A napokban az egyik nadrágomat kénytelen voltam "szervizbe" vinni, mert combárnyékban megadta magát az elemeknek és az anyag teljesen kikopott. Mivel nem a kedvencem a ruhavásárlás, a ruhák próbálását meg ki nem állhatom, ha néha egy jobb darabot megkaparintok, azt utána nem szívesen eresztem el. Talán azért alakult ki ez nálam, mert a valagamra kevesebb a méret - csináltasson a tököm annyi pénzért - és a próbafülkék meg nők méretéhez vannak igazítva, ezért roppant ritkán találok olyat, amelyikben át tudok öltözni.
Ezt a mostani gatyót is koptatom egy ideje és szeretném is tovább. Elvittem hát megcsináltatni, ahol egy apró bosszúság jelentkezett: pénztárca- és bicskanyitogatóan drágálltam.
Volt nálam valamennyi pénzmag, amit több napra kívántam beosztani. Miközben a munka természetén alkudoztunk - hogy foltozás vagy egyéb történjen - szorongattam kezemben a forintjaimat. Volt ott ezres, kétezres, meg ötezres. Végül a legnagyobbat kellett odaadnom és ez az egész hétre rányomta bélyegét.
Gondoltam, majd kiköhögöm azt a 800, 1500 forintot. Esetleg 2000. Hisz mi az a kis munka. Bizonyára betolják egy gép alá és megvannak vele öt perc alatt. Megstoppolják, vagy mi. A folt elvetésre került, hiszen pontosan ugyanolyan anyagot keríteni nem egyszerű, míg a nadrág színével harmonizáló cérnát kiemelni a feneketlen varró cuccok közül, sokkal könnyebb.
3600.
Igyekeztem gavallérosan nem nyelni egyet hangosan. Az 5ezres elhagytam markomat és tudtam, hogy az esti libamájas paté terve most lett az enyészeté. Veszek majd 99-ért húskrémet vagy májkrémet. Valami olyan, kenhető trutyit, ami nem látott se húst, se belsőséget.
Kifizetés után csendben távoztam és felbosszankodtam magam.
3600.
Korábban egy cseritiben 350-ért majdnem megvettem egy farmert. Mondjuk derékban kicsi volt, de nem sokon múlt.
3600
A javításra beadott nadrágom, ha jól emlékszem, újonnan nem került annyiba.
Igen, sosem szerettem ruhára kiadni nagy pénzeket.
A kétezres években direkt törekedtem arra, hogy minél olcsóbban öltözzek fel.
Azt hiszem, egyszer sikerült 5ezer alá mennem ebben a személyes kalandjátékban.
Arra nem emlékszem, hogy az ön-verseny hatására vettem-e fel fehérneműt és zoknit, de nadrág, cipő, póló biztos volt rajtam. Nem fáztam. Biztos nyár volt.
3600.
Az is piszkálta a csőröm, hogy ha hozzáteszek vagy véletlenül szerencsém van, ezért még egy új nadrágot is vehetek a Decathlonban vagy Kik-ben, mert ott kiváló akciók is előfordulnak. Oké, legtöbbször felső ruházat, ám néha, akár egy remek nadrág is elbújhat valamelyik fogason, a többi között rejtőzve.
Remek sportcipőt is vettem már pár ezerért.
Egyelőre valamiért a női holmik drágábbak, ami nekem direkt előny.
Barátnőm is igyekezett volna nadrággal meglepni, azt azonban, mivel éppen eldöntöttük, hogy külön utakon keressük a szerencsénket, nem tartottam ildomosnak, hogy elfogadjam.
Most sem tartom annak. (szinte biztos, hogy ezt elolvassa... NE VEGYÉL GATYÁT!)
3600.
Ha belegondolok, hogy egy leharcolt gatyáért kiadtam ezt az összeget, megkérdőjelezem épelméjűségemet.
Mondjuk az eleve kérdéses, ha nem húztam le barinőmet egy nadrágra, mondhatnók.
Valószínűleg az zavart, hogy mivel nem vagyok varrónő, úgy véltem - és vélem ma is - hogy egy nadrág stoppolása kb. olyan alantas kis mellékes feladat lehet, mint egy cippzár javítás vagy gomb felvarrás. Vagyis saját tudatlanságom mércéjéhez igazítottam az érzéseimet valamivel kapcsolatban, amire nem volt rálátásom.
Ez a bosszúság pedig napokig elkísért.
Azután, miután szó szerint aludtam rá egyet, kezdett ez a bosszúság elenyészni bennem.
Azon kezdtem agyalni, hogy végre hétfőn, azaz ma, újra használható állapotban kapom vissza a kedvenc gatyámat!
A nadrágot, amelyik kényelmes és talán évek óta egyik legfontosabb társam a mindennapokban.
A bosszúságom pedig lassan elpárolgott és a várakozás öröme váltotta fel. Mert 3600-ért gyakorlatilag olyan, mintha megint egy nadrágot vennék. Hiszen az "előző", kiszolgált, tönkrement. Sokan ilyenkor dobják ki és vesznek újat.
Nálam csak annyi a különbség, hogy nem kísérletezem, hogy találjak egy megfelelőt, hanem a már bejáratott, régi barátot láthatom és viselhetem megint!
Ha ez nem, akkor mi ér meg 3600-at?
Úgy vélem tehát, hogy a bosszúságaink, ha gondolkodásunkat más mederbe tereljük, sok esetben leküzdhetőek. Főleg, ha anyagi dolgokról van szó. Mert mi ez a 3600 forint ahhoz képest, hogy amikor valaki megvesz 150-ért egy ledes tévét, majd a gyerek belevágja véletlenül a konzol kontrollerét.?
A bosszúság egy kellemetlenség. Ha tárgy elvesztéséhez kötődik, akkor valójában azért bosszankodunk, mert a pénzünket elvesztegetettnek érezzük.
Nem állítom, hogy mindig képesek leszünk félretenni negatív érzéseinket, ha valami történik velünk és az bosszantó, azonban nem véletlen, hogy a meditatív tevékenységek sokat segíthetnek.
Vagy a "leszarom" tabletta. Az az, amikor mentális síkon beveszed, utána magasról tojsz rá, hogy a nejed fejre állt a családi kocsival, mert ha megúszta baj nélkül, akkor a bosszúságod megküzd a féltéseddel.
De őszintén, ha szereted a másikat, akkor nem a féltés fog győzedelmeskedni. Oké, legközelebb nem adod oda neki a kulcsot.
3600.
Ennyit megért nekem, hogy ma viszont látom egy régi pajtimat.
Hihetetlen, hogy egy hete mit összebosszankodtam.
Ma már nem fogok.
A pólóm hónaljában az előbb fedeztem fel egy lyukat.
Ér ez nekem 2200-at? 2500-öt?
Ha átveszem a nadrágomat, majd kiderül.
(De sokkal valószínűbb, hogy kibaszom a kukába!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése