Battyogok az utcán, elmélyedve gondolataimban. Oldalt kislány ül a korláton, anyja nyakba tolt maszkban szopókázza az e-cigit.
Maszkom csak a számat takarja. Orrom - nem kicsi - kilóg felül.
Nem renitens vagyok, pusztán szerettem volna látni, mert totál homály lett minden.
(Mondjuk egyébként is a száj a necces szerintem, mert orron keresztül még egy gyertyát sem tudok elfújni, így vírus küldésére sem tartom megfelelő szervnek, de tény, hogy szabálytalanul volt rajtam a maszk.)
Kicsit kerülöm őket, már kezdem megszokni.
Azután hallom, hogy anyu tanítja kislányát: - Látod, annyira jó lenne, ha az emberek helyesen viselnék a maszkot! - és megüti a fülem a hangsúly, hogy biztos rám céloz.
Arra gondoltam, hogy anyám úgy nevelt, hogy bizonyos helyzetekben a tiszteletet meg kell adni a nőknek. Nem alapjáraton, mert a tisztelet nem jár alanyi vagy születési jogon.
Így, a válaszomat letompítottam, hogy a lányát mégse zavarjam már meg a serdülésben, de nem volt szép, csak halk.
Mert, egyrészt, igaza volt, hogy a rendelet nem azt írja elő, amit tettem.
Másrészt, aki dohányzás mögé bújva a füsttel együtt több vírust juttathat a levegőbe, mint én orron keresztül, az legyen szíves, de fogja már be a pofáját.
Komoly probléma, hogy emberek úgy mutogatnak másokra, hogy közben esetleg ők ugyanazokat a hibákat elkövetik - lásd a mindig épp regnáló politikai pártot, aki állandóan visszafelé mutogat.
Mert, ha teszem azt, anyu és kicsi lány maszkban sétálnak szembe velem, mélyen lesütöm a szemem és kicsit szégyellem magam.
Na, de álljon már meg a menet, ne akarjon már olyan kioktatni, aki maga is megszegi a szabályt.
A hét kérdése: Szerinted, ebben a helyzetben, ha este babfőzeléket főzök, kolbászt vagy inkább szalonnát aprózzak bele?
#azénanyámat #bezzeganya #jerrycovilaga
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése