másnap a villamoson szótlanul zötyögtek Steve munkahelye és Mary iskolája felé. A megállóhoz érve Steve megbökte Mary vállát: - Nézd csak! - biccentett a felirat felé.
Mary bágyadtan nézett ki az oszlopra, ám mielőtt továbbindult volna a villamos, felismerte a kézírást és a neveiket.
Hálásan mosolygott fel a fiú arcára, aki büszkén húzta ki magát, széles, munkától megerősödött mellét kidüllesztve. Két kis vidéki fiatal a nagyvárosban, egyenesen Repcsehetyegőről.
Egy reszketeg mementója a szerelemnek, fekete festékkel felhordva a hideg betonfalra.
Egy szerelmes és romantikus fiú üzenete egy kedves, okos lánynak.

Vagy csak simán egy senkiházi gyökér tönkre baszta a frissen elkészített megállót, hogy játssza az eszét a ribancának...