2018. december 3., hétfő

Blog: A zenei tehetségkutatók működése

Mennyi ideig tart egy frissen felfedezett énekest - akiben a producerek, stúdió, műsor-szolgáltató nagy hatalmú tévétársaság fantáziát lát - felfuttatni, hogy a beleölt energiát sikeresen visszaforgassuk harminc ezüstpénzbe?
Régen sokkal kevesebbe, de a XXI. században ez is csak egy futószalagon orvosolt apró probléma csupán.
Negyven éve lehet, hogy volt tehetséged, de ha a rádióban nem sikerült megmutatnod a hangod és a bemutatott dal nem zavarta fel a szakma állóvizét, akkor szépen elsüllyedtél a középszerű haknik világában.
Ma már az sem feltétlenül szükséges, hogy kiemelkedő tehetség legyél. Bőven elég, ha látnak benned legalább annyi fantáziát, hogy eladjanak veled egy-két, néhány albumot.
Ehhez azonban át kell hidalni a közönség, mint befogadó és a kezdő éneked, mint adó közötti távolságot.
Mi ennek a legegyszerűbb módja?

Szervezz tehetségkutató műsort!

Még ma is a világon az egyik legnagyobb pénzforgalmat bonyolító gépezet a zeneipar. Annak ellenére, hogy az illegális letöltések jócskán megcsappantják a birodalom kincseskamrájának feltöltését. Mégis, ha kijön egy új tehetség, sokan még zsebbe nyúlnak, hogy egy kellemes hangért, röpke ötven percnyi élvezetért kiadják a pénzt.
Ehhez nem kell más, mint biztosítani az utánpótlást.

Szóval, ha valami nagymenő zenei producer vagy, aki lassan már csak gyárként gondol erre az egyébként tehetségre épülő szórakoztatásra, el kell, hogy kötelezze magát valamelyik csatorna mellett és szerveznie kell egy tehetségkutató műsort.
Mindezt úgy, hogy már megvannak azok a "versenyzők", akik miatt a promotálás e fura változata létrejött.
Szóval, a legtöbb esetben már megvannak a nyertesek, mielőtt még egyáltalán a válogatás elkezdődne.
Szigorú szabályok szerint, szerződések megírásával.
A producer - általában több emberről beszélünk, akik mind tudják már, hogyan akarják a befektetett pénzüket visszakapni - szeretné, hogy a meglévő jövő nagy énekeseit bemutathassa a közönségnek, a lehető legkevesebb időn belül. Nem fér már bele, hogy akár évekig küldjék a reklámjait a tévébe, beszuszakolják a dalait a rádióadók naponta bővülő kínálatába. Nincs arra idő, hogy ifjú tehetségünk évekig falunapokon lépjen fel, hogy azután egyszer már a nevével is el lehessen adni egy lemezt. Nincs erre idő, mert híg a szakma, sokan úszkálnak benne, így elaprózódik a profit is, amit hozhatnának.

Szóval, a legegyszerűbb, ha már a meglévő 3-5 tehetséged mellé, akiket tudod, hogy felhasználsz majd, kiírsz még egy versenyt is, hogy jelentkezzenek rá az emberek. Egy ilyen verseny egyébként is nem más, mint cirkusz. Az meg kell a népnek. Még az is nézi, aki nem nézi.

Először is, ha valakiben van fantázia és már leszerződtek vele, hogy te bizony ott leszel a döntőben, akkor ezt a kijelölt utat a válogatókon kell rendesen kitaposni.
Ilyenkor szedegetik össze, nem egy alkalom segítségével mindazokat, akik 5 perc hírnévért eladják magukat és ezzel is lehet színesíteni a repertoárt, hogy a valós vagy megrendezett balhék behúzzák az unatkozó kisembereket. Bárkit, aki leül a tévé elé és nézi.

A selejtezőkön derül ki, kik azok, akik bármilyen okból "eladhatóak" a műsorban. Ki a balhézás, önön kinevettetése miatt, ki pedig azért, hogy miután feltérképezték tehetségét, esetleg egy következő műsorban már mint leszervezett játékos jelenjen meg. Amikor majd ő lesz, aki aláírta szerződést és majd hozzá keresik a töltelék embereket.

Neked pedig, mint néző, nincs más dolgod, mint szavazni, ami annyit tesz, hogy már azelőtt lehúznak pénzzel, hogy a szereplők első lemeze kijött volna, pedig akkor már lehet, hogy folyamatban van a stúdió munka is. Te meg azt hiszed, hogy a telefonszámládról levont pénz számított a szavazásnál, pedig nem. Pusztán kiegészítés, hogy a műsorba ne a tévének és a producereknek kelljen minden pénzüket befektetniük. Ők sem hülyék. Nem is jótékonykodásból élnek.
Pusztán egy céljuk van: Azt a néhány énekes, akikkel terveik vannak, minél jobban eladják, agresszív marketinggel, hiszen egy ilyen hosszú hetekig, hónapokig tartó műsorsorozat puszta reklám.

Te pedig nézed, mert annak legalább szórakoztató.

Aztán mennyi plusz szavazatot lehet generálni azzal, hogy készülnek azok a "kisfilmek". Ha valakitől meg kívánnak szabadulni a producerek, annak negatív hangulatú kisfilmet forgatnak, olyan megfogalmazott mondatokkal, amik állítólag a versenyző saját gondolatai, de nincs ez mindig így. El se tudod képzelni, hogy néha egy-egy ember milyen könnyen választ egy kisebb összeget azért, hogy leforgasson egy ilyen videót, amiben mond olyasmit, amit amúgy nem tenne. Néha üres ígéret is elég, hogy az ember lejárassa magát.

A producerek azonban sok esetben ezzel "írják ki" a műsorból a nehezebben kezelhető karaktereket. Még mielőtt elszabadulna a pokol. Néha, egyes szereplők későn veszik észre, hogy manipulációval lettek kiejtve. Néha még tehetségük is lett volna. Csak hajlandóságuk nem, hogy behódoljanak...
Kinek?
Mostanra már eltaláltad: A producereknek!

Szóval, amikor azt hiszed, hogy nyomtál egy sms-t és a kedvenced benn maradt, akkor az már tőled függetlenül eldöntetett.
Az ilyen műsorok sokszor majdnem olyan feszesen meg vannak tervezve, mint egy-egy sorozat. Lehet, hogy néha egyéb okok miatt folyamatában kell megváltoztatni a terveiket, de nagyjából amikor elkezdődik egy új X-Voice, vagy Csillagfaktor, már megvannak a főszereplők.

Ha te mint induló pedig, háttér és segítség nélkül eljutottál valameddig, az előre jelzi, hogy legközelebb lehet, hogy egy másik műsorban találkozunk veled, ahol már te kaptad meg a főszerepet, épp csak ez nem lesz a nézők orrára kötve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése